39. fejezet: A védelmező

Sziasztok! Most talán annyit nem kellett várni az új részre, ugyanis végre volt időm, és végre van ihlet! ;)

Remélem, hogy tetszik, hiszen végre megint beindulnak az események! :D
Nem tudom, hogy mikor jön a következő, de próbálok sietni! ;)
Remélem, hogy nem hagytatok el! :)

Harry Styles 

- Nocsak! – ez volt az első szó, amit meghallottam, mikor beértem a próbára. Alig kaptam levegőt, annyira siettem. Nem elég, hogy a napokban nem értem ide, még most is elkéstem. Ezek ki fognak nyírni engem. 

- Sajnálom, srácok! – kezdtem el a mentegetőzést, amint levegőhöz jutottam – Nagyon sajnálom. Ne öljetek meg, oké? 

- Hol a francban voltál napokig? – húzta össze a szemöldökét Zayn. 

- Nem láttunk már a szülinapom óta. – tette hozzá Niall.

- Pontosabban, mióta elmentél Emily-vel. – hangsúlyozta ki a nevet, amitől nekem bukfencet vetett a gyomrom, de elmosolyodtam. 

- Mi ez a mosoly, tesó? – méregetett Liam. Na, most komolyan, ő nem tud a dolgokról? Nem hiszem el, hogy Milly nem mondta el Jade-nek, hogy mi volt. 

- Te nem tudsz róla? – kérdeztem Liam-től, és kissé furcsálltam a dolgot. Talán csak az én verziómat is hallani akarja.

- Miről kéne tudnia? – szólalt meg Lou is, akin láttam, mennyire idegesíti, hogy Liam lehet, többet tud, mint ő. 

- Nyugi, srácok. – nevettem el magam, és levetettem magam az egyik székbe. 

- Holmes Chapel-ben voltunk Milly-vel. – újságoltam nagy lelkesedéssel. 

- Eddig? – kérdezte Lou – Vasárnap mentetek, ma pedig csütörtök van. 

- Nem, csak hétfőig. – legyintettem. 

- Akkor hol voltál a napokban? – folytatta a faggatást Liam – Tuti, hogy Emily-vel voltál. Jade már napok óta arról panaszkodik, hogy Emily folyton lerázza. 

- Vele voltam. Minden egyes nap. – mondtam vidáman. 

- Összejöttetek? – csodálkozott Niall.

- Nem. – tekertem meg a fejemet kissé szomorúan – Csak barátok vagyunk, de ez már több, mint amire számítottam. Mikor együtt vagyunk… El sem tudom mondani, hogy mennyire jól érzem magam. Felszabadult vagyok, az lehetek, aki igazán vagyok, és nem kell megfelelnem az elvárásoknak. 

- Haveeeeer… - szakított félbe Zayn – Ne éld bele magad ennyire. 

- Mi? – néztem rá zavartam, mire Louis vette át a szót. 

- Te totál bele vagy zúgva, és totál úgy érzed most, hogy Emily csak a tiéd. De ez nem lesz mindig így, bármennyire is szeretnéd. 

- Miről beszéltek? 

- Szereted őt! – kiáltott fel Niall – De ő csak barátként van veled. Mi lesz, ha egy nap majd lemondja a találkozót, mert randija lesz? 

- Nem… - gondolkodtam el – Nem tudom… 

- Mit akarsz, Harry? – kérdezte halkan Lou. 

- Vissza akarom kapni. – bólintottam. 

- Próbálkozni lehet… - folytatta Zayn – De tényleg ne éld bele magad. Nehogy sérülj.

- Tudom. – bólintottam. 

Emily Cook

- Szóval, te Harry-vel flangálsz egész héten, de erről a legjobb barátnődnek elfelejtesz beszámolni… - támaszkodott Jade az iskolai szekrényem mellé, péntek reggel. 

- Jó reggel, Jade! – mosolyogtam rá. 

- Te tényleg Harry-vel töltötted az elmúlt nem is tudom hány napot? – folytatta a faggatózást.

- És ezt te honnan szedted? 

- Liam mondta. – felelte egyszerűen – Szóval? Igaz?

- Igen. – ismertem be – Vele voltam minden nap. Dumáltunk, kajáltunk, filmeztünk. 

- Most akkor te meg ő….? 

- Nem! Dehogy! Csakis barátok vagyunk, de ezt már megmondtam, és ő is tisztában van vele.

- Biztos? – húzta fel a szemöldökét Jade.

- Ezer százalék. – csuktam be a szekrény ajtaját, és elindultam a folyosón. Jade pedig természetesen követett. 

- Majdnem elfelejtettem! – változott meg a hangja, de én már tudtam, hogy mire készül. 

- Igeeeen? – kérdeztem unottan.

- Elkísérnél ma este valahova? 

- És mégis hova? 

- Hát… El kell intéznem valamit. De egy olyan helyre megyünk, ahol csinosan kell kinéznünk. 

- Jade… - álltam meg hirtelen, és barátnőm felé fordultam – Teljesen hülyének nézel? Ez eddig egy éven sem jött be.

- Miről beszélsz? – tettette a tudatlant. 

- Ma este a szülinapi meglepetés bulimra akarsz elvinni. Jól gondolom? – nevettem rá.

- Ezt meg miből gondolod? 

- Mert minden évben ugyan azt játszod el velem. – tekertem meg a fejemet, és folytattam az utamat a történelem órára. 

- És te minden évben lelövöd a poént. – mondta bosszúsan.

- Majd meglepődök, oké?

- Nagyon vicces! – húzta fel az orrát – Délután átmegyek hozzád, és együtt készülünk el, oké? 

- Rendben! – bólintottam, majd ő a másik iréányba indult órára, én pedig bementem az osztályterembe, ahol már bent volt a tanár – Elnézést, tanárnő! – mondtam halkan, és a helyemre siettem. 

- Semmi gond, Miss Cook! – mondta a komoly, és szigorú tekintetű nő. Tudtam, hogy nem mérges rám, amiért elkéstem, és valójában ő egy kedves, és rendes asszony. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy az első héten, mikor mindenki bántott, és megalázott, az egyik szünetben ő nyugtatott, és vígasztalt meg. Tényleg normális ember, és nem egy szörny, aminek néha mutatja magát az órákon. De hát szerintem ezt várhatjuk el egy tanártól. 

- Óóóóó! – hallottam meg az irritáló, sipító hangot, mikor leültem a helyemre – Miss Cook nem tudja, mikor kezdődik az óra. Azt hiszi, hogy csak azért mert egy híresség a pasija, mindent megtehet. De várjunk csak… Nincs is híres pasid, hiszen lecserélt a nyomi kis barátnődre. – nevetett fel hangosan Bree… Persze, hogy ő. Ki más? – Szegény Liam nem tudja eldönteni, hogy melyikőtökkel jótékonykodjon? 

Erre a mondatára aztán az összes diák nyeríteni kezdett, hiába csitította őket a tanárnő. 

- Minek irigykedsz, Bree? – hallottam meg egy számomra tök ismeretlen hangot a hátam mögül, mire egyből odakaptam a fejemet. 

- Parancsolsz? – nézett szúrósan a megszólított a srác felé, akit ismertem, de még nem igazán hallottam beszélni. Legalábbis nem ilyen hangosan, mindenki előtt. Magas, izmos, barna, felzselézett hajú, kék szemű srác volt, ha jól tudom, akkor pár éve költöztek ide, és ettől az évtől a focicsapat tagja lett. – Attól, hogy bekerültél a focicsapatba, még semmi jogod ahhoz, hogy így beszélj velem. Sőt… Nincs jogod ahhoz, hogy hozzám szólj. – nyávogta tovább Bree, az osztályban pedig néma csend honolt. 

- Neked meg ahhoz nincs jogod, hogy így beszélj másokkal. – mondta tovább a fiú közömbösen. Egyáltalán nem ijedt meg Bree-től úgy, ahogy a többiek. 

- Te mégis… - csattant fel Bree, és felpattant a helyéről. Befejezni azonban nem tudta, mert a tanárnő erélyesebb hangnemre váltott, és Miss Nyafka végre befejezte a sipákolást. 

Az óra elég lassan telt, főleg, hogy Bree, és az udvartartása folyton apró papírgalacsinokkal dobált, mikor a tanár nem figyelt. Mikor kicsengettek, szélsebesen vágtattam ki a teremből, és kimentem az udvarra, megenni az ebédemet. Pár perc múlva pedig arra lettem figyelmes, hogy valaki gyengéden hozzáér a hajamhoz. Majdnem a frászt hozta rám. 

- Csak egy galacsin volt a hajadban. – mutatta fel a váratlan vendégem az említett papírdarabot – Szabad? – mutatott mellém. 

- Persze. – válaszoltam zavartan – És köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Előbb-utóbb kiesett volna. – nevette el magát.

- Ó! Én az órára gondoltam. – ismertem be. 

- Ugyan már. – legyintett – Csak idegesít, hogy ez a csaj mindenkivel úgy bánik, mintha a kutyája lenne. 

- Ő már csak ilyen. – rántottam meg a vállamat – Tényleg köszönöm. A legjobb barátnőmön kívül nem igazán szoktak megvédeni.

- Elég baj! – mosolygott, és egyfolytában engem bámult. 

- Ez most elég gáz lesz, de megkérdezhetem a nevedet? – fogtam bele zavartan. 

- Dylan. – mosolygott még mindig, és úgy látszik, nem érezte furcsának, hogy nem tudom a nevét – Dylan Porter. 

- Én pedig Emily Cook. – mutatkoztam be én is, ahogy illik ilyenkor. 

- Tudom. – bólintott. 

- Nekem mennem kell órára. – ugrottam fel, mikor meghallottam a csengő hangját – Nem akarok megint késni. – magyarázkodtam, ugyanis kezdtem magam kissé kellemetlenül érezni Dylan mellett. 

- Rendben. Még találkozunk. – mondta, és kinyitotta nekem az ajtót. Rámosolyogtam, és olyan gyorsan távoztam, amennyire csak tudtam. Kedves fiú ez a Dylan, de egy kicsit furcsa volt, hogy folyton bámult, miközben beszéltem. Zavarban éreztem magam, mint mostanában a pasikkal. 

28. fejezet: A banda fontosabb

Sziasztok! :) Meghoztam a mai részt, remélem, hogy tetszeni fog, igaz nem sok minden történik még benne. De ígérem, ezután felpörögnek a dolgok! ;)
Amúgy valakinek megvan már a jegye a bécsi koncertre? :) Nekem igen! Alig várom!

Emily Cook

- Emily Cook! – hallottam meg a kiáltást, miközben a szekrényemben pakolásztam. 

- Igen? – fordultam közeledő barátnőm felé.

- Az anyád legalább ezerszer hívott az este. Megmondanád, hogy mégis merre jártál? 

- Öhm… - éreztem, hogy égni kezd az arcom – Liam-mel voltam. – mondtam halkan.

- Miiiiiiiii? – ordított még hangosabban – Nála voltál? 

- Nem. Valami régi házban, amit még a banda használt. Azt mondta, meghúzhatom ott magam néha, ha úgy érzem, hogy sok a zaklatás. Segítettem neki takarítni, aztán filmeztünk, közben pedig elaludtunk. Ennyi. – zártam le gyorsan a témát – Ja, és most ő hozott suliba. – tettem még hozzá. 

- Amit gondolom mindenki látott. – mondta unottan. 

- Hát egy páran, igen. – bólintottam elhúzott szájjal. 

- Na, nem baj. Legalább többet nem zaklatnak. – rántott egyet a vállán – Amúgy most… te és ő… ti ketten… együtt? – érdeklődött dadogva. Miért nem mondja ki simám? 

- Nem. – tagadtam le gyorsan – Dehogy! Csakis barátok vagyunk.

- Biztos? 

- Perszeeee.

- Biztos? 

- Jade! Hányszor mondjam még? – nevettem el magam – Amúgy, meg miért is érdekel ez téged ennyire? 

- Csak… - kezdte akadozva – Csak érdekel… Mert a legjobb barátnőm vagy, és érdekel, hogy mi van veled… 

- Na, ne mondd! – húztam fel a szemöldökömet, és csak most esett le, hogy honnan fúj a szél – Tetszik neked Liam? 

- Miiii? – nevetett, és egyre hangosabban kezdett beszélni – Te beteg vagy? 

- Jól van, na! – védekeztem, kezeimet felemelve. Lezártnak tekintettük a témát, de engem nem győzött meg ezzel a tagadással. – Milyen órád lesz? 

- Töri. – mondta undorodva – De legalább te is ott leszel. Jut eszembe… Észrevetted, hogy mióta megérkeztünk, még senki nem szólt be? – nézett körbe gyanúsan. 

- Nekem mondod? – kérdeztem megkönnyebbülve, miközben előkotortam a telefonomat, hogy töltőre rakhassam az osztályban – El sem tudod képzelni, mennyire jó, hogy még nem kaptam forró kávét a nyakamba.

- Talán megbékélnek végre! – bíztatott barátnőm, és helyet foglaltunk a teremben.

- Te jó ég! – forgattam meg a szememet, mikor bekapcsoltam a telefonomat, és megláttam a nem fogadott hívásokat, és üzeneteket. Hoppá! Ez most jött. 

”Szia szépség! Ma egy újabb takarítás? Veszek pár dolgot a felújításra szoruló részekhez, ha benne vagy. – L. „

- Ki az? – nézett kíváncsian Jade – L? Liam? 

- Aha. – bólintottam mosolyogva. Milyen édes, hogy már most eszébe jutottam. Hiszen nemrég tett le a suli előtt. 

- Pfff… - dőlt hátra unottan – Még hogy nincs semmi köztetek. 

- Tényleg nincs! Csak barátok vagyunk, és sokat segít nekem. 

- Barátnak itt vagyok én. 

- Tudom, Jade! – öleltem meg magamhoz, de ő eltolt magától – Te vagy a legjobb barátnőm, de jó vele lenni. 

- Ja… Oké. – rántotta meg a vállát.

- Figyelj csak… - jutott eszembe egy remek ötlet – Mi lenne, ha ma eljönnél velem, és segítenél a házban rendezgetni?

- Tényleg? – ugrott fel hirtelen, és izgatottan nézett rám – Az remek lenne! 

- Szuper! Akkor suli után? 

- Aha. – bólintott boldogan, majd hirtelen gondolkodóba esett – Öhm… És csak ketten leszünk? 

- Szerintem Liam is jön. – mosolyogtam rá, mert tudtam, hogy arra kíváncsi igazából – Baj? 

- Öhm… Nem, dehogy! – felelte zavartan. Jade legnagyobb megkönnyebbülésére bejött a tanár, így nem tudtuk folytatni a beszélgetést. Sunyiban még gyorsan írtam vissza Liam-nek, majd megpróbáltam az órára koncentrálni.

Órák után olyan szélsebesen indultam el a kijárat felé, amennyire csak tudtam. Gyorsan le akartam lépni, de sajnos nem úgy jött össze, ahogy terveztem. 

- Szia, Emily! – hallottam a hátam mögül, és megéreztem egy kart, rákulcsolódni az enyémre. 

- Mit…mit akarsz? – néztem gyanakodva a rajtam csimpaszkodó lányra. 

- Mondd csak! Nincs kedved ma délután velünk lógni? – hatalmas mosolyt varázsolt az arcára, és csak úgy csillogtak a hófehér fogai. A szőke, hosszú haját pedig természetesen ide-oda dobálta. 

- Én? Lógjak veled, és az utánfutóiddal? – néztem rá kikerekedett szemekkel. Őszintén szólva, mikor elsős voltam, mindent megadtam volna azért, hogy Bree Ross-szal, az iskola legmenőbb csajával, egyben vezető pom-pom lányával lóghassak, de azóta felnőttem, és egyáltalán nincs szükségem olyan barátokra, mint amilyenek ők…már ha lehet Bree és a barátnői kapcsolatát barátságban nevezni. Inkább hívnám érdekkapcsolatnak. Bree-nek van pár személyi szolgája, a lányok pedig kaphatnak egy kis hírnevet ez által. De mit ér ez az egész? Nem fog tovább tartani, mint negyedik év végéig, aztán mikor elballagunk innen, mindennek vége lesz. Legalábbis az ő kapcsolatuknak biztosan. Ezzel szemben pedig Jade és az én barátságom igaz, és örök. Mi mindig ott voltunk, és ott is leszünk egymásnak. 

- Nanáááá! – nyavalyogta Bree, és magához ölelt. Legyünk legjobb barátnők. Te és én! – mutatott rám, majd magára, és eszeveszetten mosolygott. 

- Te beteg vagy! – nevettem el magam, majd újra elindultam kifelé. 

- Most miért? Hiszen mi mindig olyan jóban voltunk. – kiáltott utánam. 

- Persze! – fordultam meg gúnyosan – Te csak azóta vagy velem jóba, mióta megláttad Liam-et. Ugye? 

- Háááát… - kezdett hebegni. 

- Tisztázzuk a helyzetet! – lépkedtem felé – Liam és én barátok vagyunk, vagyis nem a pasim. De ne gondold azt, hogy esélyed van nála, ugyanis soha rá sem nézne egy olyan lányra, mint amilyen te vagy.

- Ez meg mégis hogy értsem? – nézett rám szikrázó szemekkel – Csinos vagyok, gyönyörű és népszerű is. Kell ennél több? 

- Kell. 

- Pffff. Na és mi? 

- Egy kis emberség, kedvesség és a hasonló dolgok. De neked erre esélyed sincs, hiszen fogalmad sincs, hogy ezek a szavak mit jelentenek. – fejeztem be a mondanivalómat, majd faképnél hagytam – Jade! – kiáltottam barátnőm felé, aki már odakint várt a kapu előtt. 

- Szia. Hol voltál eddig? – kérdezte egy kicsit idegesen. 

- A méhkirálynő elkapott! – forgatta meg a szemeimet. 

- Mi? 

- Bree. Azt akarta, hogy lógjak ma vele és a pincsikutyáival. 

- Tessék? – hüledezett Jade – És mit mondtál? 

- Azt, hogy megőrült. Mi mást? Csakis Liam miatt akart barátkozni. 

- Ki gondolta volna…

- Gondolom, Liam miatt nem szekíroztak ma a többiek sem. – gondolkodtam hangosan. 

- És ez akkora baj? 

- Nem. Dehogy baj. – nevettem el magam – Mehetünk? Hazamegyek lepakolni, és rendbe szedni magam, aztán mehetünk a házba.

- Oké. – bólintott Jade, majd izgatott arccal nézett rám. 

Harry Styles

- Hol van már Liam? – kérdeztem idegesen, mikor már legalább fél órája késett a próbáról. 

- Azt mondta, hogy kicsit késik, mert vennie kell pár dolgot. – válaszolta unottan Zayn, és közben a telefonját nyomkodta. 

- Milyen jó, hogy én meg úgy siettem, hogy majdnem kiköptem a tüdőmet. – vágtam rá gúnyosan. 

- Neked mi a bajod? – nevette el magát Niall – Valaki mindig késik. Nem szoktad még meg?

- Ja. – helyeselt Lou is – Amúgy is, múltkor te szó nélkül leléptél, mégsem róttuk fel. 

- Dolgom volt. – rántottam meg a vállamat.

- Liam-nek is lehet dolga. – kötekedett tovább Louis. 

- Ja, biztos a házban van. – bólintott Zayn, és végre felnézett ránk is.

- A házban? – néztem rá furcsán. 

- Aha. A régi házban. Tőlem kérte el a kulcsokat, mert az övét nem találta meg. 

- Mit csinál ott? Ezer éve nem jártunk még csak a közelében sem. – kíváncsiskodtam tovább, és kezdett gyanús lenni a helyzet. Mi a francért megy Liam a régi házunkba? Mit csinál ott? A legfőbb kérdés pedig az, hogy vajon egyedül megy oda? 

- Honnan tudjam? – vette félvállról a témát Zayn még mindig, és újra a telefont kezdte bújni. 

- Bocs a késésért! – rontott be végre a várva várt ember – Be kellett még ugranom pár helyre. 

- Nem gáz. – mondta Niall. 

- Meddig leszünk? – kérdezte lihegve Liam. 

- Mert? – kérdeztem, magam sem tudom, hogy miért.

- Délután van még egy kis dolgom. 

- Mi? 

- Öhm… - láttam rajta, hogy titkolózik – Nem fontos.

- Akkor meg elhalaszthatod, nem? 

- Nem igazán. 

- Mindegy… A banda fontosabb, nem? 

- Neked biztos… - mormogta az orra alatt, de én tisztán értettem. Nem kérdeztem vissza, ugyanis a beszólásából tudtam, hogy mi dolga lesz a próba után. Eddig csak sejtettem, de most már biztos voltam benne, hogy Emily-vel lesz. Vele megy a házba, kettesben lesznek. Csak Emily és Liam. Ketten. Együtt.

26. fejezet: Közbelépések

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, de egy rossz hírrel is jövök. Eléggé lemaradtam az írásba, így jövő héten lehet, csak szombaton jön rész. Remélem nem haragszotok ezért.

Várom a véleményeket! :)

Emily Cook

- Ma veled fogok lenni egész nap! – jelentette ki Jade, mikor ötödik óra után találkoztunk, és észrevette, hogy a kávéfolt mellett, egy újabb paca virít a pólómon.

- Már nincs több órám, megyek haza – bólintottam – Neked? 

- Nekem sincs! Elkísérlek. – örvendezett, és láttam rajta, hogy tényleg velem akar maradni. Na, nem mintha annyira jól meg tudna védeni a felém száguldozó kajamaradékoktól. El sem hiszem, hogy hogyan lehetnek ilyenek az emberek. Miért kell minden egyes pillanatban megalázniuk? 

- Nocsak! – hallottam meg az ismerős, idegesítő hangot a hátam mögött, és láttam Jade arcán az utálatot, mikor ránézett a felénk közeledő személyre. Bree Ross. Az iskola legmenőbb csaja, a pom-pom lányok vezetője, aki a focicsapat kapitányával jár. Ez az egész olyan, mint a tipikus tini filmekben. A gonosz, szőke plázacica, akitől mindenki retteg, de most természetesen én vagyok a fő célpontja. 

Eddig is utált, mert Jade és én nem alázkodtunk meg előtte, de most még jobban rám szállt. – A kis híresség piszkos ruhában mászkál a suliba? Mi van, Mrs. Styles? Nincsen pénzed ruhára? 

- Kopj le, Bree! – sziszegte felé Jade.

- Mi van? – nevetett gúnyosan, és minden szónál dobott egyet a haján – Te lettél a kis sztárocska testőre és szóvivője? 

- Hagyj engem békén, Bree! – fordultam felé unottan – Különben is, te és az utánfutóid tudjátok a legjobban, hogy miért nézek ki így. – mutattam végig magamon.

- Ezt miért mondod? – nyávogott, és ártatlan képet vágott.

- Mert te öntöttél rám kávét tegnap, és ma is.

- Véletlenül kiborult. – legyintett – De mindegy is, nem ezért jöttem.

- Mit akarsz? 

- Kérd már meg a pasidat, hogy szerezzen nekem jegyet a koncertjükre. – mondta tök komolyan, majd elkezdett fülsiketítően vihogni. 

- Menj a francba. – mondtam neki, és Jade-del együtt, elindultam a kijárat felé, de hallottam, ahogy a magassarkúiban utánunk tipeg, és az ajtóban csatlakozott hozzá a két kedvenc pincsikutyája is. 

- Most hova menekülsz? – folytatta tovább a sipákolást, én pedig szerettem volna minél messzebb kerülni tőle – Várj már egy kicsit. Valamit elfelejtettem.

- Mit? – fordultam meg idegesen.

- Ezt! – kiáltotta, és nevetve az arcomba öntött egy újabb adag, forró kávét. Az égető folyadék a szemembe, és az orromba is behatolt, és hirtelen nem kaptam levegőt. 

- Te hülye picsa! – hallottam Jade hangját, majd végre a szememet is ki tudtam nyitni. Körülöttem több diák nevetett, és a hasukat fogva mutogattak rám. Elöntött a kétségbeesés, és nagy lendülettel fordultam meg, hogy el tudjak futni, azonban beleütköztem valakibe. Ebben a pillanatban megszűnt a nevetés, helyét pedig suttogás vette át.

- Minden rendben van, szépség? – kérdezte az illető. Mikor meghallottam a hangját, a lélegzetem is elállt. A szemeimet egyből rákaptam, mondjuk nem sokat láttam a kávétól, és a könnyektől, amik időközben elöntötték a szememet. 

- Liam? – csak ennyit tudtam kinyögni, majd magam sem tudom, hogy miért, megöleltem. Erős kezeit egyből megéreztem a hátamon, egy pillanatig sem tiltakozott. Mégis mit keres itt? Nem fél, hogy meglátják velem, vagy hogy most vele hoznak össze? 

- Indulhatunk, lányok? – kérdezte egy pár pillanat után. 

- Persze! – válaszolt helyettem Jade.

- Te jó ég! – Bree mellénk lépett, és szinte ellökött Liam-től – Te Liam Payne vagy? 

- És ha igen? – felelt neki flegmán Liam, ami emlékeztetett arra az énjére, amit a szigeten adott elő. Akkor nem tetszett, de most valahogy jól esett, hogy így beszél Bree-hez. 

- Mit csinálsz a mi sulinknál? – dobta hátra a haját. 

- Emily-ért és Jade-ért jöttem. – mondta lazán – Talán problémád van vele? 

- Honnan ismered te ezeket? – mutatott ránk undorodva. 

- Neked ahhoz semmi közöd. – rántott egyet a vállán, majd felénk fordult – Menjünk! – javaslatára bólintottam egyet, majd mind a hárman elindultunk a kocsija felé. – Hazaviszlek titeket! 

- Én bicajjal vagyok, köszi! – mondta egyből Jade, és elindult az ellenkező irányba – Holnap találkozunk, csajszi. – mosolygott rám, és intett egyet Liam-nek. Most meg miért hagyott itt? Méghogy biciklivel van… Na, persze. 

- Kisasszony! – Liam hangja térített magamhoz, mikor kinyitotta nekem az ajtót.

- Köszönöm! – mondtam elfúlt hangon, mikor már mellettem ült, és elindította az autót. 

- Mit? – nézett rám. 

- Hogy megvédtél… De nem lesz ebből gondod? Úgy érem, hogy elég sokan láttak velem. Mi lesz most a pletykákkal? 

- Szerinted engem érdekelnek a pletykák? – nevette el magát. 

- Nem… - válaszoltam neki, és talán magamnak is – Te nem olyan vagy, mint… - kezdtem, de aztán elharaptam a mondatot.

- Tudod, mit? – váltott vidámabb hangra Liam. Tudtam, hogy el akarja terelni a figyelmemet, és a témát Harry-ről. – Mi lenne, ha elmennénk valahová? 

- Te most komolyan beszélsz? 

- Miért ne? 

- Liam… Szerintem éppen fél perce beszéltünk erről… - néztem rá lemondó tekintettel. 

- Ne már! Majd tisztázom a helyzetet valami riporterrel, vagy egy Twitter bejegyzéssel. – rántotta meg a vállát.

- És mégis mit mondasz? – nevettem el magam. Hihetetlen, hogy ennyire laza, és aranyos. Csak azt akarja, hogy nekem jó legyen. Oké, azt bevallotta, hogy tetszek neki, de miért ilyen kedves? Tudja, hogy nincs nálam esélye úgy, mint pasinak. 

- Azt, hogy bármennyire is örülnék neki, ha a csajom lennél, csak nagyon jó barátok vagyunk. – mosolygott, és megvonta a vállát.

- De most komolyan… - löktem meg.

- Komolyan mondom. – bólintott határozottan. 

- Na jó! Hova megyünk? – adtam meg magam, ő pedig csak ravaszul rám mosolygott, és az első körforgalomnál visszafelé vette az irányt. 

Harry Styles

Muszáj látnom őt! Látnom kell, hogy jól van-e, és hogy biztonságban van-e a rohadt paparazzik elől. Az egyik újságban leírták, hogy melyik iskolába jár, és én szerencsére elég jól tudtam, hogy merre találom a helyet. Tudom, hogy nem mutatkozhatok a közelében, senki nem láthat meg, de akkor is látnom kell. Pontosan ezért álltam meg az iskolája előtt, a szemközti oldalon. Természetesen sötétített volt az üveg a kocsimon, így senki sem vehetett észre. Még csak az kéne, hogy meglássanak, miközben Emily után kémkedek. Na, akkor aztán jönnének az újabb pletykák, kiderülne, hogy hazudtam, és akkor aztán tényleg felfordulna az életem. Még ennél is jobban. 

Tudom, hogy nem kellett volna lelépnem a srácoktól, és változtatnom kéne a viselkedésemen is, de nem tudok. Egyszerűen nem megy. 

Idegesen bámultam ki az autó ablakán, ugyanis már eléggé untam a várakozást. Látni akartam, ez volt az, amire mindennél jobban vágytam már napok óta. A közelében lenni, megcsókolni, és erősen magamhoz ölelni. Erről azonban lehetehek…örökre. Hol van már? Lehet, hogy már régen hazament? Vagy iskolába sem jár miattam? De, hiszen Liam azt mondta, hogy ma is bántották. Ott van! Mikor megláttam, a szívem majdnem kiszabta a mellkasomat, és a gyomrom is izgatott rángatózásba kezdett. Aztán olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy fel sem tudtam fogni. Láttam Emily-t kijönni az iskolából, mögötte egy plázacica-féle csaj tipegett, aki egyik pillanatról a másikra, arcon öntötte őt valamivel. Mi az? Megint kávé? Forró kávét borított az arcába? Ezeknek elment az esze? Miért kell így viselkedni vele? Miért bántják? Persze a válasszal tisztában voltam… Miattam bántják. De ennek most véget vetünk. Nem érdekel, hogy ki lát meg, vagy ki mit mond, melyik újság címlapján leszek, muszáj megvédenem őt. Talán nem is gondolkoztam, mikor kipattantam a kocsiból, és a járdán elkezdtem sietős léptekkel megközelíteni az iskolát. Aztán amilyen hirtelen elindultam, olyan hirtelen fékeztem le, és beugrottam az egyik ház mögé. Onnan figyeltem, hogy mi fog történni. 

És, hogy miért tettem ezt? Mert nem kellett már megvédenem őt, ugyanis megjelent Liam, akinek egyből a karjaiba omlott. Mit is mondott Lou? Hogy nem akart közénk állni? Aha. Akkor most mi a francot keres itt? Miért lépett közbe, mikor az az én dolgom lett volna? Idegesen dőltem neki a ház falának, és becsuktam a szememet, mikor valaki megszólalt mellettem. 

- Mit csinálsz te itt? – mondta egy ismerős hang, és én egyből felé kaptam a fejemet. 

- Csak látni akartam! – néztem Emily felé, aki éppen akkor szállt be Liam kocsijába, és el is hajtottak.

- És miért akartad látni? – kérdezte gúnyosan, és flegmán Jade.

- Mit csinál Liam-mel? – kíváncsiskodtam, mit sem törődve a kérdésével. 

- Miért is érdekel az téged? – húzta fel a szemöldökét. 

- Mert törődöm vele. – hajtottam le a fejemet, és egyből rájöttem, hogy hülyeséget mondtam. Már hogy törődnék vele? Ha úgy lenne, akkor most én vinném haza, az én kocsimban ülne, és nem bujkálnánk a világ elől. 

- Pffff… - nevette el magát Jade – Ezt te sem gondolod komolyan. Tudod mit? Szerintem gyorsan tűnj el, mielőtt valaki meglát. Nehogy beijedj megint a paparazziktól, és világgá menj. Hagyd őt békén, így is tönkre tetted, ne tetőzd a helyzetet. Talán szép lassan leszállnak róla a zaklatói, de ha te itt ólálkodsz, akkor előbb utóbb valaki észre fog venni. Te persze megint letagadnád őt, és kezdődne minden elölről. Húzz a francba, és ne gyere a közelébe! Jobb neki nélküled. – mondta idegesen – Remélem érthető voltam! – amint befejezte a mondanivalóját, sarkon fordult, és gyors, határozott léptekkel távozott. Szomorúan, lehajtott fejjel álltam még mindig ugyan ott, és nem érdekelt, ha meglát valaki. Igaza van. Minden egyes szava igaz volt.