Sziasztok! Itt a péntek, tehát itt az új rész. Megtudhatjátok, hogy hogyan folytatódik Liv és Harry kapcsolata a szerelmi vallomások, és az együtt töltött éjszaka után.
Várom a véleményeket, és a pipákat, illetve köszönöm, hogy már tizenkét feliratkozó van, illetve majdnem nyolcezer oldalmegjelenítés.
Nem húzom az időt, itt is van a rész.
- Mi lesz most? – kérdeztem, miközben a vállán pihentem, és a tetoválásait rajzolgattam körbe az ujjaimmal.
- Hogy érted? – nézett rám.
- Louis-val. Nem hiszem, hogy örülne nekünk.
- Tudom. – hangja csalódott volt – De nem akarom, hogy vele legyél.
- Nem leszek vele, Harry. – emeltem fel a fejemet, és a szemébe néztem – Miért lennék vele?
- Mert ő a legjobb barátom, és nem akarok neki rosszat.
- Te pedig az ő legjobb barátja vagy, és biztos, hogy ő sem akar rosszat neked. Meg különben is, te szeretsz, és ő meg nem. Egy-két csókon kívül semmi nem történt.
- Ki mondta, hogy ő nem szeret?
- Ő maga.
- Mindig jól tudott színészkedni.
- Mi van?
- Beléd van zúgva. Szerinted pont én nem veszem rajta észre?
- Ne! Ne már!
- De!
- Akkor mi legyen?
- Szerintem semmi. Hagyjuk ennyiben a dolgot.
- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek – Megfektettél, és ennyi? Erre ment ki az egész? – ugrottam fel. Nem tudtam, hogy mit gondoljak.
- Te jó ég! Dehogy! – ült fel mellém, és átölelt – De Olivia, mégsem mehetünk le a szobámból kézenfogva.
- Olivia? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Azt mondtad, hogy az a neved. – nevetett játékosan, és még jobban magához húzott – Liv. – suttogta a hajamba. Annyira hiányzott már, ahogy így szólítson.
- De most tényleg! Mit fogunk csinálni?
- Szerintem azt, amit eddig. Ugyan úgy találkozunk, de persze a fotósok előtt nem csókolózunk, meg semmi hasonló. Louis-val viszont nem találkozol, lemondod a randikat, nem érsz rá majd soha. Tudom, hogy ez irtó nagy szemétségnek tűnik, nagyon szeretem őt, de te akkor is az enyém vagy.
- Bírni fogod a hazudozást?
- Ez nem hazudozás. Te megmondtad neki, hogy nem akarsz tőle semmit. Én meg már az első találkozásunk óta beléd vagyok zúgva. Ennyi.
- Azóta, amióta kidobtalak a házból? – csodálkozva néztem rá.
- Abban a pillanatban beléd szerettem, amint elküldtél a francba. – nevetett büszkén.
- Bolond vagy. – tekertem meg a fejemet, majd a faliórára pillantottam – Te jó ég! Vissza kell mennem. Mit gondolnak, hol vagyok?
- Neeee! Még ne! – húzott vissza szinte nyavalyogva maga mellé – Még egy picit maradj.
- Miért nem jössz le te is? Elvégre a nővéred szülinapja van.
- Lemegyek, de nem veled. Nem gondolod, hogy feltűnő lenne, ha egyszerre állítanánk be? Két órája itt vagyunk fent.
- Héééé! Ezt most úgy mondod, mintha én tehetnék róla. Te nem bírtál magaddal! – néztem rá felhúzott orral, játszva a sértődöttet.
- Igenis te tehetsz róla, mert annyira szép vagy, és szexi, és annyira szeretlek. – bújt megint hozzám. Esküszöm olyan, mint egy kisgyerek.
- Akkor inkább fel is öltözök, mielőtt megint rádjön.
- Jobb lesz, ha sietsz. – elengedett, és hátradőlt az ágyban, úgy nézte végig, míg magamra kapkodom a ruháimat.
- Tetszik, amit látsz? Mert igazán segíthetnél kiszökni innen? – dobtam fejbe egy párnával, mikor elkészülve vártam rá. Felpattant az ágyból, és egy cseppet sem zavartatva magát, teljesen meztelenül az ajtóhoz ment, és kinyitotta azt. – Hééé! Mi lenne, ha nem mászkálnál egy szál semmiben a folyosón? – rántottam vissza a karjánál fogva, amire nevetni kezdett.
- Féltékeny vagy, hogy valaki meglát?
- Szerinted kinek kellene ez? – mutattam végig a testén, mire ő elkomolyodott – Csak vicceltem. Igen! Féltékeny vagyok! Most megfelel?
- Határozottan jobb így! – bólintott büszkén – Erről jut eszembe, ezentúl nem mászkálhatsz ám ilyen rövid, meg ilyen kivágott ruhákba.
- Értettem főnök! – hagytam rá, jobb nem vitatkozni vele ilyenen – De most megyek.
Harry kidugta a fejét az ajtón, és körülnézett.
- Tiszta a levegő. – mondta, majd magához húzott, és újra megcsókolt.
Mosolyogva hagytam el a szobát, de majdnem leestem a lépcsőről, mikor az alján megjelent Louis.
- Hát te merre jártál? – nézett rám mosolyogva.
- Hát…én…
- Köszönöm, édesem! – jött elő szinte a semmiből Anne - Megtaláltam!
- Megtaláltad? – nézett rá Louis értetlenül.
- A telefonomat. – mutatta a levegőbe a kezében lévő mobilt – Olivia segített keresni, mert eltűnt, és fontos hívást várok.
- Értem! – mosolygott rám Louis, amitől úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna. Ha tudná, hogy mit tettem nemrég.
- Menjünk vissza a buliba. – javasolta Anne.
- Oké. Én a mosdóba indultam, de sietek.
- Rendben. – bólintottam én is, de nem mertem ránézni, mikor elment mellettem – Köszönöm. – fordultam hálálkodva Anne felé, mikor a fiú eltűnt a szemem elől.
- Nincs mit. – mosolygott rám – Megbeszéltétek?
- Valami olyasmi. – nevettem rá, és éreztem, hogy elvörösödök.
- Rendben, nem az én dolgom. – emelte fel védekezően a kezét.
- Nahát! Életem három nőjéből kettő itt van! – kiáltott fel Harry a lépcső tetején. Én tágra nyílt szemekkel néztem rá, majd Anne-re, aki csak mosolygott.
- Fogd már be! – vettem suttogóra a hangomat.
- Most miért? Anyu mindent tud. – vonta meg a vállát, és átölelt mindkettőnket, mikor mellénk állt.
- Louis most ment fel a mosdóba. – néztem rá, és még mindig suttogtam, közben pedig próbáltam leszedni magamról a kezeit. A Louis név hallatára, azonban mint egy kiskutya, behúzta a nyakát, és rögtön a lépcső felé nézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem látott-e meg minket.
- Menjünk be inkább a nappaliba. – javasolta Anne, miközben Harry még végigsimított egyet a fenekemen, cserébe pedig kapott egy lesújtó nézést. Direkt csinálja, imádja, mikor ideges leszek. Ezért is mentem előre de még hallottam, ahogy anyjának elmeséli a megállapodásunkat.
Azért jó volt, hogy valaki tudja a titkunkat.
Mikor visszaértem a többiekhez, egyből jöttek a kérdések, hogy merre voltam. Mindegyikre ugyan azt válaszoltam:
- Anne-el beszélgettem.
Aztán mikor Harry is megjelent, mindenki, legalábbis a négy barátja, és a lányok is elcsodálkoztak rajta, hogy mennyire jókedvű lett. Olyan, amilyen már régen nem volt. Erre az ő válasza az volt, hogy:
- Miért ne lennék boldog, mikor életem női itt vannak mellettem, és szeretem őket. – tudtam, hogy ezzel a gondolatával rám is céloz, de a többiek csak Anne-t, és Gemma-t sorolták Harry életének női közé. Többször tett burkolt megjegyzést rám is, de szerencsére senki nem vette a lapot. Én pedig meg tudtam volna fojtani, persze csak szeretetből, de akkor is. Hogy lehet ilyen, hogy ennyire imádja, mikor ideges vagyok? Ezt még visszakapod, Styles!
- Mi a franc van veled? – lépett közelebb hozzám Vic, és vizslatva mért végig.
- Miért? Mi lenne?
- Eltűntél két órára. Hol voltál?
- Anne-el beszélgettünk. – mutattam a nőre, aki éppen Gemma-val beszélgetett.
- Ő Harry-ék anyja, ugye?
- Aha. – bólintottam mosolyogva.
- És Harry-vel mi volt?
- Miért? Mi lett volna vele?
- Hülyének nézel? Anne itt volt végig. Csak téged, és Harry-t nem láttalak. Aztán megjelensz, majd pár másodperccel később ő is. Tehát?
- Nem is találkoztunk. – vontam meg a vállamat.
- Hát jó. Csak emlékeztetnélek arra, hogy még az elején megbeszéltük, hogy nem titkolózunk. De ez a te dolgod, ha akarod, akkor beszélsz róla. – mondta, és otthagyott. Alig egy pillanat múlva Gemma lépett mellém.
- Te jó ég! Úgy örülök nektek. – mondta, és átölelt.
- Tessék?
- Hát Harry-nek, és neked.
- Mi van?
- A nővére vagyok, én ismerem a legjobban. Azt hiszed, hogy nem veszem rajta észre, hogy milyen boldog? A szeme pedig csak úgy ragyog, mikor rád néz.
- Mondott valamit?
- Semmit, de nem is kellett. Messziről látszódik, hogy forr köztetek a levegő. – miközben beszélt, én ránéztem Harry-re. Ő a barátai mellett állt, és velük beszélgetett, de közben végig engem figyelt. Összemosolyogtunk, és ettől megint elkezdett dübörögni a szívem. Bárcsak ott lehetnék mellette, és átölelhetném, csókolhatnám, és ne kellene titkolózni. Egy pillantást vetettem a többiekre is, Harry mellett ott állt Louis, aki ugyan úgy nézett rám, mint a barátja. A szívem pedig majdnem megszakadt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése