2013. november 9., szombat

17. fejezet: A hazaút

Hát el sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok a rengeteg kommentért, és pipáért. Nagyon örülök, hogy sokatoknak tetszik az, ahogy írok, és érdekesnek találjátok a történetet. Ezért, ahogy ígértem, ma is hoztam egy fejezetet. Annyira nem lett izgalmas, mint az előző, de szinte csak Harry és Olivia beszélgetnek benne. A következő fejezettől tényleg beindulnak a dolgok, és remélem, hogy legalább annyira élvezni fogjátok az olvasást, mint én élveztem az írását.
Örülnék továbbra is a kommenteknek, és pipáknak, illetve akinek tetszik az írásom, az iratkozzon fel jobb oldal!

A könnyeim elhomályosították a szemeimet, miközben megtöröltem a számat, és lehúztam a vécét. 
- Jól vagy, édesem? – hallottam kintről Vic hangját.
- Tűnj el innen, oké? – kiáltottam vissza gyűlölködve. Legszívesebben kimentem volna, és kitéptem volna az összes szál haját. Miért csinálja ezt velem? Itt enyeleg Harry-vel, közben meg arról rizsáz nekem, hogy tuti lesz köztünk valami. 
- Gyere ki, és hazamegyünk. 
- Menj… el… innen! Most! – ordítottam.
- Figyelj… Menj csak! Majd én. – hallottam Harry suttogó hangját, majd Vic kopogó cipőit távolodni. – Gyere ki. Kérlek!
Kinyitottam az ajtót, és a potyogó könnyeim között ránéztem.
- Jobban vagy? – kérdésére bólintottam. 
- Hazamegyek. 
- Szólok Liam-nek, és mehetünk.
- Inkább gyalog megyek. A levegő jót tesz.
- Akkor menjünk.
- Te ne gyere!
- Nem gondolod, hogy magadra hagylak?
- De. Pontosan azt gondolom.
- Menjünk. 
- És Vic? 
- Mi van vele? 
- Itt hagyod?
- Majd Liam hazaviszi őket. Mondta már nekik. Na, gyere!
Nem akartam ellent mondani neki, ezért elindultam kifelé. Odaszaladt Liam-hez, és súgott neki valamit, amire ő csak bólintott. 
- Mehetünk. – megfogta a kezemet, és így, kéz a kézben vonultunk ki a bárból. 
- Ebből megint címlap lesz. – mondtam neki halkan. 
- Jaj, bocs. Nem akarom, hogy Louis félreértse. – mondta gúnyosan, és elengedte a kezemet. Én viszont gyors voltam, és elkaptam a csuklóját, majd az ujjaimat összekulcsoltam az övével. Ennek eredményeképp mintha egy kis mosolyt láttam volna a szája szélén.
- Nem fázol? – kérdezte, mikor már az utcán sétáltunk, egy kicsit lassabb tempóban. 
- Csak egy kicsit. – mire kimondtam a válaszomat, már a vállamra terítette a pulcsiját, és újra megfogta a kezemet. – Nagyon aranyos a nővéred. 
- Tudom. Imádom, ő a mindenem. Rengeteg jó tanácsot ad mindig. 
- Nekem is adott párat. 
- Tényleg? – kérdésére csak bólintottam – És rólam is volt szó? – nézett rám nagyképűen. 
- Igen. 
- Hmmm… Pontosabban?
- Az titok. – mosolyogtam rá, mire ő is nevetni kezdett. – Véééégre!
- Mi végre?
- Végre mosolyogsz, megint! 
- Én mindig mosolygok. 
- Hazudós. 
- Louis-val jól megvagytok? – a hirtelen kérdése meglepett.
- Nem.
- Nem? 
- Nem, mivel nem vagyunk sehogy sem.
- Ezt ő is tudja?
- Biztos vagyok benne. Legalábbis csak észrevette, hogy egyszer sem hagytam, hogy megcsókoljon.
- Tényleg? Azt hittem, hogy már megvolt…
- Nem. Nem volt semmi a vacsorán kívül, ami baráti vacsora volt.
- Akkor jó. – sóhajtott egy nagyot.
- És Vic? 
- Mi van vele?
- Hát éppen megzavartalak titeket, mikor berontottam a vécébe.
- Miben zavartál volna meg? 
- Azt nem tudom.
- Csak beszélgettünk.
- Aha.
- Rólad. – tette hozzá halkan. 
- Tessék? 
- Nem fontos. Itt is vagyunk. – mutatott a házunk felé.
- Köszi, hogy hazakísértél. 
- Ez csak természetes.
Álltunk egymással szemben, és csak bámultuk a másikat, majd hirtelen szorosan magamhoz szorítottam. 
Pár másodpercig hezitált, majd éreztem, ahogy körém fonódnak a karjai. Nem akartam elengedni, azt akartam, hogy örökké tartson. Annyira jó volt, ahogy az izmos kezei átkaroltak miközben az arcomat a vállába fúrtam. Lassan egy perce így álltunk, mikor befordult egy kocsi a ház elé, amiből Vic, és Tracy pattantak ki. Egyből szétugrottunk.
- Akkor én megyek is, legalább Liam elvisz. – szólt Harry, és hátrálni kezdett, de közben végig engem nézett.
- Szia.  
- Szia. – intett, majd elszaladt a lányok mellett, akik befelé tántorogtak a magassarkúikon.
- Jobban vagy? – kérdezte Vic.
- Persze, köszi, és bocsi. 
- Semmi baj, de miért akadtál ki rám?
- Semmi, csak azt hittem, hogy te…
- Én, és Harry? – kérdezte nevetve, miközben már a nappaliban vetettük le a cipőinket. 
- Aha. 
- Féltékeny vagy? – nézett rám még mindig nevetve. 
- Dehogy. – tekertem meg a fejemet.
- Nem kell aggódnod, végig rólad volt szó.
- Mi? Miről?
- Nem is tudom. Csak rólad. Mindenről. Inkább én beszéltem, ő meg csak hallgatott. – vonta meg a vállát, majd hozzátette – Louis-ról kérdezett, hogy mi van köztetek. Mondtam, hogy semmi. Láttad volna az arcát, hogy mennyire megkönnyebbült. Beléd van zúgva. Ez már tuti. 
- Menj inkább aludni. – mondtam neki nevetve, majd bevonultam a szobámba. Lefeküdtem az ágyra, a szoba pedig megint forogni kezdett, pedig azt hittem, hogy a vécével való találkozásom után jobban lettem. Beleszagoltam a pulcsiba, ami még mindig rajtam volt. Egy kicsit kocsma szaga volt, de így is erősen éreztem azt a kellemes, és általam annyira szeretett parfüm illatot. Aztán eszembe jutott, hogy ez már a második pulcsija, ami nálam maradt. Szegénynek lassan nem lesz mit felvennie.
Előhorgásztam a telefonomat a táskából, amin egy üzenet várt. 

 „Sajnálom, hogy ott hagytalak. Máris hiányzol. – Louis”

4 megjegyzés:

  1. Miért itt hagyod abba? Ez így nem ér!! :D Nagyon de nagyon jó lett, imádom ;) Várom a kövit ! Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) ne aggódj! holnap jön ;)

      Törlés
  2. Hello!
    Jajj, na! Muszáj mindig a legjobb résznél abbahagyni? Annyira jó volt, nem bántam volna, ha tovább tart. xDDD Minél hamarabb hozd a folytatást, már nagyon kiváncsi vagyok. Siess! :)

    xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. háááát. pont az a lényeg, hogy meglegyen az izgalom ;)

      Törlés