38. fejezet: Nem fog elmenni

Sziasztok! Írtam tegnap egy keveset, így ma is hoztam részt, de a szombatit tényleg nem ígérem biztosra, mert nem leszek itthon a hétvégén. Remélem, hogy tetszik ez a rész is, habár nem lett olyan hosszú, de annál aranyosabb. Körülbelül 50 részesre tervezem a történetet, és már a fejemben benne van a következő is, szóval nem kell aggódni, lesz folytatás, igaz, hogy nem olyan sűrűn.

Harry Styles

Angie már lassan fél órája megérkezett, és most a kanapén ült, az ölében Darcy-val. Mióta az anyja itt van, szinte el sem engedte, de legalább megnyugodott egy kicsit. Többször is összerezzent a dörgéseknél, és akkor mindig rám nézett, de mikor látta, hogy ott ülök mellettük, az ijedt tekintete eltűnt. 

- Kicsim, mi lenne, ha hazamennénk? – szólalt meg Angie hosszú idő után. 

- Apuci is jön? – kérdezte izgatottan. 

- Nem. Csak te, és én. – mosolygott rá, és kisöpört egy göndör tincset az arcából – Ketten, mint ilyenkor mindig.

- De most itt van. Máskor nem volt itt, de most igen. – kezdett kétségbe esni a kislány – Ha hazamegyünk, akkor elijeszti a dörgés. 

- Nem fogja.

- De! – kiáltott idegesen Darcy, és távolabb lökte Angie-t, akit legnagyobb döbbenetemre, egyáltalán nem lepett meg a kislányunk tette. 

- Akkor maradhatsz, rendben? Itt maradhatsz, de nyugodj meg. – folytatta higgadtan, én pedig csendben figyeltem. Még mindig nem értettem, hogy miről beszélnek. Miért hozza ki Darcy-ból ezt a viselkedést a vihar? Angi pedig miért nem lepődik meg rajta?

- De akkor te is maradj. Ha maradsz, akkor nem fog elmenni.

- Jó. Jól van, édesem. Maradok, amíg elalszol, rendben? – kérdezte Angie, amire Darcy csak ásítva bólintott egyet. 

- Felmegyünk aludni, rendben hercegnő? – szólaltam meg végre én is. Mindketten rám néztek, és bólintottak.

Angie letette a földre Darcy-t, aki rögtön megfogta a kezét, és elindultak előttem az emeletre. Én csendesen követtem őket, és boldogsággal járt át, hogy életem két szerelme itt van velem. Bárcsak mindig így lenne. Mikor már az emeleti folyosón jártunk, Darcy hirtelen megállt az egyik ajtó előtt, ám az nem az ő szobája volt. Mikor utolértem őket, megfogta az én kezemet is, és elkezdett húzni a szoba irányába. 

- Darcy? – kérdeztem értetlenül.

- Itt alszunk, nem? – nézett rám nagy szemekkel. A kérdésére Angie és én egyszerre néztünk össze.

- A szobádban alszol. – mondta Angie.

- Itt szeretnék. – kezdett pityeregni – Azt mondtad, hogy feljövünk aludni. Ez a ti közös szobátok, nem? Itt kell aludnotok, és én szeretnék veletek aludni. 

- Hercegnő. – guggoltam le hozzá – Ez nem a mi szobánk. Anya nem itt lakik, ugye tudod? 

- Akkor is itt szeretnék aludni. – nézett rám nagy szemekkel. Én lopva felnéztem Angie-re, aki megadva magát, bólintott egyet. 

Angelina Graham

Beléptünk a szobába, amitől megint elgyengültem, és elképzeltem, hogy itt élünk boldogan. Pont az ilyen alkalmakra vártam a legjobban, mikor hármasban, családiasan összebújhatunk, és senki más nem számít, csak mi. 

Harry az ölébe vette Darcy-t, és a nagy ágyba rakta. Biztos vagyok benne, hogy eddig még soha, senki nem feküdt benne. 

- Parancsolj, hercegnő. – takarta be, és egy puszit lehelt a homlokára.

- Most ugye nem mentek el? – kapta el ijedten a kezét, és magához húzta. 

- Nem. – mosolygott rá, és leült az ágy szélére, miközben én a másik oldalra sétáltam, és helyet foglaltam.

- Itt maradunk. – nyugtattam meg én is a lányomat. 

- Nagyon hangos! – nézett ki az ablakon, ahol éppen most dörrent egy hatalmasat az ég.

- Bekapcsoljam a tévét? – kérdezte Harry.

- Ne! Inkább énekelni akarok. – hirtelen izgatottá vált a tekintete, mintha most jutott volna valami az eszébe – Énekeljetek nekem! – kiáltotta végül, én pedig megsemmisültem. Ahogy kimondta az „énekel” szót, valahol mélyen belül éreztem, hogy ez lesz a vége. 

- Mi szeretnél? – kérdezte Harry mosolyogva, én pedig ijedten rákaptam a tekintetemet. Tudom, hogy észrevette, de nem foglalkozott vele.

- Szerinted? – nevetett Darcy. Harry felpattant az ágyról, és kisietett a szobából, majd pár másodperc múlva egy gitárral a kezében tért vissza. Szélsebesen leült az ágyra, és hangolni kezdett. Már a kezdő akkordokból tudtam, hogy mit fog játszani. 

A szívem összeszorult a hangoktól, és mikor Harry énekelni kezdett, kirázott a hideg a hangjától. Lehajtott fejjel, és becsukott szemmel hallgattam, annyira jó volt. Aztán azon vettem észre magam, hogy becsatlakozok a refrénbe, és a saját részeimet énekelnem, amiket annak idején szoktam. Szinte olyan volt az egész, mintha tegnap gyakoroltunk volna. Harry végig engem nézett, és én sem tudtam levenni róla a szemeimet. 

- Még egyszer! – kiáltotta el magát Darcy, és én a hangjától tértem magamhoz.  Tekintetemet levettem a velem szemben ülő, és engem bámuló Harry-ről. Szinte észre sem vettem, hogy befejeztük a dalt, megszűnt körülöttünk a világ. 

- Nem, édesem! – szólaltam meg rekedt hangon. Nem az éneklés miatt nem tudtam beszélni, hanem attól, amit átéltem lelkileg. A szám kiszáradt, a szívem még mindig a gyomromba lüktetett. – Ennyi elég volt, most már tessék aludni!

- Ajjjjj! – mondta szomorúan, de azért feljebb húzta a takaróját, és csücsöríteni kezdett Harry felé, aki rögtön adott neki egy puszit, és magához is ölelte. Aztán én következtem. 

- Szép álmokat, édesem. – simogattam meg a haját.

- Ha itt vagytok mind a ketten, akkor az lesz. – kuncogott, és oldalra fordult, majd becsukta a szemét. 

Szerintem tíz perc sem telt bele, és már csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani. Harry még mindig az ágy másik oldalán ült, pontosan velem szembe, és Darcy-t vizslatta mosolyogva, de észrevettem, hogy közbe rám nézett. 

- Elaludt. – mondtam suttogva. 

- Igen. – bólintott Harry, és láttam rajta, hogy valami aggasztja – Miért fél ennyire a vihartól? 

Harry Styles

- Minden gyerek fél tőle. – rántotta meg a vállát könnyedén, láttam rajta, hogy nem akar beszélni róla. 

- De ez nem akármilyen félelem volt. – mondtam felhúzott szemöldökkel. 

- Biztos tudni akarod? – nézett rám keményen, és ettől csak még jobban érdekelt a dolog. 

- Szeretném. – bólintottam.

- Gondolom, emlékszel arra a napra, mikor elhagytál. – mondta gúnnyal a hangjában, de próbált komoly lenni – Aznap éjjel hatalmas vihar volt. Én pedig akkor mondtam el Darcy-nak, hogy többé nem fogsz velünk élni. Azóta, ha vihar van, újra átéli azt az éjszakát, és vele együtt én is. – hajtotta le szomorúan a fejét – Hogy mondjam el egy két éves kislánynak, hogy az apja elhagyta?

- Nem hagytam el, Angie. Te is tudod, hogy visszamentem.

- De már későn. 

- Nem akartalak elhagyni titeket. – tekertem a fejemet – Az a nap életem legrosszabb döntése volt, holott a legjobbnak kellett volna lennie.

- Most nem ez a lényeg. Tehát mióta nem vagy velünk, minden egyes viharnál azt hiszi, hogy én is el fogom hagyni. Azt hiszi, hogy a vihar miatt mentél el, mert hallotta, mikor Abbie azt mondta, hogy megijedtél. Most pedig megint itt vagy, és gondolom, azt hitte, hogy megint lelépsz. – fejezte be a mondandóját. 

- Ezért fél a vihartól? – kérdeztem elképedve. Ezután megint egy jó darabig nem volt köztünk kommunikáció, mígnem Darcy fel nem sírt, és nem kezdte keresni őt. 

- Itt vagyok, édesem. – mondta, és magához ölelte. 

- Apuci? – nézett körbe félve.

- Én is itt vagyok. – mondtam, ő pedig felém nyúlt, és magához húzott. Nekem is, és Angie-nek is le kellett feküdnünk az ágyra Darcy mellé, amitől mind a ketten eléggé zavarba jöttünk. Darcy lassan újra elaludt, mi pedig moccanni sem mertünk, nehogy megint felébredjen. Csak csendben, egyetlen szó nélkül bámultuk egymást, és így feküdtünk, köztünk a kislányunkkal, a közös hálónkban. 

37. fejezet: Vihar

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, remélem, hogy tetszik. Sajnos a kevés időm miatt eléggé lemaradtam az írásba, így ne lepődjetek meg, ha szerdán nem lesz rész. Ezért elnézéseteket kérem! A hétvégén megpróbálok írni, de nem ígérek semmit. Remélem nem utáltok ezért nagyon! :D

Harry Styles

- Ki ez a csaj, tesó? – kérdezte Zayn, mikor a stúdióban pihenőt tartottunk a felvételek között, és éppen az aznapi újságot lapozgatta – Már négy napja csak rólatok írnak.  

- Csak egy lány. – vontam meg a vállamat. 

- Ahaaaa. – nevetett Louis – Azért írják, hogy randiztatok. Mit nem mondasz el nekünk?

- Majd az esküvőn megismeritek.

- Tényleg? – Liam furcsállva nézett rám – Én azt hittem, hogy nem is jössz, nemhogy még partnert is hozol. 

- Ja, én azt hittem, hogy Lou lesz a párod. – nevetett Niall, mire Lou hozzávágott egy párnát a kanapéról – Na, de komolyra fordítva a szót, direkt hozol magaddal egy bombázót? 

- Szerinted? – nevettem rá – Naná. Láttad volna Angie arcát, mikor mondtam neki, hogy nem egyedül megyek. Ki volt akadva. 

- Harry! – szólt rám Liam – Nem gondolod, hogy ennek nem lesz jó vége?

- Miért? 

- Mert Angie kezdett végre elgondolkodni a dolgokon, te meg elkezdtél csajozni.

- De nincs semmi komoly. – rántottam meg a vállamat – Ez a lány csak egy jó barát. 

- De ezt Angie nem tudja. Úgy gondolja majd, hogy feladtad a harcot. – tette hozzá Niall – Lehet, hogy kezdte magát meggondolni, de ezzel elrontottad. 

- Te tudsz valamit? – néztem rá gyanakodva, majd Niall a többiekre nézett – ti tudtok valamit, srácok? 

- Angie totál ki van készülve. – ismerte be Lou – Nem mondja, de voltam nála tegnap, és látom rajta.

- Miért? 

- Hát szerinted? Hétfő óta csak erről ír minden újság. Szerinted ő nem olvas? – kérdezte Zayn. 

- De ő is tudja, hogy milyenek a paparazzik. – vontam meg a vállamat. 

- Az lehet. – magyarázta Liam – De te magad mondtad neki, hogy lesz partnered az esküvőre, aztán az újságok tele vannak azzal, hogy szerelmes vagy egy ismeretlen lányba. 

- Nem vagyok szerelmes. – javítottam ki idegesen. 

- Mi tudjuk, de próbálj meg meggyőzni erről egy olyan nőt, aki azért akar férjhez menni valakihez, mert élete szerelme megbántotta őt. Olyat, aki annyira makacs, hogy nem veszi észre, hogy kit szeret igazán, és letagadja az érzelmeit. – sorolta.

- Ez mind oké, Liam! – szakítottam félbe – De tudja, hogy csak őt szeretem.

- Eddig is inkább az eszére hallgatott a szíve helyett, és ezek után még könnyebb lesz neki a döntés. – mondta Niall.

- De majd meg fogja látni, hogy ez a lány csak egy barát. – védekeztem. 

- Ki ez a csaj? – szólalt meg Louis is, aki az újságba merülve nézegette a képeket rólam, és a titkos lányról – Ismerősnek tűnik. 

- Majd az esküvőn megismerhetitek. – mosolyogtam rájuk, de ők csak furcsán bámultak.

- Hát jó! – csapott a térdére Liam, és felpattant a kanapéról – Álljunk neki melózni, mert semmi se lesz belőlünk.

Már elég későre járt, mire végre hazaértem. Rettentő fáradt voltam, amire az időjárás rátett még egy lapáttal. Londonban megszokott az eső, de ez a mai nap rettenetes volt. Koromfekete felhők voltak az égen, dörgött, villámlott, és az esőtől alig lehetett látni. 

- Sziasztok! – köszöntem, mikor beléptem az ajtón. 

- Apuciiiii! – ugrott Darcy a nyakamba, amint meglátott. Nem érdekelte, hogy tiszta víz vagyok, csak erősen szorította a nyakamat. 

- Szia, hercegnő. Hiányoztam? – kérdeztem, mikor távolabb hajolt tőlem. 

- Nagyon. – mondta lehajtott fejjel. 

- Mi a baj? – néztem rá összehúzott szemöldökkel. Láttam, hogy valami bántja, majd egyből rájöttem, hogy mi a probléma, mikor dörgött egy hatalmasat, ő pedig összerezzenve átölelte a nyakamat. – Félsz a vihartól? – mosolyogtam rá, mire ő csak bólintott – Semmi baj, szépségem. Majd én vigyázok rád. 

- Na végre, hogy hazaértél. – sietett ki Abbie a nappaliból, a kezében Nate-tel, aki látszólag egyáltalán nem zavart a villámlás és a dörgés. Sőt, inkább szórakoztatónak találta, ugyanis minden morajlás után nevetve tapsolt. Le sem tagadhatná, hogy Niall fia. – Nem tudtam megnyugtatni. Totál kiakadt a vihartól.

- Jól van, kösz, hogy vigyáztál rá. – mondtam neki. 

- Ez természetes. – mosolygott rám – Niall? 

- Szerintem hamarosan itt lesz, én siettem haza. 

- Oké, akkor összeszedem Nate cuccait. – bólintott.

- Öhm… - kezdtem, de nem tudtam, hogy mit mondjak.

- Angie-ről lesz szó? – nézett rám mosolyogva. 

- Tényleg rosszul van miattam? – kérdeztem bátortalanul. 

- Anyuci beteg? – nézett rám hirtelen Darcy. 

- Nem, dehogy. – mosolyogtam rá, amitől megnyugodott egy kicsit. 

- Olvasta az újságot. – mondta Abbie.

- Az nem igaz. Az a lány csak egy barát. – bizonygattam. 

- Én elhiszem, de ő nem fogja. – rántotta meg a vállát – Úgy gondolja, hogy megérdemled a boldogságot, és jobb lesz így mindenkinek. 

- De én csak vele vagyok boldog. 

- Tudom Harry, tudom. – mosolygott rám – De mégis ki ez a lány? 

- Elmondom, de nem itt, és nem most. Rendben? 

- Oké. 

- Fel foglak hívni, és elmesélek mindent, de csakis neked. Senkinek nem beszélhetsz róla. – ígértettem meg vele.

- Jó. – nézett rám furcsán. 

- Hahóóó! – rontott be a csurom vizes Niall az ajtón – Induljunk, mert egy kicsit csillapodott az eső. – mondta Abbie-nek, aki pillanatok alatt elkészült, és pár perc múlva már csak Darcy és én voltunk a házban. 

- Apuciiiii! – mondta halkan, és ijedt arccal nézett fel rám. Mióta hazajöttem, nem engedett el, végig az ölemben kellett tartanom. 

- Igen? 

- Nagyon hangos. – célzott a dörgésre, és kifelé bámult az ablakon. 

- Tudom, hercegnő. – simogattam meg a hátát – De nincs semmi baj, itt vagyok. 

- Anyucit akarom! – nyavalyogta. 

- Miért? Én vigyázok rád. – próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon ment. 

- Anyucit akaroooom! – kiabálta, és őrült sírásba kezdett. 

- Jóóóó! Rendben! Felhívom, rendben? – mondtam ijedten. Nem értettem, hogy mi baja van. Soha nem csinálta ezt. Miért kell neki most hirtelen az anyja? Miért nem vagyok jó neki én? 

- Szia! – szóltam bele a telefonba, mikor felvette.

- Szia. – szólt vissza megdöbbenve – Baj van? 

- Hát van egy kis gond. 

- A vihar miatt, ugye? 

- Igen. – válaszoltam meglepetten – Ezek szerint máskor is ilyen, ha esik? 

- Csak ha dörög és villámlik.

- Nem tudom megnyugtatni. – vallottam be – Téged akar. 

- Átmenjek? 

- Az jó lenne. – mosolyodtam el. Igazából nem mertem rákérdezni a dologra, így megkönnyebbültem, mikor felajánlotta, hogy eljön. 

- Oké. Indulok. – mondta, és letette a telefont. 

Tíz perc múlva megszólalt a csengő, és én az ajtóhoz siettem, hogy beengedjem Angie-t. 

- Anyuciiiii! – Darcy sírva rohant az anyjához, aki rögtön felkapta, és magához szorította. 

- Jól van, kicsim. – suttogta a hajába – Semmi baj, édesem. Nem lesz semmi baj. Máskor se volt gond, igaz? 

- De most itt van. – sírta tovább – Most itt van, és a hangos dörgés megint elijeszti. 

- Nem. Nem fogja. – mosolygott rá, és rám nézett. Nem értettem, hogy mi a baj. Nem tudtam, hogy Darcy mire céloz. Mit ijeszt el a dörgés?

36. fejezet: Új barátnő

Sziasztok! :) Tudom, hogy már vártátok a folytatást, és nagyon izgultok, hogy mi lesz ezután. Nos, most kiderül, de remélem, hogy nem csalódtatok nagyot! :D

Angelina Graham

- Mondd, hogy nem bántad meg. – húzott magához Harry, miközben kapkodva vettem magamra a ruháimat. Rá sem néztem, nem is foglalkoztam semmivel. Minél előbb el akartam tűnni, ugyanis nem bántam meg a dolgot. Egyáltalán nem bántam. De akkor miért akartam eltűnni? Mert bármennyire is Harry-vel akartam lenni, nekünk ez nem működne. Szeretem Chad-et, és nem akarom őt elhagyni, mert ő soha nem bántana meg. Tudom, hogy ha ezt most elmesélném valakinek, akkor teljesen ostobának nézne. Tudom, hogy ha igazán boldog akarok lenni, akkor az csakis Harry mellett lehetnék. De félek belegondolni, hogy milyen lenne megint azt érezni, hogy ő mellettem van. Vajon biztonságban érezném magam vele? Nem gondolnék arra, hogy bármelyik pillanatban elhagyhat megint? 

- Nevezzük ezt búcsúnak, rendben? – hajtottam le a fejemet, mert még véletlenül sem akartam a szemébe nézni, és újra látni benne a fájdalmat. 

- Tessék? – a hangja döbbent volt. 

- Jól hallottad, Harry. – néztem rá végül. Ő a kezeibe vette az arcomat, és mélyen a szemembe nézett. A csodálatos szemeitől mindig is elaléltam, és most, ilyen közelről még a fájdalmat is láttam benne. 

- Angie! – könyörgött – Tudom, hogy te is akartad ezt. Tudom, hogy még mindig érzel irántam valamit, talán szeretsz is, csupán nem akarod megbántani Chad-et. Igazam van? 

- Részben. – bólintottam – Nem akarom megbántani őt, és nem is fogom. 

- És engem? Engem bántani akarsz? 

- Nem. Nem akarlak bántani, de azt sem akarom, hogy megint te bánts engem és Darcy-t. Most inkább a saját boldogságomat választom.

- És vele boldog leszel? 

- Igen. – válaszoltam határozottan. Hazudtam, de most próbáltam minél meggyőzőbb lenni, és talán sikerült is. 

- Rendben. – hajtotta le a fejét, és elengedte az arcomat – Nekem az a fontos, hogy neked jó legyen. Ha nem akarsz velem lenni, azt is megértem. 

- Köszönöm. – mondtam halkan, és próbáltam nem elsírni magam. Hogy lehetek ekkora hülye? Miért kellett lefeküdnöm vele megint? Most még rosszabb lesz mindkettőnknek. Bármennyire is szeretem őt, nem tudok benne megbízni. Nem akarok megint évekig szenvedni miatta, és azt sem akarom, hogy újra megbántsa Darcy-t is. Mindenkinek jobb lesz külön. – Nem veszed fel? – kérdeztem, mikor már harmadszor szólalt meg a telefonja. 

- De. – bólintott, és a zsebébe nyúlt a készülékért – Harry Styles… Te jó ég, szia! – köszönt meglepetten – Örülök, hogy visszahívtál… Persze… Találkozhatunk?... Minél előbb, ha lehet. Ma este? Érted megyek… Rendben. Szia. – tette le a telefont, és rám nézett.

- Fontos volt? – kérdeztem, magam sem tudom, hogy miért. 

- Eléggé. – bólintott – Az esküvői partnerem volt. – mondta semleges hangnemben, nekem pedig egyből a torkomba ugrott a szívem.

- Ó! – bólintottam – Értem! Nekem most mennem kell. – fordultam hátra hirtelen, és kirontottam az ajtón. Olyan gyorsan szedtem a lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam. Nem akartam, hogy utánam jöjjön, azt meg főleg nem, hogy lássa, mennyire kikészültem, és a könnyeim eláztatják az arcomat. Az edzőteremből kirohanva egyből leintettem egy taxit, és hazavitettem magam. Próbáltam megnyugodni, mire hazaértem, valamennyire sikerült is, de tudtam, hogy innentől még nehezebb lesz minden. Ami pedig egy nappal később következett, még jobban a szívembe mart. 

Másnap reggel fáradtan ébredtem fel, pedig több mint nyolc órát sikerült aludnom. Talán azért volt bennem ez az érzés, mert álomba sírtam magam? Lehetséges. 

A reggeli kávémmal a kezemben mentem ki az újságért. Mikor kivettem a postaládából, éppen akkor parkolt le egy autó a ház előtt. 

- Szia, hugi! – köszön a nővérem, mikor kiszállt a volán mögül. 

- Szia. Hát te? – kérdeztem egyhangúan. Igazából nem nagyon érdekelt, hogy mit keres itt. Nem akartam most senkit sem látni. 

- Azért jöttem, hogy megtudjam, mi volt tegnap. – mondta izgatottan, én pedig csak megforgattam a szemeimet, és bementem a házba – Hééé! Várj már! – kiáltott utánam, és követett – Mi történt? Baj van? – ült le velem szemben, mikor már a konyhában voltunk. 

- Nincs. Mi lenne? 

- Mesélj, mi volt? – nézett rám.

- Nem akarok róla beszélni, oké? – mondtam kérlelve, hogy ne hozza fel többet ezt a témát. Rá se néztem, hanem inkább belelapoztam az újságba. 

- Basszus! – csúszott ki a számon, ahogy megláttam a cikket a második oldalon.

- Mi van? – nézett rám értetlenül Abbie. Én csak megtekertem a fejemet, és elé csúsztattam az újságot, amit ő olvasni kezdett:

ÚJ LEMEZ, ÚJ BARÁTNŐ

A világ legismertebb fiúbandája, a One Direction hónapokon belül visszatér a zene világába. Az angol-ír együttes nemrég jelentette be az újraegyesülést, hogy tovább zenélhessenek a rajongóiknak, akik három éve, a feloszlásuk óta hűen kitartottak mellettük. Az öt srác, Harry, Liam, Louis, Niall és Zayn már nekiálltak egy új lemeznek, amin a legújabb dalaikat mutatják majd be.

Ám az újrakezdés nem csak zene téren mutatkozott meg a fiúk életében. Míg Liam, Louis és Zayn magánéletében semmi változás nem történt, addig Niall a napokban apuka lett, Harry pedig újra randizni kezdett. A banda egykori nőcsábásza az elmúlt három évben szinte eltűnt a térképről, miután otthagyta az oltár előtt gyermeke édesanyját, Angelian Graham-et. Styles-t a visszatérte után, pár hete még a volt menyasszonyával hozták össze, ugyanis családi napot szerveztek Disneyland-ben, de azóta megtudtuk, hogy Angie hamarosan férjhez megy a jól menő üzletemberhez, Chad Adams-hez. Harry pedig miért is tétlenkedne, hiszen az évek elteltével még jobb parti lett, mint volt. 

Tegnap este egy ismeretlen, csinos, barna hajú lánnyal – nem Angie-vel – látták az egyik étteremben, ahol lencsevégre is kapták őket. A képeken sajnos nem látszik a hölgy, de az biztos, hogy Mr. Styles ízlése egy cseppet sem romlott az elmúlt három évben. 

Mikor befejezte a cikk felolvasását, szinte sokkolódva bámultam magam elé. 

- Angie! – hallottam a nővérem hangját, valahonnan messziről. 

- Tessék? – néztem rá zavartan. 

- Ez csak egy hülye cikk. – mondta mosolyogva – Te tudod a legjobban, hogy milyenek az újságírók, nem?

- Tudtam, hogy ez előbb-utóbb megtörténik. Nem várhat rám örökké. Különben is, tisztán megmondtam neki, hogy köztünk nem lehet semmi. Örülök neki, ha boldog.

- Dehogy boldog. Nélküled soha nem is lesz az. – fogta meg a kezemet Abbie. 

- Látod, hogy már most az. – mutattam a cikkre. 

- Ne ítéld el egyből. Ha igaz is a cikk, akkor sem kérheted őt számon. 

- Tudom. – hajtottam le a fejemet. 

- Ki lehet ez a csaj? – nézegette a képeket összeszűkült szemekkel. 

- Nem tudom. Az esküvőn majd kiderül. – vontam meg a vállamat. 

- Mert? 

- Mert gondolom ő lesz a partnere.

- Hoz magával valakit? – nézett meglepetten.

- Igen. Azt mondta, hogy lesz partnere, és tegnap, mikor otthagytatok vele, akkor beszélte meg ezt a randit vele. – mutattam megint az újságra.

- Tuti, hogy csak azért csinálja, hogy féltékennyé tegyen. 

- Lehet. De nem igazán izgat. – mondtam, és lehúztam a maradék kávémat is.