Harry Styles Fansite

Sziasztok! Ma még egy kis aprósággal jöttem! Csak szólni szeretnék, hogy beindult újra a GPotal-os oldalam, ami természetesen Harry-ről szól. Örülnék, ha benéznétek, akár minden nap is, hiszen megpróbálok minden fontos hírt elhozni kedvencünkről.

HARRY STYLES FANSITE

26. fejezet: Közbelépések

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, de egy rossz hírrel is jövök. Eléggé lemaradtam az írásba, így jövő héten lehet, csak szombaton jön rész. Remélem nem haragszotok ezért.

Várom a véleményeket! :)

Emily Cook

- Ma veled fogok lenni egész nap! – jelentette ki Jade, mikor ötödik óra után találkoztunk, és észrevette, hogy a kávéfolt mellett, egy újabb paca virít a pólómon.

- Már nincs több órám, megyek haza – bólintottam – Neked? 

- Nekem sincs! Elkísérlek. – örvendezett, és láttam rajta, hogy tényleg velem akar maradni. Na, nem mintha annyira jól meg tudna védeni a felém száguldozó kajamaradékoktól. El sem hiszem, hogy hogyan lehetnek ilyenek az emberek. Miért kell minden egyes pillanatban megalázniuk? 

- Nocsak! – hallottam meg az ismerős, idegesítő hangot a hátam mögött, és láttam Jade arcán az utálatot, mikor ránézett a felénk közeledő személyre. Bree Ross. Az iskola legmenőbb csaja, a pom-pom lányok vezetője, aki a focicsapat kapitányával jár. Ez az egész olyan, mint a tipikus tini filmekben. A gonosz, szőke plázacica, akitől mindenki retteg, de most természetesen én vagyok a fő célpontja. 

Eddig is utált, mert Jade és én nem alázkodtunk meg előtte, de most még jobban rám szállt. – A kis híresség piszkos ruhában mászkál a suliba? Mi van, Mrs. Styles? Nincsen pénzed ruhára? 

- Kopj le, Bree! – sziszegte felé Jade.

- Mi van? – nevetett gúnyosan, és minden szónál dobott egyet a haján – Te lettél a kis sztárocska testőre és szóvivője? 

- Hagyj engem békén, Bree! – fordultam felé unottan – Különben is, te és az utánfutóid tudjátok a legjobban, hogy miért nézek ki így. – mutattam végig magamon.

- Ezt miért mondod? – nyávogott, és ártatlan képet vágott.

- Mert te öntöttél rám kávét tegnap, és ma is.

- Véletlenül kiborult. – legyintett – De mindegy is, nem ezért jöttem.

- Mit akarsz? 

- Kérd már meg a pasidat, hogy szerezzen nekem jegyet a koncertjükre. – mondta tök komolyan, majd elkezdett fülsiketítően vihogni. 

- Menj a francba. – mondtam neki, és Jade-del együtt, elindultam a kijárat felé, de hallottam, ahogy a magassarkúiban utánunk tipeg, és az ajtóban csatlakozott hozzá a két kedvenc pincsikutyája is. 

- Most hova menekülsz? – folytatta tovább a sipákolást, én pedig szerettem volna minél messzebb kerülni tőle – Várj már egy kicsit. Valamit elfelejtettem.

- Mit? – fordultam meg idegesen.

- Ezt! – kiáltotta, és nevetve az arcomba öntött egy újabb adag, forró kávét. Az égető folyadék a szemembe, és az orromba is behatolt, és hirtelen nem kaptam levegőt. 

- Te hülye picsa! – hallottam Jade hangját, majd végre a szememet is ki tudtam nyitni. Körülöttem több diák nevetett, és a hasukat fogva mutogattak rám. Elöntött a kétségbeesés, és nagy lendülettel fordultam meg, hogy el tudjak futni, azonban beleütköztem valakibe. Ebben a pillanatban megszűnt a nevetés, helyét pedig suttogás vette át.

- Minden rendben van, szépség? – kérdezte az illető. Mikor meghallottam a hangját, a lélegzetem is elállt. A szemeimet egyből rákaptam, mondjuk nem sokat láttam a kávétól, és a könnyektől, amik időközben elöntötték a szememet. 

- Liam? – csak ennyit tudtam kinyögni, majd magam sem tudom, hogy miért, megöleltem. Erős kezeit egyből megéreztem a hátamon, egy pillanatig sem tiltakozott. Mégis mit keres itt? Nem fél, hogy meglátják velem, vagy hogy most vele hoznak össze? 

- Indulhatunk, lányok? – kérdezte egy pár pillanat után. 

- Persze! – válaszolt helyettem Jade.

- Te jó ég! – Bree mellénk lépett, és szinte ellökött Liam-től – Te Liam Payne vagy? 

- És ha igen? – felelt neki flegmán Liam, ami emlékeztetett arra az énjére, amit a szigeten adott elő. Akkor nem tetszett, de most valahogy jól esett, hogy így beszél Bree-hez. 

- Mit csinálsz a mi sulinknál? – dobta hátra a haját. 

- Emily-ért és Jade-ért jöttem. – mondta lazán – Talán problémád van vele? 

- Honnan ismered te ezeket? – mutatott ránk undorodva. 

- Neked ahhoz semmi közöd. – rántott egyet a vállán, majd felénk fordult – Menjünk! – javaslatára bólintottam egyet, majd mind a hárman elindultunk a kocsija felé. – Hazaviszlek titeket! 

- Én bicajjal vagyok, köszi! – mondta egyből Jade, és elindult az ellenkező irányba – Holnap találkozunk, csajszi. – mosolygott rám, és intett egyet Liam-nek. Most meg miért hagyott itt? Méghogy biciklivel van… Na, persze. 

- Kisasszony! – Liam hangja térített magamhoz, mikor kinyitotta nekem az ajtót.

- Köszönöm! – mondtam elfúlt hangon, mikor már mellettem ült, és elindította az autót. 

- Mit? – nézett rám. 

- Hogy megvédtél… De nem lesz ebből gondod? Úgy érem, hogy elég sokan láttak velem. Mi lesz most a pletykákkal? 

- Szerinted engem érdekelnek a pletykák? – nevette el magát. 

- Nem… - válaszoltam neki, és talán magamnak is – Te nem olyan vagy, mint… - kezdtem, de aztán elharaptam a mondatot.

- Tudod, mit? – váltott vidámabb hangra Liam. Tudtam, hogy el akarja terelni a figyelmemet, és a témát Harry-ről. – Mi lenne, ha elmennénk valahová? 

- Te most komolyan beszélsz? 

- Miért ne? 

- Liam… Szerintem éppen fél perce beszéltünk erről… - néztem rá lemondó tekintettel. 

- Ne már! Majd tisztázom a helyzetet valami riporterrel, vagy egy Twitter bejegyzéssel. – rántotta meg a vállát.

- És mégis mit mondasz? – nevettem el magam. Hihetetlen, hogy ennyire laza, és aranyos. Csak azt akarja, hogy nekem jó legyen. Oké, azt bevallotta, hogy tetszek neki, de miért ilyen kedves? Tudja, hogy nincs nálam esélye úgy, mint pasinak. 

- Azt, hogy bármennyire is örülnék neki, ha a csajom lennél, csak nagyon jó barátok vagyunk. – mosolygott, és megvonta a vállát.

- De most komolyan… - löktem meg.

- Komolyan mondom. – bólintott határozottan. 

- Na jó! Hova megyünk? – adtam meg magam, ő pedig csak ravaszul rám mosolygott, és az első körforgalomnál visszafelé vette az irányt. 

Harry Styles

Muszáj látnom őt! Látnom kell, hogy jól van-e, és hogy biztonságban van-e a rohadt paparazzik elől. Az egyik újságban leírták, hogy melyik iskolába jár, és én szerencsére elég jól tudtam, hogy merre találom a helyet. Tudom, hogy nem mutatkozhatok a közelében, senki nem láthat meg, de akkor is látnom kell. Pontosan ezért álltam meg az iskolája előtt, a szemközti oldalon. Természetesen sötétített volt az üveg a kocsimon, így senki sem vehetett észre. Még csak az kéne, hogy meglássanak, miközben Emily után kémkedek. Na, akkor aztán jönnének az újabb pletykák, kiderülne, hogy hazudtam, és akkor aztán tényleg felfordulna az életem. Még ennél is jobban. 

Tudom, hogy nem kellett volna lelépnem a srácoktól, és változtatnom kéne a viselkedésemen is, de nem tudok. Egyszerűen nem megy. 

Idegesen bámultam ki az autó ablakán, ugyanis már eléggé untam a várakozást. Látni akartam, ez volt az, amire mindennél jobban vágytam már napok óta. A közelében lenni, megcsókolni, és erősen magamhoz ölelni. Erről azonban lehetehek…örökre. Hol van már? Lehet, hogy már régen hazament? Vagy iskolába sem jár miattam? De, hiszen Liam azt mondta, hogy ma is bántották. Ott van! Mikor megláttam, a szívem majdnem kiszabta a mellkasomat, és a gyomrom is izgatott rángatózásba kezdett. Aztán olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy fel sem tudtam fogni. Láttam Emily-t kijönni az iskolából, mögötte egy plázacica-féle csaj tipegett, aki egyik pillanatról a másikra, arcon öntötte őt valamivel. Mi az? Megint kávé? Forró kávét borított az arcába? Ezeknek elment az esze? Miért kell így viselkedni vele? Miért bántják? Persze a válasszal tisztában voltam… Miattam bántják. De ennek most véget vetünk. Nem érdekel, hogy ki lát meg, vagy ki mit mond, melyik újság címlapján leszek, muszáj megvédenem őt. Talán nem is gondolkoztam, mikor kipattantam a kocsiból, és a járdán elkezdtem sietős léptekkel megközelíteni az iskolát. Aztán amilyen hirtelen elindultam, olyan hirtelen fékeztem le, és beugrottam az egyik ház mögé. Onnan figyeltem, hogy mi fog történni. 

És, hogy miért tettem ezt? Mert nem kellett már megvédenem őt, ugyanis megjelent Liam, akinek egyből a karjaiba omlott. Mit is mondott Lou? Hogy nem akart közénk állni? Aha. Akkor most mi a francot keres itt? Miért lépett közbe, mikor az az én dolgom lett volna? Idegesen dőltem neki a ház falának, és becsuktam a szememet, mikor valaki megszólalt mellettem. 

- Mit csinálsz te itt? – mondta egy ismerős hang, és én egyből felé kaptam a fejemet. 

- Csak látni akartam! – néztem Emily felé, aki éppen akkor szállt be Liam kocsijába, és el is hajtottak.

- És miért akartad látni? – kérdezte gúnyosan, és flegmán Jade.

- Mit csinál Liam-mel? – kíváncsiskodtam, mit sem törődve a kérdésével. 

- Miért is érdekel az téged? – húzta fel a szemöldökét. 

- Mert törődöm vele. – hajtottam le a fejemet, és egyből rájöttem, hogy hülyeséget mondtam. Már hogy törődnék vele? Ha úgy lenne, akkor most én vinném haza, az én kocsimban ülne, és nem bujkálnánk a világ elől. 

- Pffff… - nevette el magát Jade – Ezt te sem gondolod komolyan. Tudod mit? Szerintem gyorsan tűnj el, mielőtt valaki meglát. Nehogy beijedj megint a paparazziktól, és világgá menj. Hagyd őt békén, így is tönkre tetted, ne tetőzd a helyzetet. Talán szép lassan leszállnak róla a zaklatói, de ha te itt ólálkodsz, akkor előbb utóbb valaki észre fog venni. Te persze megint letagadnád őt, és kezdődne minden elölről. Húzz a francba, és ne gyere a közelébe! Jobb neki nélküled. – mondta idegesen – Remélem érthető voltam! – amint befejezte a mondanivalóját, sarkon fordult, és gyors, határozott léptekkel távozott. Szomorúan, lehajtott fejjel álltam még mindig ugyan ott, és nem érdekelt, ha meglát valaki. Igaza van. Minden egyes szava igaz volt. 

25. fejezet: Az egyik legjobb barátja

Sziasztok! :) Nagyon örülök, hogy ennyien írtok minden nap, egyszerűen el sem hiszitek, hogy ez mennyire jó érzés. Itt is van a következő, azaz a 25. fejezet. Egyenlőre csak 28-at írtam meg, de még elég sok minden történni fog, szóval nem tudom, hogy hány részes lesz, de nem mostanában lesz vége.

Várom a kommenteket az új részhez! ;)

Emily Cook

- Mit keresel itt? – kérdeztem, mikor végre megnyugodtam egy kicsit, és már elindult az autó. 

- Látni akartalak, meg akartam bizonyosodni róla, hogy jól vagy. – válaszolt kedvesen.

- Nem vagyok jól, egyáltalán nem. – mondtam, és lehajtottam a fejemet. Eddig bírtam, és kitörtek belőlem a könnyek. Egész nap visszatartottam, most pedig szinte eláztattam az autót, és nem tudtam befejezni. 

- Annyira sajnálom.

- Ne sajnáld, hiszen neked semmi közöd sincs ehhez, Liam. – néztem rá, mikor kicsit lehiggadtam. 

- Ez…Ez kávé? – szimatolt bele a levegőbe. 

- Az. – bólintottam, és megfogtam a tarkómat, ami még mindig égett – Nyakon öntöttek vele. 

- Mi? – nézett rám ijedten. 

- Nem lényeg. – vontam vállat – Majd hozzászokok. 

- Hogy csinálhatják ezt? – akadt ki teljesen – Milly! Ezek bántanak téged. 

- Nem baj. 

- De baj, mert nem tehetsz semmiről. Minden az idióta Harry hibája. – csapott a kormányra. 

- Ne mondd ki a nevét… - kértem elfúlt hangon. 

- Sajnálom. – tekerte meg a fejét. 

- Miért jöttél el? – kérdeztem meg újra, habár már megkaptam a választ.

- Már mondtam. 

- Nem… - kiáltottam fel, Liam pedig rám kapta a tekintetét – Mondtam, hogy nem akarlak látni! Nem érted, hogy te is csak rá emlékeztetsz? 

- Hiányoztál. – mondta lehajtott fejjel. 

- Én itt kiszállok. – jelentettem ki, mikor megálltunk a piros lámpánál. 

- Hazaviszlek. 

- Nem kell, nem szeretném. – ragaszkodtam hozzá. 

- Hát jó. – egyezett bele, majd félre húzódott – Láthatlak még? 

- Nem hinném.

- Kérlek! – fogta meg a kezemet. 

- Liam! – néztem a szemébe – Miért nem értesz meg? 

- Megértelek, és segíteni akarok. – magyarázta. 

- Nem tudsz. – tekertem meg a fejemet – Tudod mit? A számodat úgyis tudom, és ha szükségem van segítségre, akkor hívlak. Rendben? 

- Ez is valami. – mosolygott.

- Szia. – viszonoztam a mosolyt, habár eléggé nehezemre esett. 

- Szia, szépség. – mondta halkan, és megfogta a kezemet. Én ki akartam szállni, de nem engedett. Mikor ránéztem, ő közelebb hajolt. 

- Liam? – kezdtem kétségbeesni.

- Ne légy szomorú… - simított végig az arcomon – Mondjuk, akkor is szép vagy. 

- Öhm… - kezdtem, de szerencsére észhez tért – Bocs. Ne értsd félre, nem akarlak kihasználni, csak szeretném, ha tudnád, hogy én itt vagyok neked. Velem nem kell bujkálnod. 

- Akkor miért jöttél értem egy halottaskocsival? – nevettem el magam.

- Nem tudtam, hogy te akarsz-e velem mutatkozni. – húzta el a száját. 

- A helyzet az, hogy…

- Har…Akarom mondani, hogy őt szereted. – javította ki magát, hiszen megkértem, hogy ne mondja ki a nevét. Na, nem mintha a mondat többi része jól esett volna. 

- Nem szeretem… - mondtam duzzogva – Utálom. 

- Aha… - bólogatott Liam lemondó nézéssel – Tehát, tudom, hogy mit érzel iránta, éppen ezért azt akartam mondani, hogy szeretnék a barátod lenni. Akár a legjobb barátod is, akit bármikor felhívhatsz. 

- Te most komolyan beszélsz? – néztem rá hitetlenkedve.

- Persze. – bólintott komolyan.

- Miért akarsz a barátom lenni? 

- Ha már több nem lehetek. – húzta széles mosolyra a száját.

- Nem lenne egyszerűbb mindkettőnknek, ha elfelejtenénk, ami történt, és hagynánk egymást nyugodtan élni? 

- Nem. Nem akarok úgy élni, hogy tudom, te szenvedsz. Az az idióta tönkre tette a nyugis életedet, és ezért én érzem magam szarul. 

- Nem a te hibád. – fogtam meg most én a kezét. 

- Mégis úgy érzem. – nézett rám szomorú szemekkel. 

- Gyere ide. – mondtam, és megöleltem. Nagyon jó érzés volt, hogy Jade-en és a családomon kívül volt valaki, aki mellettem állt, még úgy is, hogy ez a valaki Harry egyik legjobb barátja. – Most viszont tényleg megyek. 

- Hadd vigyelek haza. – kérte Liam – Nem akarom, hogy bajod legyen. 

- Oké. – adtam meg magam végül, pedig nem voltunk olyan messze. Viszont nem akartam, hogy valami őrült megint rám támadjon.

Harry Styles

Életemben nem gondoltam volna, hogy ez az egész dolog Emily-vel így felforgatja a magánéletemet. Már megszoktam, hogy a paparazzik folyton a sarkamban vannak, de ez már kész rémálom. Napok óta le sem szállnak rólam, és mindenhova követnek. Mit nem értettek abból, hogy nem ismerem Emily-t? A másik meg az, hogy őt miért nem hagyják békén? Elvégre ő is azt mondta, hogy nem találkoztunk soha. A többiekről ne is beszéljünk. A bandatársaimat sem hagyják békén, és szinte szétszedik őket az újságírók, miattam. Csak én vagyok a téma, és ezt már kezdem utálni. Nagyon elegem van. 

- Elegem van! – ordította el magát Niall, mikor beért a stúdióba. 

- Mi van? – kérdezte unottan Zayn. 

- Az agyamra mennek, szinte leszabták rólam a ruhát. – mutatott végig magán, majd felém fordult – Jobb lesz, ha leállítod ezt a bolondok házát. 

- Ez? Ez semmi… - szólalt meg Liam, aki eddig a telefonjába volt merülve.

- Miért? – kérdeztem rá egyből, és a többiek is érdeklődve várták a választ. 

- Emily egyfolytában fenyegető üzeneteket kap a rajongóktól, és nem egyszer támadtak rá az utcán, meg a sulijában. – mutatott a telefonjára. Most vele beszél? Miért beszél vele? Vagy ha nem, akkor miért mutatta a telefonját? Tuti, hogy vele beszél.

- Rátámadtak? – kérdezte Louis. 

- Aha. Tegnap forró kávét öntöttek a nyakába, mikor elindult haza, ma meg már korán reggel megkapta, de az arcába. – mondta egyszerűen. 

- Te… - kezdtem akadozva – Te ezt honnan tudod? 

- Beszéltem vele. – rántotta meg a vállát könnyedén, mintha csak a mai időjárásról lett volna szó. 

- Tényleg? – a torkom kiszáradt, és meg akartam fojtani Liam-et. 

- Baj? – vonta meg a vállát – Elvégre te ”nem ismered”. – emelte fel a kezeit, és idézőjelet formázott vele. Nem válaszoltam neki, csak idegesen hátradőltem a székemben, ahol eddig ültem. Mi a franc van? Miért találkozik vele? Miért beszél vele egyáltalán? Legszívesebben bevertem volna a képét, ezért próbáltam lehiggadni. Semmi joga nincs ahhoz, hogy beszéljen, és találkozzon vele. Vagy van? Elvégre én lemondtam róla, és biztos vagyok benne, hogy többé látni sem akar. Miattam szenved, és miattam bántja őt az egész világ. 

- Harry…Harry… - valahonnan, a gondolataim mélyéről zökkentett ki, mikor Lou a nevemet szajkózta. 

- Mi van? – néztem rá zavartan. 

- Nem akarsz jönni? 

- Nekem most dolgom van. – pattantam fel, és az ajtó felé siettem. Hiába kiabáltak utánam a többiek, nem igazán érdekelt.