2013. november 18., hétfő

24. fejezet: Csók?

Sziasztok! Új hét, így rögtön új rész is! Biztos vagyok benne, hogy nem fogtok rám haragudni azért, mert ilyen rövid lett, ugyanis annál izgalmasabb. Nagyon remélem, hogy tetszik majd. Annyit elmondok, hogy ez az a fejezet, amelyben beindul Harry és Liv kapcsolata. ;) Ezek után semmi másra ne számítsatok, csakis izgalmakra!
Meg szeretném még köszönni a kommenteket, és a pipákat. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyien szeretitek a blogot. Külön köszönet azoknak, akik minden nap írnak! ;)
Jöjjön is az új rész! Jó olvasást! Várom a véleményeket!

Kisminkelve, kész hajkoronával üldögéltünk, és vártuk, hogy magunkra vehessük a ruháinkat. Vic haját begöndörítették, majd felkontyozták a feje tetejére, Tracy-ét szintén felrakták a feje tetejére, de az övét előtte szög egyenesre vasalták. Az enyémbe hullámokat csináltak, és bal oldalon eltűzték. 
Már fél hat is elmúlt. Simon egyfolytában befutkozott hozzánk, és mindig megkérdezte, hogy jól vagyunk-e, vagy nincs-e szükségünk valamire.
Ahogy telt az idő, és közeledett a kezdés, egyre nagyobb lett a gombóc a torkomban, a hasam pedig fel-le ugrált. Vic velem szemben ült, és a telefonját nyomkodta. Ránéztem, és láttam, hogy pont ugyan úgy rángatja a lábát idegességében, mint én. 
- Itt vannak a szüleim! - ugrott fel Tracy boldogan, miután rápillantott a telefonjára, mai pittyent egyet. 
- Az enyémek is most értek ide! Anyu most írt. – tette hozzá Vic – Lemegyünk?
- Persze. Olivia?
- Menjetek csak, én maradok. Jobb lesz, ha nem látom még a színpadot. De puszilok mindenkit.
- Oké. – bólintottak, és már el is tűntek a folyosón. 
Alig, hogy magamra maradtam, kopogtattak a nyitott ajtón. 
- Szia! 
- Szia! – mosolyogva, és talán kissé megkönnyebbülve néztem fel az érkezőre. 
- Mi a helyzet? – kérdezte, és leült velem szembe. 
- Az őrület szélén állok. – feleltem nevetve. 
- Elhiszem. Mit fogtok énekelni?
- Katy Perry-től a Roar-t, ez volt az, amit már énekeltünk egyszer, meg Taylor Swift-től a Trouble-t. 
- Nahááát. Az én számom. – nevetett fel.
- Szereted? Mert én nagyon nem. 
- Szeretem-e? A dal nekem szól. 
- Mi vaaan? – elképedve néztem rá. 
- Mondom. Nekem írta, miután szakítottunk. – bólintott.
- Azta. – húztam el a számat – Nyugi, azt csak akkor hallod, ha benne leszünk az első kettőbe.
- De remélem, hogy te nem nekem énekled majd. – viccelődött.
- Mi? Dehogy. – ráztam a fejemet.
- Tudtál aludni? – váltott témát zavartan, pedig az általában az én szokásom.
- Nem nagyon. De nem igazán a finálé miatt. – néztem rá, és csak reméltem, hogy veszi a lapot. Felszökött a szemöldöke, amiből rájöttem, hogy értette, mire célzok. – Majd jó lenne beszélni erről. 
- Igen. Az jó lenne. – húzódott mosolyra a szája, de nem mert rám nézni.
- Köszönöm. 
- Mit? – kapta fel a fejét. 
- A virágokat, a csokit, meg mindent. – feleltem. Ő nem szólt semmit, csak mosolygott.
- Lányok! – rontott be a stylistünk az öltözőbe, majd mikor meglátta, hogy csak ketten vagyunk, meglepődött – A többiek? 
- A szüleiknél vannak. Szerintem a nézőtéren lesznek. – válaszoltam könnyedén. 
- Megkeresem őket, mert fel kellene öltöznötök. – mondta, majd el is tűnt. 
- Akkor én meg megyek. Szerintem lassan nekem is be kell ülnöm a sminkbe. – mondta Harry, majd felpattant. Elindult kifelé, de az ajtóban megállt, és vissza becsukta.
- Mi az? – néztem rá érdeklődve, ugyanis felém fordult, és csak meredt rám, majd mikor elindult felém, felpattantam. Centikre előttem, megállt, és olyan szorosan ölelt magához, mint még soha. Először nem tudtam, hogy mit tegyek, mert eléggé meglepett a tette, de aztán köré fontam a karjaimat. A szívem majdnem kiszakadt a mellkasomból, és éreztem, ahogy az ő pulzusszáma is megemelkedik. Távolabb tolt magától, és a szemembe nézett, majd a kezei közé vette az arcomat. Most mit fog tenni? Mi lesz most? Ha megcsókol, akkor nem garantálom, hogy nem fogok összeesni, ugyanis a lábaim már most alig bírtak el. De nem. Nem az következett, amire számítottam, ugyanis a kezeivel lehajtotta a fejemet, és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra, majd halkan suttogott a fejem tetejére: 
- Beszélj vele, kérlek! – a hangja komoly, és szinte könyörgő volt. Én csak bólintottam, majd még pár pillanatig így álltunk. 
Azért csak pár pillanatig, mert ekkor berontott Tracy, és Vic, de amilyen gyorsan érkeztek, olyan gyorsan meg is merevedtek az ajtóba. Magam sem tudom, hogy miért, de eszem ágában sem volt eltolni magamtól Harry-t, és ahogy észrevettem, ez az ő agyában sem fordult meg. Lenyomott még egy puszit a homlokomra, majd elengedett, és a pár bíztató szót szólva: - Ügyesek legyetek! Drukkolok! – kiment az öltözőből.
- Megcsókolt! – állította Vic.
- Nem. – tekertem a fejemet mosolyogva.
- Neeem? – hüledeztek mind a ketten.
- Nem. Én is azt hittem, hogy az lesz, de nem. 
- Louis miatt. – jelentette ki Tracy, és Vic is bólogatott.
- Gondoljátok? – talán igazuk lehet. Tényleg ennyire jó lenne, és nem akar kiszúrni Louis-val? Igen, és nekem pedig meg kell beszélnem vele a dolgokat. Meg kell mondanom neki, hogy mit érzek iránta, jobban mondva mit nem. Mert azt hiszem, hogy belezúgtam Harry-be. Igen! Már az első találkozásunkkor történt valami, ami miatt oda vagyok érte. Louis-nak pedig tudnia kell erről. Annyira jó ember, és nem akarom átverni.

11 megjegyzés:

  1. Istenem! Az összes eddigi közül ez a legeslegkedvencebb részem. Fantasztikus lett. Siess a következővel! xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) sajnos csak szerdán jön, de megéri várni rá ;)

      Törlés
  2. nagyon jó rész lett :)

    VálaszTörlés
  3. Most komolyan nem tudja, hogy Harry miért nem csókolta meg??? Pedig még meg is kérte, hogy beszéljen vele, ezen lefáradtam. Remélem, hogy beszélni fog Lou-val és végre összejönnek Harryvel. Már annyira várom azt a pillanatot, amikor Harry emgcsókolja. :3 Minél hamarabb hozd a folytatást!!

    VálaszTörlés
  4. Uristen uristen uristeen
    következőőőőt nagyon gyorsan!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerdán jön ;) és nagyon izgalmas lesz!

      Törlés
    2. holnap hogy hogy nem lesz?:(((

      Törlés
    3. mert csak hétfőn, szerdán, pénteken, és vasárnap van rész :)
      illetve szombaton akkor, ha sokan írtok, pipáltok, és iratkoztok fel a héten ;)

      Törlés
  5. imádom! és imádlak!<3<3<3

    VálaszTörlés