33. fejezet: Az eljegyzési party

Sziasztok! :) Tudom, hogy már vártátok ezt a részt, szerintem nagyon izgis lett, és emellett még hosszú is! ;) Véleményeket várom!

Angelina Graham

- Szia! – köszönt az ajtóban álló fiú, mikor kinyitottam a csengetés után – Indulhatunk? 

- Persze. – bólintottam. 

- Abbie? – kérdezte félve, és lopva bepillantott mögöttem a házba. 

- Mindjárt készen van. – mondtam mosolyogva, és jobban megnéztem a szőkeség arcát, ami beesett volt, és a szemei sem ragyogtak úgy, ahogy mindig is szoktak. 

- Rendben. – bólintott – Chad is itt van? 

- Nincs. – feleltem unottan – Azt mondta, hogy ott találkozunk, mert még el kell intéznie valamit. 

- Oké. Darcy meg Harry-vel jön, nem? Ha jól tudom, akkor ott van ma is nála. 

- Igen. – mondtam, de még mindig azon gondolkoztam, hogy mennyire szenvedhet szegény – Niall! Jól vagy? 

- Nem igazán. – hajtotta le a fejét – Gondolom, már tudsz mindent. 

- Igen. – mondtam, pont mikor megjelent Abbie, a kezében Nate-tel. 

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, semmit sem észlelve abból, hogy Niall mennyire rosszul van. 

- Igen. – mondta a szőke fiú, és reménykedve, de mégis félve nézett a nővéremre, aki csak elment mellette, és a kocsiba rakta a fiukat. 

- Gyere. – veregettem meg Niall vállát, és az autó felé löktem. Szegényt annyira sajnáltam, hiszen tényleg látszódott rajta, hogy teljesen kivan Abbie miatt. 

Az étteremig, ami körülbelül tízpercnyire volt a házamtól, egy hang sem hallatszott a kocsiban, csupán Nate nevetett fel néha. Abbie hátul ült mellette, míg én elől Niall mellett. Néha ránéztem a fiúra, aki a visszapillantóból figyelte a nővéremet, és a kisfiukat. Láttam a fájdalmat a szemében, de ő is mosolygott, mikor Nate nevetett. 

Mikor odaértünk az étteremhez, Niall vette a karjába a kisfiút, és úgy ment be, én pedig lemaradtam a nővéremmel. 

- Beszélj vele, kérlek! – mondtam suttogva – Teljesen kivan miattad. 

- Majd később. – vágta rá, és előrefutott.

Mikor beléptem az épületbe, már voltak egy páran, de Chad még sehol sem volt, pedig mi sem értünk ide időben. 

- Anyuciii! – hallottam meg a lányom hangját, és csak azt vettem észre, hogy magához szorítja a lábaimat. 

- Szia, életem. – hajoltam le hozzá, és adtam neki egy puszit – Nagyon csinos vagy. 

- Te sem panaszkodhatsz. – hallottam meg a fejem felett a hangot, és egyből felpattantam, így szembe találtam magam Harry-vel – Nagyon szép vagy. – tette hozzá. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Egy fényképet? – szólított meg minket a fotós, akit valószínűleg szintén Chad intézett. 

- Öhm… - kezdtem tiltakozni, de Darcy közelebb rángatott engem, és az apját is, a fényképész pedig elkattintotta a fotót. 

- De jóóóó! – lelkendezett a lányunk, és ugrált örömében – Lesz egy közös képünk. – mondta és elfutott Abbie-hez, és a kis Nate-hez.

Harry csak rám pillantott, majd gyorsan elkapta a tekintetét, és Niall-en állapodott meg, aki a nővéremet figyelte. Összehúzott szemekkel nézett felé. 

- Minden oké Niall-el? – kérdezte. 

- Nem éppen. Beszélni is akartam vele. – mondtam, és elindultam felé, Harry pedig követett. 

- Miért nem beszéltek? – kérdeztem rögtön, amint leültem mellé. 

- Minek? Világosan megmondta, hogy nem akar hozzám jönni. – vonta meg a vállát. Elkezdett inni, aminek nem lesz jó vége. 

- Megkérted a kezét? – szólalt meg Harry meglepetten. 

- Meg, de nemet mondott. 

- De miért? – értetlenkedett.

- Nem tudom. Talán már nem szeret. – mondta szomorúan. 

- Dehogynem. – szólaltam meg, és megsimogattam a vállát – Én beszéltem vele, és ismerem is annyira, hogy nagyon jól tudom, csak megijedt. Tudod te is, hogy nem az a házasodó típus. Nem fog elhagyni. – nyugtattam meg – Szeret téged, csak megijedt. 

- De mitől? – nézett rám kétségbeesetten.

- Attól, hogy úgy jár, ahogy én. – mondtam lehajtott fejjel, és éreztem, hogy Harry rám kapja a tekintetét.

- Én sosem hagynám el őt. – mondta Niall, és felpattant mellőlem, majd Abbie felé vette az irányt. Leült mellé, és a kezeibe vette a nővérem kezét. Nem hallottam semmit abból, hogy mit beszél neki, de Abbie egyre jobban mosolygott, és láttam, hogy elsírja magát, éppen úgy, ahogy Niall is. Majd megcsókolták egymást, Abbie felé nyújtotta a kezét, ami után Niall kapkodva a zsebébe nyúlt, és elővett egy kis piros dobozt, benne egy gyűrűvel, amit gyorsan a nővérem ujjára húzott. 

Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd mosolyogva fordultam Harry felé, aki éppen akkor hajtotta le a fejét, az arca pedig szomorú volt. 

- Legalább ő boldog. – motyogta maga elé.

- Te is lehetnél az. – szóltam neki vissza, majd a kezemen lévő gyémántgyűrűre pillantottam. Vajon mit éreznék, ha most Harry azért ülne mellettem, mert kettőnk eljegyzési partyja lenne? Akkor is bennem lenne az érzés, hogy hibát követek el? Akkor is érezném ezt a nagy gombócot a torkomban? Nem. Biztos, hogy nem, hiszen akár hányszor látom, a szívem ki akar szakadni a helyéről, és a pillangók őrült táncot járnak a gyomromban. 

- Édes! – a gondolataimból egy hang zökkentett ki – Bocs a késésért, de most már csak a tiéd vagyok! – mondta a hirtelen megjelent Chad, és lenyomott egy csókot a számra – Csodás vagy. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Kezdhetjük? – mondta izgatottan, és körbenézett. 

- Pontosan mire gondolsz? – néztem rá kérdőn, mikor megfogta a kezemet, és magával húzott. Én hátranéztem Harry-re, aki ugyan ott ült, ahol eddig, de még szomorúbban nézett rám. 

Chad megállt az asztal előtt, ahol a többiek ültek, és a vacsorához készülődtek. 

- Egy kis figyelmet kérek. – kiáltott fel hangosan, miután megkocogtatott egy poharat – Köszönjük, hogy mind eljöttetek erre a vacsorára, amivel a szerelmünket ünnepeljük, és azt, hogy ez a csodálatos nő nemsokára a feleségem lesz. Mint azt tudjátok, az esküvő után Angie, a kislányunk Darcy, és én elköltözünk Ausztráliába, és ott kezdjük meg a közös életünket. – mesélte boldogan, nekem pedig majdnem megszakadt a szívem, de nem azért mert ő boldog volt, hanem azért, mert láttam Harry arcát, mikor had a saját lányának nevezte Darcy-t – Szeretnék köszönetet mondani nektek, hogy eljöttetek, érezzétek jól magatokat, egyetek, igyatok, és ne felejtsétek el, hogy mához három hétre esküvő. – felemelte a poharát, majd ivott belőle egy kortyot, és mindenki más így tett. Chad leült mellém az asztalhoz, és nekiláttunk a vacsorának. Rajtunk kívül még mások is voltak az étteremben, így nem volt feltűnő, hogy Harry a bárpultnál ült, háttal a vendégseregnek. Persze nekem egyből feltűnt, hiszen csak az ő tekintetét kerestem a szememmel, de hiába. Hátra sem nézett, csak sorra döntötte magába a feleseket. 

- A zenekar nem tudott eljönni. – szólalt meg Chad mellettem, mikor végeztünk a vacsorával. 

- Zenekar? Milyen zenekar? – néztem rá értetlenül. 

- Meghívtam egy helyi bandát, hogy játsszon nekünk ma este, de nem érnek ide, mert valami nagyobb rendezvény közbe jött. – hadarta gyorsan. 

- Uhhh. – mondtam elhúzott szájjal – Nem baj, majd kapcsoltatunk valami zenét. 

- Nekem van egy jobb ötletem. – szólalt meg a másik oldalamon a nővérem, és felpattant a székéből. 

- Most hova megy? – kérdeztem kétségbeesetten, és még jobban megijedtem, mikor odalépett a Liam, Louis és Zayn hármashoz, majd súgott nekik valamit. A srácok bólintottak, majd felkeltek, és Harry-hez mentek, ahova Niall is csatlakozott. Abbie felugrott a kis színpadra, ami nem messze az asztalunktól, a terem végében állt, és beleszólt a mikrofonba. 

- Helló, mindenkinek! Szeretném bemutatni a mai este fellépőit, akik az utolsó pillanatban léptek elő vendégekből sztárvendégekké. Mondhatjuk azt is, hogy ez az együttes első fellépése a visszatérésük óta. Köszöntsük a One Direction-t, akik zenélnek nekünk ma egy keveset. – fejezte be, és lesietett a színpadról, de előtte még lenyomott egy csókot Niall-nek. 

- Neked elment az eszed. – suttogtam Abbie fülébe, mikor visszaült mellém. 

- Most miért? – kacsintott rám – Jó lesz, hidd el, és nézz Chad-re! Neki is tetszik az ötlet. – mutatott a mellettem ülő férfira, aki mosolyogva nézett a színpad felé. 

- Köszönjük! – szólt bele az érdes hang a mikrofonba, aminek hatására egyből arra kaptam a tekintetemet – Lehet, hogy sokan nem tudjátok, de mikor felosztott a banda, úgy volt, hogy szólókarrierbe kezdek. Persze ez nem jött össze, ugyanis összesen egy dalt tudtam kipréselni magamból. Ezt szeretnénk most előadni nektek. – fejezte be Harry a mondandóját, és a kezében tartott mikrofonba kezdett énekelni. A többiek csak kísérték gitáron, illetve a refrén résznél segítettek be neki, de a szám Harry-é volt, így ő énekelte végig.

Ahogy hallgattam a szöveget, rájöttem, hogy nekem szól minden egyes szava. Egy dalt írt az utóbbi három évben, és azt is hozzám. 

Harry hangja megbabonázott, és a hideg futkosott a hátamon. Le sem tudtam venni róla a szememet, hiszen már évek óta nem hallottam őt énekelni.

- Ott álltál az előbb, pontosan előttem,

Kitartok, pedig egyre nehezebb levegőt kapnom.

Hirtelen megvakítanak a fények,

Soha nem tűnt fel, hogy milyen fényesek tudnak lenni.

Láttam, hogy van egy kép a sarokban,

Nem kétséges, hogy a fejemben te vagy rajta.

Törött üvegágyon hever,

Ezt az ágyat sosem kettőnkre tervezték.

Nyitva tartom a szemem,

És nyitva tartom a karomat is.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, .mert belefáradtam az egyedüllétbe.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba, hogy egyedül érezzem magam.

Megígérem, egy nap visszahozok neked egy csillagot,

Már elértem egyet, de lyukat égetett a kezembe.

Ezekben a napokban távolról nézlek téged,

De próbálom megérteni veled, 

Hogy nyitva tartom a szemem.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam az egyedül létbe. 

Ne hagyj, ne hagyj el.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.

Ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül aludjak.

- Ez a mi dalunk. – súgta közben a fülembe Chad, én pedig ránéztem. Ahogy figyeltem őt, rájöttem, hogy semmit sem sejt abból, hogy mi a helyzet velem és Harry-vel. Eszébe sem jutott az, hogy Harry ezt nekem énekli. 

Nem, Chad! Ez nem a mi számunk, nem a tiéd és az enyém, hanem Harry-é és az enyém. – gondoltam magamban, és elmosolyodtam, mikor újra a színpad felé néztem. 

32. fejezet: A lánykérés

Sziasztok! :) Meghoztam a legújabb fejezetet, amiben már az eljegyzési party előkészületei vannak. A szombati rész nagyon izgis lesz, ugyanis megtudjuk, hogy Harry alkot-e valamit az est folyamán.
A mai részről ennyit, és akkor most áttérnék arra a témára, amiket többször is megkérdeztetek már. Az egyik az, hogy még hány rész lesz. Erre a válaszom az, hogy még én sem tudom, ugyanis még csak a 37. részt írom, de még van pár gondolatom, amit le szeretnék írni. Talán sikerül majd megközelíteni az 50 fejezetet is. Legalábbis remélem. Sajnos naponta nem tudok részt hozni, nekem nem lesz nyári szünet a munka miatt. :( A másik dolog pedig az, hogy eljut-e az esküvőig a történet. Igen, el fog jutni. Még nem tudom, hogy Harry számára Happy End lesz-e, de lesz esküvő. Chad benne lesz az egész történetben, a végéig.

Angelina Graham

Reggel, mikor kinyitottam a szememet, pár pillanat után eltűnt az álmosságom, ugyanis rájöttem, hogy ma este lesz az eljegyzési party. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz az esküvő napján, ha már most hányni tudnék az idegességtől. 

Az ágyamban fekve csak bámultam a plafont, mikor a földszintről hallatszó zörejekre lettem figyelmes. Gyorsan felkeltem, és leszaladtam a lépcsőn. Igazából nem ijedtem meg, hogy ki lehet az, mert egy-két embernek van kulcsa a házhoz. 

- Te mit keresel itt? – kérdeztem, mikor megláttam, hogy a nővérem egyensúlyoz be jó pár táskával, ruhával, és Nate-tel a babahordozóban. 

- Készülni jöttem. – nézett rám lemondóan – Nem mondod, hogy most keltél fel? 

- De. Miért? 

- Lassan dél lesz. 

- És? – még mindig nem értettem, hogy mit akar mondani. 

- Nem négykor kezdődik az eljegyzési party? Jó lenne, ha elkezdenél készülni, hugi. 

- Aha, kellene. – bólintottam egy ásítás közben. 

- Úgy látom, nem nagyon izgat, hogy te leszel az est fénypontja. 

- Ez még nem az esküvő. 

- Akkor is. Mi bajod? – nézett rám gyanakodva. A nézéséből tudtam, hogy baj lesz, ugyanis ha ő kíváncsi, akkor nem nyugszik. 

- Semmi. 

- Harry miatt parázol? – kérdezett egyből rá a lényegre. 

- Miért paráznék miatta? 

- Mert ma este ott lesz. 

- És aztán? 

- Na jó, tudod mit? Hagyjuk ezt, mert úgysem válaszolsz. Ebédezzünk meg, és álljunk neki készülni. 

- Nincs semmi… - kezdtem, de ő közbevágott. Szokás szerint olvasott a gondolataimban. 

- Hoztam kaját. – mondta, és elővett pár dobozt az egyik táskából. 

Miután megebédeztünk, Abbie letette Nate-et aludni, mi pedig a szobámba vonultunk, és nekiláttunk a készülődésnek. 

- A francba! – szólaltam meg hirtelen. 

- Mi van? – kérdezett vissza a nővérem unottan. 

- Annyira kiment a fejemből, hogy nem vettem semmi ruhát mára. 

- Ez most komoly? – hüledezett. 

- Igen. – fogtam a fejemet. 

- Na jó, nézzünk be a szekrényedbe. – mondta, és kinyitatta a nagy gardrób ajtaját. Pár perc kutakodás után szólalt meg. – Ehhez mit szólsz? 

- Azt ne! – mondtam ijedten, és kivettem a kezéből a ruhát, hogy jól el tudjam rejteni a szekrény aljába. 

- Most mi van? Miért ne? 

- Mert ezt még Harry-vel vettem. Mikor bemutatott az anyjának. – mondtam csalódottan. 

- Ó! Oké, akkor keresünk mást. – mondta, és ismét eltűnt a ruhák között. 

- És ez? – nyújtott felém egy másikat. 

- Ez már jó. – bólintottam, és végignéztem a szoknyán. Még soha nem volt rajtam, igazából azt sem tudom, hogy miért vettem. Egy pánt nélküli szoknya volt, melynek a felső része párduc mintás volt, az alsó része pedig fekete csipke. Két arany, kereszt medálos nyakláncot, és egy arany karperecet választottam hozzá kiegészítőnek. A táska és a cipő pedig szintén fekete volt. 

Miután megvolt a ruha-összeállítás, elmentem zuhanyozni, és hajat mosni. Abbie közben Nate-et készítette fel, aki azóta már felébredt, és egy aranyos, csinos kis ruhába öltöztette. 

- Istenem, de édes vagy. Igazi kis szívtipró. – mondtam, és felemeltem a kisfiút, aki mosolyogva kezdett játszani a vizes hajammal. 

- Tiszta Niall, ugye? – mondta a nővérem mosolyogva, de mikor ránéztem, láttam rajta, hogy baja van. 

- Igen. – bólintottam, majd az ölembe ültettem Nate-et – Mi a baj?

- Niall megkérte a kezemet. – mondta egyszerűen, és lehajtotta a fejét. 

- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek – De hát ez csodálatos! 

- Nemet mondtam. – sírta el magát. 

- Tessék? – esett le az állam – Miért? 

- Mi lesz akkor, ha elhagy? – nézett rám könnyes szemekkel – Mi lesz, ha én is egyedül állok majd az oltár előtt, miközben ő ijedtében menekül?

- Te jó ég! – tekertem meg a fejemet lesújtottan – Neked elment az eszed? Soha nem hagyna el titeket. 

- Először azt sem tudtam, hogy mit csináljak boldogságomban, mikor feltette a kérdést. Igent akartam mondani, de aztán beugrott a kórházas dolog. 

- A kórházas dolog? 

- Ott akarta hagyni a saját gyerekét, Angie! – mondta zokogva. 

- Dehogy akarta! Azt hitte, hogy meghaltál. Csakis azért mondta azt, amit mondott, mert összeomlott. Te nem láttad őt, hogy mennyire kikészül, és amikor azt hitte, hogy Nate-nek is baja van, vigasztalhatatlan volt. 

- Tudom. 

- Akkor meg? Nem értelek. Szeret téged, és neked ő az igazi. 

- Ahogy neked Harry? 

- Harry és Niall két különböző személyiség. – mondtam halkan – Harry gyenge volt, és megijedt, de Niall nem ilyen.

- És ha mégis? Ha egy újabb gyenge pillanatában gondol egyet, és lelép? 

- De nem fog. 

- Nem tudom, hugi. Nem tudom, hogy mit csináljak. – tekerte a fejét. 

- Nem? – nevettem el magam – Van egy gyereketek, évek óta odavagytok egymásért. Az élete szerelme vagy, és más nőre még csak rá sem néz, ha ott vagy mellette, ha nem. Pedig megtehetné. 

- Tudom. – mondta, és végre megjelent egy apró mosoly az arcán. 

- Hogy reagált? – kérdeztem óvatosan. 

- Kiborult. Nem tudta felfogni, hogy miért nem akarok hozzámenni. 

- De mit mondtál neki? Gondolom, hogy várta a magyarázatot.

- Semmit. 

- Semmit? – nem értettem a dolgot, mondjuk nem lepődtem meg, mert ismertem a nővéremet – Csak úgy faképnél hagytad? 

- Nem, persze, hogy nem. Azt mondtam, hogy nem tudok most mit mondani. 

- Erre ő? 

- Erre ő jött a kérdéseivel, sírt, azt hitte, hogy el akarom hagyni. 

- De ugye nem? – kérdeztem ijedten. 

- Dehogy! Eszem ágában sincs. Csak jó nekünk házasság nélkül is, mert így biztos, hogy nem ijed be. 

- Ha beijedne, akkor bármikor beijedhetne. – válaszoltam flegmán. 

- Tudom. 

- Gondold meg ezt az egészet, oké? Nem szeretném, ha ma este ti is rossz hangulatban legyetek. 

- Mi is? – húzta fel a szemöldökét – Talán te is abban leszel. 

- Harry-re céloztam. – néztem rá összehúzott szemekkel. 

- Szerinted el fog jönni? 

- Biztos, és az esküvőre is. Szó szerint megfenyegetett, hogy ott lesz. – mondtam idegesen, miközben Abbie-nek adtam Nate-et, és nekiálltam megszárítani a hajamat. 

- Megfenyegetett? 

- Hát, hogy úgyis tudom, hogy ott lesz mögöttem, miközben az oltárnál állok, és érezni fogom a tekintetét a hátamon. – soroltam – Jaaaa, és utána az orrom alá dörgölte, hogy nem egyedül jön majd. 

- Tényleg? – nézett Abbie meglepetten.

- Aha. – bólintottam, és megint éreztem a hasamban azt a szorító érzést. 

- Zavar? – kérdezte hirtelen. 

- Nem, dehogy zavar. – rántottam meg a vállamat, és előkészítettem a hajsütővasat. 

- Hát persze. Kíváncsi leszek rá. – mosolygott, majd letette a fiát, és nekiállt besütni a hajamat.

31. fejezet: Mi az, hogy lehetetlen?

Sziasztok! :) Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ennyien szeretitek a történetet, és mindig írok véleményt. Nagyon jól esik, és most már tudom, hogy megéri írni nektek.

Meghoztam a mai részt, ami szerintem elég hosszú lett.

Angelina Graham

Mikor megláttam Harry-t és Darcy-t az ajtóban, majdnem elájultam. Nem lehet, hogy pont most kellett hazahoznia, mikor Chad is itt van. Most biztos azt gondolja, hogy lefeküdtem vele, és azért van itt kora reggel, mert itt aludt. Valójában jobb is, ha ezt hiszi, legalább könnyebben lezárja a kettőnk dolgát, és elfelejti azt, ami a napokban történt. Már ha el lehet azt felejteni, mert én biztos nem fogom.

- Sziasztok! – köszöntem vissza rekedt hangon, ugyanis a torkom kiszáradt, és csak bámultam az előttem álló férfit, aki egyre jobban kerülte a pillantásomat, mindenfelé nézett, csak rám nem – Hogyhogy itt vagytok? Baj van? 

- Nem, csak hiányoztál…neki. – tette hozzá egy pár pillanattal később az utolsó szót, de szerintem csak azért, mert Chad éppen ekkor jött ki az ajtón. 

- Szia, Harry! – fogott vele kezet – Milyen koraiak vagytok. – mondta, és megsimogatta Darcy fejét is. 

- Darcy szeretett volna hazajönni. – mondtam gyorsan, mielőtt még beszélgetni kezdenének, és Chad-nek gyanús lenne Harry ellenséges viselkedése. Azt így is csodálom, hogy még nem vette észre, hogy nem igazán kedveli őt. 

- Jól van. – bólintott, majd adott egy csókot – Nekem most mennem kell, de később hívlak. Szeretlek. 

- Szia. – köszöntem el tőle, de valahogy megint nem jött ki az a bizonyos „sz” betűs szó a számon. Néztük, ahogy beült a kocsijába, és elhajtott. – Nem jössz be? – fordultam ismét Harry-hez, aki lopva újra engem figyelt.

- Nem kellene… - kezdte, de akkor Darcy a kezénél fogva berántotta maga után.

- Apuciiii! – kezdett nyavalyogni – Megígérted, hogy ma hárman együtt csinálunk valamit.

- Ezt nem ígértem meg. – védekezett, és egyből rám nézett, hogy bizonyítsa, igazat beszél. Elhittem neki, és valahol rosszul is esett, hogy nem akart velünk lenni ma. Talán észrevette az arcomra kiülő csalódottságot, mert tovább folytatta. – Szeretném veletek együtt tölteni minden egyes percemet, de ez sajnos lehetetlen. – fejezte be csalódottan, miközben leült a kanapéra, és az ölébe vette a lányunkat. Én kicsit messzebbről figyeltem őket. Annyira édesek voltak együtt, messziről látszódott, hogy odavannak egymásért. Bárcsak odamehetnék most, és átölelhetném őket. De ezt nem szabad. Nem, mert az megint csak a remény egy újabb lángját gyújtaná fel Harry-ben. 

- Mi az, hogy lehetetlen? – kérdezte Darcy érdeklődve.

- Az, hogy nem lehet. – válaszolta Harry.

- De miért? Anyuci is biztos szeretne velünk együtt lenni. Igaz? – nézett rám, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. 

- Öhm… - kezdtem dadogni. 

- Hercegnőm, anyu és én már nem olyanok vagyunk, mint régen. – magyarázta neki Harry szomorúan, közben pedig rám nézett. 

- Már nem te vagy a hercege? 

- Nem. Neki már más a hercege.

- Chad? 

- Igen. 

- És neked is lesz másik hercegnőd? – nézett rá aggódó tekintettel. 

- Nekem soha nem lesz másik hercegnőm.

- Csak anyuci? 

- És te. – mutatott rá, és Darcy kuncogni kezdett, de pár pillanat múlva megint szomorúan nézett az apjára.

- De Chad sosem hív minket hercegnőnek. Neki nem mi vagyunk a hercegnők, neked meg igen. Akkor miért nem lehetsz te anyuci hercege? 

- Majd ha nagy leszel, akkor megérted. – mondta, és letette maga mellé a kanapéra – Most megyek, nem akarok zavarni. – mondta ezt inkább nekem, és rám nézett – Baj van? 

- Tessék? Nincs? – tértem hirtelen magamhoz, és elfordultam, ugyanis a szemeimben könnyek gyűltek, amit csak akkor vettem észre, mikor Harry megszólított. Gyorsan megtöröltem a szememet, és újra rá néztem. – Indulsz? 

- Nem szeretnék, de muszáj. – mondta szomorúan. 

- Semmi sem muszáj. – suttogtam, de csak úgy, hogy ő ne hallja.

- Tessék? 

- Öhm… Semmi, nem érdekes. – mosolyodtam el – Visszajössz Darcy-ért később, vagy maradjon itthon? 

- Vissza. – bólintott – Szeretnék minél többet vele lenni, amíg lehet. 

- Rendben. – mondtam, és akkor jutott eszembe még valami, mikor már majdnem kiment az ajtón – Várj! – kiáltottam el magam.

- Igen? – fordult vissza szélsebesen, és reménykedve nézett rám. Azt gondolta, hogy valami jót fog hallani? 

- Mielőtt elfelejteném… - nyújtottam felé egy hófehér borítékot, amin a neve állt. Ő kibontotta, és szomorúan pillantott rám, mikor elolvasta, hogy mi áll benne.

- A meghívó. – mondta csalódottan.

- Arra gondoltunk, hogy ha már az eljegyzési partyra jössz holnap, akkor az esküvőre is meghívunk. – magyaráztam neki, de rá sem néztem. 

- Tényleg? – kérdezte elfúlt hangon – Arra gondoltál, hogy majd végignézem, ahogy elvesz az a bájgúnár? 

- Harry, ha nem akarsz jönni, akkor… - kezdtem, de ő félbeszakított. 

- De. Elmegyek. Ott leszek már csak azért is, hogy minden egyes pillanatban éreztessem veled, hogy mekkora hibát követsz el. Tudni fogod, hogy majd ott ülök mögötted, és csak téged foglak bámulni. Érezni fogod magadon a tekintetemet, ahogy mindig is érezted, ha titokban figyeltelek. Mikor az oltárnál állsz, csak rám fogsz gondolni. – sorolta, és végig a szemembe nézett, olyan erősen, ahogy csak tudott. Tudtam, hogy komolyan beszél, és nagyon jól ismertem magamat is, hogy tudjam, minden így lesz, ahogy ő előre elmondja. 

- Harry… - kezdtem megint, de most nem ő szakított félbe – Hát te? Itt hagytál valamit? – kérdeztem az érkezőt.

- Igen édes, a telefonomat. – hadarta Chad, és befutott mellettünk a nappaliba, ahol az asztalon feküdte a telefonja – Á, Harry! Látom, megkaptad a meghívót! Angie-vel úgy gondoltuk, hogy te is eljöhetnél, ha már itthon vagy. Elvégre te is családtag vagy. – mondta Harry felé fordulva, mikor meglátta nála a papírt. 

- Igen. – bólintott a megszólított, de egy apró mosoly sem jelent meg az arcán – Köszönöm a meghívást. Ott leszek!

- Remek! – veregette meg a vállát Chad, amitől szemmel láthatóan ideges lett, de ezt csak én vettem észre – Csak, hogy tudjuk, hány emberrel számoljunk; egyedül jössz, vagy esetleg hozol magaddal valakit? – kacsintott rá.

- Nem, nem egyedül. – mondta Harry diadalittasan, és rám nézett egy gúnyos vigyorral – Lesz partnerem. – fejezte be a választ, amitől én majdnem rosszul lettem. A hasam felfordult, és éreztem, hogy még a víz is levert a gondolattól, hogy Harry valami cicababával beállít az esküvőmre. Nem volt elég ez az előbbi felsorolás, most még azt is az orrom alá dörgöli, hogy felszedett egy nőt. A gondolataimból a fájdalom térített magamhoz, amit a tenyeremben éreztem. Mérgemben úgy összeszorítottam az öklömet, hogy a körmeim belevésődtek a tenyerembe. Miután kicsit enyhítettem a szorításon, mély levegőt vettem, és rájöttem, hogy nem szólhatok bele abba, hogy kivel találkozik. Elvégre én három hét múlva férjhez megyek egy másik férfihez, és boldogan foguk élni, messze egymástól.

- Örömmel hallom. – mondta Chad – Na, de nekem sietnem kell, mert még elkésem. Sziasztok!

- Szia. – köszönt el tőle Harry, de én meg sem szólaltam, csak őt bámultam, ahogy Chad után néz, és vág egy gúnyos pofát – Mi az? – kérdezte, mikor észrevette, hogy őt nézem. 

- Semmi. – fordultam el ijedten, nem akartam, hogy esetleg azt gondolja, bánt a dolog, hogy van valakije. Jobb is lesz ez így, legalább elfelejt engem. A kérdés csak az, én hogyan fogom elfelejteni őt? 

- Oké, akkor én indulok. – bólintott.

- Öhm… - kezdtem – Holnap egyedül jössz, vagy az esküvői partnereddel? – kérdeztem kíváncsian, de persze nem azért, mert tudni akartam, hogy hányan leszünk, hanem azért, mert idegesített a gondolat, hogy holnap is végig kell néznem, ahogy enyeleg valakivel. 

- Holnap egyedül. – mondta egy apró mosollyal a szája sarkában. Tudom, hogy mennyire élvezi, hogy féltékeny vagyok. Nem akarom kimutatni, de szerintem az arcomra van írva, és ő mindenkinél jobban ismer. 

- Oké. – mondtam egyszerűen, és próbáltam meggyőző lenni. 

- Talán baj, hogy nem egyedül megyek? – nevetett rám. 

- Miért lenne baj? Örülök, ha boldog vagy. 

- Boldog? – nézett rám meghökkenve – Az már elég régen voltam, és szerintem többet nem is leszek. Most már tényleg megyek. Szia. – mondta szomorúan, és elindult kifelé, majd visszafordult, és bekiabált Darcy-nak a nappaliba – Szia, hercegnő! Később érted jövök. 

Harry Styles

Mikor kiléptem az ajtón, és a kocsim felé tartottam, akkor tört el bennem valami végleg. Képes voltam azt hazudni, hogy lesz partnerem az esküvőre. Az esküvő. Egyre jobban közeledett a nap, mikor végleg elveszítem életem szerelmét. Kétségbe estem, és muszáj volt beszélnem valakivel, így mikor hazaértem, felhívtam Louis-t, hogy jöjjön át hozzám. 

- Mi történt? – kérdezte aggódva, mikor beengedtem az ajtón. Ijedtnek tűnt, de persze én is így lennék vele, ha ő hívna fel sírva, és azt kérné, hogy menjek át hozzá azonnal. 

- Angie… - csak ennyit tudtam kinyögni, és a kanapéra vetődtem. Már egész jól megnyugodtam azóta, mióta Lou-t felhívtam, de még most is el tudtam volna sírni magam bármelyik pillanatban. 

- Mi van? Veszekedtetek? Vagy vele van valami? 

- Nem. – tekertem meg a fejemet, és felé nyújtottam a borítékot, amiben a meghívó volt. 

- Ó! – esett le Louis-nak, hogy mi a bajom – A meghívó. Ő adta? 

- Aha. 

- És most ezért vagy így kibukva, Harry? – kérdezte értetlenül – Tudtad, hogy esküvőjük lesz, most ez a szar kis papír zavar? 

- Téged nem zavarna? 

- A nagy napig még van három hét. 

- És? Szerinted, ha eddig nem sikerült visszaszereznem, akkor három hét alatt sikerül majd? 

- Mikor visszajöttél, még beszélni sem akart veled, nem? – magyarázta úgy, mintha egy hülyéhez beszélne – Most meg már megcsókolt, lefeküdt veled, és az érzéseiben sem biztos. Mit parázol? Parázz akkor, ha majd igent mond az oltárnál. 

- Könnyen beszélsz. Tudod te, hogy mennyire szeretem? Nekem ő a mindenem. 

- Hidd el, hogy tudom, hogy milyen érzés reménytelenül szeretni valakit. – vágta az arcomba. 

- Mi van? – néztem rá értetlenül – Mégis kibe? Várj csak! – esett le a tantusz – Mikor rákérdeztem, azt mondtad, hogy nem szereted őt. 

- Kit? – nézett rám összehúzott szemöldökkel. 

- Angie-t. 

- Nem Angie-ről beszélek, te idióta. – nevette el magát. 

- Akkor? 

- Na szerinted? Ugyan abban a cipőben járunk, tesó. Szerinted volt nőm Eleanor óta? 

- Te még mindig szereted? – kérdeztem meglepetten. 

- Igen. De tök mindegy, mert nekem még annyi esélyem sincs, mint neked. Több mint két éve nem is beszél velem. – mondta szomorúan. 

- Elcseszettek vagyunk mind a ketten. – mondtam mosolyogva, mire mind a ketten nevetni kezdtünk, de szerintem ő is és én is csak kínunkban nevettünk.