2013. november 17., vasárnap

23. fejezet: A nagy nap

Sziasztok! Itt is van a legújabb rész, remélem, hogy tetszeni fog ez is, és kapok pár kommentet, és pipát is. ;)
A hétfői részhez csak annyit fűzök hozzá, hogy onnantól igazán beindul az a bizonyos szerelmi háromszög a főhőseink között.

Fogalmam sincs, hogy mikor sikerült elaludnom este. Talán órák is elteltek úgy, hogy ültem a szobámban, és az olvasólámpa mellett bámultam a plafont. A gondolataimban csak egyetlen egy mondat játszódott le újra, és újra: „…tudhatnád, hogy én vagyok a legnagyobb rajongód.” Ő a legnagyobb rajongóm. Ő az, aki messziről figyel, aki nem tudja, hogy mi történt vele, aki elmondaná, de nem meri, mert fél. Harry az. Semmi másra nem tudtam koncentrálni. A gondolat, hogy már csak órák választanak el a végső finálétól, most szinte eltörpül az mellett, amit Harry mondott. Miután elaludtam, még az álmaimban is csak őt láttam, és hallottam. Talán ezért sem volt meglepő, hogy mikor reggel felébredtem, ő volt az első gondolatom. 
- Hogy aludtál? – érkezett a kérdés Vic-től, mikor kicsoszogtam a nappaliba. Álmosan huppantam le mellé a kanapéra, és hátradöntve a fejemet, nagyokat pislogtam. Nem voltam álmos, csupán nem tudtam gondolkodni. 
- Őszintén? – kérdeztem vissza.
- Oké, hülye kérdés volt. – ismerte be – Nem beszéltél vele? 
- Kivel? – játszottam az értetlent, de csak egy lesújtó pillantást kaptam válaszul – Nem. Mikor beszéltem volna vele? Meg mégis minek? 
- Mi az, hogy minek? 
- Minek beszéljek vele, Vic? Ő maga ismerte el abban a levélben, hogy fél.
- De hát mégis beismerte tegnap. 
- Az egy dolog. Amúgy is, mit vársz? Nem gondolod, hogy egyből a nyakába ugrok, és örök szerelemben élünk. 
- De. Valami ilyet képzeltem el. 
- Amúgy is, csak barátok vagyunk. Semmi több. Az, hogy ajándékokat küld, nem jelent semmit. A barátok is megajándékozzák egymást.
- Igen! Meg szerelmes leveleket írnak. Ugyan már! Nyisd ki a szemedet! 
- Jó! Elég legyen, oké? Szerintem, van jobb dolgunk is, mint ezzel foglalkozni. 
- Megint mi a vita tárgya, korán reggel? – érkezett meg Tracy is a nappaliba.
- Semmi. – nem akartam, hogy megint újrainduljon a veszekedés, ezért inkább nem mondtam meg az igazat Tracy-nek. 
- Szerintem, el kellene készülni, és lassan elindulni, nem? 
- Jó lenne. – helyeselt Vic – Ugorjunk be valahova reggeliért, aztán útközben megkajálunk. 
- Simon nem jön értünk? – kérdeztem meglepetten. 
- Nem. – válaszol Tracy – Valami dolga van még délelőtt, de azt mondta, hogy ott találkozunk. Szerintem mehetnénk gyalog. Tök jó idő van.
- Ha gyalog megyünk, soha nem érünk oda. – mondtam egyhangúan. 
- Majd veszel fel egy napszemüveget! – vetette oda Vic, amivel lezártnak tekintette a témát. 
Mind a szobánkba mentünk készülni, a hajamat csak kifésültem, majd belebújtam egy fehér, kötött pulcsiba, és a korall színű, fehér csillagos farmerembe. Felkaptam a legkényelmesebb fehér topánkámat, majd átakasztottam a vállamon a buggyos, fekete táskámat. 
Végül pedig a fejemre biggyesztettem egy nagy napszemüveget, nem mintha el tudnék bújni mögötte az emberek szeme elől. Éppen mikor elkészültem, kopogtattak az ajtón.
- Tessék!
- Szia, kicsim! – apu nyitott be, és nézett szét a szobában.
- Sziaaaa! Hogy aludtál? 
- Egész jól. De ezt inkább tőled kellene megkérdezni. 
- Ahhoz képest, hogy mi vár ránk ma, egész jól. 
- Ne gondolj arra, hogy ez az utolsó. Képzeld azt, hogy csak otthon énekeltek a szobádban, mint régen. 
- Mit keresel? – kérdeztem rá, hiszen már legalább tízszer nézett körbe a szobában, és bámult az ágyamra.
- Azt hittem, hogy nem vagy egyedül.
- Mindhármunknak külön szobája van. 
- Nem a lányokra céloztam. – húzta el a száját. 
- Hanem? 
- Hát a tegnap esti vendégedre. Arra a széttetovált, fürtöskére. 
- Harry? – nevettem el magamat – De hát csak a pulcsijáért jött. Egyik este hazakísért egy buliból, és odaadta a pulcsiját, mert fáztam. A lakáskulcsa benne maradt, és szüksége volt rá. Csak barátok vagyunk.
- Hát persze. Anyád mesélt róla. Nem tudom, hogy mi tetszik neki benne. – tekerte meg a fejét. Annyira apura vall, hogy nem tetszik neki egy fiú sem, aki a közelembe kerül. Pedig biztos kedvelné őt, ha jobban megismerné. Csupán félt engem, mert azt hiszi, hogy még mindig az a kislány vagyok, mint évekkel ezelőtt. – Utána olvastam, és elég nagy nőcsábász.
- Te rákerestél a neten? – hüledeztem. 
- Arra való, nem? 
- De! – nevettem – Jól van, apu. Mennünk kell. Este gyertek időbe!
- Rendben! – ölelt magához – Aztán csak ügyesen. Tudod? Mint otthon.
Tíz óra is elmúlt, mire elindultunk. Bementünk a közeli reggelizőbe, és vettünk pár dolgot, amit útközben tömtünk magunkba. Már ha lehetett evésnek nevezi azt, amit műveltünk. Az izgalom miatt totál kész voltam, és láttam a lányokon, hogy ők is ugyan így vannak. De hát mégis csak muszáj volt ennünk, ha nem akarunk összeesni a színpadon. 
- Te jó ég! – kiáltott fel egy csapat fiatal lány, mikor lehaladtunk mellettük – Készíthetnénk pár képet veletek?
- Persze! – bólintottunk, és beálltunk egy közös képre a lányokkal. 
- Már a fináléra mentek? 
- Igen! Megnéztek majd minket? – válaszoltam, miközben aláírtam egy-egy papírt nekik. 
- Sőt, élőbe látunk majd titeket. Igaz, hogy a 1D lesz a meglepetés zenekar?
- Igen, de nem tőlem hallottátok. – kacsintottam rájuk.
- Nagyon aranyosak vagytok ám Harry-vel. – mondta az egyik lány – Én totálisan Holivia fan vagyok. 
- Én viszont Lolivia fan vagyok. – szólalt meg egy másik lány – Szerintem vele, sokkal édesebb lennél.
- Lolivia? – néztem rájuk zavart mosollyal. 
- Hát Louis, és Olivia. Lolivia. 
- Nahát! Ezt még nem is hallottam. 
- És megtudhatnánk, hogy kivel jársz? – néztek rám hatalmas, kiskutya szemekkel. 
- Senkivel sem járok. Szeretnék a karrierünkkel foglalkozni. Igazából időm sincs ilyeneken gondolkodni. Na de most rohannunk kell! Este pedig drukkoljatok! – mondtam nekik vidáman, és integetve tovább is álltak. 
- Lolivia? – szólalt meg Vic – Miket ki nem találnak ezek. 
- Foglalkozzunk az estével, ne megint ezzel, oké? 
- Felőlem! De úgyis mindjárt találkozol velük. Nem tehetsz úgy, mintha mi sem történt volna.
- De hát nem történt semmi. 
- Csak bevallotta, hogy beléd van zúgva. – csatlakozott Tracy is.
- Már te is kezded? Ne már! – ámuldoztam, ugyanis a két barátnőm már megint egyet ért. 
- Most ne velünk kiabálj!
- Nézd csak, ott is vannak! – mutatott Vic a stúdió mögötti parkoló felé. Észre sem vettem, hogy már itt vagyunk, annyira lefoglalt a lányok győzködése. Az elkerített hátsó részen kint állt egy kisbusz, és a srácok mellette beszélgettek, pár testőr pedig felügyelt rájuk. Vajon egyszer majd ránk is így fognak vigyázni? A szemem egyből Louis-n akadt meg, aki póló nélkül focizott Niall-el.
- Hmmmm. Legalább jó látvány fogad minket. – jegyezte meg Vic kajánul mosolyogva. Nevetnem kellett, hiszen annyira tipikus volt tőle. 
- Hali! – köszöntünk, mikor közelebb értünk. 
- Sziasztok! – Louis egyből letette a labdát, és elindult felénk. Vic, és Tracy otthagyott minket. 
- Szia!
- Szia! – kihúzta magát előttem, de én próbáltam nem ránézni a meztelen izmaira. Tudtam, hogy direkt csinálja, és hogy zavarba akar hozni, ezért inkább a szemeibe néztem. Bőven elég jó látvány volt az is. – Hogy vagy? 
- Szétvet az ideg. – nevettem rá zavartan. 
- Úgyis nyertek! És akkor én kapok egy újabb vacsit. 
- Tessék? 
- Hát tegnap már beszéltünk róla, nem? 
- Azt mondtam, hogy visszatérünk rá. Nem mondtam igen! 
- De nálad a nem is igen jelent. – nevetett rám, majd kacsintott egyet, és visszament focizni Niall-el, aki már legalább negyvenszer kiabált neki, hogy ne udvaroljon, hanem menjen. 
Elindultam a lányok után, akik valószínűleg már bementek. Mikor felléptem a lépcsőre, szembe találtam magam Harry-vel, aki éppen telefonált. Rámosolyogtam, de ő csak biccentett egyet a fejével, majd felállt, és odébb ment, ahol a ház falának dőlve beszélt tovább a telefonba. 
Megrántottam a vállamat, majd bementem az ajtón. De nem hagyott nyugodni az, ahogy rám nézett. Mintha haragudni. De hát nem csináltam semmit. Lehet, hogy megbánta, hogy elmondta tegnap este. De az is lehet, hogy valami fontos, és komoly telefonbeszélgetést folytatott. Igen! Biztosan ez lehet az oka. 
- Sziasztok! – köszöntem, mikor benyitottam az öltözőbe. A lányok már vizes hajjal ültek, és pillanatokon belül engem is a mosóba ültettek. Mialatt a hajammal babráltak, végig csak Harry haragos arca lebegett a szemem előtt. Rosszat sejtettem.

9 megjegyzés:

  1. Áááá! Ez nem igaz, miért kell itt abbahagyni? Nagyon jó volt! Minél hamarabb hozd a kövit!

    VálaszTörlés
  2. Szia !
    Oh my fucking goodnees... I'm sorry ! NEM HISZEM EL !!! Ez nekem mára sok(k) volt... Teljesen lefáradtam :) Nem értem mi baja van Hazz-ak de sejtem ;) Ez a rész k***a jó lett !!! Hhúú, le kell nyugtatnom magam. Azt sem tudom, hogy hol vagyok. Most sírjak vagy nevessek ?! Inkább a nevetés mint a sírás, nem ? Nagyon remélem nem esnek ki !
    Annyira megkönnyebbültem, mikor elolvastam a válaszodat az előző komimhoz ! Nagyon örülök, hogy még lesz pár fejezet ! De kíváncsi leszek a végére, hogy *happy vagy sad* lesz a vége de remélem az első. Hamar hozd a következőt már várom !
    Dorcsi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. U.í.: Nagyon ravasz vagy azért mert leírtad és képet is tettél fel Lou-ól, hogy nincs rajta felső ;) Elismerésem a tiéd ! Nagyot nevettem mikor kihúzta magát azért mert cukkolni szerette volna Olivia-t !! Nagy szórakozás olvasni a blogod :)

      Törlés
    2. nagyon köszönöm :) annyira aranyos vagy. mindig olyan kedveseket írsz :) el sem tudod hinni, hogy mennyire jól esik :) örülök neki, hogy így szereted a blogot.
      holnap is lesz ugye rész, és annyit elárulok, hogy most fog igazán beindulni Harry és Olivia kapcsolata ;)

      Törlés