31. fejezet: Ismeretlen látogató

Sziasztok! Itt van az utolsó előtti rész. Már csak az utolsó fejezet, és a epilógus van hátra! :(

Ez a rész nem lett olyan izgis, csak Carrie beszélget pár emberrel Harry-ről. Illetve kap egy váratlan és ismeretlen látogatót is.

Következő hét szombatján nagy meglepetés ért a munkahelyemen. Már majdnem éjfélre járt az idő, mikor megjelent valaki, akit még életemben nem láttam, de ő úgy beszélt hozzám, mintha jobban ismerne bárki másnál. 

- Szia! – köszönt egy nagyon szép, barna hajú lány a pult másik feléről.

- Szia. Mit adhatok? 

- Caroline Peterson, ugye? 

- Öhm…Igen.

- Csupán egy pár percet kérnék az idődből. 

- Tessék? – néztem rá értetlenül – Valami baj van? 

- Nem. Dehogy! Csak szeretnék veled beszélni valamiről. 

- Ismerjük egymást?

- Én ismerlek, ez a lényeg. Beszélhetnénk? Kérlek… - pár pillanatig csak bámultam rá, majd bólintottam. Valamiért rettentő kíváncsiság lett rajtam úrrá. Vajon mit akarhat tőlem ez a lány? Honnan ismer engem? 

Bementünk az öltözőbe, és leültünk a kanapéra. 

- Tehát? – néztem rá kérdőn, de kissé zavarban is voltam. 

- A nevem Eleanor Calder.

- Caroline Peterson, de ezt ezek szerint már tudod. Honnan ismersz? 

- Louis Tomlinson barátnője vagyok.

 - Louis? A 1D-ből? – éreztem, hogy teljesen lesápadok. 

- Igen. – bólintott mosolyogva a lány. 

- Miről van szó? – kezdtem kicsit megijedni, hogy mit akar tőlem. Talán Harry-vel van valami baj? 

- Harry-ről szeretnék beszélni. Louis szeretett volna eljönni, mert ő a legjobb barátja, de aztán rájött, hogy mi, lányok talán könnyebben megtaláljuk a közös hangot.

- Baj van vele? – kérdeztem ijedten. 

- Nincs. – mosolyodott el – De jó látni, hogy még aggódsz érte. 

- Akkor mi történt? 

- Nagyon kivan miattad. Rettentően hiányzol neki, és belebetegszik ebbe az egészbe. Annyira vidám, nagyszájú, és pörgős volt régen, de most már semmi sem érdekli. Lassan két hete már mosolyogni sem láttuk, és a turnéra is magasról tesz.

- És mégis mit csináljak? Menjek, és beszéljek vele? Szerinted attól nem lesz még rosszabb? 

- Nem. Ezt nem kérem, mert akkor csak feltépnéd a sebeit, amik elég frissek még így is. 

- Akkor mit akarsz? 

- Szereted őt? 

- Ez nem tartozik rád. – förmedtem rá, és felpattantam a kanapéról – Sajnálom. Nagyon kedves lánynak tűnsz, és biztos, hogy jó barát vagy, ahogy Louis is, de ezzel nem fogsz semmit elérni. Harry-nek, és nekem nincs közös jövőnk. Elmegy turnézni, én meg itt maradok. Szeretném, ha szabadon élne, mert az való neki, és nem a kötöttség. 

- Több éve vagyok együtt Louis-val, és már túl vagyunk pár turnén. Túl lehet élni. Közbe hazajön, és találkozunk. Nem sok időre, de az is valami.

- Azok ti vagytok. De velünk ez már másodszor történik meg, és a sors is úgy akarja, hogy ne legyünk együtt.

- A sors? – nevette el magát a lány – Ugyan már. Tényleg hiszel ebben, vagy csak magaddal akarod elhitetni? 

- Hagyjuk ezt. 

- Miért nem mész el velük? 

- Hova?

- A turnéra. Harry hívott, nem? Menj el velük, és legyetek együtt. Próbáljátok meg! 

- De én nem…

- Nem szereted? – nevetett megint. Nem gúnyos volt, inkább csak rá akart ébreszteni az igazságra.

- Nem. – válaszoltam komolyan, legalábbis próbáltam az lenni. 

- Hát persze. Én nem ismerlek, de még így is látom rajtad, hogy mit érzel iránta. Fülig szerelmes vagy belé. Én is lány vagyok, és szerelmes is. Nagyon jól tudom, hogy milyen szeretni egy fiút, főleg, ha az egy világsztár. 

- De ti már régóta együtt vagytok. 

- Ha adnál egy esélyt a boldogságodnak, akkor egyszer majd te is elmondhatnád, hogy már régóta együtt vagytok. Tudom, hogy nehéz ez a helyzet a rajongók, meg a média miatt, de előbb-utóbb elfogadnak. Ezen nem kell aggódni.

- Nem is ez a baj.

- Akkor mi?

- Hagyjuk. 

- Hát jó. – felkelt a kanapéról – Holnap elmennek. Reggel nyolckor indul a gépük. Gondolkodj rajta, aztán ha úgy döntesz, hogy végre boldog akarsz lenni, hívj fel, itt a számom. – lerakott egy cetlit az asztalra, majd kiment az ajtón. 

Szinte úgy zuhantam rá a kanapéra, és a kezembe vettem a papírt, egy darabig csak bámultam, aztán összegyűrtem, és a táskámba dobtam. 

- Tudod, a szombati nap eléggé sűrű. – az ismerős, irritáló hang majdnem halálra rémített – A többiek kint güriznek, amíg te itt lazsálsz. 

- Mi közöd van hozzá? Különben is, te miért nem rázod magad a részegeknek? 

- Ahhoz meg neked nincs közöd, édesem. – mosolygott rám gúnyosan. 

- Csak hagyj békén, Miranda. Semmi kedvem nincs most hozzád. 

- Bocsánat! Talán megsértettem az önérzetedet?

- Hagyj békén. 

- Tudod…nagy idióta vagy. 

- Miért kell neked folyton veszekedést provokálnod? 

- Ezt most nem azért mondtam. – a hangja most először tűnt nyugodtnak, és kevésbé idegesítőnek – Miért hagytad ott Harry-t? 

- Mi van? – emeltem rá a tekintetemet, és egy őszinte, talán kedves arccal találtam magam szemben.

- Totál beléd volt zúgva. Szerinted velem miért kezdett járni? Azért, hogy te féltékeny legyél. Engem ölelgetett, de a szeme folyton rajtad volt. Ha pasi ment a pulthoz, szinte lelökött magáról, és elment italért, de persze tudtam, hogy miattad megy csak oda. Egyszer sem csókolt meg, ha nem voltál a közelben, és még csak nem is akart nagyon találkozni a klubon kívül. Utáltalak! Aztán mikor megláttalak vele az újságokban, rájöttem, hogy tényleg szeret téged. Engem bújtatott, és vigyázott, nehogy meglásson minket valaki együtt. Veled meg egyből a címlapra kerül, méghozzá az utca közepén csókolózva. Gyakorlatilag bemutatott téged a barátnőjeként az egész világnak, nem foglalkozva azzal, hogy mit szólnak a rajongói. Szóval…én nem engedtem volna el a helyedben. – mosolygott rám, majd kiment, és magamra hagyott. Ez most komoly? Miranda, a klub boszorkája kedves volt velem, sőt…szinte rá akart beszélni arra a pasira, akire ő is hajtott?

Holt sápadt arccal mentem vissza a pultba.

- Hol voltál eddig? – förmedt rám Annie. 

- Beszélgettem, sajnálom. Louis barátnője eljött hozzám. 

- Láttam. 

- Te mindenkit ismersz?

- Jól van, na. Baj, ha szeretem őket? – mosolygott rám angyalian.

- Nem. Nem az. Bocs. 

- Ne kérj folyton bocsánatot. – mosolygott rám – Mi volt?

- Rá akart beszélni, hogy legyek Harry-vel, mert totál kivan azóta, hogy szakítottunk. 

- És?

- Mi és? Nemet mondtam. Nem fogok változtatni a véleményemen. Különben is, az apám boldogsága fontosabb, mint az enyém. 

- Mikor fogsz végre magaddal is törődni, és nem csak másokkal? Megérdemled, hogy boldog legyél.

- Majd egyszer az leszek. – vontam meg a vállamat, és a pult másik végébe vonultam.

24. fejezet: Szülinapi buli

Sziasztok! A mai részben leginkább Carrie gondolatairól lesz szó, hogy mit is érez azután, hogy megtudta, Harry nem akarta elhagyni!
Illetve annyit még elárulok, hogy a következő rész végre az a rész lesz, amiben párosunk megbeszéli a múltban történteket!
Jó olvasást! Várom a véleményeket!

Egész nap nem mozdultam ki a szobámból, csak a tévét bámultam, nyakig betakarózva. Fogalmam sincs, hogy mit néztem, mert csakis Dona mondatai jártak a fejemben. Egyfolytában Harry-re gondoltam, és elképzeltem, hogy mi lenne, ha kilenc éve az anyám beengedi hozzám, és kibékülünk. Totál más lenne az életem, és nem szenvedtem volna annyit. Talán még azt is megtudhattam volna, hogy milyen boldognak lenni.

A csütörtök, és a péntek ugyan olyan gyorsan elrepült, mint a szerda. Annie minden nap felhívott, hogy mi van velem, és órákat beszélgettünk. Próbált mindenféléről beszélni, csak hogy elterelje a gondolataimat. 

Aztán elérkezett a szombat, és azzal együtt az a nap, amit annyira gyűlöltem. 

- Boldog szülinapoooot! – jött az ujjongás a szobám ajtajából valamikor délután. 

- Annie! – néztem rá álmosan – Mi a francot keresel te itt? 

- Hát jöttem, hogy megköszöntselek! – ugrott rá az ágyamra. 

- Honnan tudod, hogy mikor van a szülinapom? 

- Hahóóóó! – hadonászott előttem a kezeivel – Közösségi oldalak. 

- Ja…Tényleg! – bólintottam – Mindig elfelejtem levenni. 

- Miért?

- Annie, én kilenc éve nem hallottam a „Boldog szülinapot!” mondatot senki szájából. 

- Ezt most értenem kéne? 

- Igen. – bólintottam, és nagy szemekkel néztem rá.

- Óhhh. – végre leesett neki – Basszus. Bocsi, erre nem is gondoltam. 

- Semmi baj, elvégre nem tudhattad. Meg már olyan régen volt.

- Akkor a mai napon ünnepelni fogunk. 

- Neked nem kellene ma dolgoznod? 

- Nem. Szabadságot kaptam. Csak hétfőn kell mennem.

- Akkor meg már én is megyek. 

- Szuper. De biztos, hogy készen állsz rá? 

- Persze. Jobb lesz ott, mint az itthoni semmittevés. Tehát? Hova megyünk? 

- Elmehetünk valahova bulizni. 

- Mehetünk a Rose-ba is. 

- Biztos vagy benne? 

- Persze. Ott legalább vannak ismerősök. 

- Meg talán más is ott lesz, ugye? – halvány mosolyra húzódott a szája. 

- Más? 

- Harry. Mondjuk kedd óta nem járt ott. 

- Tényleg? 

- Tényleg. De hát ez téged nem érdekel, nem? 

- Persze, hogy nem. – vontam vállat, és elkezdtem játszani a takarómmal.

- Kezdj el készülni, mert hétre ott akarok lenni.

- Miért megyünk időpontra? 

- Nem megyünk, csak legyünk ott időben. 

- Hát jó. – néztem rá összehúzott szemmel, majd kikászálódtam az ágyból.

- Mi van? – nézett rám, mikor hirtelen megálltam.

- Mit vegyek fel?

- Basszus, majdnem elfelejtettem! – kiáltott fel, és felemelt egy táskát – Ez a tiéd!

- Mi ez? – nyitottam ki a nagy dobozt, és a látványtól elállt a lélegzetem – Ez csodaszép. 

- Boldog szülinapot!

- Vettél nekem egy ruhát? Elment az eszed? 

- Miért ment volna el? Szerintem pont illik rád. Legyen rajtad ez ma este.

- Háááát…jó. – kicsit elgondolkodtam azon, hogy nem lesz-e túl kihívó ez azok után, ami pár napja történt. 

A következő pár órában rendeltünk egy pizzát, amit én ebéd és vacsora gyanánt ettem meg, majd lassan elkezdtünk készülődni. Annie is elhozta az ő ruháját, hogy ne kelljen hazamennie átöltözni. Hajat mostam, aztán Annie beszárította, így a szög egyenes helyett egy kicsit most hullámosabb, és dúsabb lett. Kisminkeltük egymást, majd magamra vettem a vadonatúj ruhámat is. Csodaszép fehér anyagból volt, ujjatlan, és a nyakba akasztható része áttetsző volt. Talán ezért is nem néztem ki olyan pálcikának.

- Olyan szép vagy! – szólalt meg a barátnőm, mikor belebújtam az egyik fehér magassarkúmba.

- Ne túlozzunk. – intettem le – Te amúgy is jobban nézel ki. Nézd meg ezeket a csontokat, szinte zörgök. 

- Más örülne neki, ha így nézne ki. 

- Az más…Na mindegy is. Nem indulunk? – kaptam fel a kabátomat. 

- De! Menjünk! Nem baj, ha itt hagyom a kocsimat, és taxival megyünk? 

- Persze, hogy nem.

- Remek! Csak szeretnék koccintani veled, nem akarok egész este almalevet inni.

- Hát azt én se. Rámfér valami jó, ütős pia. – nevettem rá, majd elindultunk kifelé.

- Hova mentek? – szólt ki apám a nappaliból. 

- Apa! Szülinapom van, ezért Annie-vel elmegyünk egy kicsit bulizni. 

- Biztos vagy te benne, hogy jót fog tenni? 

- Nem akarok a keddi miatt megint lelkileg összeomlani. Egyszer már bőven elég volt belőle. Ki akarok kicsit kapcsolódni. 

- Rendben! Vigyázzatok egymásra, és egy percre se hagyjátok egyedül a másikat, rendben? 

- Rendben, apa! – mosolyogtam rá, majd végre kiszabadultunk a házból. A taxi, amit nem olyan régen hívtunk, már a ház előtt állt. Beszálltunk, és a Rose felé vettük az irányt. 

- Ez zárva van. Mondtam, hogy még nem lesz itt senki. Tudod, hogy nyolc után szoktak jönni a vendégek. Miért vagyunk itt ilyen korán? – néztem rá Annie-re, mikor bementünk a klubba. Ő csak sejtelmesen mosolygott, majd pár pillanat múlva rájöttem, hogy miért. Felkapcsolódtak a fények, és ott állt Kate, és az összes többi munkatársam. Még Miranda is ott volt, de ő persze csak pofákat vágott. 

- Boldog szülinapoooooot! – kiáltott fel mindenki. 

- Te jó ég! – ámuldoztam – Mi ez az egész? 

- Megérdemelsz egy szuper jó szülinapot! – felelte Kate, és a kezembe nyomott egy pohár pezsgőt. 

- Főleg, hogy ma dolgoznia kéne. – szólalt meg a háttérben Miranda, majd sarkon fordult, és otthagyott mindenkit. 

- Ne foglalkozz vele, csak érezd magad jól. – legyintett Kate, és továbbvitte a pezsgős tálcát. 

Lassan elkezdtek szállingózni a vendégek is, és én csodák csodájára nagyon jól éreztem magam. Kár volt az ajtóval szembe ülnöm, mert akár hányszor bejött valaki, és egyből odakaptam a tekintetemet.

- Köszönöm ezt az estét! – szólaltam meg egy idő után, mert láttam, hogy Annie észrevette, hogy az ajtót lesem. 

- Ne nekem köszönd! – vont vállat Annie – Kit vársz? – mosolyodott el. 

- Senkit. – vontam meg a vállamat, majd szinte húzóra megittam a koktélomat. 

- Persze. Biztos megjelenik ma. 

- Egész héten nem volt itt, miért pont ma jönne? 

- Ahaaa. Nem vársz senkit, mi? 

- Kuss! – nevettem rá. 

- Ne aggódj, itt lesz.

- Elhívtad? – néztem rá ijedten. 

- Dehogy. Mondtam, hogy ne nekem köszönd a bulit. 

- Ezt most értenem kellene? 

- Ő csinálta.

- Tessék? 

- Harry kért meg, hogy szervezzek neked valami bulit, hogy felejtsd el egy kicsit azt, ami történt, és érezd jól magad. 

- Miért akarná ezt? 

- Mert törődik veled. 

- Persze. – nevettem gúnyosan – Na jó, én hozok még valamit inni. 

- Oké. 

Felpattantam az asztalunktól, és a pulthoz siettem. 

- Hercegnő? – nézett rám Gale a pult mögül – Mit adhatok? 

- Még egy ilyet. – mosolyogtam rá.

- Nagyon szép vagy, tudod? 

- Köszönöm. Öhm…felírnád nekem? Aztán majd később fizetek. 

- Nem. 

- Nem? 

- Nem, mert ezt én fizetem. – kacsintott rám, mikor letette az italt. 

- Inkább én fizetem, oké? – hallottam meg a hangot magam mellett – Te bízd a vendégekre a fizetést.

- Kösz, de tudom a dolgomat magamtól is. – Gale idegesen pillantott a nemrég érkezőre.

- Nem úgy vettem észre. – a mellettem álló fiú felemelte a kezét, és hessegető mozdulatokat tett Gale felé, aki csak, hogy lecsillapítsa magát, odébb állt. 

- Miért vagy ilyen bunkó vele? – fordultam a fiú felé, akinek egy kendővel voltak hátrakötve szerteágazó, göndör fürtjei.

- Csak mondtam, hogy végezze a dolgát. Nem az a munkája, hogy a vendégekkel dumáljon. 

- Tényleg? – húztam fel a szemöldökömet – Akkor ezentúl én sem beszélgetek majd veled. 

- Hát nem mintha olyan szívesen tennéd. – hajtotta le a fejét. 

- Ezt te csináltad? – gyorsan eltereltem a szót.

- Mit? – pillantott rám. 

- A meglepetés bulit.

- Ki mondta ezt? – nevetett zavartan.

- Annie. – mutattam a barátnőm felé a fejemmel. 

- Azt akartam, hogy jól érezd magad ezen a napon. 

- Eszedbe jutott, hogy ma van? 

- El sem felejtettem. – húzta mosolyra a száját.

- Köszönöm. Ez nagyon kedves tőled. – felemeltem a kezemet, de aztán le is eresztettem. Nem tudom magam sem, hogy mit akartam csinálni, de hozzá akartam érni. – Figyel csak! Nem megyünk egy kicsit csendesebb helyre?

21. fejezet: A legfontosabb

Sziasztok! Gondolom már vártátok ezt a részt, hiszen tegnap elég izgalmas helyen hagytam abba. Na, ez a maira is igaz, ugyanis megint érdekes lett a vége! ;)

- Gyere, vedd fel ezt, és ülj le ide! – Harry levette a kabátját, és rám terítette, majd lenyomott a hátsó ajtó előtti lépcsőre, és elindult visszafelé.

- Hova mész? – kérdeztem ijedten. Nem akartam egyedül maradni, szükségem volt valakire, és úgy éreztem, hogy most Harry az én emberem.

- Visszamegyek érte, amíg ideérnek a zsaruk, nehogy lelépjen.

- Zsaruk? Kihívtad a rendőröket? 

- Persze, hogy kihívtam. Majdnem megerőszakolt. 

- Ne, nem kellenek!

- Mi van? – nézett rám zavartan. 

- Nem kell ide zsaru. 

- Dehogynem, össze vagy zavarodva. – guggolt le elém, és végigsimított a karomon. – Maradj itt, rendben?

Meg sem várta a válaszomat, és elindult vissza a földön fekvő Sam felé. Nem néztem oda, de a hangok alapján tudtam, hogy miután felrántotta a földről, adott még neki egy-két öklöst. Alig tíz perc múlva meg is érkezett a szirénázó rendőrautó, és kiszállt belőle két nagydarab egyenruhás.

- Minden rendben, kisasszony? – jött oda hozzám az egyik, míg a másik Harry-hez ment, aki elmesélte, hogy mi történt. 

- Igen. – bólintottam, de közben végig a cipőmet bámultam. 

- Figyeljen, be kellene jönnie a rendőrkapitányságra, hogy megtegye a feljelentést. Nem kell most, de legkésőbb holnap délelőtt muszáj lesz. 

- Bemegyek most. – túl akartam lenni ezen az egészen, és legalább olyan gyorsan elfelejteni, mint az utóbbit. 

- Be tud jönni? Mert ha gondolja, akkor hívunk még egy járőrautót. 

- Majd én beviszem. – lépett mellém Harry – A kollegája szerint nekem is be kell mennem. 

- Maga hívott minket? 

- Igen. Láttam, hogy mi történt.

- Maga ütötte ki ezt a szerencsétlent? – mutatott rá Sam-re, akit most tett be a másik rendőr a kocsiba.

- Én. 

- Elég szépen néz ki. – húzta el a száját.

- Most még én leszek a hibás? – láttam, hogy Harry-t megint elönti a düh - Meg akarta erőszakolni a barátnőmet. 

Az utolsó szónál nem akartam hinni a fülemnek, ezért rákaptam a fejemet, ő pedig rám sem nézett, csak közelebb húzott magához. 

- Maga az ő barátja? – húzta fel a szemöldökét a férfi. Nem hiszem, hogy elhitte, hogy a híres Harry Styles-nak egy pincérnő a barátnője. 

- Igen. – húzta ki magát Harry – Mi a probléma vele? 

- Semmi. – vonta meg a vállát – Akkor mi elindulunk, maguk pedig jöjjenek utánunk. A hölgy nyugodtan szedje rendbe magát.

Beültek az autóba, és elhajtottak. 

- Gyere! – Harry magához ölelt, és az öltözőbe mentünk – Öltözz át, addig kimegyek. 

- Ne! – kaptam el a kezét, és visszarántottam – Ne hagyj itt…egyedül. 

- Itt leszek az ajtó előtt, amíg átöltözöl. 

- Ne menj ki. Kérlek! 

- Akkor elfordulok addig. – bólintott. 

- Oké. – magamhoz vettem a ruháimat, és vetkőzni kezdtem.

- Mi a franc? – hallottam meg az ismerős női hangot az ajtó felől – Mit keresel ezzel a ribanccal? 

- Miranda…én nem… - kezdtem a magyarázkodást. 

- Kussolj, és rohadt gyorsan öltözz fel. – kiáltott rám. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat. 

- Mi ez az ordítozás? – jelent meg Kate is az ajtóban, a nyomában Annie-vel. 

- Az, hogy a pasim összezárkózott ezzel a kis ribanccal, aki mellesleg félmeztelen volt, mikor bejöttem. 

Láttam, hogy Annie arcán megjelent egy mosoly, Kate pedig a szemeit forgatta. 

- Mit kerestek itt a rendőrök? – kérdezett tovább, nem foglalkozva Miranda hisztijével – Pár vendég azt mondta, hogy itt voltak a hátsó kijáratnál. 

- Én hívtam őket, mert… - kezdte Harry, és rám nézett. Nem akarta elmondani helyettem, nem volt benne biztos, hogy azt akarom, hogy más is tudjon róla. 

- Megtámadtak odakint. – fejeztem be helyette, és mindenki rám nézett.

- Tessék? – kérdezte egyszerre Annie, és Kate. 

- Nem történt semmi, mert Harry közbelépett. – nyugtattam meg őket – Most pedig be kell mennem a rendőrségre. 

- És én beviszem. 

Harry szavára Miranda megint ideges lett, és felém fordult:

- Na ide figyelj! Ne gondold azt, hogy most megsajnáltalak. Jobb lesz, ha leszállsz a pasimról. Miért is nem tudtak a támadóid valami maradandót okozni?

- Na most te figyelj rám! – Harry elkapta a csuklóját, és az arcába kiabált – Ha meghallom, hogy még egyszer így beszélsz vele, nem állok jót magamért. Nem bántottam még nőt, de te most nagyon közel állsz hozzá. 

- Harry! – nyavalygott Miranda az arcába – Hogy beszélhetsz így velem?

- Úgy, hogy elegem van belőled. 

- Fontosabb ez a kislány, mint én? 

- Mindig is ő volt a legfontosabb, és az is lesz. 

- De én a barátnőd vagyok. 

- Nem! Nem vagy az. Most pedig ha megbocsátasz, nekünk el kell mennünk. Gyere! – fogta meg a kezemet, és magával húzott. Annyira jó érzés volt megint a kezét fogni. Vajon komolyan gondolta, amit Miranda-nak mondott? Tényleg én vagyok a legfontosabb neki? Biztos nem, csak le akarta rázni valamivel.

- Jól vagy? – kérdezte meg, mikor már úton voltunk a rendőrségre. 

- Igen. – bólintottam, de nem néztem rá – Köszönöm. 

- Mit? 

- Amit ma tettél értem. 

- Ezt nem kell megköszönnöd. Ha fegyver lett volna nála, akkor is közétek álltam volna.

- Hmmm.

- Mi az?

- Semmi, csak nem gondoltam, hogy megtennéd ezt egy idegenért. 

- Idegenért? – kérdezte csodálkozva – Legjobb barátok voltunk, természetes, hogy megtenném. Most meg főleg, hogy…én…

- Te? – kérdeztem rá, mert nem akaródzott neki befejezni a mondatot.

- Ja…Nem t’om. – mondta zavartan, és elfordította a fejét. 

- Köszönöm, tényleg. 

- Utálom ezt a gyereket, mindig is utáltam. A falra tudtam volna mászni tőle kiskorunkban is, most meg ne is beszéljünk róla, hogy mit csináltam volna vele legszívesebben. Főleg, mikor téged bántott, akkor aztán rendesen eldurrant az agyam.

- Mindig is ilyen volt. 

- Miért nem szóltál? 

- Most komolyan? Fussak hozzád segítségért, mikor nem is beszéltünk kilenc éve? Hálás vagyok a maiért, de nem vagy nekem senkim se. Elmegyünk a rendőrségre, elmondjuk, hogy mi volt, aztán kész. 

- Kész? 

- Úgy értem, hogy minden folytatódik úgy, mint azelőtt, hogy újra találkoztunk volna. 

- Azt felejtsd el! 

- Hogy mondod? – néztem rá most először.

- Nem tehetsz úgy, mintha nem ismernénk egymást.

- De, ugyanis ha ennek a napnak vége lesz, akkor te folytatod a kamerákkal, fényképezőgépekkel, koncertekkel, és rajongókkal teli életedet, és meg folytatom az én kis megszokott hétköznapjaimat. 

- Én is hétköznapi vagyok.

- Hát persze. Kíváncsi vagyok, hogy holnap ez az eset hány újság címlapján lesz majd. 

- Oké. Hagyjuk ezt, rendben? – komorrá vált az arca.

- Szerintem is. – bólintottam, és összefontam magma előtt a kezeimet. 

A rendőrségig meg sem szólaltunk. Mikor kiszálltunk a kocsiból, Harry úgy lépkedett mellettem, mintha valami halálos beteget kísért volna, és attól félne, hogy bármelyik pillanatban szilánkokra törhetek. Alig, hogy beléptünk, megláttuk a rendőrt, aki behozta Sam-et. 

- Erre jöjjenek! – intett felénk, mi pedig követtük egy üres terembe – Üljenek le! – mutatott a két székre egymás mellett, ő pedig az asztal másik oldalán foglalt helyet, velünk szemben. – Minden rendben? – fordult felém.

- Persze. Köszönöm. – bólintottam. 

- Megtaláltuk a támadójának az adatait… - fektetett le pár lapot az asztalra – És az önét is. Nem szeretne valamit elmondani?

- Miről beszél? – Harry értetlenül nézett rá, majd rám.

20. fejezet: Úgyis erősebb

Sziasztok! A mai részhez annyit fűznék hozzá, hogy nagyon utálni fogtok, hogy itt hagytam abba. :D

Este elég későn értem haza, mert még bementem egyet sétálni a belvárosba. Ki kellett szellőztetnem a fejemet, és gondolkoznom kellett. Dona, és apa már aludtak, mikor hazaértem, így szerencsére nem vették észre rajtam, hogy eléggé kikészültem. Meglehetősen gyorsan el is aludtam, hiszen az előző éjszakám sem volt valami kellemes. 

Kedden jóval ebéd után ébredtem fel, és szerencsére senki sem volt otthon, így nyugodtan készülődhettem a munkába. Alig, hogy el akartam indulni, csengettek. 

- Szia! – köszöntem meglepetten az érkezőnek – Mit keresel itt?

- Érted jöttem. – lobogtatta meg a kezében a slusszkulcsot. 

- Megvan a kocsid? 

- Igeeeen! – ugrált örömében Annie – Legalább mindig el tudlak vinni dolgozni, és mehetünk bárhová.

- Szuper! Hozom a cuccomat, és mehetünk. – beszaladtam a szobámba, felkaptam a táskámat, és már mentem is vissza Annie-hez – Induljunk!

Imádtam az új kocsi illatát, így mélyeket szippogattam a levegőbe, mikor már barátnőm mellett ültem. Évek óta gyűjtött egy kocsira, és most végre meg tudta venni.

- Tegnap elmentem az anyjához! – bukott ki belőlem a mondat. Valakinek, muszáj volt elmondanom. Dona-val nem beszélhettem erről, mert bármennyire is megkedveltem, és megbízok benne, tudom, hogy első dolga lenne elmondani apámnak. 

- Kinek az anyjához?

- Harry-éhez. 

- Tessék? – meglepettségében félrerántotta a kormányt, és majdnem belement a szemben jövő kocsiba. 

- Figyelj már oda!

- Jól van, na! Nem vezetés közben kellene sokkolnod! És mi volt?

- Semmi különös. – vontam vállat.

- Hát persze…Akkor fel sem hoztad volna a témát.

- Na jó… - mély levegőt vettem, és belevágtam a történetbe. Elmeséltem neki mindent, egészen az anyámig. 

- És anyukád be is ismerte? – csodálkozott. 

- Igen! Tudta, hogy tudom az igazat, és nem tagadhatja le.

- Ez gááááz! – húzta el a száját. 

- Az. Ezzel minden megváltozott, érted? 

- Mi minden? 

- Eljött hozzám, Annie! Beszélnünk kellett volna. Gondolj bele, lehet, hogy ha akkor anyám engedi, hogy találkozzunk, nem megyek át azon a sok szenvedésen. 

- Caroline…lehet, hogy elment hozzád, de akkor is bántott, vagyis bántatott…már ha létezik ilyen szó. Ez mégsem olyan megbocsátható dolog.

- Tudom, de te is tudod, hogy azért törtem össze, mert elhagyott, és azt hittem, hogy nem kíváncsi rám. 

- Egy így oké, de…

- Tudom, hogy mire gondolsz. 

- Nem. Nem tudod. Mert te észre sem veszed magadon. 

- Mit?

- Azt, hogy bármi áron meg akarsz neki bocsátani. 

- Mi? Dehogy!

- De igen! – szólt rám erőteljes hanggal – Most is mindent bebeszélsz magadnak, csak hogy jobb színben tüntesd fel magad előtt. 

- Ez…ez nem igaz. 

- Dehogynem! – mondta, majd leállította a kocsit a Rose parkolójába, és kiszállt, én pedig követtem – A hülye is látja rajtad, hogy nem is utálod. 

- Oké, ezt inkább hagyjuk itt, mert a falnak is füle van ebben a kócerájban. – suttogtam neki, mikor bementünk az öltözőbe, és átöltöztünk a munkaruhánkba. 

Két órával később már megérkeztek az első vendégek, én pedig a pultban álltam Gale-el. 

- Na, hercegnő? Ma sem táncolsz? – lépett mellém.

- Nem. – nevettem rá – De te honnan tudod? 

- Miranda órákig dühöngött vasárnap, mert te akartál fellépni helyette. Mondjuk nem is csodálom, én is szívesebben néznélek téged, mint őt. 

- Hááááát…jobban is csinálnám nála. – kacsintottam rá.

- Abban biztos vagyok. – mért végig, és még közelebb lépett. 

- Enyelegni vagytok itt? – szólalt meg egy hang a pult másik oldaláról. Mindketten ránéztünk, és Miranda állt ott a kedves barátja társaságában. 

- És te? – kérdeztem vissza szúrósan. 

- Adj valamit inni. – mondta még lekezelőbben a szőke lány.

- Mosogatószerem van, azzal kimoshatod a szádat. – nevettem rá, és láttam, hogy Harry is elmosolyodik. 

- Ne húzd ki a gyufát, kislány!

- Te meg ne legyél ilyen féltékeny. – kelt a védelmemre Gale. 

- Én? Mire? A piszkafa lábaira? Mitől vagy ilyen csontos, édesem? Drog, vagy önsanyargatás? Mert ez nem egészséges, az egyszer biztos. 

Amint kimondta ezeket a szavakat, az arcomat elöntötte a pír, és szédülni kezdtem. Mintha a gondolataimban olvasna, vagy talán Harry beszélt neki arról, hogy mit tettem régen magammal? Biztos. Magától hogy találna ki ilyet?

- Ki kell mennem. – súgtam oda Gale-nek, és a hátsó ajtó felé vettem az irányt. Kirohantam, és az arcomat egyből megcsapta a hűvös, éjszakai levegő. Rágyújtottam egy szál cigire, majd miután elszívtam, még egyre is. 

- Régen nem ezt szívtad. – hallottam meg a sötétből a hangot. 

- Mit keresel itt? Miért jársz folyton utánam?

- Megmondtam, hogy amíg nem fizetsz, rajtad tartom a szemem.

- Én meg megmondtam, hogy megadom a tartozást. Csak ne kövess! – szívtam bele idegesen megint a cigibe. 

- Van nálam valami más. – húzott elő a zsebéből egy kis zacskót, tele apró kis tablettával – Régen imádtál, ha megláttad nálam ezeket. 

- Az már régen volt, és akkor is gyűlöltelek. 

- Kérsz egyet? Úgy látom, hogy rádfér.

- Hagyj békén. 

- Na, vedd el! Ajándékba adom, nem számolom hozzá a többihez. – mondta, és közelebb lépett hozzám, majd belenyomta a kezembe a kis pirulát. 

Én csak bámultam azt, és eszembe jutott a régi időszak, minden, ami négy évvel ezelőtt történt. Sam, és a haverjai Chapel Holmes egy elhagyatott házában buliztak mindig, ami messze volt mindentől, így senkit sem zavartak. Mindenki tudta, hogy zűrös ügyei vannak, de volt nála valami, amire szükségem volt. Valami búfelejtő, amitől jobban érezhettem magam, és nem fájt az összetört szívem. Drogra volt szükségem, és kaptam is. Megvolt az ára, de kaptam, és rá is szoktam. Hónapokig lógtam Sam-mel, és mindenki azt hitte, hogy a barátnője vagyok, de soha nem adtam meg magam neki. Engedtem, hogy csókolgasson, pedig undorodtam tőle, de egyszerűen nem tudtam elképzelni az életemet a drog nélkül, ahhoz pedig vele kellett lennem. Aztán egy nap valami olyat akart megtenni, amibe én nem mentem bele. Rendőrségi ügy lett belőle, de a gazdag szülei kihúzták a csávából. Nekem pedig az volt az utolsó nap, hogy drogoztam. 

- Tehát? – zökkentett ki a hangja a visszaemlékezésből.

- Nem kell! – dobtam le a földre a kezemben lévő pirulát. 

- Akkor ezt is felszámítom. – mondta dühösen – És ne feledd, már csak pár napod van! Remélem, hogy megkapom a pénzemet. 

- Megmondtam, hogy megpróbálom összeszedni. – sziszegtem az arcába undorodva.

- Ha esetleg nem menne, akkor fizethetsz máshogy is. Egyszerűbb lenne, hidd el. – elkezdett közelíteni, és a nedves falhoz nyomott – Régen nem kaptam meg azt, amit akartam, de most itt a lehetőséged, hogy önszántadból odaadd magad. Jó ajánlat, nem? Pénz helyett, egy gyors menet. Mindketten jól járunk. 

- Hozzám ne merj érni, érted? 

- Odabent dübörög a zene, itt úgysem hall senki. – mondta, miután a kezeimet összefogta, és egy kézzel a falnak nyomta, majd elkezdett csókolgatni. A szabad kezével benyúlt a lábaim közé, én pedig sírni, és ordítani kezdtem. A szájával próbálta befogni a számat, de nem nagyon ment neki. Sikerült kiszabadulnom a szorításából, de a ruhámnál fogva rántott vissza, azt leszabva rólam.

- Ne ellenkezz, és gyorsabban megleszünk. – dünnyögte a fülembe – Úgyis erősebb vagyok.

- De nálam biztos, hogy nem! – hallottam meg egy ismerős hangot, és csak azt vettem észre, hogy valaki lerántja rólam Sam-et, aki pár másodperc múlva ájultan terült el a földön. A könnyeim között néztem fel a göndör hajú megmentőmre, és ugrottam a nyakába.

- Harry! – zokogtam bele a vállába.

- Nincs semmi baj! – suttogta a hajamba – Itt vagyok, és nem engedem, hogy bárki bántson.

18. fejezet: Carrie nem oda való

Sziasztok! Itt van a mai fejezet, ami biztos, hogy tetszeni fog, ugyanis meglátjátok, hogy Harry mit szól az ötlethez, hogy Carrie félmeztelenül táncoljon mindenki előtt.

- Kate! – hallottam meg Harry hangját, miközben magamra húztam az apró kis ruhát, amiből szinte mindenem kilátszott – Biztos vagyok benne, hogy Miranda mindjárt itt lesz. Felhívom, oké? 

- Köszi, de én egész este próbáltam, és nem veszi fel.

- Akkor meg miért nem hívsz valakit a többiek közül? Nem hinném, hogy Carrie-nek kellene felállni oda. 

- Hallottad a barátját. Állítólag profi. Majd meglátjuk. 

- Ő nem a barátom. – léptem elő az öltözőből. Harry végigmért, amitől még idegesebb lett. 

- Ne már. Nem hiszem, hogy az embereknek ő kellene. Mi van, ha nem is jó? 

- Jó vagyok! – szólaltam meg hangosan, magam sem tudom, hogy miért, hiszen nem akartam ott fent lenni. 

- Harry! – Kate zavartan nézett rá – Ne mondd, hogy te nem néznéd őt szívesen, hiszen nézz rá. Gyönyörű.

- Igen. Gyönyörű. Szebb, mint bárki más. – nézett a szemembe, de én megpróbáltam kerülni a pillantását – Éppen azért nem kéne mindenki elé kitenni. Oké, hogy csak egy eset, de gondolj bele, hogy mi lesz, ha legközelebb is őt akarják, és a részeg alakok nem hagyják majd békén a pultba sem. Elhiszem, hogy jó, és biztos is vagyok benne, de Carrie nem oda való. Nem valami olcsó szajha, aki szívesen mutogatja magát. 

- A barátnődet minősíted. – szólt neki Kate.

- Miért? Mondd, hogy ő nem egy olcsó szajha. – horkant fel gúnyosan, én pedig elmosolyodtam, amit remélem, hogy nem vett észre – Ne engedd fel őt oda, rendben? Várd meg, amíg ideér Miranda. Ő való oda, és nem Carrie.

- Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy félted őt. – mosolygott rá Kate, és bólintott – Öltözz vissza, rendben? 

- Nem! Kimegyek, és táncolok. – mondtam, miközben Harry szemébe néztem. Nehogy már neki legyen igaza. Alig, hogy kiléptem a folyosóra, megjelent Miranda, amitől egy kissé meg is könnyebbültem.

- Mit keresel az én ruhámban? – ordította el magát. 

- Azt, hogy te késtél majdnem három órát. – szólt rá Kate. 

- Sajnálom. – váltott egyből hangnemet – Defektet kaptam. Hívtalak téged is, de nem vetted fel. – fordult Harry felé.

- Tényleg? – forgatta meg a szemeit a megszólított. 

- Vesd le a ruhámat, rendben? – nézett ismét rám a lány. 

- Szívesen! – mondtam, majd visszamentem az öltözőbe, és kibújtam a falatnyi kis anyagból, kifelé menet pedig hozzávágtam. – Ha már itt vagyunk, akkor kimegyek rágyújtani. – mondtam Kate-nek, aki csak bólintott.

Kimentem a hátsó ajtón, a szokásos helyemre, és rágyújtottam. Alig pár másodperce voltam kint, mikor kivágódott az ajtó, és megjelent Harry.

- Most komolyan! – néztem rá – Te követsz engem? 

- Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e. – mosolygott rám. 

- Mi közöd van hozzá? És egyáltalán miért érdekel? 

- Nem tudom, csak…

- Hagyjál már békén, oké? 

- Carrie, én sajnálom…

- Mit sajnálsz? Mit? – kezdtem ideges lenni – Azt, hogy ugyan az a seggfej vagy, mint kilenc éve? 

- Te beszélsz? 

- Mi? 

- Azt sem tudom, hogy mi bajod van velem. 

- Annyira szánalmas vagy. – tekertem meg a fejemet. 

- Amióta tudom, hogy ki vagy, csak rád gondolok. Arra, hogy nem lehet ekkora szerencsém, hogy újra találkoztunk. Együtt vagyunk, mint régen.

- Jó neked, hogy így gondolod. Én sajnálom, hogy újra találkoznom kellett veled. Mindent megtennék érte, ha ezt az utóbbi két hetet elfelejthetném. 

- Miért vagy ilyen? 

- Miért? Te tényleg nem tudod? – a kérdésemre csak megtekerte a fejét, és szomorúan nézett rám – Gyűlöllek! Jobban, mint egész eddigi életemben. – küldtem felé egy lesajnáló nézést, majd miután elnyomtam a cigit, magára hagytam.

Visszamentem a pultba, ahol még mindig ott ült Sam. 

- Hol van a szexi, táncos ruha? – nézett rám. 

- A helyén. – mutattam a fejemmel Miranda felé. 

- Hát pedig rajtad jobban mutatna. Emlékszem még, mikor négy éve fele ennyi ruhában kaptam műsort tőled. – nézett rám megint a perverz tekintetével. 

- Fogd be a szádat, oké? 

- Miért? Félsz, hogy Styles meghallja? Láttam ám, hogy hogyan nézett rád, mikor a kettőnk kapcsolatáról volt szó.

- Nekünk nem volt, és nem is lesz kapcsolatunk. Megértetted? 

- Jóóóóó! Nyugalom. Megadod a tartozásodat, és hagylak titeket boldogságban élni. 

- Megadom, de addig nem szeretnélek itt látni. 

- Kérésed számomra parancs. – felkelt a bárszékről, és végre lelépett. 

- Milyen tartozásról beszélt? – lépett mellém Annie.

- Semmi. Lényegtelen.

- Ha pénz kell, szívesen adok kölcsön. 

- Köszönöm, de megoldom. – mosolyogtam rá bíztatóan. 

- Tudod, hogy rám számíthatsz. Nem tetszik nekem ez a pasi. 

- Hidd el, hogy nekem sem. 

- Miért beszél midig arról, hogy mi volt régen? Együtt voltatok? 

- Te jó ég, dehogy! Még csak az kellett volna.

- Akkor? 

- Ez elég hosszú történet, amit inkább el szeretnék felejteni. Megkapja a tartozását, és kiszáll végre az életemből. 

- Rendben. Rendesen rád jár a rúd mostanában, ugye tudod? 

- Tudom. – nevettem rá, pedig valójában elsírtam volna magam. 

- Harry? 

- Nem tudom. Miért?

- Hát mert utánatok rohant, mikor Kate-tel kimentetek. Tényleg, mit akart Kate? 

- Azt, hogy táncoljak.

- Táncolj? 

- Aha. Mert ez az idióta Sam megmondta, hogy táncolni tanultam, ami elég jól is ment. Kate-nek persze egyből eszébe jutott, hogy lépjek fel Miranda helyett, amíg ide nem ér, de szerencsére az utolsó pillanatban betoppant. Harry meg azért jött utánunk, hogy lebeszélje Kate-et arról, hogy táncoljak. 

- Tényleg? 

- Ja. Nem tudom mi ütött belé, de szinte könyörgött, hogy ne engedjen fel abba a ruhába a színpadra. 

- Nem tudod mi ütött belé? – mosolygott rám szemöldökét felhúzva – Nem akarta, hogy mindenki rád csorgassa a nyálát. 

- És mégis miért foglalkozna azzal, hogy mi van rajtam? A barátnője is ugyan abban a ruhában rázza magát odafent.

- De az nem zavarja, mert Miranda totál hidegen hagyja őt. Te meg nem. 

- Jaj, Annie! Ezt inkább el se kezdjük. – legyintettem felé, és elkezdtem koktélokat gyártani egy vendég számára. 

A lánybúcsúsok elég korán távoztak, és alig maradt pár ember. Már kettő után be tudtunk zárni, ami még soha nem fordult elő. 

Mikor hazafelé indultam, úgy állt le mellém egy kocsi, hogy majdnem elgázolt.

- Szállj be! – mondta a sofőr a lehúzott ablakból. 

- Eszem ágában sincs. 

- Nem hiszem, hogy hajnali fél háromkor van busz hazáig. És nem kéne a sötét utcákon mászkálnod.

- Miért nem hagysz békén? Van taxi is. 

- Csak haza akarlak vinni. Esküszöm, hogy egy szót sem szólok hozzád, csak gyere, és szállj be. 

- Na jó. De csak azért, mert tényleg nincs buszom.

- Oké. – mosolyogott rám, de én csak megforgattam a szememet, miközben beültem mellé. 

- És a barátnőd? Miért nem őt viszed haza? – szólaltam meg egy idő után.

- Azt hitted, hogy nem akarsz beszélgetni. – fordult felém, és megint mosolygott.

- Csak kérdeztem. 

- Kocsival jött. Szerencsére. 

- Nahát! Unod a cicababát? 

- Bánt, hogy vele vagyok? 

- Persze. Összetörted a szívemet. – mondtam gúnyosan, de persze mélyen belül tudtam, hogy ez igaz volt.

- Tényleg táncoltál volna? 

- Persze. Kate miatt. 

- Csak miatta? Vagy Sam miatt is? 

- Ne is hozd őt elő, oké? Amikor megtudtam, hogy itt van, az rosszabb volt még…

- Nálam is. – fejezte be kissé szomorúan a mondatomat. 

- Igen. 

- Miért? Mit csinált? 

- Szerintem te tudod a legjobban…de azon kívül még volt pár dolog, mondjuk, az nem tartozik rád. Megtennéd, hogy az utcánk végén állsz meg? Apám nem örülne neked.

- Persze. – bólintott. 

Pár perc múlva meg is állt a kért helyen, majd felém fordult. 

- Remélem, hogy egyszer majd minden olyan lesz, mint régen.

- Semmi nem lesz már olyan. – tekertem meg a fejemet, és magára hagytam a kocsiban.

14. fejezet: Harry barátnője

Sziasztok! Nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok minden kedves olvasómnak! Szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem jelentkeztem a napokban, de nem voltam gépközelben, ugyanis eléggé elfoglalt voltam. Ígérem, hogy cserébe a hét további részében minden nap jön rész! Na, de akkor nem is húzom tovább! ;)

Egy hét telt el azóta, hogy újra darabokra hullott az életem. Valamivel jobban bírtam, mint legutóbb, de talán csak azért, mert felnőttem. Így is elég rémesnek látom a helyzetemet, de most legalább van, aki tartja bennem a lelket. Itt van Annie, aki az egyetlen barátom, és igaz, hogy alig két hete ismerem, de tudom, hogy számíthatok rá. Elmondtam neki mindent arról az estéről, és habár ő megmondta, hogy mi lesz a vége, mégsem vetette az orromra, hiszen tudta, hogy a szívem darabokban van. 

Ő azóta nem járt itt. Hírét sem hallottam, de talán ő is rájött, hogy jobb lesz ez így mindkettőnknek.

Péntek este van, vagyis munkanap. A Rose-ban megint teltház volt, én pedig az asztalok között szaladgáltam. 

- Négy korsó sör! – kértem ki az egyik asztal rendelését Annie-től, aki ma a pultban állt. Amíg kiadta őket, többször is idegesen pillantott rám. 

- Mi van? – kérdeztem meg végül. 

- Semmi. – mosolygott egyből.

- Annie! Mi van?

- Na jó. Úgyis percek kérdése csak, hogy észre vedd…itt van. – bökött a hátam mögé a fejével.

- Te jó ég! – a szívem majdnem kiugrott, és a hasam is vetett egy bukfencet. Amint megláttam, hogy Annie kire céloz, rosszul lettem. Itt van. Tényleg itt van. Egy hét után megint látom, és az érzéseim csak még jobban összezavarodnak. Kivittem az előző rendelést, és elindultam az asztal felé, ahol ő ült. 

- Mit hozhatok? – kérdeztem, de rá sem pillantottam. 

- Nem is tudom. – csapta össze a tenyerét, és a többiekre nézett. Szerencsére nem a banda tagjai voltak vele, így nem kellett szívélyesen üdvözölnöm őket – Három jó erős koktélt. – nézett rám végül, de az arcán nem láttam semmi érzelmet. Úgy beszélt hozzám, és úgy nézett rám, mint más, ismeretlen emberekre. Sőt, szerintem még hozzájuk is jobb hangnemet használt. 

- Rendben. – bólintottam, majd megfordultam, és visszaindultam a pulthoz. 

- Ja, és még valami… - kiáltott utánam, mire én megpördültem – Szólnál a barátnőmnek, hogy itt vagyok? – tette hozzá egy széles mosollyal.

- A…a barátnődnek? – néztem rá zavartan, a gyomrom tartalma pedig majdnem távozott a számon. 

- Bocs, nem is kell. Már itt van. – mutatott mellém. Abban a pillanatban pedig egy nagy lökést éreztem meg a jobb oldalamon. Miranda teljes erejéből nekem jött, majd a falatnyi kis rucijában szinte rávetette magát Harry-re. Megcsókolta. 

Egy darabig földbegyökerezett lábbal figyeltem őket, majd sarkon fordultam, és a pulthoz mentem.

- Ez egy igazi seggfej. – szólalt meg Annie idegesen – Direkt csinálja. De pont ezzel a semmitelennel?

- Elvégre voltak már együtt. 

- Mi? Dehogy voltak? – nevetett rám Annie – Miranda azóta rá van szállva, hogy Harry először betette ide a lábát. Nem gondoltam, hogy nála fiatalabbakra bukik, de biztos vagyok benne, hogy csak a pénze, meg a hírneve miatt kell neki. 

- Hát most meg is kapta. Örülhet. – vontam meg a vállamat. 

- Elnézést… - vetett véget a beszélgetésünknek egy hang – Kértem három koktélt, de még nem kaptam meg. Megkérdezhetem, hogy mi tart ennyi ideig? 

- Rögtön adom. – felelt neki Annie, egy cseppet sem kedvesen.

- Hát az jó lesz. Eléggé meggyengült a munkaerő mostanság, nem? – kérdezte anélkül, hogy rám nézett volna. Nagyon jól tudtam, hogy ezzel rám céloz, és meg akar bántani, de inkább nem reagáltam.

- Hát igen. – bólintott Annie, mire kérdőn néztem rá – A táncosok a vendégekkel enyelegnek, ahelyett, hogy a munkának nem nevezhető dolgukat végeznék. 

Nem akartam elhinni, amit hallottam. Az én kedves barátnőmnek meg mikor vágták fel így a nyelvét? Mondjuk, elég sokat vagyunk együtt, talán elkezdte átvenni a stílusomat.

- Esetleg utánad vigyem az italt, vagy elbírod? – folytatta a szurkálódást.

- Elbírom. 

- Annie! Kimegyek rágyújtani, oké? – szólaltam meg én is – Most úgysem vagyunk elúszva.

- Persze. Menj csak. 

Alig vártam, hogy elmehessek mellőle. Nem akartam a közelébe lenni. Rá akartam gyújtani egy, vagy lehet, hogy több szál cigire is, hogy megnyugodjak kicsit. Nem akartam elhinni, hogy ez történik. Úgy tesz, mintha nem is ismerne, mintha egy totál idegen lennék. Sőt, még rosszabb a helyzet, mert olyan, mintha nem is léteznék. Nem nekem kellene inkább ezt tennem vele? Elvégre nem is haragudhatna rám, hiszen minden az ő hibája. Ő tett tönkre engem, én mit ártottam neki? Oké, hogy hazudtam neki, de azt csak azért tettem, mert gyáva voltam. Kezdetekben szerettem volna megbántani, de aztán tényleg jól éreztem magam vele, és valamiért mindig elnapoltam, hogy bevalljam az igazságot. De mégis miért esik rosszul, hogy Miranda, és ő együtt vannak. Miért fájt annyira, mikor az a ribanc megcsókolta? Megcsókolta azt a szájat, amit egy hete még én csókoltam, és amire azóta is mindennél jobban vágyok. Te jó ég! Miket gondolok? Elvégre mi csak barátok voltunk, még nagyon régen, most meg még annak sem nevezhettük egymást. 

- De akkor miééééért? – kiáltottam hangosan akaratom ellenére, és beleszívtam a cigibe.

- Magadban beszélsz? – a sötétből egy alak lépkedett felém. Hunyorgatva néztem rá, és figyeltem, ahogy az ajtó feletti lámpa fénye egyre jobban megvilágítja az arcát. Mondjuk már a hangról nagyon jól tudtam, hogy ki az. 

- Te mit keresel itt? 

- Cigizni jöttem ki.

- Persze. Múlt héten még nem cigiztél.

- Azóta elég sok minden változott. – mondta, majd tényleg elővett a zsebéből egy doboz cigit, és rágyújtott.

- A vendégek a klub elé mennek cigizni. Ide nem jöhetnek ki, csak a dolgozók. De vááááárj! Hiszen te a sztriptíztáncos hercege vagy, biztosan bárhova betekintést nyerhetsz, nem csak a lábai közé. 

- Zavar? 

- Pffff… - nevettem el magam – Kösz, de nem éppen vagy az esetem. 

- Hát persze. – nevette el magát, majd beleszívott a cigibe. Most komolyan? Tényleg úgy tesz, mintha semmi nem történt volna? 

- Tudod…nem te vagy minden lány álma. – nem akartam annyiban hagyni a dolgot. Ő nem szólt vissza, csak szívta a cigit, és érdeklődve nézett rám. – Főleg nem az enyém. – fejeztem be komoran, és halkan. Az arca az eddigi ”nem törődöm” stílusból átváltott feszültté. 

- Ó! Persze, hiszen neked a pultos fiú az álmod. Nem?

- Na és, ha igen? Közöd nem sok van hozzá. 

- Ahogy neked sem az én életemhez. – mondta mosolyogva. Én eldobtam az elszívott cigimet, és elindultam befelé. De ahogy elhaladtam mellette, elkapta a kezemet, és magához rántott.

- Mi a…mit csinálsz? – kérdeztem dühösen, ugyanis eléggé szorította a kezemet, és nem akart elengedni.

- Valld be az igazat! – suttogta az arcomba – Jól esik, hogy szenvedni látsz?

- Miért? Te így szenvedsz? – nevettem pofon.

- Válaszolj!

- Nem hiszem, hogy hangyányi fogalmad is lenne a szenvedés fogalmáról. Én kilenc évig éltem úgy. Miattad! Szóval ne merészeld azt mondani nekem, hogy tudod mit jelent szenvedni. 

- Akkor, tessék! Itt az alkalom, hogy elmond, mi bajod van.

- Tessék? – azt hittem, hogy rosszul hallok. 

- Miért akartál tönkretenni? Mit csináltam?

- Ezt…ezt most komolyan kérdezed? – tekertem a fejemet.

- Ja. 

- Te jó ég! Te szemét…egoista…önző…seggfej! – minden szónál kapott egyet a mellkasára a szabad kezemmel – Nehogy azt mondd, hogy nem tudod, miről beszélek.

- Fogalmam sincs. – elengedett, hogy mindkét kezét felemelhesse védekezésképpen. Láttam rajta, hogy igazat mond, és tényleg nem tudja, hogy mire célzok. Fogalma sincs arról, hogy mi bajom van vele. Tényleg elfelejtette, hogy mit tett velem? Hogy miként rombolta darabokra a barátságunkat? 

Kérdőn néztem rá, a szemeim pedig megteltek könnyel. Hogy lehetett ő a legjobb barátom? Hogyan tudott megint a gondolataimba, és ami még rosszabb, a szívembe férkőzni? 

Lehajtottam a fejemet, a könnyeim lecsorogtak az arcomon. Így indultam el, vissza a klubba. Nem jött utánam, legalábbis azt hiszem. A fejem zúgott, de a hangját szinte tisztán hallottam.

- Carrie! – azon a néven szólított meg, amit ő adott nekem. Nem gondoltam, hogy még egyszer hallani fogom ezt tőle. Nem foglakozva vele beléptem az ajtón, és hangos durranással vágtam be magam után.

4. fejezet: Csak egy buli lesz

Sziasztok! Meghoztam a negyedik fejezetet is. Tudom, hogy nem lett valami izgalmas ez sem, de muszáj bevezetni valahogy a történetet. Ígérem, a következő fejezet már tartogat izgalmakat, és megkezdődnek a bonyodalmak is.
Várom a véleményeket!

El sem hiszem, hogy megint itt van. Miért kínoz? Miért kell emlékeztetnie arra, ami történt? Meg kellene mondanom neki, hogy ki vagyok, és akkor többet nem kellene látnom. Akkor soha többet nem jönne ide. De akarom én azt? Hiszen meg mernék rá esküdni, hogy valahol legbelül jól eső érzéssel tölt el, hogy legalább a tizedik koktélját rendeli, csak azért, hogy valamit hozzám szólhasson. Te jó ég! Miket gondolok? Nem vagyok normális.

- Caroline! – zökkentett ki egy mély hang – Ha akarsz, tarts nyugodtan szünetet. Nincs sok ember, bírjuk így is. – Gale állt mögöttem, és a csípőmre rakta a kezét, miközben hozzám beszélt. Valahogy nem zavart a közelsége, sőt…

- Akkor azt hiszem, kimegyek cigizni. – éltem a lehetőséggel. 

- Csak nyugodtan. – bólintott a fiú, majd széles mosollyal továbbállt. 

Bementem az öltözőbe, és előhalásztam a táskámból a cigimet, és az öngyújtómat. Kimentem a bár hátsó kijáratán, és rágyújtottam. Mélyen letüdőztem, ami rettentően jól esett. Nem tudom, de szerintem tényleg igaz, hogy a cigi jó hatással van az idegekre.

- Tudtad, hogy a dohányosok előbb meghalnak? – a hang majdnem halálra rémisztett.

- Most komolyan, te követsz engem? 

- Lebuktam. – emelte fel elismerően a kezeit. 

- Mi a francot akarsz tőlem? 

- Nem beszélgethetek a kedvenc pincérnőmmel? – mosolygott rám, és beletúrt göndör fürtjeibe.

- Harry, én … - kezdtem.

- Ez nem ér! Te tudod a nevemet, én meg nem tudom a tiédet!

 - A tiédet mindenki tudja. – forgattam meg a szemeimet. 

- Hogy hívnak? 

- Nem tök mindegy? Ha annyira fontos, miért nem kérdezed meg valamelyik munkatársamat?

- Az úgy nem ér! Addig nem akarom tudni a neved, amíg te magad meg nem mondod. – komolyan nézett rám. Nagyot hibázol vele, seggfej. Bárcsak megkérdezné valakitől, és akkor legalább szó nélkül eltűnne. Nem kellene többet találkoznom vele. 

- Arra várhatsz. – magam sem tudom, hogy miért ezt mondtam. Itt volt az esély, hogy megszabaduljak tőle, de nekem nem ment. Miért?

- Előbb-utóbb úgyis elmondod.

- Be kell mennem! 

- Várj még! – kapta el a kezemet. Az érintése villámcsapásként ért. Hozzámért, és én szinte sokkot kaptam. 

- Mi van már? – rántottam ki a karomat az ujjai közül. 

- Gyere el velem randizni.

- Pffff. – a nevetés kitört belőlem – Randizni? Te, meg én? 

- Igen. 

- Neked elment az eszed.

- Miért?

- Tudod mit? Keress valaki mást, akivel szórakozhatsz! – vágtam hozzá, majd visszamentem dolgozni. Vagyis csak mentem volna, ugyanis valaki elkapott az öltözőbe.

- Jobb lesz, ha leszállsz róla! – Miranda sziszegve közelített felém.

- Mi van? 

- Harry az enyém, érted?

- Nem úgy vettem észre, mintha annyira érdekelnéd. 

- Hát pedig hidd el, hogy…

- Csak, hogy megnyugtassalak,… – szakítottam félbe – …nekem nem kell tőle semmi. Ő inkább való hozzád, mint hozzám.

- Ezt jól látod! – mondta kissé megenyhülve. 

- Ja. Ő egy egoista seggfej, te meg egy elkényeztetett hisztérika vagy. – ezzel a mondatommal faképnél hagytam, és visszamentem a vendégek közé.

- Vele voltál kint, ugye? – Annie izgatott arccal nézett rám, mikor visszaértem – Toby! – fordult a mellette álló fiúhoz – Cserélnél helyet Caroline-nal egy picit? Meg akarunk beszélni valamit.

- Persze! – bólintott a fiú, és már ki is ment a pult mögül, egy tálcával a kezében. 

- Mi van? – néztem kérdőn.

- Amikor kimentél, kiment, és nem sokkal előtted ért vissza. 

- Ki?

- Harry.

- És akkor szerinted együtt voltunk kint?

- Miért nem?

- De! – adtam meg magam a faggatózásnak. 

- És mi volt? 

- Randira hívott.

- De jó! Mikor, és hova?

- Semmikor, és sehova. Nem gondolod, hogy elmegyek vele.

- De miért? Olyan jó pasi. 

- Aki egy seggfej.

- Nem is ismered.

- Igen. – mondtam leszegett fejjel – Igaz. 

Már hogy lenne igaz? Nagyon is jól tudom, hogy ki ő, és hogy milyen ember.

- Szia! Harry Styles! – arra lettem figyelmes, hogy a pulton átnyúló fiú bemutatkozik a mellettem álló Annie-nek.

- Annie Cross.

- Annie! Megkérdezed a barátnődet, hogy miért nem akar eljönni velem randizni? 

- Persze! – válaszolt boldogan a megszólított – C…

- Mert nincs kedvem. – vágtam gyorsan közbe, mielőtt Annie kimondta volna a nevemet. 

- Harry! Mi lenne, ha holnap csatlakoznál hozzánk? 

- Hova? – néztem rá zavartam a vörös lányra. Nem értettem, hogy mire céloz. 

- Hát tudoooood! – nézett rám nagy szemekkel – Holnap megyünk…öhm…izé…

- Hova? – kérdeztem újra. Már láttam, hogy mire megy ki a játék. 

- Tudjátok mit? – szólt közbe Harry, aki szerintem szintén átlátott Annie-n – Mi lenne, ha elvinnélek titeket egy szuper helyre. Ennél lehet, hogy nem jobb, mert ott nincsenek ilyen csinos pincérnők, de azért elmegy. 

- Megyünk! – kiáltott fel Annie.

- Menj csak, én kihagyom. 

- Ne mááár! Gyere! Naaaaa! Bulizzunk együtt végre!

- Jó! Legyen. – egyeztem bele. Végülis nem kettesben leszünk, így nem nevezhető randinak sem. Mindkettőnket hívott, tehát ez csak egy buli lesz. Arra meg amúgy is szükségem van, mert lassan úgy élem a napjaimat, mint egy nyugdíjas. Mondjuk nem pont azzal kéne szórakozni mennem, aki miatt ki vagyok készülve idegileg. 

- Nagyszerű! Akkor holnap értetek megyek. Kapok egy címet?

- Nem gondolod, hogy megadom a címemet. – förmedtem rá, amivel magamat is megleptem egy kicsit. 

- Szerinted be akarok törni hozzád?

- Itt az én címem! – Annie átnyújtott neki egy lapot - Gyere előbb értem, addig kiszedem belőle az övét is. 

- Szuper! – Harry elvette a papírt, és zsebre tette – Ötre legyetek készen! – mondta egy kacsintás mellett, majd megfordult, és elment. Még egy darabig iszogatott, majd fizetett Gale-nek, és lelépett a haverjaival együtt. Hogy miért tudom mindezt? Mert megint nem tudtam másra figyelni, csak rá.

- Akkor? Megadod a címed? – kérdezte Annie, mikor műszak végén átöltöztünk. 

- Meg. – fáradt voltam, és tudtam, akár mit csinálok, vagy mondok, úgysem hagy békén. 

- Annyira jó lesz. 

- Mi lesz benne jó?

- Hát egy világsztárral randizol.

- Nem lesz randi. Csak bulizni megyünk. 

- Hát peeeeersze!

- Menjünk inkább haza! Oké? – kérleltem, és elindultam ki a bárból. 

- Akkor délután találkozunk! – kiáltott Annie, és az utcán az ellenkező irányba indult.

Te jó ég! Hiszen már ma van! Ebbe az éjszakai műszakba belebolondulok. Haza kell érnem, és le kell feküdnöm. Alig lesz időm pihenni, hiszen mindjárt délután öt óra lesz, és mindjárt találkoznom kell vele.

3. fejezet: Egy kiló vakolat

Sziasztok! Köszönöm a sok véleményt! Annyira örülök, hogy már így az elején tetszik a történet.

Ez a rész egy kicsit unalmas lett, de ahogy mondani szoktam, mindig kell egy-két izgalommentes rész is. ;)

Jó olvasást!

- Tehát megkaptad az állást! – ez volt az első mondata apámnak, mikor másnap, szombat délben kikecmeregtem a szobámból. 

- Igen.

- Mikor jöttél haza?

- Fél hat körül.

- És milyen volt? – érdeklődött Dona, aki szintén a nappaliban volt, csakhogy a laptopját bújta.

- Elment. – válaszoltam neki egy vállrándítással. 

- Milyenek az emberek?

- Wesley, drágám, már mondtam, hogy Kate nagyon kedves nő. Biztosan sokat segített Carrie-nek. – intette le apám kérdését Dona.

- A nevem Caroline. – rá se néztem a nőre, csak öntöttem egy csésze kávét, és belekortyoltam – Kate-en kívül dolgozik ott más is. Van egy-két nagyképű ribanc, de a pincérek nagyon rendesek, és mindenben segítettek.

- Volt valami gond? – érdeklődött Dona a laptopja felett rám nézve.

- Nem vagyok kislány, el tudom intézni a dolgaimat. 

- Carrie… - szólt rám apa. Nagyon jól tudta, hogy milyen érzéseim vannak a barátnője iránt, mégis mindent elkövetett annak érdekében, hogy valahogyan megbékéljek vele. 

- Apa! A nevem Caroline! – kiáltottam rá – Nem pedig Carrie. Utálom, ha így hívnak. – igazából soha nem zavart igazán, ha így hívott valaki, mert már megszoktam, és már nem fájt. De ez a tegnap este után megváltozott. Örök életemben a teljes nevemen hívtak, egészen addig, míg meg nem ismertem Harry-t. Ő volt az, aki elkezdett Carrie-nek hívni, amit imádtam, és onnantól fogva, mindenkinek úgy kellett neveznie. Aztán miután megtörtént az a dolog, már senki nem merte kiejteni a száján a „Carrie” nevet. Apa pár éve megint elkezdett így nevezni, de mivel már nem érdekelt az egész dolog, nem is foglalkoztam vele. Most viszont… Előjött az összes régi emlék, minden fájdalom. A rengeteg sírás, és önsanyargatás.

- Mikor mész legközelebb? – kérdezte Dona úgy, mintha mi sem történt volna.

- Holnap este. Kétnaponta kell mennem. 

- És mindig éjjel dolgozol? 

- Mivel ez egy night klub? Gondolom, tudod mit jelent. – válaszoltam a szokásos lenéző hangnememben.

- Igen, drágám, Dona tudja. – bólintott apa, és láttam rajta, hogy kezd ideges lenni a viselkedésem miatt. De szerintem ezt igazán megszokhatta volna.

- A szobámban leszek. – szólaltam meg egy kisebb gondolkodás után, majd úgy tettem, ahogy mondtam. 

Visszafeküdtem az ágyamba, és az ölembe vettem a laptopomat. Felmentem a közösségi oldalaimra, ahol volt pár jelölésem. Az újdonsült munkatársaim voltak azok, jobban mondva Annie, Gale és Toby. Visszajelöltem nekik, és szinte öt másodperc múlva jött is egy üzenetem.

Annie Cross

Szia! Na kipihented magad?

Caroline Peterson

Szia! Igen, legalábbis azt hiszem. Nem olyan rég keltem.

Annie Cross

Emlékszem, hogy én az első nap után estig aludtam, felkeltem enni, aztán vissza az ágyba másnap reggelig.

Caroline Peterson

Lehet, hogy én is beájulok hamarosan. 

Annie Cross

Akkor nem is zavarlak. Holnap délután találkozunk.

Caroline Peterson

Szia!

Lehajtottam a laptop tetejét, és talán másodpercek alatt el is aludtam. Másnap arra ébredtem, hogy valaki dörömböl az ajtómon.

- Carrie, drágám, fel kellene kelned, hamarosan indulnod kell! – hallottam a hangot, amitől falra tudtam volna mászni.

- Ne csapkodd az ajtómat! Már rég fent vagyok! – hazudtam, nehogy már neki legyen igaza.

Kikászálódtam az ágyból, és elkezdtem készülni. Megmosakodtam egy kicsit, hogy kiverjem az álmot a szememből, majd felraktam a sminkemet. Egy kicsit vadabbat készítettem, mint általában szoktam, mivel az első nap kicsit kirívónak éreztem magam a többi lány között. Még a visszafogottnak látszó Annie-n is egy kiló festék volt. Mondjuk egy ilyen helyen ez elfogadható. Bordó szemhéjpúdert raktam fel, ami kiemelte a szinte fekete szemeimet, ás menni fog a munkaruhámhoz is. Vékony vonalat húztam a szemhéjtussal, és több réteg szempillaspirált használtam, amitől a szempilláim a szemöldökömet verdesték. Gondolkoztam a vörös rúzson is, de lehet, hogy az túlzás lenne. Ám végül meggondoltam magamat, hiszen a bőröm nem olyan fehér, ezért annyira nem tűnik fel, és amúgy is szerettem a rúzsokat.

A hajamat csak kifésültem. Semmi mást nem kellett vele csinálnom, szerencsére mindig szög egyenes. Felvettem egy farmert, és egy piros pulcsit, átakasztottam a vállamon a táskámat, és elindultam.

- Nem eszel valamit? – hallottam meg ismét az idegtépő hangot.

- De, és majd én elkészítem magamnak. – feleltem flegmán – Apu hol van? 

- El kell intéznie valamit. 

- Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit csinál, hanem hogy hol van. – vontam meg a vállamat – Na, mindegy. Megyek. – szinte fél perc alatt csináltam egy szendvicset, majd egy szó nélkül kirohantam a házból, jól bevágva magam mögött az ajtót. Csupán pár percre a házunktól volt a buszmegálló, így gyorsan kiértem. Útközben megettem a szendvicsemet is. Pont mire végeztem vele, akkor ért oda a busz. 

Körülbelül negyed órán belül már a Rose előtt voltam. Éppen időben értem oda, pont akkor, mikor Annie is. 

- Na? Hogy telt a pihenőnap? – kérdezte mosolyogva.

- Ne is mondd! Miután beszéltünk, el is aludtam. Alig másfél órája keltem fel. 

- Az igen! 

- Mondd csak, itt minden nap teltház van? 

- Általában igen, de főleg a péntek, és a szombat a húzósabb. 

- Hihetetlen, hogy az emberek hétköznap is bulizni járnak.

- A sztárok akkor is megtehetik. Elvégre nekik minden napjuk hétvége.

- Na ez is igaz. – bólintottam, miközben már a munkaruhánkba bújtunk bele. A sztárról pedig eszembe jutott ő. Az, aki megígérte, hogy minden nap itt lesz, mikor dolgozok. Az, aki fel akart szedni, ahogy meglátott.

- Jut eszembe! Nem is mondtad, hogy mi volt a 1D-s gyerekkel.

- Semmi. – tekertem meg a fejemet – Mi lett volna?

- Hát egész péntek este neked udvarolt. 

- Nem igazán az esetem.

- Nem az eseted? Ő mindenkinek az esete! – ámuldozott Annie. Imádtam, hogy úgy beszélgetünk mindig, mintha már ezer éve barátnők lennénk. 

- Annie! – nevettem rá – Ha neked tetszik, akkor átadom a terepet. Ma úgyis te leszel a pultban.

- Ki mondta, hogy ma itt lesz? – nézett rám kíváncsian.

- Azt mondta, hogy ezentúl mindig jön, ha dolgozok. 

- Jajjjj, de cuki. – csapta össze a tenyerét.

- Cuki? – kivágódott az ajtó, és megszólalt egy gúnyos hang – Igen, rátok esetleg csak azt a szót lehet használni. A szexi vagy a dögös inkább olyanokra illik, mint én.

- Meg az egoista, és beképzelt is. – válaszoltam gúnyosan mosolyogva az éppen akkor érkező Miranda-nak – Hol hagytad az udvartartásodat?

- Ők csak pénteken, és szombaton dolgoznak a teltház miatt. A többi nap a legjobbé. – kacsintott rám. 

- A legjobbé? Akkor miért vagy itt? – kérdésemre elöntötte a düh. 

- Ugyan már, kislány. Nézz magadra. Messziről látszik, hogy féltékeny vagy. 

- Mire? A nagy seggedre, vagy a felfújt melleidre? – közelebb jött hozzám, talán azt hitte, hogy megijedek majd tőle, de kitartóan néztem a szemébe. 

- Nahát! Micsoda smink! Csak nem tetszeni akarsz valakinek?

- Ahhoz nekem nem kell egy kiló vakolat. – válaszoltam, majd megfordultam, és magára hagytam, Annie pedig követett. 

- Imádom, hogy így ki tudod osztani. – lelkendezett mellettem. 

- Azt hiszi, hogy itt minden az övé. Ideje, hogy valaki megmondja neki a magáét. 

- Jogos. 

Fél órával a nyitás után már volt vagy hatvan ember. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan lesz erőm végigfutkozni az egész éjszakát. 

- Kisasszony! – a hang irányába indultam, hogy felvegyem a rendelést.

- Mit hozhatok? – kérdeztem, majd ránéztem a hang forrására – Már megint itt vagy? – bukott ki belőlem a kérdés.

- Mondtam, hogy itt leszek. – bólintott, és széles vigyorra húzta a száját, ahonnan a hófehér fogsora csak úgy világított a fényekben.

2. fejezet: Nem ez volt az utolsó

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy visszatérek a régi felálláshoz, amit még a másik tárhelyen használtam. Tehát két naponta jönnek majd a részek, így egyik héten négy, a másik héten három rész lesz.

Remélem, hogy mindenkinek megfelel így! ;) Várom a véleményeket!

Ő nem lehet az a Harry Styles, akivel egy óvodába, és egy iskolába jártunk. Fel kellett volna ismernem, hiszen szinte össze voltunk nőve. Az oké, hogy ő nem jött rá, hogy én ki vagyok, mert azóta a duci Carrie-ből vékony Caroline lett, de én hogy nem vettem észre? Tény, hogy már jóval az X-Factor előtt megromlott a viszonyunk, olyan tizenegy-tizenkét éves korunkban, és tény, hogy sokkal kigyúrtabb, izmosabb, és szexibb, mint valaha is volt. Te jó ég! Miket beszélek? Nekem utálnom kellene őt! 

Koncentrálnom kell a munkámra, és a vendégekre. De minél jobban beszéltem rá magamat a munkára, annál jobban, és annál sűrűbben őt figyeltem. A haverjaival beszélgetett, és iszogatott, miközben Miranda-t, a táncoslányt lesték, aki persze, hogy nekik rázta magát az asztal tetején.

- Baj van? – Annie hangja visszarántott a valóságba. 

- Tessék? Nem…semmi. 

- Akkor jó. A négyesnél téged kérnek. 

- Mi? Engem? 

- Aha. Azt üzenik, hogy hármat kérnek abból a koktélból, amit csináltál az előbb. Mi volt az?

- Nem t’om. Valami ütőset kért, és én csináltam neki. 

- Akkor vigyél nekik belőle, mert azt követelik. 

- Nem vinnéd ki te? – néztem rá reménykedve.

- A vendég kérése parancs.

- Ne már! – nyavalyogtam magamban, aztán elkészítettem a három ugyan olyan koktélt. Igazából fogalmam sem volt, hogy miket raktam bele az elsőbe, így csak találomra rakosgattam bele ezt-azt.

- Parancsoljatok! – tettem le eléjük az asztalra a poharakat, miközben Miranda királynő szinte az arcomba rázta a seggét. Rosszallóan néztem rá, amit észre is vett.

- Nem tetszik az új lánynak a műsor? – kérdezte vinnyogó hangon. 

- Ennél bármi jobb lenne. – mondtam szinte suttogva, amivel sikerült felhúznom a lány agyát, de a fiúk jót szórakoztak rajta

- Akkor gyere, és táncolj helyettem. 

- Majd egyszer. – mosolyogtam rá. 

- Hölgyeim! Nyugalom! – szólt közbe Harry. Már csak pont ez hiányzott. – Új lány! Ez nem éppen olyan lett, mint az előző. – mutatta fel a koktélját.

- Ütőset kértél, nem? 

- De! 

- Akkor meg idd meg, és várd a hatást. Ne válogass! – kacsintottam rá – Szerintem olyan mindegy, hogy mitől állsz be. Mondjuk, ha nekem is ezt kéne bámulnom egész éjjel, akkor én is a minél erősebb piákat innám. – élveztem, hogy Miranda feje majdnem szétrobban a dühtől. Harry először csak pislogott rám, majd a haverjaival együtt nevetett a beszólásomon. Sarkon fordultam, és visszamentem a pult mögé, ahol megelégedve folytattam a munkámat.

- Tudod, új lány, nagyon nagy szád van ahhoz képest, hogy ez az első napod. – szólalt meg a pult mellett Harry.

- Először is, örülnék, ha nem szólítanál így, másodszor pedig mit foglalkozol te azzal, hogy hogyan viselkedek a munkatársaimmal?

- Először is, akkor mondd meg a neved. Másodszor pedig te mondtad, hogy ha nem lesz munkád, kicsinálsz. – mondta nagyképűen, de mégis boci szemekkel.

- Már megkaptam a munkát, szóval rajtad nem múlott. – mosolyogtam gúnyosan – Az meg, hogy mi lesz ezután, már egyáltalán nem rád tartozik. 

- És a neved? 

- Inkább maradjak új lány. – bólintottam. Persze, majd meg találom mondani, hogy mi a nevem. Egyből levágná, hogy ki vagyok. Mondjuk így elnézve, lehet már nem is emlékszik a régi barátaira, és ismerőseire. Baromi nagy seggfej lett. 

- Most komolyan? – húzta fel a szemöldökét. 

- Ja. 

- Nem nagyon bírsz engem. Ugye?

- Semmi bajom nincs veled, csak ne várd, hogy leboruljak a lábad előtt, mint a lányok 99,9%-a.

- Akkor te vagy az a 0,1%?

- Azt a mindenit! Valaki nagyon jó matekból. – percek óta szóval tartott, de én még közben is tudtam végezni a munkámat. Nem szoktam elalélni magamtól, és nem soha nem érzem magam tökéletesnek, de most nagyon meg voltam elégedve.

- Mindenkivel ilyen vagy?

- Milyen?

- Ennyire ellenséges.

- Nem. – válaszoltam egyszerűen – Nem kell még visszamenned a barátaidhoz? Hogy hagyhatod, hogy egyedül nézzék a seggrázós műsort?

- Téged sokkal jobb nézni. – kajánul mosolygott, és én pofon tudtam volna vágni. 

- Ez a csajozós dumád?

- Az egyik, és általában be szokott jönni. 

- Nem a dumád miatt tudsz bárkit megfektetni, hidd el. 

- Megfektetni? – zavartan nézett rám – Nem szoktam mindenkivel összefeküdni. – úgy nézett, mintha megbántottam volna. Legalábbis anno, kilenc éve pont így nézett, ha megharagudott valamiért. 

- Bárki, aki nagyra akar törni, szó nélkül odaadja magát egy híres embernek. – mondtam tovább. 

- Hát velem nem sokan törnének nagyra.

- Igen? – néztem rá meghökkenve – Most azt akarod mondani, hogy nem használod ki a sztárságot?

- Igen, azt. Talán ennyire érdekellek? – jött elő megint a nagyképű nézése.

- Feltartasz a munkámban. Szerinted mennyire érdekelsz? 

- Hát hagyod magad feltartani. 

- Na jó. Menj, és csorgasd tovább a nyáladat a királylányra. – intettem felé, de ő nem mozdulsz.

- Nem éppen az esetem. – vonta meg a vállát. 

- Nehogy azt mond, hogy te inkább egy magamfajtát nézegetsz, mint egy félmeztelen táncoslányt, aki bármelyik pillanatban rádvetné magát.

- Pedig azt mondom. Inkább hallgatom azt, hogy szapulsz, mint Miranda sipákolását. 

- Nocsak, úgy veszem észre, hogy jól ismeritek egymást.

- Az hosszú történet. Elég sokat járok ide, ez egy jó hely. De szerintem mostantól a törzshelyem lesz. – összehúzott szemöldökkel néztem rá, nem értettem, hogy mit akar – Legalábbis azokon a napokon, mikor dolgozol. – tette hozzá kajánul mosolyogva.

Most tényleg fel akar szedni? Komolyan? Az egyszer biztos, hogy nem ülne itt, ha tudná, hogy ki vagyok. Sőt, szégyenében már lehet, hogy egy másik kontinensen lenne. 

- Szuper! – mondtam ismét gúnyosan. 

- Kétnaponta vagytok, ugye?

- Ja, miért?

- Csak hogy tudjam a beosztásodat. – kacsint rám – Na, de most lelépünk, mielőtt Miranda rászabadul a haverokra. – felkelt a bárszékről, lehúzta a maradék italt, ami a poharában volt, majd ismét rám nézett – Még valami! Olyan ismerős vagy. Nem találkoztunk már?

Ahogy felfogtam, hogy mit kérdezett, elszédültem, és megfordult velem a világ. Megismert? Nem. Akkor hozzám se szólna. 

- De! – vágtam rá.

- Tényleg? – a szeme felcsillant, de lehet, hogy csupán a szervezetébe bevitt alkoholnak köszönhetően láttam a villanást.

- Aha! Délután, mikor majdnem átmentél rajtam. – mosolyogtam rá.

- Hihetetlen vagy! – tekerte meg a fejét, fizetett, majd távozott. Hozzáteszem, elég nagy borravalót kaptam. Mialatt összeszedte a barátait, és a kijárat felé mentek, legalább ötször visszanézett rám, de én mindig úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Mikor eltűnt, hatalmasat sóhajtottam, hiszen rettentően megkönnyebbültem. De legbelül tudtam, hogy nem ez volt az utolsó alaklom, hogy találkoztam Harry Styles-szal.