4. fejezet: Csak egy buli lesz

Sziasztok! Meghoztam a negyedik fejezetet is. Tudom, hogy nem lett valami izgalmas ez sem, de muszáj bevezetni valahogy a történetet. Ígérem, a következő fejezet már tartogat izgalmakat, és megkezdődnek a bonyodalmak is.
Várom a véleményeket!

El sem hiszem, hogy megint itt van. Miért kínoz? Miért kell emlékeztetnie arra, ami történt? Meg kellene mondanom neki, hogy ki vagyok, és akkor többet nem kellene látnom. Akkor soha többet nem jönne ide. De akarom én azt? Hiszen meg mernék rá esküdni, hogy valahol legbelül jól eső érzéssel tölt el, hogy legalább a tizedik koktélját rendeli, csak azért, hogy valamit hozzám szólhasson. Te jó ég! Miket gondolok? Nem vagyok normális.

- Caroline! – zökkentett ki egy mély hang – Ha akarsz, tarts nyugodtan szünetet. Nincs sok ember, bírjuk így is. – Gale állt mögöttem, és a csípőmre rakta a kezét, miközben hozzám beszélt. Valahogy nem zavart a közelsége, sőt…

- Akkor azt hiszem, kimegyek cigizni. – éltem a lehetőséggel. 

- Csak nyugodtan. – bólintott a fiú, majd széles mosollyal továbbállt. 

Bementem az öltözőbe, és előhalásztam a táskámból a cigimet, és az öngyújtómat. Kimentem a bár hátsó kijáratán, és rágyújtottam. Mélyen letüdőztem, ami rettentően jól esett. Nem tudom, de szerintem tényleg igaz, hogy a cigi jó hatással van az idegekre.

- Tudtad, hogy a dohányosok előbb meghalnak? – a hang majdnem halálra rémisztett.

- Most komolyan, te követsz engem? 

- Lebuktam. – emelte fel elismerően a kezeit. 

- Mi a francot akarsz tőlem? 

- Nem beszélgethetek a kedvenc pincérnőmmel? – mosolygott rám, és beletúrt göndör fürtjeibe.

- Harry, én … - kezdtem.

- Ez nem ér! Te tudod a nevemet, én meg nem tudom a tiédet!

 - A tiédet mindenki tudja. – forgattam meg a szemeimet. 

- Hogy hívnak? 

- Nem tök mindegy? Ha annyira fontos, miért nem kérdezed meg valamelyik munkatársamat?

- Az úgy nem ér! Addig nem akarom tudni a neved, amíg te magad meg nem mondod. – komolyan nézett rám. Nagyot hibázol vele, seggfej. Bárcsak megkérdezné valakitől, és akkor legalább szó nélkül eltűnne. Nem kellene többet találkoznom vele. 

- Arra várhatsz. – magam sem tudom, hogy miért ezt mondtam. Itt volt az esély, hogy megszabaduljak tőle, de nekem nem ment. Miért?

- Előbb-utóbb úgyis elmondod.

- Be kell mennem! 

- Várj még! – kapta el a kezemet. Az érintése villámcsapásként ért. Hozzámért, és én szinte sokkot kaptam. 

- Mi van már? – rántottam ki a karomat az ujjai közül. 

- Gyere el velem randizni.

- Pffff. – a nevetés kitört belőlem – Randizni? Te, meg én? 

- Igen. 

- Neked elment az eszed.

- Miért?

- Tudod mit? Keress valaki mást, akivel szórakozhatsz! – vágtam hozzá, majd visszamentem dolgozni. Vagyis csak mentem volna, ugyanis valaki elkapott az öltözőbe.

- Jobb lesz, ha leszállsz róla! – Miranda sziszegve közelített felém.

- Mi van? 

- Harry az enyém, érted?

- Nem úgy vettem észre, mintha annyira érdekelnéd. 

- Hát pedig hidd el, hogy…

- Csak, hogy megnyugtassalak,… – szakítottam félbe – …nekem nem kell tőle semmi. Ő inkább való hozzád, mint hozzám.

- Ezt jól látod! – mondta kissé megenyhülve. 

- Ja. Ő egy egoista seggfej, te meg egy elkényeztetett hisztérika vagy. – ezzel a mondatommal faképnél hagytam, és visszamentem a vendégek közé.

- Vele voltál kint, ugye? – Annie izgatott arccal nézett rám, mikor visszaértem – Toby! – fordult a mellette álló fiúhoz – Cserélnél helyet Caroline-nal egy picit? Meg akarunk beszélni valamit.

- Persze! – bólintott a fiú, és már ki is ment a pult mögül, egy tálcával a kezében. 

- Mi van? – néztem kérdőn.

- Amikor kimentél, kiment, és nem sokkal előtted ért vissza. 

- Ki?

- Harry.

- És akkor szerinted együtt voltunk kint?

- Miért nem?

- De! – adtam meg magam a faggatózásnak. 

- És mi volt? 

- Randira hívott.

- De jó! Mikor, és hova?

- Semmikor, és sehova. Nem gondolod, hogy elmegyek vele.

- De miért? Olyan jó pasi. 

- Aki egy seggfej.

- Nem is ismered.

- Igen. – mondtam leszegett fejjel – Igaz. 

Már hogy lenne igaz? Nagyon is jól tudom, hogy ki ő, és hogy milyen ember.

- Szia! Harry Styles! – arra lettem figyelmes, hogy a pulton átnyúló fiú bemutatkozik a mellettem álló Annie-nek.

- Annie Cross.

- Annie! Megkérdezed a barátnődet, hogy miért nem akar eljönni velem randizni? 

- Persze! – válaszolt boldogan a megszólított – C…

- Mert nincs kedvem. – vágtam gyorsan közbe, mielőtt Annie kimondta volna a nevemet. 

- Harry! Mi lenne, ha holnap csatlakoznál hozzánk? 

- Hova? – néztem rá zavartam a vörös lányra. Nem értettem, hogy mire céloz. 

- Hát tudoooood! – nézett rám nagy szemekkel – Holnap megyünk…öhm…izé…

- Hova? – kérdeztem újra. Már láttam, hogy mire megy ki a játék. 

- Tudjátok mit? – szólt közbe Harry, aki szerintem szintén átlátott Annie-n – Mi lenne, ha elvinnélek titeket egy szuper helyre. Ennél lehet, hogy nem jobb, mert ott nincsenek ilyen csinos pincérnők, de azért elmegy. 

- Megyünk! – kiáltott fel Annie.

- Menj csak, én kihagyom. 

- Ne mááár! Gyere! Naaaaa! Bulizzunk együtt végre!

- Jó! Legyen. – egyeztem bele. Végülis nem kettesben leszünk, így nem nevezhető randinak sem. Mindkettőnket hívott, tehát ez csak egy buli lesz. Arra meg amúgy is szükségem van, mert lassan úgy élem a napjaimat, mint egy nyugdíjas. Mondjuk nem pont azzal kéne szórakozni mennem, aki miatt ki vagyok készülve idegileg. 

- Nagyszerű! Akkor holnap értetek megyek. Kapok egy címet?

- Nem gondolod, hogy megadom a címemet. – förmedtem rá, amivel magamat is megleptem egy kicsit. 

- Szerinted be akarok törni hozzád?

- Itt az én címem! – Annie átnyújtott neki egy lapot - Gyere előbb értem, addig kiszedem belőle az övét is. 

- Szuper! – Harry elvette a papírt, és zsebre tette – Ötre legyetek készen! – mondta egy kacsintás mellett, majd megfordult, és elment. Még egy darabig iszogatott, majd fizetett Gale-nek, és lelépett a haverjaival együtt. Hogy miért tudom mindezt? Mert megint nem tudtam másra figyelni, csak rá.

- Akkor? Megadod a címed? – kérdezte Annie, mikor műszak végén átöltöztünk. 

- Meg. – fáradt voltam, és tudtam, akár mit csinálok, vagy mondok, úgysem hagy békén. 

- Annyira jó lesz. 

- Mi lesz benne jó?

- Hát egy világsztárral randizol.

- Nem lesz randi. Csak bulizni megyünk. 

- Hát peeeeersze!

- Menjünk inkább haza! Oké? – kérleltem, és elindultam ki a bárból. 

- Akkor délután találkozunk! – kiáltott Annie, és az utcán az ellenkező irányba indult.

Te jó ég! Hiszen már ma van! Ebbe az éjszakai műszakba belebolondulok. Haza kell érnem, és le kell feküdnöm. Alig lesz időm pihenni, hiszen mindjárt délután öt óra lesz, és mindjárt találkoznom kell vele.

3. fejezet: Egy kiló vakolat

Sziasztok! Köszönöm a sok véleményt! Annyira örülök, hogy már így az elején tetszik a történet.

Ez a rész egy kicsit unalmas lett, de ahogy mondani szoktam, mindig kell egy-két izgalommentes rész is. ;)

Jó olvasást!

- Tehát megkaptad az állást! – ez volt az első mondata apámnak, mikor másnap, szombat délben kikecmeregtem a szobámból. 

- Igen.

- Mikor jöttél haza?

- Fél hat körül.

- És milyen volt? – érdeklődött Dona, aki szintén a nappaliban volt, csakhogy a laptopját bújta.

- Elment. – válaszoltam neki egy vállrándítással. 

- Milyenek az emberek?

- Wesley, drágám, már mondtam, hogy Kate nagyon kedves nő. Biztosan sokat segített Carrie-nek. – intette le apám kérdését Dona.

- A nevem Caroline. – rá se néztem a nőre, csak öntöttem egy csésze kávét, és belekortyoltam – Kate-en kívül dolgozik ott más is. Van egy-két nagyképű ribanc, de a pincérek nagyon rendesek, és mindenben segítettek.

- Volt valami gond? – érdeklődött Dona a laptopja felett rám nézve.

- Nem vagyok kislány, el tudom intézni a dolgaimat. 

- Carrie… - szólt rám apa. Nagyon jól tudta, hogy milyen érzéseim vannak a barátnője iránt, mégis mindent elkövetett annak érdekében, hogy valahogyan megbékéljek vele. 

- Apa! A nevem Caroline! – kiáltottam rá – Nem pedig Carrie. Utálom, ha így hívnak. – igazából soha nem zavart igazán, ha így hívott valaki, mert már megszoktam, és már nem fájt. De ez a tegnap este után megváltozott. Örök életemben a teljes nevemen hívtak, egészen addig, míg meg nem ismertem Harry-t. Ő volt az, aki elkezdett Carrie-nek hívni, amit imádtam, és onnantól fogva, mindenkinek úgy kellett neveznie. Aztán miután megtörtént az a dolog, már senki nem merte kiejteni a száján a „Carrie” nevet. Apa pár éve megint elkezdett így nevezni, de mivel már nem érdekelt az egész dolog, nem is foglalkoztam vele. Most viszont… Előjött az összes régi emlék, minden fájdalom. A rengeteg sírás, és önsanyargatás.

- Mikor mész legközelebb? – kérdezte Dona úgy, mintha mi sem történt volna.

- Holnap este. Kétnaponta kell mennem. 

- És mindig éjjel dolgozol? 

- Mivel ez egy night klub? Gondolom, tudod mit jelent. – válaszoltam a szokásos lenéző hangnememben.

- Igen, drágám, Dona tudja. – bólintott apa, és láttam rajta, hogy kezd ideges lenni a viselkedésem miatt. De szerintem ezt igazán megszokhatta volna.

- A szobámban leszek. – szólaltam meg egy kisebb gondolkodás után, majd úgy tettem, ahogy mondtam. 

Visszafeküdtem az ágyamba, és az ölembe vettem a laptopomat. Felmentem a közösségi oldalaimra, ahol volt pár jelölésem. Az újdonsült munkatársaim voltak azok, jobban mondva Annie, Gale és Toby. Visszajelöltem nekik, és szinte öt másodperc múlva jött is egy üzenetem.

Annie Cross

Szia! Na kipihented magad?

Caroline Peterson

Szia! Igen, legalábbis azt hiszem. Nem olyan rég keltem.

Annie Cross

Emlékszem, hogy én az első nap után estig aludtam, felkeltem enni, aztán vissza az ágyba másnap reggelig.

Caroline Peterson

Lehet, hogy én is beájulok hamarosan. 

Annie Cross

Akkor nem is zavarlak. Holnap délután találkozunk.

Caroline Peterson

Szia!

Lehajtottam a laptop tetejét, és talán másodpercek alatt el is aludtam. Másnap arra ébredtem, hogy valaki dörömböl az ajtómon.

- Carrie, drágám, fel kellene kelned, hamarosan indulnod kell! – hallottam a hangot, amitől falra tudtam volna mászni.

- Ne csapkodd az ajtómat! Már rég fent vagyok! – hazudtam, nehogy már neki legyen igaza.

Kikászálódtam az ágyból, és elkezdtem készülni. Megmosakodtam egy kicsit, hogy kiverjem az álmot a szememből, majd felraktam a sminkemet. Egy kicsit vadabbat készítettem, mint általában szoktam, mivel az első nap kicsit kirívónak éreztem magam a többi lány között. Még a visszafogottnak látszó Annie-n is egy kiló festék volt. Mondjuk egy ilyen helyen ez elfogadható. Bordó szemhéjpúdert raktam fel, ami kiemelte a szinte fekete szemeimet, ás menni fog a munkaruhámhoz is. Vékony vonalat húztam a szemhéjtussal, és több réteg szempillaspirált használtam, amitől a szempilláim a szemöldökömet verdesték. Gondolkoztam a vörös rúzson is, de lehet, hogy az túlzás lenne. Ám végül meggondoltam magamat, hiszen a bőröm nem olyan fehér, ezért annyira nem tűnik fel, és amúgy is szerettem a rúzsokat.

A hajamat csak kifésültem. Semmi mást nem kellett vele csinálnom, szerencsére mindig szög egyenes. Felvettem egy farmert, és egy piros pulcsit, átakasztottam a vállamon a táskámat, és elindultam.

- Nem eszel valamit? – hallottam meg ismét az idegtépő hangot.

- De, és majd én elkészítem magamnak. – feleltem flegmán – Apu hol van? 

- El kell intéznie valamit. 

- Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit csinál, hanem hogy hol van. – vontam meg a vállamat – Na, mindegy. Megyek. – szinte fél perc alatt csináltam egy szendvicset, majd egy szó nélkül kirohantam a házból, jól bevágva magam mögött az ajtót. Csupán pár percre a házunktól volt a buszmegálló, így gyorsan kiértem. Útközben megettem a szendvicsemet is. Pont mire végeztem vele, akkor ért oda a busz. 

Körülbelül negyed órán belül már a Rose előtt voltam. Éppen időben értem oda, pont akkor, mikor Annie is. 

- Na? Hogy telt a pihenőnap? – kérdezte mosolyogva.

- Ne is mondd! Miután beszéltünk, el is aludtam. Alig másfél órája keltem fel. 

- Az igen! 

- Mondd csak, itt minden nap teltház van? 

- Általában igen, de főleg a péntek, és a szombat a húzósabb. 

- Hihetetlen, hogy az emberek hétköznap is bulizni járnak.

- A sztárok akkor is megtehetik. Elvégre nekik minden napjuk hétvége.

- Na ez is igaz. – bólintottam, miközben már a munkaruhánkba bújtunk bele. A sztárról pedig eszembe jutott ő. Az, aki megígérte, hogy minden nap itt lesz, mikor dolgozok. Az, aki fel akart szedni, ahogy meglátott.

- Jut eszembe! Nem is mondtad, hogy mi volt a 1D-s gyerekkel.

- Semmi. – tekertem meg a fejemet – Mi lett volna?

- Hát egész péntek este neked udvarolt. 

- Nem igazán az esetem.

- Nem az eseted? Ő mindenkinek az esete! – ámuldozott Annie. Imádtam, hogy úgy beszélgetünk mindig, mintha már ezer éve barátnők lennénk. 

- Annie! – nevettem rá – Ha neked tetszik, akkor átadom a terepet. Ma úgyis te leszel a pultban.

- Ki mondta, hogy ma itt lesz? – nézett rám kíváncsian.

- Azt mondta, hogy ezentúl mindig jön, ha dolgozok. 

- Jajjjj, de cuki. – csapta össze a tenyerét.

- Cuki? – kivágódott az ajtó, és megszólalt egy gúnyos hang – Igen, rátok esetleg csak azt a szót lehet használni. A szexi vagy a dögös inkább olyanokra illik, mint én.

- Meg az egoista, és beképzelt is. – válaszoltam gúnyosan mosolyogva az éppen akkor érkező Miranda-nak – Hol hagytad az udvartartásodat?

- Ők csak pénteken, és szombaton dolgoznak a teltház miatt. A többi nap a legjobbé. – kacsintott rám. 

- A legjobbé? Akkor miért vagy itt? – kérdésemre elöntötte a düh. 

- Ugyan már, kislány. Nézz magadra. Messziről látszik, hogy féltékeny vagy. 

- Mire? A nagy seggedre, vagy a felfújt melleidre? – közelebb jött hozzám, talán azt hitte, hogy megijedek majd tőle, de kitartóan néztem a szemébe. 

- Nahát! Micsoda smink! Csak nem tetszeni akarsz valakinek?

- Ahhoz nekem nem kell egy kiló vakolat. – válaszoltam, majd megfordultam, és magára hagytam, Annie pedig követett. 

- Imádom, hogy így ki tudod osztani. – lelkendezett mellettem. 

- Azt hiszi, hogy itt minden az övé. Ideje, hogy valaki megmondja neki a magáét. 

- Jogos. 

Fél órával a nyitás után már volt vagy hatvan ember. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan lesz erőm végigfutkozni az egész éjszakát. 

- Kisasszony! – a hang irányába indultam, hogy felvegyem a rendelést.

- Mit hozhatok? – kérdeztem, majd ránéztem a hang forrására – Már megint itt vagy? – bukott ki belőlem a kérdés.

- Mondtam, hogy itt leszek. – bólintott, és széles vigyorra húzta a száját, ahonnan a hófehér fogsora csak úgy világított a fényekben.

2. fejezet: Nem ez volt az utolsó

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy visszatérek a régi felálláshoz, amit még a másik tárhelyen használtam. Tehát két naponta jönnek majd a részek, így egyik héten négy, a másik héten három rész lesz.

Remélem, hogy mindenkinek megfelel így! ;) Várom a véleményeket!

Ő nem lehet az a Harry Styles, akivel egy óvodába, és egy iskolába jártunk. Fel kellett volna ismernem, hiszen szinte össze voltunk nőve. Az oké, hogy ő nem jött rá, hogy én ki vagyok, mert azóta a duci Carrie-ből vékony Caroline lett, de én hogy nem vettem észre? Tény, hogy már jóval az X-Factor előtt megromlott a viszonyunk, olyan tizenegy-tizenkét éves korunkban, és tény, hogy sokkal kigyúrtabb, izmosabb, és szexibb, mint valaha is volt. Te jó ég! Miket beszélek? Nekem utálnom kellene őt! 

Koncentrálnom kell a munkámra, és a vendégekre. De minél jobban beszéltem rá magamat a munkára, annál jobban, és annál sűrűbben őt figyeltem. A haverjaival beszélgetett, és iszogatott, miközben Miranda-t, a táncoslányt lesték, aki persze, hogy nekik rázta magát az asztal tetején.

- Baj van? – Annie hangja visszarántott a valóságba. 

- Tessék? Nem…semmi. 

- Akkor jó. A négyesnél téged kérnek. 

- Mi? Engem? 

- Aha. Azt üzenik, hogy hármat kérnek abból a koktélból, amit csináltál az előbb. Mi volt az?

- Nem t’om. Valami ütőset kért, és én csináltam neki. 

- Akkor vigyél nekik belőle, mert azt követelik. 

- Nem vinnéd ki te? – néztem rá reménykedve.

- A vendég kérése parancs.

- Ne már! – nyavalyogtam magamban, aztán elkészítettem a három ugyan olyan koktélt. Igazából fogalmam sem volt, hogy miket raktam bele az elsőbe, így csak találomra rakosgattam bele ezt-azt.

- Parancsoljatok! – tettem le eléjük az asztalra a poharakat, miközben Miranda királynő szinte az arcomba rázta a seggét. Rosszallóan néztem rá, amit észre is vett.

- Nem tetszik az új lánynak a műsor? – kérdezte vinnyogó hangon. 

- Ennél bármi jobb lenne. – mondtam szinte suttogva, amivel sikerült felhúznom a lány agyát, de a fiúk jót szórakoztak rajta

- Akkor gyere, és táncolj helyettem. 

- Majd egyszer. – mosolyogtam rá. 

- Hölgyeim! Nyugalom! – szólt közbe Harry. Már csak pont ez hiányzott. – Új lány! Ez nem éppen olyan lett, mint az előző. – mutatta fel a koktélját.

- Ütőset kértél, nem? 

- De! 

- Akkor meg idd meg, és várd a hatást. Ne válogass! – kacsintottam rá – Szerintem olyan mindegy, hogy mitől állsz be. Mondjuk, ha nekem is ezt kéne bámulnom egész éjjel, akkor én is a minél erősebb piákat innám. – élveztem, hogy Miranda feje majdnem szétrobban a dühtől. Harry először csak pislogott rám, majd a haverjaival együtt nevetett a beszólásomon. Sarkon fordultam, és visszamentem a pult mögé, ahol megelégedve folytattam a munkámat.

- Tudod, új lány, nagyon nagy szád van ahhoz képest, hogy ez az első napod. – szólalt meg a pult mellett Harry.

- Először is, örülnék, ha nem szólítanál így, másodszor pedig mit foglalkozol te azzal, hogy hogyan viselkedek a munkatársaimmal?

- Először is, akkor mondd meg a neved. Másodszor pedig te mondtad, hogy ha nem lesz munkád, kicsinálsz. – mondta nagyképűen, de mégis boci szemekkel.

- Már megkaptam a munkát, szóval rajtad nem múlott. – mosolyogtam gúnyosan – Az meg, hogy mi lesz ezután, már egyáltalán nem rád tartozik. 

- És a neved? 

- Inkább maradjak új lány. – bólintottam. Persze, majd meg találom mondani, hogy mi a nevem. Egyből levágná, hogy ki vagyok. Mondjuk így elnézve, lehet már nem is emlékszik a régi barátaira, és ismerőseire. Baromi nagy seggfej lett. 

- Most komolyan? – húzta fel a szemöldökét. 

- Ja. 

- Nem nagyon bírsz engem. Ugye?

- Semmi bajom nincs veled, csak ne várd, hogy leboruljak a lábad előtt, mint a lányok 99,9%-a.

- Akkor te vagy az a 0,1%?

- Azt a mindenit! Valaki nagyon jó matekból. – percek óta szóval tartott, de én még közben is tudtam végezni a munkámat. Nem szoktam elalélni magamtól, és nem soha nem érzem magam tökéletesnek, de most nagyon meg voltam elégedve.

- Mindenkivel ilyen vagy?

- Milyen?

- Ennyire ellenséges.

- Nem. – válaszoltam egyszerűen – Nem kell még visszamenned a barátaidhoz? Hogy hagyhatod, hogy egyedül nézzék a seggrázós műsort?

- Téged sokkal jobb nézni. – kajánul mosolygott, és én pofon tudtam volna vágni. 

- Ez a csajozós dumád?

- Az egyik, és általában be szokott jönni. 

- Nem a dumád miatt tudsz bárkit megfektetni, hidd el. 

- Megfektetni? – zavartan nézett rám – Nem szoktam mindenkivel összefeküdni. – úgy nézett, mintha megbántottam volna. Legalábbis anno, kilenc éve pont így nézett, ha megharagudott valamiért. 

- Bárki, aki nagyra akar törni, szó nélkül odaadja magát egy híres embernek. – mondtam tovább. 

- Hát velem nem sokan törnének nagyra.

- Igen? – néztem rá meghökkenve – Most azt akarod mondani, hogy nem használod ki a sztárságot?

- Igen, azt. Talán ennyire érdekellek? – jött elő megint a nagyképű nézése.

- Feltartasz a munkámban. Szerinted mennyire érdekelsz? 

- Hát hagyod magad feltartani. 

- Na jó. Menj, és csorgasd tovább a nyáladat a királylányra. – intettem felé, de ő nem mozdulsz.

- Nem éppen az esetem. – vonta meg a vállát. 

- Nehogy azt mond, hogy te inkább egy magamfajtát nézegetsz, mint egy félmeztelen táncoslányt, aki bármelyik pillanatban rádvetné magát.

- Pedig azt mondom. Inkább hallgatom azt, hogy szapulsz, mint Miranda sipákolását. 

- Nocsak, úgy veszem észre, hogy jól ismeritek egymást.

- Az hosszú történet. Elég sokat járok ide, ez egy jó hely. De szerintem mostantól a törzshelyem lesz. – összehúzott szemöldökkel néztem rá, nem értettem, hogy mit akar – Legalábbis azokon a napokon, mikor dolgozol. – tette hozzá kajánul mosolyogva.

Most tényleg fel akar szedni? Komolyan? Az egyszer biztos, hogy nem ülne itt, ha tudná, hogy ki vagyok. Sőt, szégyenében már lehet, hogy egy másik kontinensen lenne. 

- Szuper! – mondtam ismét gúnyosan. 

- Kétnaponta vagytok, ugye?

- Ja, miért?

- Csak hogy tudjam a beosztásodat. – kacsint rám – Na, de most lelépünk, mielőtt Miranda rászabadul a haverokra. – felkelt a bárszékről, lehúzta a maradék italt, ami a poharában volt, majd ismét rám nézett – Még valami! Olyan ismerős vagy. Nem találkoztunk már?

Ahogy felfogtam, hogy mit kérdezett, elszédültem, és megfordult velem a világ. Megismert? Nem. Akkor hozzám se szólna. 

- De! – vágtam rá.

- Tényleg? – a szeme felcsillant, de lehet, hogy csupán a szervezetébe bevitt alkoholnak köszönhetően láttam a villanást.

- Aha! Délután, mikor majdnem átmentél rajtam. – mosolyogtam rá.

- Hihetetlen vagy! – tekerte meg a fejét, fizetett, majd távozott. Hozzáteszem, elég nagy borravalót kaptam. Mialatt összeszedte a barátait, és a kijárat felé mentek, legalább ötször visszanézett rám, de én mindig úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Mikor eltűnt, hatalmasat sóhajtottam, hiszen rettentően megkönnyebbültem. De legbelül tudtam, hogy nem ez volt az utolsó alaklom, hogy találkoztam Harry Styles-szal.