Sziasztok! Bocsássatok meg megint, remélem nagyon nem utáltok. :( Csak nem volt időm géphez jutni, de tudom, hogy megértitek. Aki pedig nem (mert kaptam pár olyan kommentet, hogy mégis mit képzelek, hogy nem hozok részt), annak nem kell idejönnie csak azért, hogy be tudjon szólni. ;) Sajnálom, hogy nem vagyok géphez ragadva, de ha ennyi bántó hozzászólást kapok, még ennyire sem leszek...sőt, talán hagyom annyiban az egészet, mert nem azért írok, hogy egyesek követelőzzenek. Akinek nem inge, ne vegye magára. ;) A fő kommentelőim és olvasóim úgyis megértenek engem, és ezt köszönöm nektek. ;)
Nem is húzom tovább az időt, de ezt muszáj volt kiadnom magamból. Várom a véleményeket erről, és az új részről is, amiben megtudjuk, hogy mi volt három évvel ezelőtt.
3 ÉVVEL EZELŐTT
Angelina Graham
Hát eljött a nagy nap. A szívem zakatolt, és talán még soha nem voltam boldogabb. Harry már két éve megkérte a kezemet, de csak most lett időnk megszervezni, és megtartani az esküvőt, ugyanis a One Direction pár hónapja megtartotta a búcsúkoncertjét, és Harry végre csak velem, és Darcy-val tölthette az összes idejét. Nem azt mondom, hogy nem szerettem, hogy a banda tagja, de azért hiányzott a gyerekem apja az életemből. Mióta az együttes feloszlott, minden egyes percét velünk tölti, és minden erejét a kis családunk tökéletesítésének szenteli.
- Mi a helyzet? – hallottam meg a hangot az ajtóban, miközben magamat nézegettem a tükörben. El sem hiszem, hogy négy évvel ezelőtt még vakon éltem az életemet, teljesen magányosan. Most pedig teljesen egészségesen, anyaként itt állok a világ legszebb menyasszonyi ruhájában. – De gyönyörű vagy. – ámuldozott a nővérem, aki a kezében tartotta a két éves kislányomat.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá, és megsimogattam Darcy arcát, aki szeretett volna a fátylammal játszani, de Abbie nem engedte meg neki.
- Izgulsz? Oké, ez hülye kérdés, persze, hogy izgulsz.
- Furcsa, de nem. Egyáltalán nem. – tekertem meg a fejemet – Annyira boldog vagyok Harry-vel, hogy tudom, ez a nap még szebb lesz, mint terveztem.
- Örülök, hogy boldog vagy.
- Már hogyne lennék az, mikor az enyém a világ legédesebb, legjobb pasija, és a legszebb kislánya. – mosolyogtam felé, miközben igazgattam a feltűzött hullámos fürtjeimet. Tényleg nem izgultam, hiszen annyira tökéletes az életem, hogy arról nem lehetne szappanoperát forgatni, mert túl szerelmes és boldog lenne. Már csak percek kérdése, és törvényesen is összekötöm az életemet életem szerelmével.
- Annyira szép vagy! – hallottam meg a jövendőbeli anyósom hangját, aki éppen most jött be a szobába.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá vissza – Harry itt van már?
- Még nincs, de már biztosan úton vannak. Louis hozza majd.
- De alig öt perc múlva kezdődik az esküvő. – mondtam kissé idegesen, és rossz érzés támadt bennem.
- Ne aggódj! – fogta meg a kezemet, és próbált nyugtatni. Látta rajtam, hogy kezdek kétségbe esni. – Tudod, hogy mindenhova utolsónak érkezik.
- De ez az esküvőnk. Innen nem kéne késnie.
- Nyugodj meg, rendben? Nem lesz semmi baj. Megyek és megnézem, hogy ideért-e. – mondta, mire én csak bólintottam egyet. Mikor kilépett az ajtón, a nővéremre néztem, aki nagyon jól tudta, hogy mire gondolok. Mi van, ha Harry nem fog eljönni? Vagy ami még rosszabb, valami baja esett. Amilyen szerencsém van mindig, biztos, hogy ez a mai nap nem lesz tökéletes.
Harry Styles
Eljött a nagy nap, és én annyira beparáztam, hogy nem tudom, mit csináljak. Lassan egy órája bent ülök a fürdőbe, és két percenkként hajolok a vécé felé, mert úgy érzem, hogy visszajön belőlem minden. Na nem mintha tudtam volna ma enni valamit is. Vajon Angie is így van ezzel? Ő is így parázik ettől az egésztől, mint én? Biztosan.
- Harry! – kopogtatott be Louis az ajtón – Menni kellene, ha nem akarsz elkésni.
- Csak egy perc, oké? – válaszoltam neki idegesen.
- Ezt már tizedszerre mondod, tesó. Gyere már! El fogsz késni a saját esküvődről.
- Nem kések el, mert nem fogok elmenni. – téptem ki az ajtót, és elrohantam Lou mellett.
- Mi van? – futott utánam – Miről beszélsz?
- Nekem ez nem fog menni, érted? Nem tudok megházasodni. – fordultam felé, és az arcába ordítottam.
- Elment az eszed? Már évek óta úgy éltek, mint a házasok. Ez csak egy papír, mi olyan nagy dolog benne?
- Nekem ez nem megy, nem érted? – mondtam egyenesen a szemébe.
- Te komolyan beszélsz? Van egy gyereketek. Mi ez, ha nem család? – ordított velem, miközben szinte futott utánam – Ne menj el, Harry!
- Muszáj. Muszáj gondolkodnom.
- Most akarsz gondolkodni? Mindjárt kezdődik az esküvőd.
- Muszáj!
- Nem vagy normális. Mi lesz, ha most lelépsz, és eszedbe jut, hogy hibáztál. Akkor már késő lesz. Angie soha nem fog megbocsátani neked, és Darcy-t is elveszíted. Te imádod őket, teljes szívedből szereted mindkettőjüket, és neked ők a családod. Nem hagyhatod el őket azért, mert beijedtél egy rohadt papírdarabtól, és attól, hogy ezentúl Angie nem a barátnőd, hanem a feleséged lesz.
- Nem ijedtem be, csak ideges vagyok.
- Az meg elmúlik, amint meglátod őt a menyasszonyi ruhájában.
- És ha nem?
- Szereted őt?
- Persze, hogy szeretem.
- Akkor nem értelek.
- Ez az, hogy én sem értem magam. Nem tudom, hogy mi van velem.
- Csak izgulsz. Ez rohadt nagy dolog, és természetes, hogy ezt érzed.
- Oké. Lehoznád a zakómat? Fent van a szobába, addig én megnyugtatom magam.
- Persze. – bólintott mosolyogva, majd felment a lépcsőn. Én pedig kaptam az alkalmon, és kirohantam a házból. Beültem a kocsiba, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elhajtottam. Nem tudtam hova megyek, de mennem kellett.
Angelina Graham
Görcsbe szorult gyomorral álltam a hatalmas előtérben. A nővérem, a lányom, Anne, Robin, Gemma, Niall, Zayn és Liam társaságában. Nekik már régen bent kellene ülniük a násznép között, de mindannyian velem együtt idegeskedtek. Az esküvőhöz egy hatalmas kastélyt foglaltunk le, és itt lesz az egyházi ceremónia, és a vacsora is. Odafent hatalmas szobák vannak, itt készültem el, és az éjszakát is itt fogjuk tölteni. Na persze ahhoz meg kellene érkeznie a vőlegénynek is.
- Hívjátok fel! – utasítottam idegesen a körülöttem állókat.
- Már hívtuk, de ki van kapcsolva. – nyugtatott Niall – Biztos, hogy már úton vannak.
- És Louis? Hívjátok őt! – mondtam idegesen.
- Jó. Oké. – szólt vissza Niall, és a kezébe vette a telefont – Hol vagytok? – szólt bele – Hova? Itt? Oké, egy pillanat. – letette, majd rám nézett - Most parkolt le odakint. Kimegyek, mindjárt jövök. – mondta, majd elrohant. Furcsa volt, ugyanis nem is nézett rám, miközben hozzám beszélt. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, főleg mikor pár perc múlva Niall és Louis egymás mellett sétálva közelítettek felém.
- Kezdhetünk? – néztem rájuk reménykedve.
- Angie… - kezdte Louis, és láttam az arcán, hogy olyat fog közölni velem, ami fájni fog – Harry nincs itt.
- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek – Hol van? Baja esett? Ugye nincs semmi baja? – estem kétségbe, és szédülni kezdtem.
- Bárcsak inkább baja lenne. – mondta idegesen.
- Hogy érted?
- Lelépett. – mondta ki nagy nehezen.
- Hogy érted azt, hogy lelépett? – kérdeztem zavartan mosolyogva.
- Beparázott, de aztán sikerült megnyugtatnom. Legalábbis azt hittem, hogy sikerült. Felküldött, hogy hozzam le a zakóját, amit fent felejtett, de mire leértem, meglépett.
- Te jó ég! – csak bámultam magam elé, és éreztem, hogy nem kapok levegőt.
A lábaim elgyengültek, és a földre estem. A körülöttem lévő emberek azonnal utánam kaptak, és próbáltak összeszedni, de én elhagytam magam. A hangokat messziről hallottam, Gemma alakját láttam magam előtt, ahogy elviszi Darcy-t, hogy ne nézze végig, ahogy összeomlok.
- Vigyetek el innen! – kiáltottam fel, és feltápászkodtam a földről. Azt sem tudom, hogy kiben kapaszkodtam, de felhúztam magam, és elindultam kifelé.
Harry Styles
Azt sem tudom, hogy hova tartottam, csak nyomtam a gázt. Menekültem, de miért is? Már régen az esküvőmön kellene lennem, és már ki kellett volna mondanom az igent a világ legszebb nőjének. Én nem vagyok normális. Hogyan is gondolhattam azt, hogy lelépek, és elhagyom őket? Hogyan jutott az eszembe, hogy nem veszem el feleségül? Louis-nak igaza volt, elvégre már most is olyanok vagyunk, mint egy család. Az életem tökéletes, hiszen életem szerelmével élek, aki már megajándékozott egy csodás kislánnyal is.
- Vissza kell mennem. – jelentettem ki hangosan, és az első lehetőségnél visszafordultam, és a kastély felé tartottam. Szerencsére elég közel voltam még, elég időben észhez tértem. Mikor leparkoltam az épület előtt, azonnal befelé rohantam. Éppen az udvar közepén tartottam, mikor kinyílt a hatalmas ajtó, és Angie jelent meg az oldalán Abbie-vel, az anyámmal, Robin-nal, és a négy barátommal. Csodaszép volt, elállt a szavam, mikor megláttam őt. Mekkora hülye vagyok, hogy kétségeim támadtak.
- Édesem, sajnálom, hogy késtem. – kezdtem bele abban a pillanatban, mikor összetalálkoztunk. Az arca dühös, és utálattal teli volt, a szemei pedig könnyesek voltak. Amint kimondtam a mondatot, az arcomon csattant a keze.
- Késtél? Késtéééél? – ordított felém – Inkább meggondoltad magad. Hogy tehetted ezt?
- Sajnálom, nagyon sajnálom, de most már itt vagyok. – védekeztem, és kezdtem megijedni.
- Az engem nem érdekel. Elhagytál. Nem is az fáj, hogy megszégyenítettél, hanem az, hogy én azt hittem, hogy szeretsz, és hogy boldogok lehetünk együtt.
- Szeretlek. Kérlek, bocsáss meg! – érzetem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
- Ha szeretnél, akkor még csak fel sem merült volna benned az, hogy nem jössz el. – nézett a szemembe, és gyűlölettel beszélt – Soha többé nem akarlak látni! Menj, és építgesd tovább a karrieredet, mert neked úgyis az a legfontosabb. – mondta, és elsétált mellettem. Tudtam, hogy arra célzott, hogy kezdjem el a szóló karrieremet, amin hónapok óta gondolkoztam, de miatta és Darcy miatt mégis letettem róla.
Éreztem, hogy megsemmisülök. Elrontottam az egész életemet. Nekem Angie és Darcy a mindenem, de most örökre elvesztettem őket. Csak percek múlva tértem magamhoz, de akkor már egyedül álltam az udvar közepén. Mindenki otthagyott, mindenkit elveszítettem.
