59. fejezet: Ország-világ előtt

Sziasztok! :) Szomorúan tapasztaltam, hogy nagyon kevés visszajelzés érkezett a legutóbbi részhez. :( De ennek ellenére már ma meghoztam a legutolsó fejezetet, ami remélem, hogy tetszeni fog nektek. Még egy lezáró epilógus hátra van, amiből megtudhattok mindent, ami ebben a részben nem derült ki. Eredetileg már holnap reggelre tervezem, de attól függ, mennyire várjátok majd! :)
Ugyanis szeretném az új történetet már a hétvégén bemutatni nektek! ;)
Nagyon várom a véleményeiteket! ;) Egy-két szó is jól esik. 

Emily Cook

Jade szeme villámokat szórt felénk, miközben Dylan-nel kimentünk a tornateremből, hogy egy csendesebb helyen beszélgethessünk. Pontosabban, hogy ő elmondhassa, amit akar, mert nekem az égvilágon semmi mondanivalóm sem volt a számára. Az után a bizonyos nap után, mikor lebuktatták egymást Harry-vel, nem igazán voltam kíváncsi egyikőjükre sem. Hazudtak nekem mind a ketten, és ezt az átélt nyári kalandok és sérelmek után már nem tudtam elviselni. Így is fél éve teljesen holtponton voltam, nekik pedig még egy lapáttal sikerült rátenniük. Nem azt mondom, hogy nem tölt el megkönnyebbüléssel az a tény, hogy már nem kell Dylan-nel lennem, mert ha úgy vesszük, valamilyen szinten én is hazudtam neki. Elvégre sosem szerettem őt igazán, csak felejteni akartam. Esélyt adni arra, hogy boldog lehessek egy átlagos, kedves sráccal, és elfelejtsem a korántsem átlagos, világsztárt, akit teljes szívemből szeretek a mai napig. 

Hozzám egy olyan fiú illene, mint Dylan. De minek áltassam magam? Minek verjem át őt is, és magamat is? Talán működhetett volna köztünk ez a dolog, ha nem gondoltam volna folyton Harry-re, és nem hasonlítgattam volna őket össze. Ha Harry nem lenne, akkor Dylan lenne. De Harry nagyon is van, hiszen miközben Dylan próbálja elkezdeni a mondókáját, még akkor sem tudok rá figyelni, mert folyamatosan egy bizonyos gyönyörű arc jár a fejemben, hatalmas, csodás zöld szemekkel a közepén, barna, göndör fürtökkel keretezve.

- Khmmm... Szóval... - köszörülte meg a torkát Dylan, miközben az egyik kihalt osztálytermet választottuk ki a társalgáshoz. 

- Szóval? - kérdeztem, és próbáltam sürgetőnek hatni, ugyanis tényleg semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Megértem őt, és valamilyen szinten nem is haragszok rá, hiszen azért csinálta ezt az egészet, mert engem akart. De jobb ez így, mind a kettőnknek. 

- Szóval... - lehajtotta a fejét, és a kezeivel kezdett babrálni. Én eközben leültem az egyik pad tetejére, ő pedig követte a példámat, és velem szemben foglalt helyet. - Nem is tudom, hogy álljak neki, ugyanis rettentően szégyellem magam. Szerettem volna minél előbb bocsánatot kérni, de eddig nem volt merszem. Tudom, hogy látni sem akarsz, ezért nem is mertelek zaklatni az elmúlt hetekben. Most is talán azért volt hozzá bátorságom, mert a srácokkal megittunk pár felest. - nevetett zavartan, és pedig elmosolyogtam magam. 

- Igen... Talán én is csak azért jöttem el veled, mert Jade feljavította a puncsomat rummal. - bólintottam. 

- Borzasztóan sajnálom, amit tettem. - váltott át ismét komolyabb hangnemre – De annyira féltem, hogy elveszítelek, hogy ő elvesz tőlem... Holott sosem tudott volna elvenni tőlem... - húzta el a száját, és a szemembe nézett. Én szemöldök ráncolva néztem rá, mert nem értettem, mire céloz. - Sosem tudott volna elvenni tőlem, mert soha nem is voltál az enyém. - magyarázta, és egy szomorú mosoly jelent meg az arcán – Még a vak is látja rajtatok, hogy mennyire szeretitek egymást, és mivel én is szeretlek téged, azt akarom, hogy legyél boldog. Van egy olyan érzésem, hogy ez csak vele lehetséges. 

- Nem tudom, hogy jár-e nekem a boldogság. - ismertem be. 

- Tessék? - nevette el magát hangosan – Miért ne járna? 

- Mert becsaptalak téged is.

- Dehogy csaptál be. - legyintett – Csak boldog akartál lenni, és én megértem. 

- Inkább én tartozok neked bocsánatkéréssel. - mondtam zavartan. 

- Nem. Nem hinném, ugyanis tényleg nem voltam veled őszinte. 

- Mármint? 

- Azon a napon szinte erőszakkal vettem rá Harry-t, hogy igyon velem, mert tudtam, hogy gondja van az alkohollal. Hallottam, hogy Jade-del beszéltetek róla... - magyarázta – Arra gondoltam, hogy ha jól leitatom, akkor nem fog odaérni a randira, amit megbeszéltetek, és te dühös leszel. 

- Honnan tudtál a randiról? - értetlenkedtem. 

- Aznap reggel nálad voltam, emlékszel? - kérdésére csak bólintottam – Valójában azért mentem, hogy kikérdezzelek az előző esti randidról. Miközben beszélgettünk, jött egy üzeneted. Tőle. 

- Igen. 

- Én kértem egy pohár vizet. Amíg behoztad, én elolvastam az üzenetet. Elkattant az agyam, és tudtam, hogy nem engedhetlek át neki. Nem tudtam, mi tegyek, de aztán kapóra jött, hogy teljesen véletlenül összefutottam vele az bevásárlóközpontban. Onnantól ment minden, mint a karikacsapás.

- A többi részletet pedig már ismerem. - húztam el a számat, és felfordult a gyomrom, miközben arra gondoltam, hogy mit csinált Harry a pincérlánnyal. 

- Nem teljesen. - tekerte meg a fejét – Nem feküdt le azzal a lánnyal. Csókolóztak, a lány benne lett volna, de aztán Harry leállította. 

- Honnan tudod? - kérdeztem reménykedve.

- Láttam. - ismerte be – Ahogy mondtam, muszáj volt megbizonyosodnom arról, hogy megteszi-e.

- De nem tette. - suttogtam magam elé, alig hallhatóan. 

- Nem. Mert szeret téged. - mosolygott rám Dylan, habár nem volt őszinte öröm benne. 

- Miért mondtad el mindezt?

- Már mondtam, ha vele lehetsz csak boldog, akkor hajrá! - bólintott határozottan, és biztatóan. Tényleg őszintének tűnt, komolyan gondolta, amit mondott. Láttam rajta, hogy nehéz neki, és rettentően sajnáltam, hogy nem tudom viszonozni az érzéseit, hiszen remek srác. Egy igazi főnyeremény... De nem nekem.

- Na végre! - kiáltott fel Jade, több tekintetet is ránk vonva ezzel – Hol a francban voltál már? 

- Beszélgettünk! - nyugtattam, miközben leültem mellé, és kortyoltam egyet a poharamból – Pfujj! Ebbe raktál még rumot, amíg nem voltam itt? - kérdésem inkább kijelentésnem hatott, és természetesen egyből tudtam, hogy igazam volt, barátnőm kárörvendő arcára pillantva. 

- Igyál! - biztatott – Lehet, hogy szükséged lesz rá.

- Mi? Miért? - értetlenkedtem, és kezdtem gyanakodni. 

- Semmi, semmi! - intett le, majd egyből elterelte a témát – Milyen hazugságokkal traktálta tele a fejedet, hogy visszaszerezzen? - kérdezte, és megvető pillantást küldött Dylan felé, aki pár asztallal odébb, már jókedvűen beszélgetett pár haverjával. 

- Nem akar visszaszerezni. - tekertem meg a fejemet, Jade szemei pedig kikerekedtek. Az én figyelmemet viszont, ahogy még egy-két diáktársamét is az kötötte le, hogy a színpadon elkezdtek valamit rendezgetni. - Élő zene is lesz? 

- Pedig azt hittem, hogy most majd térdem állva fog könyörögni. - mondta Jade, figyelmen kívül hagyva az érdeklődésemet a színpad irányába. 

- Nem. Szerinte nem lennék boldog vele, és beismerte, hogy sosem voltam az övé. - mondtam teljes nyugodtsággal. 

- Tényleg? 

- Aha... Szerinte... Ő is úgy gondolja, hogy én csak egy ember mellett lehetek boldog.

- Harry mellett! - mondta ki barátnőm azt, amit én nem tudtam még most sem elismerni – Öhm... Ha már itt tartunk! Van itt valami, ami neked készült. - húzogatta a szemöldökét, majd felpattant mellőlem, és a színpad felé vette az irányt. Mi ez az egész? 

- Halihó, fiúk és lányok! - hallottam meg barátnőm harsogó hangját, ugyanis a színpad közepén álló mikrofonba beszélt. Most már tényleg rettentő kíváncsi lettem, de ezzel nem voltam egyedül, hiszen szinte minden szempár Jade-et figyelte. - Remélem, hogy mindenki jól érzi magát, viszont szeretnék most egy kis figyelmet kérni tőletek. Pihenjetek egyet a sok tánc után! - nevetett – Van itt egy olyan ember, aki mindannyiunk számára ismerős lehet. Kérlek titeket, hogy hallgassátok türelemmel, és megértéssel... Mr. Harry Styles-ot! - harsogta a nevet a mikrofonba, minek hallatán egy emberként morajlott fel körülöttem a tömeg. Mindenki izgatott lett, én pedig lefagytam. Azt sem tudtam, hogy most mi fog történni, aztán akkor megláttam őt. Az egész diáksereg ordítani, és tapsolni kezdett, mikor meglátták a színpadra felsétáló fiút. 

Esetlennek tűnt, mint aki most áll először a nagyközönség elé. Jade közben visszatért mellém, persze több ember is egyből minket kezdett bámulni, és mutogattak felénk. Vagy csak felém? 

- Öhm... - szólt bele a jól ismert mély, és rekedtes hang a mikrofonba, mire egyből megszűnt a suttogás. Mindenki feszülten figyelte a színpadon álló fiút. - Valamit el kell mondanom nektek. - vett egy mély levegőt, és belekezdett a monológjába – Nektek, és az egész világnak tudnia kell az igazat. Rengeteg pletyka terjedt el mostanában arról, hogy van egy lány, akibe totál belezúgtam. Nos, igen. Tényleg létezik ez a lány, ő pedig nem más, mint Emily Cook! - itt végre rám pillantott, én pedig azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Mit művel? Tényleg felvállalja az egész világ előtt, hogy ismer? Szinte mindenki elkezdte felém nyújtogatni a nyakát, és döbbenetet láttam pár arcon. Éreztem, hogy elvörösödök, de mielőtt még el tudtam volna süllyedni zavaromban, Harry újra megszólalt a színpadon, hozzám beszélve – Abban a pillanatban beléd zúgtam, ahogy megláttalak a nyaraláson. Még soha nem éreztem magam ennyire szabadnak, és boldognak senki mellett. Nem kellett megjátszanom magam, az az átlagos fiú lehettem, aki amúgy is vagyok. Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját. Letagadtalak ország-világ előtt. Azt mondtam, hogy nem ismerlek, mert védeni akartalak az emberektől. Nem lehettem szerelmes, mert azt hittem, hogy akkor vége lesz az életemnek, és gyűlölni fog mindenki. De aztán egyre nagyobb lett a hiányod, minden pillanatban hiányoztál, és szenvedtem nélküled. Elkezdtem inni, mert azt hittem, hogy az majd segít. De nem segített, sőt, még messzebb taszított minket egymástól. Tudom, hogy rengeteget szenvedtél miattam, és mindenki bántott, mert azt hitték, hogy általam akarsz hírnevet szerezni. Utálhatsz, de nekem akkor is te jelented a világot. Mindennél jobban szeretlek, és nem tudok nélküled létezni. Remélem, hogy még emlékszel erre, mert már akkor szerettelek, mikor először hallhattad ezt a dalt. - mosolygott rám ,és ekkor fellépett a színpadra a One Direction többi tagja is, amitől újra felmorajlott a tömeg, és egy-két izgatott sikolyt is hallani lehetett. Mindenki megindult a színpad felé, de az én lábaim földbe gyökereztek. Aztán Jade a karomnál fogva elkezdett a színpad felé húzni. Elkezdődött a dal, és a srácok énekelni kezdték a dalt, amit Harry nekem írt még a nyáron. Látszott rajta, hogy mennyire meggyötört, de a szemei csillogtak, ahogy rám nézett, és nekem énekelt. 

43. fejezet: Fájdalmas emlékek

Sziasztok! :) Éppen nyaralok, de természetesen ma is itt van a fejezet, hiszen ahogy ígértem, előre beprogramoztam. Remélem, hogy ez is ugyan úgy tetszik, mint a többi, és ígérem, hogy hamarosan egyre több lesz az izgalom. ;)

Emily Cook

Fantasztikusan éreztem magam, annak ellenére, hogy mennyire izgultam délután. A társaság nagyon jó volt, habár már csak egy páran maradtunk. Pontosabban Jade, Liam, Niall, Zayn, Harry, Dylan és én. Harry… Igen, még ő is kitartott, annak ellenére, hogy Dylan egész éjjel mellettem volt, magához ölelt, velem táncolt. Egyedül az aggasztott, hogy egyre több, és több üres pohár gyűlt fel előtte az asztalon. Úgy döntötte magába a pezsgőt, és a felesek tömkelegét, mintha vizet inna. Lou már többször szólt neki, gondolom éppen ez miatt, de őt nem igazán érdekelte. Sőt… Minél jobban próbálta rábeszélni, hogy ne igyon többet, annál inkább ellen állt neki, és kért egy újabb kört. Persze, mindenkiben már elég sok volt az alkohol, de Harry kezdett furcsán viselkedni. Le sem vette rólam a szemét, már akkor ökölbe szorult a keze, ha Dylan csak hozzám szólt. 

- Mit szólnátok ahhoz, ha elmennénk az erdei házba, és ott folytatnánk tovább a bulit? – ajánlotta fel Liam, mikor már kezdett laposodni a hangulat, és kezdtek fogyni az emberek a bárból. 

- Én benne vagyok! – bólintott Jade – És nagyon ajánlom, hogy te is legyél benne, ha már te vagy az ünnepelt. – fordult felém. 

- Értettem, főnökasszony! – emeltem a homlokomhoz a kezemet, mintha szalutáltam volna neki. 

- Akkor rendezem a számlát, és indulhatunk is. – állt fel Liam.

- Liam! – szóltam rá – Nehogy már mindent te fizess! 

- Miért? Remélem, nem tervezted, hogy majd te fizetsz ma este bármit is. – nevetett rám. 

- Öhm… - kezdtem, de ő csak leintett, és ott hagyott minket. Ennek elment az esze. Rengeteg pénzt fog kidobni, ha mindent kifizet. 

- Indulhatunk! – tért vissza pár perc múlva, amire már mindenki elfogyasztotta a maradék italát. 

- Velünk tartasz, ugye? – fordultam Dylan felé. 

- Sajnos nem tehetem. – húzta el a száját, én pedig egy kicsit csalódott lettem a válasza miatt.

- Miért? 

- Holnap délelőtt edzésem lesz. Már így is sokáig maradtam, lehet, fel sem tudok majd kelni. – nevetett rám. 

- Ohhh… - biggyesztettem le az ajkaimat – Értem! 

- De a hétvégén felhívlak, ha megengeded. – javasolta, és kérdőn nézett rám.

- Rendben. – bólintottam, és mosolyra húztam a számat. Kicsit közelebb lépett hozzám, én pedig szerintem olyan kétségbeesett arcot vághattam, hogy ő megijedt tőlem. Ezért csak végigsimított a hajamon, majd egy puszit adott az arcomra. 

- Érezd jól magadat! – suttogta – Szia!

- Szia! Köszönöm, hogy eljöttél, és a virágot is. – mondtam még neki, miután elbúcsúzott a többiektől is. 

A bár elé taxikat hívtunk, amivel mindannyian az erdei házba vitettük magunkat. Én Liam-mel és Jade-del utaztam, míg a másik négy srác a mögöttünk haladó kocsiba szállt be. 

- Állítsátok le Harry-t, oké? – fordultam hátra legjobb barátnőm, és legjobb barátom felé, amint elindult az autó. 

- Miért? – Liam értetlenül nézett rám. 

- Miért? Nem vetted észre, hogy lassan már járni sem tud, olyan részeg? Minek kell ennyit innia már megint? – döntöttem hátra a fejemet az ülésben.

- Nem róhatod fel neki. – rántott a vállán Liam – Totál kivan. Csodálom, hogy nem ment neki a pasidnak.

- Dylan nem a pasim! – kiáltottam el magam. 

- Méééééég nem. – kuncogott fel Jade is, én pedig küldtem felé egy gyilkos nézést. 

- Hát ez az… Nem éppen úgy tűnt, mintha nem akarna tőled semmit. Egész éjjel rád volt tapadva. Harry szerintem nem éppen erre készült, mikor elindult otthonról este. – bólogatott hevesen Liam, miközben Jade-et csókolgatta. Úgy látszik, bennük is volt egy kevéske alkohol. 

- Ahhhhh… Fújjjj. Ne itt faljátok egymást. – szóltam rájuk – Most komoly dolgokról van szó. Harry lassan alkoholista lesz. Ez titeket nem zavar? 

- Harry egész héten nem ivott egy kortyot sem, Milly! – nyugtatott Liam – Hadd vezesse le a feszültséget.

- Rendben van, Liam! Én csak aggódok miatta. – ismertem be. 

- Mert még mindig ugyan azt érzed iránta, igaz? – mosolygott rám.

- Nem. Nem azért. Azért, mert barátok vagyunk! –vágtam rá egyből, talán túl meggyőzően is.

- Blablablaaaa! – nevette Jade, és visszamászott Liam szájába. Lemondóan tekertem meg a fejemet, majd pár másodperccel később, örömmel tudatosodott bennem, hogy odaértünk a házhoz, így nem kellett tovább hallgatnom a hátsó ülésről hallatszó cuppogásokat.

- Köszönjük! – Liam kifizette a taxit, amíg kiszálltunk. A másik autó éppen akkor parkolt le mögöttünk, és kiszálltak belőle a fiúk. Egyből Harry-t kezdtem keresni a szememmel. Mikor megláttam, kicsit megnyugodtam, hiszen máris sokkal jobban nézett ki, mint a bárban, a megivott felesek után. 

- Zayn? Hol van? – kérdezte Liam a többieket. 

- Hazament. – mutatott Louis a távolodó taxik után – Azt mondta, hogy fáradt. De szerintem csak sietett haza anyucihoz. 

- Remélem, engem nem így hívnak a hátam mögött! – mormogta Jade morcosan Liam felé, és szúrós pillantást küldött Louis-nak. Liam csak nevetett, és nekem is mosolyognom kellett rajta. A bejárati ajtó felé vettük az irányt, én kicsit lemaradtam a többiektől, ugyanis eléggé törte már a lábamat a cipő. Ez az átka annak, ha hosszú ideig nem hordunk magassarkút.

- Minden oké? – hallottam meg a hátam mögött a hangot. 

- Igen. – bólintottam – Csak kicsit fáj a lábam. És te? Jól vagy? – pillantottam rá a mellettem lépkedő göndörkére. 

- Persze. – bólintott, de nem nagyon győzött meg – Miért ne lenne? 

- Hát… Nem akarok beleszólni, de láttam, hogy elég sokat ittál, és…

- Nem vagy az anyám! Nem vagy nekem senkim! – mondta kicsit keményebben, én pedig láthatóan összerezzentem a hangjától.

- Nem. Nem vagyok. – suttogtam magam elé, de ő persze hallotta, hiszen néma csönd honolt körülöttünk. A többiek már régen bementek a házba.

- Sajnálom! Nem akartam ezt…ezt mondani. Idióta vagyok! Tudom, hogy sokat ittam, de muszáj volt. – védekezett.

- Muszáj? Miért lett volna az? 

- Te tudod a legjobban, Milly! – fordult felém, és a hangja most sokkal inkább zaklatott, és letört volt, mint erőszakos, és dühös – Elég nehéz volt azt nézni, hogy az a hülyegyerek le sem száll rólad. 

- Harry! – értem hozzá a vállához – Nem lehetsz féltékeny.

- Miért? 

- Mert csak barátok vagyunk! Dylan miatt nem fogom megszakítani a barátságunkat. 

- Jó. – mondta kissé morcosan, de úgy láttam, hogy sikerült megnyugtatnom.

- Bemegyünk? – mutattam a ház felé.

- Nem maradunk még egy kicsit? – nézett rám smaragd szemeivel, amit még az udvari lámpa félhomályában is tisztán láttam. 

- Oké. Maradjunk. – egyeztem bele, és leültünk az elhelyezett padok egyikére – Biztos, hogy jól vagy? 

- Igen. Most már igen. – fordult felém oldalasan, és bámulni kezdett. 

- Mondd csak… - bíztattam, mikor láttam rajta, hogy mondani akart valamit, de inkább visszafojtotta.

- Nem. Nem lényeg. – tekerte meg a fejét lemondóan. 

- Naaaa… - löktem meg gyengéden a mellkasát. 

- Csak… Csak eszembe jutott a nyaralás. – emlékezett vissza szomorúan, kis mosollyal az arcán – Mikor este ketten voltunk a parton. 

- Ohhhh… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Nekem ezek fájó emlékek voltak. Mondjuk, ennél jobban nem tudtam volna kínozni magamat, mint ahogy most tettem. Hiszen itt ült velem szemben az a pasi, akiért jó pár hete még a fél karomat odaadtam volna. Aki úgy összetörte a szívemet, ahogy eddig még senki sem tette, akit nem is olyan régen még látni sem akartam, hiszen annyira utáltam. Most meg… Itt ül velem szembe, és legszívesebben hozzábújva nézném a csillagokat…ha persze nem takarnák el a fekete felhők. – Egy kicsit fázok. – jelentettem ki hirtelen. Tényleg fáztam, hiszen a szél elég hevesen fújt még mindig. Harry viszont úgy gondolhatta, hogy nem akarok tovább vele lenni, és a múltról beszélni. Valahol igaz is volt ez, hiszen nem akartam újra felbolygatni azokat a fájdalmas emlékeket, amiket nagy nehezen sikerül magamba zárnom. 

41. fejezet: Buli

Sziasztok! :) Meglepi rész! :) Tudom, hogy szerda van, nem péntek, de egész jól állok az írással. :) Ezért úgy gondoltam, hogy megérdemeltek egy bónusz részt, a sok kimaradás után. Remélem, hogy tetszeni fog, és írtok véleményt! :)

A társoldalamat pedig hamarosan, még a héten ki fogom hirdetni! :)

Emily Cook

Este volt már, talán fél kilenc is elmúlt, mikor megérkezett a taxi a házunk elé. Jade és én gyorsan kabátot kaptunk magunkra, mivel odakint elég hűvös volt már. London amúgy is csapadékos, és már javában az őszi időszakban jártunk. Bepattantunk a taxiba, ahol Jade megmondta a sofőrnek a címet, és az már indult is.

- Hol lesz a buli amúgy? – kérdeztem rá, ugyanis eddig eszembe se jutott, hogy hova szervezte meg barátnőm azt a bizonyos meglepetés bulit.

- Egy tök szupi bárban. Már jártunk ott egyszer…Asszem tavaly. – taglalta Jade. 

- És kiket hívtál meg? – folytattam a faggatózást, ugyanis el sem tudtam képzelni, hogy kik lesznek ott. Hiszen nincs sok barátom, így egyértelműen nincs is sok olyan ember, akit meg tudott volna hívni. 

- Nem leszünk sokan. De mit aggódsz már? – nevetett felém – Ennyire izgulsz? 

- Hát egy kicsit, igen. – ismertem be. 

- Melyikük miatt? Harry vagy Dylan? Vagy talán egyszerre a kettő miatt? 

- Valahogy úgy. – tördeltem a kezeimet, és kifelé bámultam az ablakon. A messzeségben villámlást lehetett látni, és a szél is jobban mozgatta a fák ágait, mint pár órája. Sötét volt odakint, de érezni lehetett, hogy valami közeleg. 

- Ne parázz. – rántotta meg a vállát – Hidd el, hogy szuper lesz ez a bár. Nem túl nagy, de lesznek ott rajtunk kívül még mások is, így könnyen jól tudod magad érezni majd. Akár másokkal is.

- Nem pasit keresni megyek. – húztam fel a szemöldökömet. 

- Persze… - szórakozott – Hiszen nem egy pasi lesz, aki ma este csak miattad jön el. 

- Kuss! – szóltam rá, hiszen nem akartam, hogy folyton erre emlékeztessen. Így is egyfolytában az járt a fejemben, hogy mi lesz, ha Harry találkozik Dylan-nel.

- Meg is jöttünk! – kiáltott Jade izgatottam – Köszönjük! – fordult a sofőr felé, és kifizette a fuvart. 

- Itt lesz a buli? – húztam el a számat. 

- Valami nem tetszik? – nézett rám bosszúsan barátnőm. 

- Nem… - védekeztem egyből – Nem arról van szó, csak… Csak ez elég jól menő hely, nem? 

- Na és? Egyszer vagy tizennyolc éves, drága barátném. – szorított magához fél kézzel, majd elindultunk a bejárat felé. 

Mikor beértünk, és leadtuk a kabátunkat a ruhatárban, már egyre nagyobb csomó nőtt a gyomromban, és a torkomban is. 

- Igyunk valamit! – ajánlottam, túlkiabálva az egyre hangosodó zenét. Muszáj volt gyorsan lehúznom valamit, ami segít kicsit ellazulni. Na, nem mintha nagy piás lennék…

- Keressük meg a többieket! – kiáltotta vissza Jade, és a csuklómnál fogva húzni kezdett. Ahhoz képest, hogy még kilenc óra sem volt, már elég sokan voltak itt, hiszen szinte alig tudtunk haladni a táncparketten át. – Ott vannak! – kiáltott fel, én pedig előre néztem. Láttam pár ismerős arcot a suliból, akikkel elég jóban voltunk. Ott volt Liam, Niall és Zayn is, de Harry-t sehol nem láttam. Kicsit megnyugodtam, ugyanakkor mintha csalódottságot éreztem volna valahol mélyen. 

- Sziasztok! – köszöntöttek minket, és mindenkitől megkaptam a születésnapi jókívánságokat. Továbbra is kutattam az emberek között a szememmel, de nem találtam azt, akit kerestem. Leültünk a…gondolom… nekünk lefoglalt kis sarokban elhelyezett kanapékra, míg többen táncolni, illetve a pulthoz mentek.

- Igyunk valamit mi is! – javasolta Liam, és intett az egyik pincérnek, majd leadta a rendelést – Pezsgőt hozattam, ha az megfelel. – nézett ránk, én pedig bólintottam. Nekem aztán tök mindegy, csak hadd lazuljak már el egy kicsit. 

Amíg vártuk az italt, körbenéztem a táncparketten. A sötétben mindenféle fények villogtak, így nem sok arcot tudtam megfigyelni. A pincér, akitől Liam pár perce kérte a pezsgőt, megjelent négy üveggel, és jó pár pohárral a kezeiben. Mindig is csodáltam a vendéglátásban dolgozókat, hogy hogyan lehetnek ennyire ügyesek, hogy egy kézzel ennyi minden, egymásra halmozott poharat, és tálat elbírnak.

- Köszönjük! – kiáltotta túl a zenén Liam, és máris az egyik pezsgőért nyúlt, majd hangos pukkanással kibontotta a gyöngyöző nedűt – Akkor… Isten éltessen, kislány! – emelte fel mindenki a poharát, és belekortyolt a jéghideg italba. Én idegességemben lehúztam az egészet, amitől még a könnyeim is kijöttek, de nem foglalkoztam fele. Ahogy lefolyt a folyadék a torkomon, kezdtem érezni, hogy kicsit megnyugszok.

Aztán mikor Jade felém fordult, és a hátam mögé nézett, megijedtem. Az arcán ugyanis felcsillant egy kaján mosoly, és rám nézett.

- Itt a lovagod. – kiáltotta, de szerencsére a hangos zene miatt más nem hallotta meg. 

- Ki? – kérdeztem ijedten, de nem fordultam meg.

- Mi az, hogy ki? – nevetett fel – Hány lovagod van? Hiszen Harry csak a barátod, nem? 

- De! – kérdéséből egyből tudtam, hogy ezek szerint Dylan érkezett meg, és mikor mellénk lépett, be is igazolódott a gyanúm. 

- Boldog születésnapot! – nyújtott felém egy csodaszép, csupa piros virágokból álló, hatalmas csokrot.

- Ez csodaszép! – ámuldoztam.

- Akárcsak te! – suttogta a fülembe, ami kicsit meglepett, ugyanis ennyire közel még sosem lépett hozzám. 

- Iszol valamit? – kérdeztem tőle – Menjünk a pulthoz, legalább kérek egy vázát ennek a csodának. – néztem a csokorra ismét.

- Ezt inkább én kérdezem tőled! – nézett rám meglepetten. 

- Oké! – egyeztem bele, mire ő megfogta a kezemet, és a pult felé húzott. 

Harry Styles 

Rettentően izgultam. Tudom, hogy sok időt töltöttem el Milly-vel, de minden találkozás előtt ezt éreztem. 

- Neked mi a bajod? – szólalt meg Louis mellettem, mikor a taxiban ültünk. 

- Mert? – néztem rá értetlenül.

- Mindjárt kirúgod a kocsi alját, annyira dobolsz a lábaddal. – nevetett rám – Izgulsz?

- Egy kicsit. – vallottam be.

- De miért? Minden napot együtt töltetek. – értetlenkedett. 

- Ezt nem értheted… - zártam le a témát, és szerencsére meg is érkeztünk. Sötét volt már, hiszen kilenc óra is elmúlt, ezért be tudtunk úgy surranni, hogy bárki is felismert volna.

Keresztülverekedtük magunkat a tömegen, és végre megláttuk a többieket, viszont attól tartok, hogy jó páran felismertek minket.

- Sziasztok! Késtünk? – kérdezte Lou, mikor odaértünk végre a társasághoz.

- Egy kicsit. – bólintott Niall. 

- Itt van már? – szaladt ki a számon, mire a többiek mind rám néztek. Jade itt ült Liam ölében, szóval itt kellett lennie.

- Öhm… Aha. – húzta el a száját Liam, és a pult felé nézett. Követtem tekintetét, és mikor megláttam Milly-t, egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. Nem azért mert olyan szép volt…pedig nagyon is az volt…Hanem azért mert nem egyedül állt a pultnál. Mellette volt egy magas, felzselézett hajú alak, aki átkarolta a derekát. Az ő kezében pedig egy hatalmas csokor virág volt. Ránéztem a kezembe tartott csokor vörös rózsára, ami fele akkora sem volt, mint amit az a számomra ismeretlen alak adott Milly-nek. 

Mégis mit akartam? Mit vártam? Fogtam a csokrot, és beledobtam a legközelebb kihelyezett szemetesbe. A többiek szemében ugyan azt a szánalmat láttam, amit éreztem én magam is. Nem is fordultam többet a pult felé, hanem leültem az egyik fotelba, és megfogtam az egyik megbontott pezsgőt, majd belekortyoltam. Nem éreztem dühöt, és csalódottságot sem. Csupán szánalmat. Szánalmat, magam iránt…

39. fejezet: A védelmező

Sziasztok! Most talán annyit nem kellett várni az új részre, ugyanis végre volt időm, és végre van ihlet! ;)

Remélem, hogy tetszik, hiszen végre megint beindulnak az események! :D
Nem tudom, hogy mikor jön a következő, de próbálok sietni! ;)
Remélem, hogy nem hagytatok el! :)

Harry Styles 

- Nocsak! – ez volt az első szó, amit meghallottam, mikor beértem a próbára. Alig kaptam levegőt, annyira siettem. Nem elég, hogy a napokban nem értem ide, még most is elkéstem. Ezek ki fognak nyírni engem. 

- Sajnálom, srácok! – kezdtem el a mentegetőzést, amint levegőhöz jutottam – Nagyon sajnálom. Ne öljetek meg, oké? 

- Hol a francban voltál napokig? – húzta össze a szemöldökét Zayn. 

- Nem láttunk már a szülinapom óta. – tette hozzá Niall.

- Pontosabban, mióta elmentél Emily-vel. – hangsúlyozta ki a nevet, amitől nekem bukfencet vetett a gyomrom, de elmosolyodtam. 

- Mi ez a mosoly, tesó? – méregetett Liam. Na, most komolyan, ő nem tud a dolgokról? Nem hiszem el, hogy Milly nem mondta el Jade-nek, hogy mi volt. 

- Te nem tudsz róla? – kérdeztem Liam-től, és kissé furcsálltam a dolgot. Talán csak az én verziómat is hallani akarja.

- Miről kéne tudnia? – szólalt meg Lou is, akin láttam, mennyire idegesíti, hogy Liam lehet, többet tud, mint ő. 

- Nyugi, srácok. – nevettem el magam, és levetettem magam az egyik székbe. 

- Holmes Chapel-ben voltunk Milly-vel. – újságoltam nagy lelkesedéssel. 

- Eddig? – kérdezte Lou – Vasárnap mentetek, ma pedig csütörtök van. 

- Nem, csak hétfőig. – legyintettem. 

- Akkor hol voltál a napokban? – folytatta a faggatást Liam – Tuti, hogy Emily-vel voltál. Jade már napok óta arról panaszkodik, hogy Emily folyton lerázza. 

- Vele voltam. Minden egyes nap. – mondtam vidáman. 

- Összejöttetek? – csodálkozott Niall.

- Nem. – tekertem meg a fejemet kissé szomorúan – Csak barátok vagyunk, de ez már több, mint amire számítottam. Mikor együtt vagyunk… El sem tudom mondani, hogy mennyire jól érzem magam. Felszabadult vagyok, az lehetek, aki igazán vagyok, és nem kell megfelelnem az elvárásoknak. 

- Haveeeeer… - szakított félbe Zayn – Ne éld bele magad ennyire. 

- Mi? – néztem rá zavartam, mire Louis vette át a szót. 

- Te totál bele vagy zúgva, és totál úgy érzed most, hogy Emily csak a tiéd. De ez nem lesz mindig így, bármennyire is szeretnéd. 

- Miről beszéltek? 

- Szereted őt! – kiáltott fel Niall – De ő csak barátként van veled. Mi lesz, ha egy nap majd lemondja a találkozót, mert randija lesz? 

- Nem… - gondolkodtam el – Nem tudom… 

- Mit akarsz, Harry? – kérdezte halkan Lou. 

- Vissza akarom kapni. – bólintottam. 

- Próbálkozni lehet… - folytatta Zayn – De tényleg ne éld bele magad. Nehogy sérülj.

- Tudom. – bólintottam. 

Emily Cook

- Szóval, te Harry-vel flangálsz egész héten, de erről a legjobb barátnődnek elfelejtesz beszámolni… - támaszkodott Jade az iskolai szekrényem mellé, péntek reggel. 

- Jó reggel, Jade! – mosolyogtam rá. 

- Te tényleg Harry-vel töltötted az elmúlt nem is tudom hány napot? – folytatta a faggatózást.

- És ezt te honnan szedted? 

- Liam mondta. – felelte egyszerűen – Szóval? Igaz?

- Igen. – ismertem be – Vele voltam minden nap. Dumáltunk, kajáltunk, filmeztünk. 

- Most akkor te meg ő….? 

- Nem! Dehogy! Csakis barátok vagyunk, de ezt már megmondtam, és ő is tisztában van vele.

- Biztos? – húzta fel a szemöldökét Jade.

- Ezer százalék. – csuktam be a szekrény ajtaját, és elindultam a folyosón. Jade pedig természetesen követett. 

- Majdnem elfelejtettem! – változott meg a hangja, de én már tudtam, hogy mire készül. 

- Igeeeen? – kérdeztem unottan.

- Elkísérnél ma este valahova? 

- És mégis hova? 

- Hát… El kell intéznem valamit. De egy olyan helyre megyünk, ahol csinosan kell kinéznünk. 

- Jade… - álltam meg hirtelen, és barátnőm felé fordultam – Teljesen hülyének nézel? Ez eddig egy éven sem jött be.

- Miről beszélsz? – tettette a tudatlant. 

- Ma este a szülinapi meglepetés bulimra akarsz elvinni. Jól gondolom? – nevettem rá.

- Ezt meg miből gondolod? 

- Mert minden évben ugyan azt játszod el velem. – tekertem meg a fejemet, és folytattam az utamat a történelem órára. 

- És te minden évben lelövöd a poént. – mondta bosszúsan.

- Majd meglepődök, oké?

- Nagyon vicces! – húzta fel az orrát – Délután átmegyek hozzád, és együtt készülünk el, oké? 

- Rendben! – bólintottam, majd ő a másik iréányba indult órára, én pedig bementem az osztályterembe, ahol már bent volt a tanár – Elnézést, tanárnő! – mondtam halkan, és a helyemre siettem. 

- Semmi gond, Miss Cook! – mondta a komoly, és szigorú tekintetű nő. Tudtam, hogy nem mérges rám, amiért elkéstem, és valójában ő egy kedves, és rendes asszony. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy az első héten, mikor mindenki bántott, és megalázott, az egyik szünetben ő nyugtatott, és vígasztalt meg. Tényleg normális ember, és nem egy szörny, aminek néha mutatja magát az órákon. De hát szerintem ezt várhatjuk el egy tanártól. 

- Óóóóó! – hallottam meg az irritáló, sipító hangot, mikor leültem a helyemre – Miss Cook nem tudja, mikor kezdődik az óra. Azt hiszi, hogy csak azért mert egy híresség a pasija, mindent megtehet. De várjunk csak… Nincs is híres pasid, hiszen lecserélt a nyomi kis barátnődre. – nevetett fel hangosan Bree… Persze, hogy ő. Ki más? – Szegény Liam nem tudja eldönteni, hogy melyikőtökkel jótékonykodjon? 

Erre a mondatára aztán az összes diák nyeríteni kezdett, hiába csitította őket a tanárnő. 

- Minek irigykedsz, Bree? – hallottam meg egy számomra tök ismeretlen hangot a hátam mögül, mire egyből odakaptam a fejemet. 

- Parancsolsz? – nézett szúrósan a megszólított a srác felé, akit ismertem, de még nem igazán hallottam beszélni. Legalábbis nem ilyen hangosan, mindenki előtt. Magas, izmos, barna, felzselézett hajú, kék szemű srác volt, ha jól tudom, akkor pár éve költöztek ide, és ettől az évtől a focicsapat tagja lett. – Attól, hogy bekerültél a focicsapatba, még semmi jogod ahhoz, hogy így beszélj velem. Sőt… Nincs jogod ahhoz, hogy hozzám szólj. – nyávogta tovább Bree, az osztályban pedig néma csend honolt. 

- Neked meg ahhoz nincs jogod, hogy így beszélj másokkal. – mondta tovább a fiú közömbösen. Egyáltalán nem ijedt meg Bree-től úgy, ahogy a többiek. 

- Te mégis… - csattant fel Bree, és felpattant a helyéről. Befejezni azonban nem tudta, mert a tanárnő erélyesebb hangnemre váltott, és Miss Nyafka végre befejezte a sipákolást. 

Az óra elég lassan telt, főleg, hogy Bree, és az udvartartása folyton apró papírgalacsinokkal dobált, mikor a tanár nem figyelt. Mikor kicsengettek, szélsebesen vágtattam ki a teremből, és kimentem az udvarra, megenni az ebédemet. Pár perc múlva pedig arra lettem figyelmes, hogy valaki gyengéden hozzáér a hajamhoz. Majdnem a frászt hozta rám. 

- Csak egy galacsin volt a hajadban. – mutatta fel a váratlan vendégem az említett papírdarabot – Szabad? – mutatott mellém. 

- Persze. – válaszoltam zavartan – És köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Előbb-utóbb kiesett volna. – nevette el magát.

- Ó! Én az órára gondoltam. – ismertem be. 

- Ugyan már. – legyintett – Csak idegesít, hogy ez a csaj mindenkivel úgy bánik, mintha a kutyája lenne. 

- Ő már csak ilyen. – rántottam meg a vállamat – Tényleg köszönöm. A legjobb barátnőmön kívül nem igazán szoktak megvédeni.

- Elég baj! – mosolygott, és egyfolytában engem bámult. 

- Ez most elég gáz lesz, de megkérdezhetem a nevedet? – fogtam bele zavartan. 

- Dylan. – mosolygott még mindig, és úgy látszik, nem érezte furcsának, hogy nem tudom a nevét – Dylan Porter. 

- Én pedig Emily Cook. – mutatkoztam be én is, ahogy illik ilyenkor. 

- Tudom. – bólintott. 

- Nekem mennem kell órára. – ugrottam fel, mikor meghallottam a csengő hangját – Nem akarok megint késni. – magyarázkodtam, ugyanis kezdtem magam kissé kellemetlenül érezni Dylan mellett. 

- Rendben. Még találkozunk. – mondta, és kinyitotta nekem az ajtót. Rámosolyogtam, és olyan gyorsan távoztam, amennyire csak tudtam. Kedves fiú ez a Dylan, de egy kicsit furcsa volt, hogy folyton bámult, miközben beszéltem. Zavarban éreztem magam, mint mostanában a pasikkal. 

35. fejezet: Legyen meglepetés

Sziasztok! Először is azzal kezdeném, hogy mindenkinek nagyon Boldog Új Évet szeretnék kívánni!

Másodszor pedig a fontosabb dologgal folytatnám, méghozzá a bocsánatkéréssel. Elég sok problémám volt, leginkább magánéleti, de nem folynék bele. Nem is húzom tovább az időt, itt a legújabb fejezet.

A következővel nem tudom, hogy mikor érkezek, de igyekszek vele! ;)

Remélem senki nem haragszik nagyon! :)

Emily Cook

- Aha. Nem is tudtad? 

- Persze, hogy nem. Tegnap találkoztam vele először a sziget óta, és nem igazán hoztam fel eddig őt, mint beszéd témát. De… - gondolkoztam el egy kicsit – Mégis miért iszik miattam? Nem hiszem, hogy annyira megérintette, hogy nem vagyok vele. Elvégre ő mondott le a dologról. Oké, hogy tegnap hulla részegen szerelmet vallott, és sírt is, de…

- Na…Na állj csak meg! – szakított félbe Jade – Sírt? 

- Igen, de hulla részeg volt. 

- Na, és? A részegek igazat mondanak.

- Néha… - fejeztem be a mondatát lemondóan.

- És szerelmet vallott? 

- Igen. Ez akkor volt, mikor magatokra hagytalak Liam-mel. Tényleg! Mi van vele? – mosolyogtam, és reménykedtem, hogy talán el tudom terelni a témát.

- Ne terelj, hanem folytasd. Rólam majd később. 

- Jól van na! – forgattam meg a szemeimet. Ez nem jött össze. – Szóval… Mikor kijöttem tőletek, ő ott állt az ajtóban, és bocsánatot kért vagy ezerszer, aztán elkezdett sírni, meg azt mondta, hogy szeret. Elküldtem, hogy józanodjon ki, és szót is fogadott. Mikor vége lett a bulinak, és ti hazamentetek, lefeküdtem, de hangokat hallottam. Nem tudtam, hogy ki az, azt hittem betörő. Aztán, mikor kimentem, őt találtam itt. Kijózanodott, ezért megbeszéltük a dolgot, hogy barátok leszünk. Én visszamentem aludni, ő meg…

- Ő mi? – Jade kíváncsian várta a folytatást.

- Azt hitte, hogy alszok, és bejött hozzám. Adott puszit, és betakart. – mondta mosolyogva.

- Te most miért mosolyogsz? – összehúzott szemekkel nézett rám barátnőm. 

- Mi? – kaptam rá zavartan a fejem.

- Miért mosolyogsz, ha visszagondolsz arra, hogy mit csinált az éjjel? 

- Nem…én nem. – védekeztem.

- Jól esett? Jó volt, mikor megpuszilt, és azt mondta, hogy szeret? 

- Nem. – tagadtam le – Inkább ordítottam volna vele. 

- Hogyne… - tekerte meg a fejét – Na, de mindegy is. A lényeg, hogy ő bármennyire is odavan érted, ne törődj vele. Neki is szenvednie kell.

- Miért? – nevettem el magam – Szerinted ő annyira szenved? Nem úgy néz ki. 

- Milly…Drága, kicsi, naiv Milly! – tekerte jobbra-balra a fejét Jade.

- Mi van? 

- Beléd van zúgva. Te most nem látod, mert háttal vagy neki, de egyfolytában téged bámul. Le sem veszi rólad a szemét, és az sem érdekli, hogy más is látja ezt. Még az én gyilkos pillantásaimtól sem ijed meg. – gondolkodott hangosan, én pedig elnevettem magam.

- Oké! Menjünk, és segítsünk nekik! – javasoltam, és szerencsére ő sem ellenkezett. Egyelőre elég volt ennyit beszélni Harry-ről, így is többet volt róla szó ebben a két napban, mint egész addig, amíg nem találkoztunk. 

- Mit szólnátok ahhoz, ha később elmennénk egyet iszogatni? – dobta fel a témát Lou, mikor végeztünk a takarítással. Nem volt sok dolgunk, ugyanis Harry-vel mi már a nagy részét megoldottuk, és a maradékhoz is itt voltunk hatan. 

- Nekünk holnap iskola van. – tekerte a fejét Jade, én pedig Harry arcát fürkésztem. Vajon ő mit mondott volna? Eljött volna egy nyilvános helyre úgy, hogy én is ott lettem volna? 

- Tényleg. – húzta el a száját Lou – Akkor egy vacsi, vagy valami? 

- Nekem van egy kis dolgom, de ti nyugodtan menjetek. – szólalt meg Harry is, és ezzel meg is kaptam a választ a korábbi, magamban feltett kérdésemre. 

- Mi dolgod van? – nézett rá Liam.

- Az magánügy. – válaszolt neki flegmán, és rá sem nézett. Hmmmm… Visszatért a bunkó Harry. Hol van az, akivel nemrég beszélgettem?

- Én sem megyek. – végre én is hallattam a hangomat – Haza kéne mennem, mert a szüleim alig láttak a napokban. 

- Hazaviszlek, ha akarod. – ajánlotta fel Harry, és máris más lett a hangja, mint mikor Liam-hez beszélt. Rajtam kívül a többiek is meglepetten néztek felé, majd rám pillantottak. 

- Öhm… Nem szükséges, köszönöm. – mosolyogtam rá zavartan.

- Ugyan… - legyintett Harry – Úgyis arra van dolgom. – folytatta, de aztán egyből rájött, hogy mit mondott. Várjunk csak! Honnan tudja, hogy merre lakok? 

- Oké! – egyeztem bele végül, és tudom, hogy szemétség volt tőlem, de még hozzá kellett tennem valamit – Felénk úgyse laknak sokan, nem egy forgalmas környék. – mondtam egy kissé bunkón, de mindenki csak furcsán nézett rám – Nem fogják meglátni velem, és nem kell bujkálnia. – magyaráztam tovább, és a végén Harry-re néztem. Lehajtotta a fejét, és talán egy kicsit meg is tekerte. Tudom, hogy rosszul esett neki ez a beszólásom, de muszáj volt, és én jól éreztem magam tőle.

- Összeszedem a cuccaimat, és mehetünk! – kelt fel a helyéről, ahol eddig ült, és bevonult a szobák felé. 

- Ez nem volt szép. – mondta halkan Jade, hogy Harry ne hallja. A másik három fiú meg sem szólalt, csak némán figyeltek minket. Gondolom ők is érezték a feszültséget, ami szét tudta volna robbantani a ház falait. 

- Nehogy azt mondd, hogy most megbántottam. – tekertem meg a fejemet, és én is pakolászni kezdtem – Az előbb még meg akartál ölni, mert egy légtérben tartózkodtam vele.

- Ezt már megbeszéltük, nem? – tekerte a fejét Jade. 

- Ne szólj bele abba, hogy mit csinálok. – mondtam idegesen, és szerencsére megjelent Harry, ezért nem volt több időnk folytatni a veszekedést – Mehetünk? – kérdeztem, ő pedig csak bólintott, majd elköszönt a többiektől. Nekem eszembe sem jutott, hogy bármit is szóljak a nappaliban ülőknek, hiszen ott volt Jade is. Vesztünk már össze máskor is, és mindig kellett egy kis idő, hogy megbékéljünk, megbocsássunk egymásnak, és beismerjük, hogy a másiknak volt igaza.

- Baj van? – szakított ki a gondolataim közül Harry mély, búgó hangja, mikor már a kocsiban ültünk.

- Nincs. – rántottam meg a vállamat, és szerintem megint elég bunkónak tűntem.

- Bocs. – mondta halkan.

- Nem veled van a baj… - néztem rá – Most nem. Jade bele akar szólni, hogy mit csinálok.

- Ő csak jót akar neked. Miattam vesztetek össze? 

- Szerinted? – nevettem gúnyosan – Egyik pillanatban le akarja harapni a fejemet, mert veled talál kettesben, a másikban meg az a baj, hogy bunkó vagyok veled. 

- Hát elég rosszul esett ez a bujkálós beszólás. – húzta el a száját.

- Nekem is sok minden rosszul esett, Harry! – néztem rá fájdalmas tekintettel. 

- Tudom, és már bocsá…

- Bocsánatot kértél, igen! – szakítottam félbe – Ezért ezt most hagyjuk is, oké? 

- Rendben. – bólintott, aztán pár pillanat múlva ismét ő szólalt meg – Nincs kedved eljönni velem valahova? 

- Harry… - néztem rá kérlelve, hogy ne kezdje el megint ezt a dolgot. 

- Nem úgy, ahogy gondolod… - javította ki magát egyből – Csak, mint barátok. – villantotta meg fehér fogait.

- És hova? – kérdeztem érdeklődve, összehúzott szemöldökkel.

- Az legyen meglepetés. – kacsintott rám. 

- Nem igazán szeretem a meglepetéseket. – kezdtem kicsit aggódva – Inkább kitehetnél a házunknál… Jut eszembe, honnan tudod, hogy hol lakok? 

- Öhm… Talán a tévében említették. – dadogta, és teljesen elvörösödött.

- Hányszor követtél? – nevettem el magam.

- Mi? – nézett rám idegesen, de ő is nevetett zavarában. 

- Őszintén…

- Egy párszor…Addig, amíg rá nem jöttem, hogy Liam-mel vagy…vagyis amíg azt hittem. Na, érted? – magyarázta össze-vissza.

- Értem. – mosolyogtam – És utána miért nem követtél?

- Mert nem akartam azt nézni, ahogy enyelegtek. – mondta kissé bosszúsan. 

- Hmmmm… 

- Mi az? 

- Miért hitted, hogy vele lennék? 

- Mert ő törődött veled, és nem akart titkolni…hozzáteszem, én sem titkolni akartalak, hanem meg…

- Megvédeni… - fejeztem be unottan – Tudom, de inkább hagyjuk. Mindig ide térünk vissza. Nem igazán szeretnék erről beszélni többet. 

- Oké. – bólintott – Nekem mindegy, csak beszéljünk! – mosolygott.

- Tehát? Hova megyünk? – próbáltam kiszedni belőle angyali mosolyommal. 

- Még mindig titok! – nevetett rám, aztán tovább koncentrált az útra, de most már mosolygott. 

Vajon jól tettem, hogy eljöttem vele? Hova megyünk?

34. fejezet: Mintha minden rendben lenne

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy nem volt a héten eddig rész, de nem voltam gépközelbe. Ma ezért hoztam a folytatást, ami remélem, hogy tetszik majd. Várom a véleményeket!

Emily Cook

Reggel, pontosabban akkor, mikor felébredtem, úgy pattantam ki az ágyból, mintha legalább egy fél napot átaludtam volna. Aztán ránéztem az órára, és eléggé meglepődtem, ugyanis még csak tíz óra volt. Alig aludtam négy-öt órát. Mindenről megfeledkezve indultam el a nappali felé, és még csak eszembe sem jutott, hogy ott találok valakit…pedig volt ott valaki, és én egyből ledermedtem. 

- Jó reggelt! – mosolygott rám – Nagyon korai vagy!

- Te mit keresel még mindig itt? – kérdeztem zavartan. 

- Nem találtam meg a kulcsot, és nem tudtam kimenni. 

- Ott az ajtón. – mondtam gúnyosan. 

- Ohhh… - nézett arra, és széles mosolyt villantott – Tényleg! 

- Harry! Miért vagy még itt? 

- Nem tudom! – rántotta meg a vállát – Lusta voltam hazamenni, és egy kicsit összepakoltam a buli után. 

- Nem kellett volna, Liam-ék azért jönnek át később. 

- Annyival kevesebbet kell dolgoznotok. – mosolygott – Reggelit? 

- Honnan szedtél friss pékárut, ha nem találtad meg a kulcsot? – húztam fel a szemöldökömet. 

- Jó! – nevetett zavartan – Beismerem, hogy direkt nem mentem haza. 

- Harry… - kezdtem, de ő leintett.

- Emily! Barátok vagyunk, nem? – mosolygott, én pedig hosszas gondolkodás után bólintottam egyet – Csüccs, és egyél.

- Nem is aludtál? – kérdeztem, mikor magamba tömtem az első falatot, ő pedig leült velem szembe, de nem evett, csak bámult rám. 

- Nem. Elvégre átaludtam az egész bulit, nem volt szükségem több alvásra. Meg amúgy sem ment volna… - hajtotta le a fejét. Tudtam, hogy mire céloz, így inkább eltereltem a témát. 

- Én meg már azt hittem, hogy legalább fél napot aludtam. Nem tudom, miért ébredtem fel ilyen kevés alvás után, ez nem rám vall. 

- Pedig én nem hangoskodtam. Próbáltam csendben közlekedni. – emelte fel a kezeit szórakozottan. Tényleg ennyire könnyen kezeli a helyzetet, vagy csupán úgy színlel, ahogy én?

- Talán melegem volt. Meg mernék rá esküdni, hogy mikor lefeküdtem, nem takaróztam be. – játszottam meg magam, és észrevettem, hogy rám kapja a tekintetét. Kíváncsi voltam, hogy hogyan reagál, ha felhozom a témát. 

- Tényleg? – kérdezte zavartan – Öhm… Már velem is volt ilyen. – mondta, és próbált meggyőző lenni. Én csak elmosolyodtam, és inkább nem zargattam tovább ezt a témát. 

Miután ettem egy keveset, visszamentem a szobába, és átöltöztem. Elég sok ruhám volt már itt, hiszen szinte minden nap ide menekülök. Oké, szeretem a családomat, de amit mostanában csinálnak, az már több a soknál. Az anyám alig akar iskolába engedni azóta, mióta meglátta a kávéfoltos ruháimat. Az apám pedig minden nap be akar kísérni az osztályba. Könyörgöm…Lassan tizennyolc éves leszek. Az miatt, ami történt, még nem kell kisgyerekként kezelni. Jobban aggódnak értem, mint a húgom miatt. Nem is tudom, mi lenne, ha megtudnák, hogy napok óta nem Jade-nél alszok, hanem itt, teljesen egyedül. Apropó, egyedül… Harry még mindig itt van, és nem úgy tűnik, mint aki nagyon haza akar menni. Reggel óta úgy viselkedik, mintha mind a ketten itt laknánk, és mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ha tudná, hogy mennyire szenvedek minden egyes pillanatban, mikor véletlenül összenézünk, meghallom búgó, mély hangját, vagy a közelembe jön, és megérzem azt a jól ismert illatot, amit mindig mélyen magamba szippantottam, mikor megölelt, vagy megcsókolt. 

- Öhm… Harry? – szólaltam meg, mikor már legalább egy órája, tartva a kellő távolságot, a kanapén ültünk, egyetlen szó nélkül, és most éppen a déli híreket néztük az egyik csatornán. A délelőtt folyamán egy keveset még takarítottunk, legalábbis összeszedtük a szétszórt poharakat, és tálakat, de aztán semmi több. Valamit hagyni kell Liam-éknek is.

- Igen? – nézett rám mosolyogva.

- Nem szeretnél hazamenni? – kérdeztem óvatosan, neki pedig elkomorult az arca.

- Ha szeretnéd, akkor… - mondta, és már készült felkelni.

- Nem… - mondtam gyorsan – Nem azért, mert nem szeretném, ha itt lennél… - kezdtem, de aztán elharaptam a mondatot. Harry-nek mosolyra húzódott a szája, és erősen figyelte, hogy mivel fogom folytatni. Tényleg nem szeretném, ha elmenne? Mi a francot beszélek? 

- Tényleg? – kérdezte reménykedve. 

- Csak azért mondtam, mert Liam, Lou, Zayn és Jade nemsokára jönnek, és nem tudom, hogy...

- Hogy mit szólnának, ha itt találnának kettőnek? 

- Valami ilyesmi. – ismertem be zavartam mosolyogva. 

- Elvégre egyszer meg kell tudniuk, hogy kibékültünk…pontosabban megbocsátottál nekem. – mondta, aztán elgondolkozott – Jobban mondva remélem, hogy megbocsátottál…vagy, hogy egyszer meg fogsz. – nézett rám, én pedig zavartan elfordultam.

- Ha szeretnél, akkor maradj nyugodtan. – mondtam – Elvégre ez a te házad, és nem az enyém. Inkább nekem kéne lelépnem.

- Ne! Dehogy! Szeretném, ha maradnál. – bólintott, és közelebb ült hozzám, majd teljes testével felém fordult – Szeretnék a közeledben lenni, legalább egy légtérben hadd lehessek veled, ha már nem érhetek hozzád, és ha már soha nem lesz olyan, mint amilyen a szigeten volt. 

- Harry… Rendben, de ne beszéljünk erről, oké? Tegyünk úgy, mintha soha, semmi sem történt volna köztünk, és kezeljük egymást szimplán barátként. 

- Oké. – bólintott szomorúan – Nem hozom fel többet ezt a témát, de tudd, hogy amit tegnap este mondtam részegen, az igaz volt, és mindenre emlékszek. 

- Mindenre? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, és a kérdésre céloztam, amire ő nem tudott válaszolni. 

- Mindenre. – bólintott magabiztosan – És ha szeretnéd, akkor válaszolok a kérdésedre. Tiszta fejjel, és őszintén…

- Öhm… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Elvégre volt neki egy napja átgondolni, hogy mit mondjon, és hogy mi lenne rá a helyes válasz. Egyáltalán akarom én tudni, hogy mit gondol? Azonban erre már nem volt alkalmam, ugyanis ekkor kinyílt az ajtó, és megjelent Jade, nyomában Liam-mel, Lou-val és Zayn-nel. Mikor barátnőm meglátta, hogy nem egyedül ülök a kanapén, egyből mozdulatlanná vált, és tágra nyílt szemekkel bámult felénk. Liam, Louis, és Zayn, akik eddig nevetgéltek valamin, egy pillanat alatt csendben lettek. 

- Helló! – törte meg a csendet Harry mosolyogva, azonban a többiek még mindig mozdulatlanul álltak – Itt aludtam, és gondoltam, hogy maradok és segítek nektek rendet rakni. 

- O…oké. – bólintott Liam, és beljebb tolta a többieket. Harry felkelt a kanapéról, és mivel mindenki ellenkező irányba széledt szét, Jade azonnal leült mellém, de előtte még küldött egy gyilkos pillantást Harry felé.

- Mondd, hogy nem történt semmi. – kérlelt összetett kezekkel.

- Mi? – néztem rá – Elment az eszed? Azt sem tudtam, hogy itt van. Hulla részegen aludt valamelyik szobába. Csak reggel találkoztunk, mikor felkeltem. – hazudtam. Legalábbis nem volt minden részlet igaz.

- Szerencséd van. – nézett rám szigorúan – Ne merészelj megbocsátani neki.

- Már megtörtént. – mondtam könnyedén.

- Mi vaaaan? – emelte fel a hangját Jade, és a többiek egy pillanatra felénk is kapták a fejét, de aztán Liam, gondolom, hogy nyugodtan tudjuk beszélgetni, benyomta a zenét a hifin, így esélyük sem lett volna hallani, miről is van szó. 

- Bocsánatot kért legalább ezerszer, én pedig megbocsátottam. – rántottam meg a vállamat, de aztán egyből folytattam, mert láttam, hogy meg akar szólalni – Megbocsátottam, de egyből leszögeztem, hogy eszem ágában sincs többnek lenni, mint barát. 

- És ezt ő meg is értette? – nézett rám gúnyosan.

- Persze, hiszen látod, nem? Tök normálisan viselkedik.

- Ja. Persze. Erre nagyon kíváncsi leszek. Nap, mint nap hulla részegre issza magát, mióta azt hitte, hogy Liam és te kavartok. Biztos, hogy tök könnyen vette. Ne nevettess már! 

- Mi? – néztem rá meglepetten – Iszik? Miattam?

30. fejezet: Őrjítő helyzet

Sziasztok! Úgy vettem észre, hogy nagyon tetszett nektek a legutóbbi rész, és az, hogy Harry mennyire féltékeny. Na, most ebben a részben ez még fokozódni fog. Remélem, hogy élvezitek ti is a szenvedését, mert én nagyon....egyelőre! :D

Harry Styles

- Na, mi van? – nézett rám unott képpel Lou, mikor beültem mellé a kocsiba. Ideges voltam, csalódott, de legjobban magamat utáltam. Nekem kellene most ott lennem, és nem neki. Liam miért csinálja ezt? Vajon tényleg azt hiszi, hogy már nem számít nekem Emily? Vagy úgy gondolja, hogy soha nem is számított. Az egyik legjobb barátom, egy nézésemből tudnia kéne, hogy mit érzek, vagy mit akarok. – Harry?

- Mi van? – fordultam felé bunkón. 

- Én is ezt kérdezem. Bementél? 

- Dehogy mentem be. – túrtam bele idegesen a hajamba – Nem kellett bemennem, így is tisztán láttam mindent. 

- Mi mindent? 

- Liam bent enyeleg Emily-vel. – mondtam gúnyosan, és a gyomrom is felfordult a gondolattól, hogy az úgynevezett barátom azt a lányt csókolja, akit nekem kellene. 

- Összejöttek? – tágultak ki a szemei a meglepettségtől. 

- Te ezen csodálkozol? 

- Öhm… Igazából nem. – vonta meg a vállát.

- Tényleg? 

- Ja. Elvégre Emily szép, okos, és kedves lány. Te lemondtál róla, Liam-nek pedig amúgy is tetszett. Miért ne lehetnének együtt? Szerintem mindketten megérdemlik a boldogságot. Nem gondolod? 

- De. Gondolom… - morogtam magamba. 

- Szerintem állítsd le magadat, és koncentrálj a bandára, vagy bármi másra. Hagyd békén őket, és felejtsd el ezt a lányt. 

- Jól van már! 

- Harry! – váltott hangnemet – Válaszolj nekem őszintén!

- Mire? 

- Szereted Emily-t, ugye? 

- Mi van? 

- Szereted őt? 

- Nem tudom. – vallottam be, és lehajtott fejjel bámultam bele az ölembe – Nem tudom, hogy mit érzek. Hiányzik, minden pillanatban csak ő jár a fejemben, és kikészít a gondolat, hogy Liam-mel van. Velem kéne lennie, nekem kéne elmennem elé a sulijához, velem kéne az újságok címlapján lennie, nekem kéne megölelnem, és megcsókolnom. Én…én…

- Szereted. – fejezte be helyettem Lou a mondatot, én pedig csak bólintottam egyet – De ez már nem lényeg. Ha tényleg Liam-mel van már, akkor mindegy. 

- Tudom, de Lou, én megőrülök ettől az egésztől. 

- Harry! – szakított félbe – Tudod, hogy mindent te rontottál el. Ha nem lettél volna akkora idióta, hogy letagadod őt, akkor most valószínűleg veled romantikázna odabent, vagy bárhol máshol. 

- Tudom. 

- Figyelj! Menj haza, és nyugodj meg. Igyál valamit, de ne vidd megint túlzásba, nem szeretném, ha holnap azzal lenne tele a net, hogy mennyire részeg voltál. Holnap találkozunk, és ha akarod, akkor folytatjuk ezt a beszélgetést. Oké? 

- Oké. – egyeztem bele.

- De most vigyél végre haza. – mosolygott rám, én pedig megint csak bólintottam, és beindítottam a kocsit. 

Emily Cook

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. 

- Tessék? – szóltam bele álmosan.

- Milly! – kiáltotta el magát legjobb barátnőm a vonal másik végén – Fent vagy már? 

- Most már igen.

- Felkeltettelek, bocsiiii. – hadarta, de tudtam nagyon jól, hogy egyáltalán nem érdekli. Legalábbis a hangján hallottam. – Tényleg, hiszen neked nem lesz első két órád. 

- Már tök mindegy. Valami baj van? 

- Baaaaj? Dehogy van baj! Éppen ellenkezőleg. Imádlak, hallod? Imádlak!

- Ennek örülök. – mosolyodtam el, és tudtam, hogy a tegnap estére gondol – Jól elvoltatok? 

- Igen. Annyira édes, és tök jól elvoltunk. Majdnem éjfél volt, mikor hazahozott, és megkérdezte, hogy mit csinálok ma.

- Erre te? 

- Mondtam, hogy még nem tudom. 

- De miért? Nincs is semmi dolgot. – kérdeztem meglepetten. 

- Mert nem tudom, hogy mi van. Elvégre, ahogy mondtad, odavan érted. Miért akarna mégis velem találkozni, ha téged akar. 

- De nem akar engem. Megbeszéltük már, hogy mi csak barátok vagyunk. Liam nem verne át téged, hidd el. 

- Nem tudom, Milly. Nem tudom. Nem merek belevágni a dologba. 

- Te nem mersz belevágni valamibe? Ki vagy te, és mit csináltál Jade-del?

- Ez most más. Elvégre ő mégiscsak Liam Payne. Kedves, édes, minden lány álma, egyszerűen tökéletes. Talán túlságosan is.

- Miért? Szerinted ilyen nem létezik? 

- Nem tudom. 

- Miért? Nem akarsz egy tökéletes pasit? Mit gondolsz? Miről kell szólnia a szerelemnek? Szenvedésről, és könnyekről? 

- Nem, dehogy. 

- Akkor meg? Szerintem, nincs min gondolkodni. 

- Jó. Még meglátjuk, hogy mi lesz. Át kell gondolnom a dolgokat. 

- Hívd fel! – javasoltam. 

- Nem. Nem akarok találkozni vele, mert félek, hogy mikor megmondja, hogy nem akar tőlem semmit, akkor számomra már túl késő lenne. 

- De miért ne akarna? – nevettem el magam Jade makacsságán. Nem értem, hogy miért viselkedik így, és miért gondol ilyeneket, mikor mindig mindenhez olyan pozitívan áll hozzá.

- Már elmondtam. 

- Jade! Ne makacskodj! 

- Oké. Figyelj! Gondolkozok ezen az egészen, és megpróbálok tiszta szemmel nézni a dolgokra. 

- Rendben, de légy pozitív!

- Szia. – köszönt, és letette a telefont. Megőrjít ez a lány. Miért ilyen makacs? Biztos, hogy tetszik Liam-nek. Ha nem tetszene, akkor nem vele lett volna elfoglalva tegnap egész végig. Na, majd én a kezembe veszem a dolgokat, ha Jade ennyire alamuszi. 

Harry Styles

- Megnyugodtál? – kérdezte másnap Louis, mikor átmentem hozzá.  El kellett jönnöm, pedig semmi kedvem sem volt. Viszont Niall-nek jövő kedden szülinapja lesz, és muszáj lesz megszerveznünk a meglepetést. 

- Nem éppen, és az sem tölt el boldogsággal, hogy Liam-et látnom kell. 

- Harry! Ugye nem akarsz ezért örökre rosszba lenni vele? 

- Nem. Dehogy akarok. Csak elég szar ez a helyzet. – vontam meg a vállamat, de tovább nem tudtam folytatni, ugyanis megérkezett Liam és Zayn. 

- Reggelt! – köszönt Zayn, és szerencsére ő ült le mellém, nem pedig Liam, aki éppen telefonált, ezért nem jött beljebb. Próbáltam arra koncentrálni, hogy mit beszél, mert valahogy biztos voltam benne, hogy Emily van a vonal másik végén. Sajnos nem hallottam semmit, csupán azt, mikor elköszönt, de éppen elég volt, hogy biztosítson a gyanúmról. Szépségemnek hívta, tehát biztos, hogy vele beszélt. Visszatért bennem a tegnap esti kétségbeesés, és megint megjelent előttem a kép, ahogy Liam csókolgatja a lányt, akit szeretek. 

- Sziasztok! – köszönt végül Liam is, és látszott rajta, hogy boldog. Boldog basszus, és még talán nem is láttam ilyennek…legalábbis mostanában nem. Mióta letette a telefont, csak mosolygott, és ragyogott az arca.

- Tehát… - kezdte meg Lou a beszédet, de én még mindig csak Liam-re figyeltem – Ki kell találnunk valami jó dolgot Niall-nek, és mindezt úgy, hogy ne jöjjön rá az egészre, mint ahogy minden évben.
Igen, a mi kedves ír barátunk eddig minden évben megpróbálta eljátszani, mintha nem tudott volna a meglepetésekről, és az ajándékokról, de persze mindig lebukott. 

- Mi lenne, ha előbb tartanánk a szülinapi meglepetés bulit? – javasolta Liam. 

- Mikor előbb? – nézett rá Zayn gúnyosan – Kedden lesz neki. 

- Mondjuk holnap? – rántotta meg a vállát Liam. 

- Holnap? Neked elment az eszed? – kiáltott fel Lou kétségbeesetten.

- Miért ne? Holnap szombat van, csak ráér mindenki.

- Liam! Nem lesz időnk megszervezni. Vendégek, kaja, pia, helyszín. 

- Én megszerzem a kaját, meg a piát. – vállalkozott Liam. 

- Akkor én telefonálok. – mondta Zayn. 

- Enyém a helyszín! – szólaltam meg most először, ugyanis eszembe jutott valami szuper ötlet. 

- Remek! – csapta össze a kezét Lou – Akkor az enyém Niall lefoglalása, és a helyszínre szállítása. Zayn! – fordult a megszólított felé – Csak a családot, és a közeli barátokat hívd. Ne vidd túlzásba. 

- Úgy ismersz? 

- Nem, csak mondom. 

- Ja! – bólintott Liam – Nem kell túlzásba esni. Semmi híres ember, meg hasonló. 

- Okééééééé. – mondta Zayn unottan – A csajodat ki hívja? 

- Mi? Mi van? – kapta fel a fejét Liam zavartan, nekem pedig fordult egyet a gyomrom. 

- A csajod. Jön, vagy nem? 

- Nem tudom. Lehet. – dadogta Liam, és elvörösödött. Soha nem volt még ilyen, soha nem jött zavarba, ha egy csajról volt szó. Rám pedig természetesen nem mert nézni. – Amúgy meg még nem a csajom. 

- Ja, persze. – nevetett Zayn, én pedig ordítani akartam. Az lett volna a legjobb, de inkább csak csendben ültem, és éreztem, hogy totál megsemmisülök. Ránéztem Lou-ra, aki sajnálkozva figyelt engem. 

28. fejezet: A banda fontosabb

Sziasztok! :) Meghoztam a mai részt, remélem, hogy tetszeni fog, igaz nem sok minden történik még benne. De ígérem, ezután felpörögnek a dolgok! ;)
Amúgy valakinek megvan már a jegye a bécsi koncertre? :) Nekem igen! Alig várom!

Emily Cook

- Emily Cook! – hallottam meg a kiáltást, miközben a szekrényemben pakolásztam. 

- Igen? – fordultam közeledő barátnőm felé.

- Az anyád legalább ezerszer hívott az este. Megmondanád, hogy mégis merre jártál? 

- Öhm… - éreztem, hogy égni kezd az arcom – Liam-mel voltam. – mondtam halkan.

- Miiiiiiiii? – ordított még hangosabban – Nála voltál? 

- Nem. Valami régi házban, amit még a banda használt. Azt mondta, meghúzhatom ott magam néha, ha úgy érzem, hogy sok a zaklatás. Segítettem neki takarítni, aztán filmeztünk, közben pedig elaludtunk. Ennyi. – zártam le gyorsan a témát – Ja, és most ő hozott suliba. – tettem még hozzá. 

- Amit gondolom mindenki látott. – mondta unottan. 

- Hát egy páran, igen. – bólintottam elhúzott szájjal. 

- Na, nem baj. Legalább többet nem zaklatnak. – rántott egyet a vállán – Amúgy most… te és ő… ti ketten… együtt? – érdeklődött dadogva. Miért nem mondja ki simám? 

- Nem. – tagadtam le gyorsan – Dehogy! Csakis barátok vagyunk.

- Biztos? 

- Perszeeee.

- Biztos? 

- Jade! Hányszor mondjam még? – nevettem el magam – Amúgy, meg miért is érdekel ez téged ennyire? 

- Csak… - kezdte akadozva – Csak érdekel… Mert a legjobb barátnőm vagy, és érdekel, hogy mi van veled… 

- Na, ne mondd! – húztam fel a szemöldökömet, és csak most esett le, hogy honnan fúj a szél – Tetszik neked Liam? 

- Miiii? – nevetett, és egyre hangosabban kezdett beszélni – Te beteg vagy? 

- Jól van, na! – védekeztem, kezeimet felemelve. Lezártnak tekintettük a témát, de engem nem győzött meg ezzel a tagadással. – Milyen órád lesz? 

- Töri. – mondta undorodva – De legalább te is ott leszel. Jut eszembe… Észrevetted, hogy mióta megérkeztünk, még senki nem szólt be? – nézett körbe gyanúsan. 

- Nekem mondod? – kérdeztem megkönnyebbülve, miközben előkotortam a telefonomat, hogy töltőre rakhassam az osztályban – El sem tudod képzelni, mennyire jó, hogy még nem kaptam forró kávét a nyakamba.

- Talán megbékélnek végre! – bíztatott barátnőm, és helyet foglaltunk a teremben.

- Te jó ég! – forgattam meg a szememet, mikor bekapcsoltam a telefonomat, és megláttam a nem fogadott hívásokat, és üzeneteket. Hoppá! Ez most jött. 

”Szia szépség! Ma egy újabb takarítás? Veszek pár dolgot a felújításra szoruló részekhez, ha benne vagy. – L. „

- Ki az? – nézett kíváncsian Jade – L? Liam? 

- Aha. – bólintottam mosolyogva. Milyen édes, hogy már most eszébe jutottam. Hiszen nemrég tett le a suli előtt. 

- Pfff… - dőlt hátra unottan – Még hogy nincs semmi köztetek. 

- Tényleg nincs! Csak barátok vagyunk, és sokat segít nekem. 

- Barátnak itt vagyok én. 

- Tudom, Jade! – öleltem meg magamhoz, de ő eltolt magától – Te vagy a legjobb barátnőm, de jó vele lenni. 

- Ja… Oké. – rántotta meg a vállát.

- Figyelj csak… - jutott eszembe egy remek ötlet – Mi lenne, ha ma eljönnél velem, és segítenél a házban rendezgetni?

- Tényleg? – ugrott fel hirtelen, és izgatottan nézett rám – Az remek lenne! 

- Szuper! Akkor suli után? 

- Aha. – bólintott boldogan, majd hirtelen gondolkodóba esett – Öhm… És csak ketten leszünk? 

- Szerintem Liam is jön. – mosolyogtam rá, mert tudtam, hogy arra kíváncsi igazából – Baj? 

- Öhm… Nem, dehogy! – felelte zavartan. Jade legnagyobb megkönnyebbülésére bejött a tanár, így nem tudtuk folytatni a beszélgetést. Sunyiban még gyorsan írtam vissza Liam-nek, majd megpróbáltam az órára koncentrálni.

Órák után olyan szélsebesen indultam el a kijárat felé, amennyire csak tudtam. Gyorsan le akartam lépni, de sajnos nem úgy jött össze, ahogy terveztem. 

- Szia, Emily! – hallottam a hátam mögül, és megéreztem egy kart, rákulcsolódni az enyémre. 

- Mit…mit akarsz? – néztem gyanakodva a rajtam csimpaszkodó lányra. 

- Mondd csak! Nincs kedved ma délután velünk lógni? – hatalmas mosolyt varázsolt az arcára, és csak úgy csillogtak a hófehér fogai. A szőke, hosszú haját pedig természetesen ide-oda dobálta. 

- Én? Lógjak veled, és az utánfutóiddal? – néztem rá kikerekedett szemekkel. Őszintén szólva, mikor elsős voltam, mindent megadtam volna azért, hogy Bree Ross-szal, az iskola legmenőbb csajával, egyben vezető pom-pom lányával lóghassak, de azóta felnőttem, és egyáltalán nincs szükségem olyan barátokra, mint amilyenek ők…már ha lehet Bree és a barátnői kapcsolatát barátságban nevezni. Inkább hívnám érdekkapcsolatnak. Bree-nek van pár személyi szolgája, a lányok pedig kaphatnak egy kis hírnevet ez által. De mit ér ez az egész? Nem fog tovább tartani, mint negyedik év végéig, aztán mikor elballagunk innen, mindennek vége lesz. Legalábbis az ő kapcsolatuknak biztosan. Ezzel szemben pedig Jade és az én barátságom igaz, és örök. Mi mindig ott voltunk, és ott is leszünk egymásnak. 

- Nanáááá! – nyavalyogta Bree, és magához ölelt. Legyünk legjobb barátnők. Te és én! – mutatott rám, majd magára, és eszeveszetten mosolygott. 

- Te beteg vagy! – nevettem el magam, majd újra elindultam kifelé. 

- Most miért? Hiszen mi mindig olyan jóban voltunk. – kiáltott utánam. 

- Persze! – fordultam meg gúnyosan – Te csak azóta vagy velem jóba, mióta megláttad Liam-et. Ugye? 

- Háááát… - kezdett hebegni. 

- Tisztázzuk a helyzetet! – lépkedtem felé – Liam és én barátok vagyunk, vagyis nem a pasim. De ne gondold azt, hogy esélyed van nála, ugyanis soha rá sem nézne egy olyan lányra, mint amilyen te vagy.

- Ez meg mégis hogy értsem? – nézett rám szikrázó szemekkel – Csinos vagyok, gyönyörű és népszerű is. Kell ennél több? 

- Kell. 

- Pffff. Na és mi? 

- Egy kis emberség, kedvesség és a hasonló dolgok. De neked erre esélyed sincs, hiszen fogalmad sincs, hogy ezek a szavak mit jelentenek. – fejeztem be a mondanivalómat, majd faképnél hagytam – Jade! – kiáltottam barátnőm felé, aki már odakint várt a kapu előtt. 

- Szia. Hol voltál eddig? – kérdezte egy kicsit idegesen. 

- A méhkirálynő elkapott! – forgatta meg a szemeimet. 

- Mi? 

- Bree. Azt akarta, hogy lógjak ma vele és a pincsikutyáival. 

- Tessék? – hüledezett Jade – És mit mondtál? 

- Azt, hogy megőrült. Mi mást? Csakis Liam miatt akart barátkozni. 

- Ki gondolta volna…

- Gondolom, Liam miatt nem szekíroztak ma a többiek sem. – gondolkodtam hangosan. 

- És ez akkora baj? 

- Nem. Dehogy baj. – nevettem el magam – Mehetünk? Hazamegyek lepakolni, és rendbe szedni magam, aztán mehetünk a házba.

- Oké. – bólintott Jade, majd izgatott arccal nézett rám. 

Harry Styles

- Hol van már Liam? – kérdeztem idegesen, mikor már legalább fél órája késett a próbáról. 

- Azt mondta, hogy kicsit késik, mert vennie kell pár dolgot. – válaszolta unottan Zayn, és közben a telefonját nyomkodta. 

- Milyen jó, hogy én meg úgy siettem, hogy majdnem kiköptem a tüdőmet. – vágtam rá gúnyosan. 

- Neked mi a bajod? – nevette el magát Niall – Valaki mindig késik. Nem szoktad még meg?

- Ja. – helyeselt Lou is – Amúgy is, múltkor te szó nélkül leléptél, mégsem róttuk fel. 

- Dolgom volt. – rántottam meg a vállamat.

- Liam-nek is lehet dolga. – kötekedett tovább Louis. 

- Ja, biztos a házban van. – bólintott Zayn, és végre felnézett ránk is.

- A házban? – néztem rá furcsán. 

- Aha. A régi házban. Tőlem kérte el a kulcsokat, mert az övét nem találta meg. 

- Mit csinál ott? Ezer éve nem jártunk még csak a közelében sem. – kíváncsiskodtam tovább, és kezdett gyanús lenni a helyzet. Mi a francért megy Liam a régi házunkba? Mit csinál ott? A legfőbb kérdés pedig az, hogy vajon egyedül megy oda? 

- Honnan tudjam? – vette félvállról a témát Zayn még mindig, és újra a telefont kezdte bújni. 

- Bocs a késésért! – rontott be végre a várva várt ember – Be kellett még ugranom pár helyre. 

- Nem gáz. – mondta Niall. 

- Meddig leszünk? – kérdezte lihegve Liam. 

- Mert? – kérdeztem, magam sem tudom, hogy miért.

- Délután van még egy kis dolgom. 

- Mi? 

- Öhm… - láttam rajta, hogy titkolózik – Nem fontos.

- Akkor meg elhalaszthatod, nem? 

- Nem igazán. 

- Mindegy… A banda fontosabb, nem? 

- Neked biztos… - mormogta az orra alatt, de én tisztán értettem. Nem kérdeztem vissza, ugyanis a beszólásából tudtam, hogy mi dolga lesz a próba után. Eddig csak sejtettem, de most már biztos voltam benne, hogy Emily-vel lesz. Vele megy a házba, kettesben lesznek. Csak Emily és Liam. Ketten. Együtt.