42. fejezet: Egyelőre jó ez így

Sziasztok! A szerdai résztől eltekintve, ma is hoztam a beígért fejezetet! :) Szerintem már mind vártátok a folytatást, és hogy Harry miként viseli a történteket. Kérlek titeket, hogy kommenteljetek, és írjatok véleményt! Jövő héten nem lesz extra fejezet, mert nyaralni megyek, de a pénteki már be van ütemezve, szóval a szokásos időpontban olvashatjátok! ;)

Emily Cook

- Hahó, szülinapos! – éreztem meg egy kezet a derekamon, és a hangra mosolyogva fordultam hátra. 

- Sziaaaa! – köszöntem neki boldogan, és lenyomtam két puszit az érkezőnek, aki egyből a mellettem álló fiúra nézett – Ő itt Dylan Porter. Dylan, ő…

- Louis Tomlinson. Tudom. – bólogatott kicsit megilletődve, és kezet fogtak egymással.

- Öhm… - kezdte Lou, és tudtam, hogy arra kíváncsi, honnan ismerem Dylan-t.

- Dylan és én egy iskolába járunk. – válaszoltam neki, fel sem tett kérdésére – Ő a kevesek egyike, aki nem zaklatott a nyári dolgok után. Sőt…

- Ohhh… - csillant fel Lou szeme – Ennek örülök. Kértek valamit inni? 

- Hát… Nem is tudom! – bizonytalanodtam el – Most ittunk meg egy tequilát. Előtte meg benyakaltam egy pohár pezsgőt. Lassítanom kellene egy kicsit. 

- Ugyan már… - legyintett Louis – Szülinapod van. Hármat kérek. – utolsó mondatát már a pincérnő felé intézte, aki egyből felismerte a fiút, és rögtön ki is szolgálta – Akkor egészségetekre! És boldog szülinapot, kislány! 

- Köszönöm! – mosolyogtam rá újra, majd lenyaltam a sót, lehúztam az égető löttyöt és beleharaptam a citromba – Fújjj! – csukott szemmel megráztam a fejemet a savanyú gyümölcstől. Mikor újra kinyitottam a szemem, éppen a többiek felé pillantottam. A lélegzetem hirtelen elállt, de ezúttal nem az alkoholtól. Lou, és Dylan is elindult vissza a többiekhez, és mivel én még mindig Dylan kezét fogtam, követtem őket. 

A kis csapat valamin nagyon jól szórakozott, mikor odaléptünk melléjük, kivéve talán egy embert, akinek csak egy apró mosoly jelen meg szája szélén, mikor rám pillantott. 

- Boldog születésnapot! – kelt fel a fotelból, amiben ült, és adott egy puszit az arcomra. 

- Köszönöm! – suttogtam elhalt hangon, amit ő már nem hallott, ugyanis visszaült a helyére. Én is így tettem, helyet foglaltam az egyik üres kanapén, és Dylan is csatlakozott mellém. Mindenki nagyon jól szórakozott, persze ehhez túl kellett kiabálni a zenét, de ez senkit sem zavart. Dylan nagyon édes volt, minden mozdulatomat leste, és mindig suttogott valami olyat a fülembe, amitől az arcomba szökött a vér, és mosolyra húzódott a szám. 

- Csodaszép vagy. – mondta, és a szemembe nézett – De persze ezt már régen észrevettem.

- Igen? – húztam fel érdeklődve a szemöldökömet.

- Persze. A hülye is látja, hogy gyönyörű vagy. Most pedig már azt is tudom, hogy mennyire kedves, aranyos, okos, egy szóval különleges. 

- Ugyan már… - hajtottam le a fejemet, mire ő az állam alá nyúlt, és maga felé fordította az arcomat. Te jó ég! Most meg mit akar? Meg fog csókolni? Én erre még nem vagyok készen. 

- Táncolunk? – szakított félbe minket egy hang, és mind a ketten felé kaptuk a tekintetünket.

- Öhm… - hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Dylan-re néztem, aki összehúzott szemekkel figyelte a fiút, aki félbe szakított minket. 

- Menj csak! – nézett rám végül, megenyhült arccal.

- Itt, mindenki előtt? – fordultam ismét a göndörke felé. Az arca kissé megfeszült, ugyanis tudta jól, hogy mire célzok. Nem akartam bántani, szerintem az eddig bevitt alkoholmennyiségnek köszönhettem a nagy számat.

- Táncolunk. – ismételte meg magát, de ezúttal inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Megragadta a kezemet, és magával rántott a tömegbe. 

- Harry… - kiáltottam rá, de nem érdekelte, tovább szorította a kezemet. Nem volt erős a fogása, csupán idegesített, hogy úgy rángatott magával, hogy bele sem mentem a táncba. 

- Igen, szépségem? – fordult felém végre, mikor úgy érezte, hogy jó helyre érkeztünk a tánchoz. 

- Mi volt ez? – néztem rá komolyan. 

- Nem táncolhatok az ünnepelttel? – nézett a szemembe, és közelebb húzott magához. Naná, hogy pont most kezdtek el játszani egy lassú, szerelmes számot, amire muszáj volt lassúznom vele. Mérgesen néztem rá, mire ő elkezdett mosolyogni. Ekkor jöttem csak rá, hogy alig pár centi választ el tőle, és amint eljutott az agyamig ez a gondolat, egyből nehezebben, de mégis sűrűbben vettem a levegőt. 

- De. De igen. Táncolhatsz. Csak nem így. – próbáltam elterelni a gondolataimat a közelségéről.

- Miért? – kérdezte hirtelen megfeszült arccal, és a hangja is mélyebb lett – A pasid engedélyt adott rá, nem? Mondjuk, nem mintha kértem volna az engedélyét bármihez is…

- Nem a pasim. – védekeztem egyből, amire csak megforgatta a szemét – Tényleg nem az. Egy suliba járunk, és mivel még mindig rám van tapadva egy-két ember…miattad…Ő megvédett.

- És te ezért hálával tartozol neki. - mondta gúnyosan. 

- Harry… Szerintem gondold meg, hogy miket beszélsz. Elég sokat ittál, ahogy láttam. Csakis az alkohol beszél belőled. – magyaráztam neki, de inkább figyelmeztetésnek szántam. 

- Miért nem mondtad meg, hogy van valakid? – változott meg a hangja hirtelen, és most inkább könyörgőnek tűnt, mint gúnyosnak.

- De… Nincs senkim se, Harry. – győzködtem tovább. 

- Nekem nem éppen úgy tűnt. – rántotta meg a vállát – Majdnem megcsókolt. 

- Azért léptél közbe? – kérdeztem, és akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. 

- Még jó. – bólintott egyből – Ha van is köztetek valami, nem akarom végignézni.

- Harry… - kezdtem, de ő közbe vágott. 

- Milly! Tudom, hogy nem fogsz újra belém szeretni, és nem fogsz megbízni bennem. Tudom, hogy többet nem is leszünk együtt, és csak barátok lehetünk. De egyszerűen képtelen vagyok nézni azt, hogy valaki mással vagy. 

- Akkor azt szeretnéd, hogy ne is találkozzunk többet? – tettem fel félve a kérdést, és mélyen, belül nem akartam hallani rá a választ, ugyanis megijedtem, hogy mit fog mondani.

- Lehet, hogy az lenne a legjobb. – bólintott lehajtott fejjel, majd úgy nézett fel rám – De nem biztos, hogy kibírnám, ha nem láthatnálak. Így is rettentően hiányzol. El sem tudom képzelni, hogy milyen lenne, ha nem látnálak. 

- Pedig lehet, hogy jobb lenne. – ismertem be én is. 

- Nem tudom. Lehet. De egyelőre jó ez így. – rántotta meg a vállát, egy lágy kis mosoly kíséretében. 

- Oké. – bólintottam, és magam sem tudom, hogy miért, de magamhoz öleltem. Arcomat belefúrtam a mellkasába, ő pedig magához szorított, izmos kezeivel. Belélegeztem az ismerős parfümöt, ami után már annyira sóvárogtam. 

- Iszunk valamit? – kérdezte kicsit később, mikor már áttáncoltunk legalább három számot. 

- Ihatunk. – bólintottam, majd a pult felé vettük az irányt. Éreztem, és fél szemmel láttam is, hogy Harry meg akarja fogni a kezemet, de inkább a hajamba túrtam vele. Nem akartam kézenfogva végigvonulni vele ennyi ember előtt. Pontosabban nem lett volna helyes. Nem vagyunk egy pár. Csak barátok.

A pultnál megittunk egy újabb tequilát, majd szépen lassan elindultunk vissza a többiekhez. Harry-nek nem igazán tetszett az ötlet, de meg tudtam győzni. Elvégre miattam van itt mindenki, nem hagyhatom őket magukra. Na, nem mintha nem érezték volna jól magukat nélkülem is… Csupán Dylan tűnt kissé elveszettnek, mikor visszaértünk hozzájuk. Igaz, hogy voltak itt ismerősei a suliból, de szerintem nem igazán akart most velük lenni. Sokkal inkább velem. 

- Minden oké? – ültem vissza mellé nagy mosollyal az arcomon. Harry eközben, újra magára öltve bosszús arckifejezését, visszahuppant a fotelba, ahol ezelőtt is helyet foglalt.

- Persze. – bólintott Dylan, de nem éppen volt meggyőző – Kérdezhetek valamit? – bukott ki belőle végül.

- Hogyne. – bátorítottam. 

- Tényleg volt valami köztetek, ugye? – mosolygott, de nem volt őszinte az a mosoly. 

- Kivel? – játszottam az értetlent. 

- Nem vagyok hülye. Itt van az egész One Direction a te szülinapodon. Azok az újságok mégsem hazudtak akkor, mikor arról írtak, hogy Styles barátnője vagy, ugye? 

- Ez elég bonyolult. – húztam el a számat – Harry és én a nyaralás alatt találkoztunk. Eléggé összemelegedtünk, de mikor arra került a sor, ő letagadott ország-világ előtt, és ezzel engem állított be egy csaló, idiótának. Ennyi röviden. 

- Most pedig megbánta, és vissza akar szerezni. – állapította meg. 

- Valahogy úgy, de ő és én csakis barátok vagyunk. Ezt ő is tudja, és így is marad. 

- Ennek örülök. – mosolyodott el. 

- Igen? – kérdeztem rá, de tudtam jól, hogy miért mondja. Egymásra mosolyogtunk, ő pedig végigsimított az arcomon. Láttam, hogy közelíteni próbál felém, de én még időben észbe kaptam, és mintha észre sem vettem volna közeledését, belekortyoltam a poharamba, és végignéztem a többieken. A pezsgős üvegek, és a feles poharak csak úgy gyűltek az asztalon, főleg egy személy előtt, ami rettentően megijesztett. 

41. fejezet: Buli

Sziasztok! :) Meglepi rész! :) Tudom, hogy szerda van, nem péntek, de egész jól állok az írással. :) Ezért úgy gondoltam, hogy megérdemeltek egy bónusz részt, a sok kimaradás után. Remélem, hogy tetszeni fog, és írtok véleményt! :)

A társoldalamat pedig hamarosan, még a héten ki fogom hirdetni! :)

Emily Cook

Este volt már, talán fél kilenc is elmúlt, mikor megérkezett a taxi a házunk elé. Jade és én gyorsan kabátot kaptunk magunkra, mivel odakint elég hűvös volt már. London amúgy is csapadékos, és már javában az őszi időszakban jártunk. Bepattantunk a taxiba, ahol Jade megmondta a sofőrnek a címet, és az már indult is.

- Hol lesz a buli amúgy? – kérdeztem rá, ugyanis eddig eszembe se jutott, hogy hova szervezte meg barátnőm azt a bizonyos meglepetés bulit.

- Egy tök szupi bárban. Már jártunk ott egyszer…Asszem tavaly. – taglalta Jade. 

- És kiket hívtál meg? – folytattam a faggatózást, ugyanis el sem tudtam képzelni, hogy kik lesznek ott. Hiszen nincs sok barátom, így egyértelműen nincs is sok olyan ember, akit meg tudott volna hívni. 

- Nem leszünk sokan. De mit aggódsz már? – nevetett felém – Ennyire izgulsz? 

- Hát egy kicsit, igen. – ismertem be. 

- Melyikük miatt? Harry vagy Dylan? Vagy talán egyszerre a kettő miatt? 

- Valahogy úgy. – tördeltem a kezeimet, és kifelé bámultam az ablakon. A messzeségben villámlást lehetett látni, és a szél is jobban mozgatta a fák ágait, mint pár órája. Sötét volt odakint, de érezni lehetett, hogy valami közeleg. 

- Ne parázz. – rántotta meg a vállát – Hidd el, hogy szuper lesz ez a bár. Nem túl nagy, de lesznek ott rajtunk kívül még mások is, így könnyen jól tudod magad érezni majd. Akár másokkal is.

- Nem pasit keresni megyek. – húztam fel a szemöldökömet. 

- Persze… - szórakozott – Hiszen nem egy pasi lesz, aki ma este csak miattad jön el. 

- Kuss! – szóltam rá, hiszen nem akartam, hogy folyton erre emlékeztessen. Így is egyfolytában az járt a fejemben, hogy mi lesz, ha Harry találkozik Dylan-nel.

- Meg is jöttünk! – kiáltott Jade izgatottam – Köszönjük! – fordult a sofőr felé, és kifizette a fuvart. 

- Itt lesz a buli? – húztam el a számat. 

- Valami nem tetszik? – nézett rám bosszúsan barátnőm. 

- Nem… - védekeztem egyből – Nem arról van szó, csak… Csak ez elég jól menő hely, nem? 

- Na és? Egyszer vagy tizennyolc éves, drága barátném. – szorított magához fél kézzel, majd elindultunk a bejárat felé. 

Mikor beértünk, és leadtuk a kabátunkat a ruhatárban, már egyre nagyobb csomó nőtt a gyomromban, és a torkomban is. 

- Igyunk valamit! – ajánlottam, túlkiabálva az egyre hangosodó zenét. Muszáj volt gyorsan lehúznom valamit, ami segít kicsit ellazulni. Na, nem mintha nagy piás lennék…

- Keressük meg a többieket! – kiáltotta vissza Jade, és a csuklómnál fogva húzni kezdett. Ahhoz képest, hogy még kilenc óra sem volt, már elég sokan voltak itt, hiszen szinte alig tudtunk haladni a táncparketten át. – Ott vannak! – kiáltott fel, én pedig előre néztem. Láttam pár ismerős arcot a suliból, akikkel elég jóban voltunk. Ott volt Liam, Niall és Zayn is, de Harry-t sehol nem láttam. Kicsit megnyugodtam, ugyanakkor mintha csalódottságot éreztem volna valahol mélyen. 

- Sziasztok! – köszöntöttek minket, és mindenkitől megkaptam a születésnapi jókívánságokat. Továbbra is kutattam az emberek között a szememmel, de nem találtam azt, akit kerestem. Leültünk a…gondolom… nekünk lefoglalt kis sarokban elhelyezett kanapékra, míg többen táncolni, illetve a pulthoz mentek.

- Igyunk valamit mi is! – javasolta Liam, és intett az egyik pincérnek, majd leadta a rendelést – Pezsgőt hozattam, ha az megfelel. – nézett ránk, én pedig bólintottam. Nekem aztán tök mindegy, csak hadd lazuljak már el egy kicsit. 

Amíg vártuk az italt, körbenéztem a táncparketten. A sötétben mindenféle fények villogtak, így nem sok arcot tudtam megfigyelni. A pincér, akitől Liam pár perce kérte a pezsgőt, megjelent négy üveggel, és jó pár pohárral a kezeiben. Mindig is csodáltam a vendéglátásban dolgozókat, hogy hogyan lehetnek ennyire ügyesek, hogy egy kézzel ennyi minden, egymásra halmozott poharat, és tálat elbírnak.

- Köszönjük! – kiáltotta túl a zenén Liam, és máris az egyik pezsgőért nyúlt, majd hangos pukkanással kibontotta a gyöngyöző nedűt – Akkor… Isten éltessen, kislány! – emelte fel mindenki a poharát, és belekortyolt a jéghideg italba. Én idegességemben lehúztam az egészet, amitől még a könnyeim is kijöttek, de nem foglalkoztam fele. Ahogy lefolyt a folyadék a torkomon, kezdtem érezni, hogy kicsit megnyugszok.

Aztán mikor Jade felém fordult, és a hátam mögé nézett, megijedtem. Az arcán ugyanis felcsillant egy kaján mosoly, és rám nézett.

- Itt a lovagod. – kiáltotta, de szerencsére a hangos zene miatt más nem hallotta meg. 

- Ki? – kérdeztem ijedten, de nem fordultam meg.

- Mi az, hogy ki? – nevetett fel – Hány lovagod van? Hiszen Harry csak a barátod, nem? 

- De! – kérdéséből egyből tudtam, hogy ezek szerint Dylan érkezett meg, és mikor mellénk lépett, be is igazolódott a gyanúm. 

- Boldog születésnapot! – nyújtott felém egy csodaszép, csupa piros virágokból álló, hatalmas csokrot.

- Ez csodaszép! – ámuldoztam.

- Akárcsak te! – suttogta a fülembe, ami kicsit meglepett, ugyanis ennyire közel még sosem lépett hozzám. 

- Iszol valamit? – kérdeztem tőle – Menjünk a pulthoz, legalább kérek egy vázát ennek a csodának. – néztem a csokorra ismét.

- Ezt inkább én kérdezem tőled! – nézett rám meglepetten. 

- Oké! – egyeztem bele, mire ő megfogta a kezemet, és a pult felé húzott. 

Harry Styles 

Rettentően izgultam. Tudom, hogy sok időt töltöttem el Milly-vel, de minden találkozás előtt ezt éreztem. 

- Neked mi a bajod? – szólalt meg Louis mellettem, mikor a taxiban ültünk. 

- Mert? – néztem rá értetlenül.

- Mindjárt kirúgod a kocsi alját, annyira dobolsz a lábaddal. – nevetett rám – Izgulsz?

- Egy kicsit. – vallottam be.

- De miért? Minden napot együtt töltetek. – értetlenkedett. 

- Ezt nem értheted… - zártam le a témát, és szerencsére meg is érkeztünk. Sötét volt már, hiszen kilenc óra is elmúlt, ezért be tudtunk úgy surranni, hogy bárki is felismert volna.

Keresztülverekedtük magunkat a tömegen, és végre megláttuk a többieket, viszont attól tartok, hogy jó páran felismertek minket.

- Sziasztok! Késtünk? – kérdezte Lou, mikor odaértünk végre a társasághoz.

- Egy kicsit. – bólintott Niall. 

- Itt van már? – szaladt ki a számon, mire a többiek mind rám néztek. Jade itt ült Liam ölében, szóval itt kellett lennie.

- Öhm… Aha. – húzta el a száját Liam, és a pult felé nézett. Követtem tekintetét, és mikor megláttam Milly-t, egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. Nem azért mert olyan szép volt…pedig nagyon is az volt…Hanem azért mert nem egyedül állt a pultnál. Mellette volt egy magas, felzselézett hajú alak, aki átkarolta a derekát. Az ő kezében pedig egy hatalmas csokor virág volt. Ránéztem a kezembe tartott csokor vörös rózsára, ami fele akkora sem volt, mint amit az a számomra ismeretlen alak adott Milly-nek. 

Mégis mit akartam? Mit vártam? Fogtam a csokrot, és beledobtam a legközelebb kihelyezett szemetesbe. A többiek szemében ugyan azt a szánalmat láttam, amit éreztem én magam is. Nem is fordultam többet a pult felé, hanem leültem az egyik fotelba, és megfogtam az egyik megbontott pezsgőt, majd belekortyoltam. Nem éreztem dühöt, és csalódottságot sem. Csupán szánalmat. Szánalmat, magam iránt…

40. fejezet: A buli előtt

Sziasztok! :) Igen, itt van a legújabb rész. Remélem örültök, hogy ilyen gyors voltam, de megjött az ihlet! :D Szerintem nagyon tetszeni fog nektek, főleg, hogy a következő részt alapozza meg! ;)

Emily Cook

- Kérdezhetek valamit? – tettem fel félve a kérdést Jade-nek, mikor az utolsó óra előtt a szekrényemből szedtem elő a könyveimet. 

- Persze. – nézett rám komolyan, és figyelmesen várta a kérdésemet – Baj van? Nehogy azt mondd, hogy este nem érsz rá.

- Neeeem. Nem erről van szó. – igazság szerint örültem is, hogy bulizni megyünk, mostanában nem volt részem semmi ilyesmibe. Oké, ott volt Niall szülinapja a hétvégén, de nem igazán éreztem jól magam. Most viszont, hogy végre tisztázódott a helyzet, és Harry-vel is barátok vagyunk, tényleg rám fér egy kis jó kedv. 

- Ismersz egy bizonyos Dylan Porter-t? – nyögtem hát ki közömbösen, vagyis próbáltam az maradni.

- Ahaaaa! – Jade-ből pont azt a reakciót váltotta ki a kérdésem, amitől féltem. Kajánul rám mosolygott, és összehúzta a szemeit. – Tuti pasi. Most került be a focicsapatba, és az a test…. Ahhhhh. 

- Héééé! – szóltam rá nevetve – Neked barátod van, nem? 

- Tudom. Liam a legtutibb pasi, de nézni lehet, nem? Ő is megbámul egy jó csajt. Különben meg… Attól, hogy fogyókúrázol, az étlapot még megnézed, nem? 

- Te bolond vagy. – nevettem el magam. 

- Miért kérdezel róla amúgy? 

- Nem… Semmi különös. Csak beszélgettem vele, és elég rendes volt. Pontosabban, mikor Bree megint beszólt az órán, Dylan megvédett. 

- Tényleg? – esett le Jade álla.

- Aha. Nem hittem volna, hogy valaki szembe mer szállni vele. – gondolkodtam hangosan.

- Tetszik a srác. – barátnőm mondata inkább kijelentés volt, mint kérdés. 

- Nem. 

- Dehogynem. Bejön neked, ne hazudj! 

- Nem gondoltam rá így. Talán azért keltette fel az érdeklődésemet, mert kedves volt velem. – rántottam meg a vállamat. 

- Vagyis tetszik. – kacagott Jade. 

- Kuss! – néztem rá szúrós pillantással. 

- Nocsak! – csillant fel vidáman Jade szeme – Itt van a lovagod. Úgy tűnik, hogy kölcsönös a vonzalom. 

- Sziasztok! – lépett mellénk az említett fiú. Egyáltalán nem volt szégyenlős, ahogy azt észrevettem.

- Szia! – köszöntem neki, és éreztem, hogy elvörösödök. Jade természetesen egyből elkezdte a beszélgetést, ahogy az tőle megszoktam már.

- Szia! Jade vagyok, Milly barátnője. – nyújtotta felé a kezét – Te pedig Dylan, ugye? 

- Igen! – úgy látszik a fiút meglepte barátnőm közvetlen természete. 

- Éppen rólad volt szó. – bukott ki a mondat Jade száján, amitől nekem leesett az állam. Ez most komoly? Tényleg ezt mondta? Éreztem, hogy az arcomba száll minden csepp vér a testemből, és nem mertem Dylan-re nézni. 

- Igen? – éreztem, hogy a srác engem néz.

- Aha. Milly mondta, hogy megvédted attól a hisztis libától. – bólogatott Jade. Húúú! Legalább nem azt mondta, hogy éppen arról volt szó, hogy milyen jó pasi. 

- Bree egy idióta. – rántotta meg a vállát Dylan, és felém fordult – Ezt a töriteremben hagytad. – nyújtotta felém a jegyzetfüzetemet – Edébszünetben elfelejtettem odaadni. Olyan gyorsan leléptél.

- Köszönöm! – mosolyogtam rá, és most először a szemébe néztem. Aztaaaa… Csodás szemei vannak. 

- Nincs mit. – mosolyodott el, aztán mintha egy kicsit zavarba jött volna. Most először. – Igazából lenne egy kérdésem. 

- Mondd csak! – bíztattam.

- Nem lenne kedved ma este beülni velem valahova? – nyögte ki végre.

- Öhmmmm… - hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak. Most tényleg randira hívott? – Ma estére már van programom. Sajnálom. – húztam el a számat.

- Nem akarok közbe szólni… - hallottam meg Jade hangját, és már előre féltem, hogy mit fog mondani – De ha van kedved, akkor eljöhetnél este Milly szülinapi bulijára. 

- Születésnapod van? – fordult újra felém Dylan. 

- Igazából holnap lesz. – ismertem be – De ma lesz a ”meglepetés” bulim. – emeltem fel a kezeimet, és idézőjelet formáltam. 

- Meglepetés? – nevette el magát, és kivillantotta hófehér fogait – És te tudsz róla? 

- Minden éven rájön. – mondta bosszúsan Jade. 

- Szívesen elmennék. – húzta ismét mosolyra a száját Dylan. 

- Rendben. – bólintott Jade, majd elővett egy papírt és egy tollat – Itt a cím. – nyomta Dylan kezébe – Mi kilnec után már tuti ott leszünk.

- Szuper! Akkor este! – mutatta fel a papírt, majd miután rám pillantott, magunkra hagyott a folyosón.

- Neked teljesen elment az eszed? – szóltam barátnőmnek ideges és zaklatott hangon, mikor Dylan már hallótávolságon kívül volt.

- Miééééért? – nyafogta Jade – Olyan cuki, és legalább lesz egy jó estéd. – kacsintott rám, majd a csengő hallatára elindult az órájára. Én még mindig ez elmúlt percek hatása alatt álltam, úgy követtem barátnőmet a közös angol órára. 

- Annyi csini cuccod van, Milly! – nyavalygott Jade, miközben derékig elmerült az egyik szekrényemben. Tényleg rengeteg szép, és csinos ruhám van, de sajnos ritkán adatik meg, hogy fel is vegyem őket. – Mit fogsz felvenni? 

- Asszem, hogy ezt! – válaszoltam, mire Jade rám kapta a tekintetét.

- Ez irtó dögös! – nézett végig rajtam, ugyanis már belebújtam a kiválasztott szerelésbe. Egy rövidujjú, fekete csipkefelső volt rajtam, ami a köldököm fölé ért. Hozzá pedig zöld, levél mintás miniszoknyát húztam, egy sima, fekete magassarkúval.

 A hajamat kibontottam, és nagy hullámokkal dobtam fel. A sminkem pedig nem állt többől, mint alapozó, szemhéjtus, és szempillaspirál. – Dylan meg fog őrülni, ha meglát ebbe. 

- Ne is mondd! – tekertem meg a fejemet – Miért kellett meghívnod? 

- Mondtam már! Legalább jól érzed magad egy tuti pasival. 

- Olyan hülye vagy! – nevettem el magam – Nem gondolod, hogy egyből beengedem az ágyamba, ugye? 

- Miért? – húzta fel a vállait Jade, de aztán egyből nevetni kezdett. Én felé dobtam egy párnát, ami éppen a kezemhez legközelebb volt. 

- Harry után most egyelőre elegem van a pasikból. – mondtam lazán. 

- Úúúúúú! Tényleg! – kiáltott fel barátnőm – Kíváncsi leszek az arcára, mikor meglátja körülötted legyeskedni Dylan-t. 

- Miiii? – fordultam felé szélsebesen – Harry is ott lesz? 

- Gondolom... – rántotta meg a vállait – Miért? Baj? Barátok vagytok nem? 

- Aha. Csak... – akadozott a szavam. Ez eddig eszembe sem jutott. – Csak nem tudom. 

- Mikor szóltam a többieknek a buliról, ő is ott volt. Nem mondhattam neki, hogy ő ne jöjjön. 

- Oké. – sóhajtottam.

- Zavarni fog? 

- Nem. Nem baj. 

- Igazából az a baj, hogy mi lesz, ha meglát Dylan-nel, ugye? – kérdezte Jade halkan. 

- Harry nem jelen nekem semmit. – tekertem a fejemet, és próbáltam meggyőzni Jade-et. Vagy inkább magamat?