2014. június 25., szerda

34. fejezet: Fitness

Sziasztok! :) Meghoztam az eljegyzési party utáni fejezetet, ami nem lett olyan izgis, inkább a következő, szuper izgalmas, és meglepő fejezetet vezeti fel. Remélem, hogy kapok pár kommentet ide is! ;)

Harry Styles
- Jó reggelt! – hallottam az éles hangot, és megéreztem a hátamon Darcy súlyát. 
- Szia, hercegnő! – suttogtam, és magamhoz öleltem. A fejem csak úgy zengett, és az egész szoba forgott, mikor a hátamra feküdtem, és kinyitottam a szemem. – Nagyon korai vagy.
- Már ebéd is volt. – mondta felháborodva, és csípőre tett kézzel a hasamra ült.
- Tényleg? – néztem rá az órára, ami az éjjeliszekrényen állt – Fél kettő van? 
- Fél három. – javított ki. Tudtam én is, hogy annyi az idő, de kíváncsi voltam rá, hogy mennyire emlékszik abból, amit az óráról tanítottam neki. 
- Igen. – mosolyogtam rá, és adtam neki egy puszit.
- Mit csinálunk ma? – váltott egyből témát – Elmehetnénk anyuciért, és fagyizhatnánk.
- Nem hiszem, hogy az anyád velem akar fagyizni. – mondtam szomorúan, és felültem az ágyban, de Darcy még mindig rajtam ült. 
- Akkor valami mást? – ajánlotta fel. 
- Nem hiszem. – mondtam neki – De mi ketten csinálhatunk valamit. 
- Fagyit akarok. – követelte, mikor ledöntöttem az ágyra, és felkeltem. Az ablakhoz mentem, ahonnan kinézve láttam, hogy elég borongós az idő. 
- Szerintem eső lesz. Nem maradunk inkább itthon? – néztem rá reménykedve. 
- Van itthon jégkrém? 
- Ettél már ebédet? 
- Igen. 
- Akkor van. – bólintottam rá – A nagyanyád itt van még? 
- Igen, és nem engedte, hogy felébresszelek. – mondta bosszúsan – Azt mondta, hogy fáradt vagy a tegnapi éneklés miatt. 
- Igen. – mondtam, és próbáltam nem elhányni magam a másnaposság miatt. Elég régen ittam ennyit, de tegnap muszáj volt. Nem bírtam nézni azt, hogy életem szerelmét egy olyan senkiházi seggfej fogdozza, és csókolgatja, aki nem is foglalkozik vele. Gondolataim közben csak bámultam a kislányomat, aki az ágyon ugrált. Annyira tökéletes volt, csodaszép kislány, és az életemnél is jobban szeretem, akárcsak az anyját. Nem akarom felfogni, hogy megint el kell őket veszítenem.
- Rám sem szólsz? – nézett rám meglepetten. 
- Nem. – közelebb léptem hozzá, és az ölembe vettem, majd szorosan megöleltem – Nagyon szeretlek. 
- Én is szeretlek, apuci! – fonta a kis karjait a nyakam köré. Annyira jó volt őt magamhoz ölelni, és tudni, hogy ő az én kislányom, aki örökre a legfontosabb személy lesz az életemben. – Kapok jégkrémet? – kérdezte, mikor elhajolt tőlem. 
- Kapsz. – bólintottam, és letettem a földre, mire ő egyből kiszaladt a szobából. Félig kómásan, de én is utána mentem. Mikor a konyhába értem, már az asztalnál ült, és onnan nézett felém csillogó szemekkel. Csak rámosolyogtam, lenyomtam egy puszit az anyámnak, és a hűtőhöz mentem. 
- Úgy emlékeztem, hogy van itthon jégkrém. – mondtam hangosan, de inkább magamhoz beszéltem – Múlt héten vettem.
- Én is vettem a héten. – mondta anyám, mire én Darcy-ra néztem. 
- Tényleg? Darcy! – szóltam neki, de ő csak körbe nézegetett, úgy, hogy még véletlenül se kelljen a szemembe néznie – Tudsz valamit az eltűnt jégkrémről?
- Nem. – nézett végre rám, de láttam, hogy nem mond igazat. 
- Biztos vagy benne? 
- Háááááát… - kezdte, de nem nagyon akarta befejezni a mondatát – Nem akarok bajba keverni senkit. – mondta óvatosan, és nagyon komolyan, amitől nekem mosolyogni kellett, és az anyám is elnevette magát. 
- Nincs semmi baj, édesem. Csak nem szeretem, ha füllentesz nekem. Nem szép dolog. – mondtam, és leültem mellé az asztalhoz – Rendben? 
- Oké. – bólintott egy nagyot. 
- Tehát? Ki ette meg a több jégkrémet? Louis vagy te? – kérdeztem, mire ő egyből rám nézett. Tudtam, hogy Lou adott neki, ugyanis ő az, aki nem tud Darcy-nak nemet mondani, és a héten többször is vigyázott rá, amíg én boltban, vagy más helyen voltam. 
- Lehet, hogy én. – mondta halkan.
- Jól van, de most meg nincs mit enni. – rántottam meg a vállamat. 
- Nem megyünk el a boltba? – nézett rám kérlelve. 
- Robin hamarosan jön értem, hazamegyek pár napra. – szólalt meg anyám – Felhívom, és hozatok vele, rendben? 
- Oké. – bólintottam – De miért mész el? 
- Hogy kettesben lehessetek. – mosolygott rám. 
- Nem kell azért elmenned, anya. – mondtam, és próbáltam nem megijedni. Egész eddig itt volt velem, és segített Darcy-val. Egy-két napra hazament, de azt meg tudtam oldani, vagy akkor pont nem volt nálam a kicsi. Kezdtem beparázni, de igazából nem is azért, hogy mit fogok kezdeni egyedül, hanem azért, mert itt hagy. Annyira hozzászoktam, hogy velem van, nem kell egyedül lennem, és belebolondulnom a gondolkodásba. 
- Az esküvőre visszajövök, kicsim. – mondta, és egy lágy puszit adott a homlokomra – És ha szeretnéd, akkor még utána is itt maradok egy kicsit.
- Oké. – bólintottam, és tudtam, hogy mire célzott. Arra, hogy az esküvő után végleg egyedül maradok, és ő szívesen itt lesz velem egy darabig, hogy ne törjek össze teljesen. 
Megint a hűtőhöz léptem, hogy valami kaját keressek, de nem igazán találtam olyat, amit meg tudnék enni. Utálok másnapos lenni.
- Kinyitom. – szóltam anyámnak, mikor meghallottam a csengő hangját. Mikor kinyitottam az ajtót, odakint a négy bandatársam állt, Niall pedig a kis Nate-et is a karjában tartotta. 
- El kell jönnöd velem valahova. – szólalt meg szőke barátom. 
- Most nem jó, anyám elmegy, és megígértem Darcy-nak, hogy csinálunk valamit. – feleltem, és gyanakvóan méregettem őket. Mégis mit keresnek itt mindannyian? 
- Pontosan ezért jöttünk mi. – bólintott Liam, majd szinte fellökött, úgy lépett be mellettem a házba. Zayn, Louis és Niall pedig követték.
- Mit terveztek? – fordultam feléjük. 
- Semmiiiiiit! – emelte fel Lou a kezeit, és próbált meggyőzni, de természetesen nem ment neki. Nagyon jól tudtam, hogy mikor hazudik. 
- Nem hazudj, te jégkrémtolvaj. – mutattam rá. 
- Éééééén? – hüledezett – Elárultál? – nézett Darcy-ra, akit közben kicsalogatott a kíváncsisága az előtérbe. 
- Rájött. – mondta halkan, hogy senki ne hallja, csak Lou, de persze nem ment neki. 
- Gyere velem, rendben? – vágott közbe Niall, és Liam kezébe nyomta a fiát – A srácok vigyáznak a gyerekekre. Ideje lesz gyakorolni nekik is. 
Egy pár pillanatig elidőztem Liam-en, ugyanis elég vicces volt, ahogy egyre távolabb tartotta magától Nate-et, és szinte síró arcot vágott.
- Asszem, tele a zacsi. – mondta lélegzetét visszafojtva. 
- Mondtam, gyakorolj! – nevetett Niall – Jössz, vagy nem? – fordult felém. 
- De hova? 
- Csak gyere, örülni fogsz. - mondta, és én hittem neki. 
- Előbb tedd tisztába. – kiáltott Liam kétségbeesetten. 
- A táskában mindent megtaláltok, és ne merjétek Anne-re sózni. – mondta Niall fenyegetően. 

Angelina Graham
- Alig aludtam valamit, Abbie. – könyörögtem a nővéremnek, mikor délután háromkor megjelent nálam – Nem gondolod, hogy most elindulok, és az edzőteremben ugrálok neked? 
- Ne nekem ugrálj, hanem magadnak. – mondta lenézően – Jó lenne, ha kicsit formába hoznád magad az esküvő előtt. 
- Most azt mondod, hogy kövér vagyok? – néztem rá felháborodva. 
- Nem. Csak egy kicsit izmosodhatnál. Lapos a segged. – nézett végig rajtam. 
- Neked meg csak azért van segged, mert terhes voltál, és még rajta van a felesleg. – vágtam vissza. 
- Na és? – vont vállat sértődötten – Én most szültem, te meg öt éve, mégis én jobban nézek ki.
- Nem érdekel! – tört ki belőlem – Harry-nek így is jó vagyok! 
- Hmmmm… - csak ennyi volt a válasz, és mosolyogni kezdett.
- Mi van? – kérdeztem idegesen. 
- Harry-nek jó vagy? Nem inkább Chad-nek? 
- Mi? – kezdtem zavarba jönni, és visszapörgettem az agyamban az előbbi kijelentésemet. Harry-t mondtam. Az ő nevét mondtam ki Chad helyett, és rá is gondoltam. Én normális vagyok? 
- Hugiiiii… - Abbie mosolyogva kezdett el beszélni, és láttam, hogy most őszintén beszél – Látod, hogy nem tudod magadnak sem letagadni, hogy csak ő jár a fejedben?
- Ez nem igaz. – mondtam, és lehajtottam a fejemet. 
- Na, gyere el velem edzeni, és ígérem, hogy nem hozom fel többet ezt a nyelvbotlást. – ígérte meg. 
- Jó. – egyeztem bele, és kisiettem a nappaliból, egyenesen az emeletre, ahol összepakoltam az edzőruhámat. Azért is siettem, mert nem akartam, hogy Abbie esetleg mégis szóba hozza Harry-t, és rájöttem arra is, hogy az edzés talán kicsit kitisztítja a fejemet, és nem gondolkozok majd mindenfélén. 

Fél óra múlva már az edzőteremben voltunk, ahova régen is jártunk. Miután megszültem Darcy-t, eléggé sokat híztam, és Abbie segített leadni azt a pár kilót. Igaz, hogy Harry-t nem zavarta, ahogy kinézek, mert állítása szerint kétszáz kilósan is szeretne, de engem mégis zavart. Aztán, mikor elhagyott, már nem foglalkoztam olyan dolgokkal, hogy mekkora a hátsóm, vagy izmos-e a vádlim. 
- Hol kezdjük? – szólalt meg a nővérem.
- Nem tudom. – vontam vállat – Bicikli? 
- Oké. – bólintott, majd mind a ketten elfoglaltunk egy-egy szobabiciklit, és tekerni kezdtünk. Nem telt bele sok idő, és megéreztem az első verejtékcseppet a homlokomon. Letöröltem a törölközővel, és ahogy újra nekiláttam, figyelmes lettem két alakra a terem végében. 
- Na ne! – tört ki belőlem, és elképedve néztem az érkezőkre – Nem véletlenül jöttünk ide, ugye? – néztem összehúzott szemöldökkel a nővéremre. 
- Miért? – kérdezte, de nem nézett rám, csak mosolygott. 
- Abbie! – szóltam rá, a kelleténél kicsit hangosabban, mire a terem végében állók felénk néztek, és én ugyan abban a pillanatban néztem rá, mikor ő, énrám. Meglepődöttséget láttam az arcán, aztán egy apró mosoly kíséretében követni kezdte Niall-t, aki felénk tartott. 

17 megjegyzés:

  1. Áááá baromi jó lett.:* Fantasztikusan írsz egyszerűen imádom.:) <3 Gyorsan kövit.:D

    VálaszTörlés
  2. felvezetőnek tökéletes :D jöhetne már most a következő rész :DDD

    VálaszTörlés
  3. Itt abba hagyni, kész felháborító!!! Pont, mikor kezdene a legizgibb lenni... Erre abba hagyod. Nagyon-nagyon gyorsan hozd, a következőt!!! :D :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. háhááá :D bocsiii. pont ilyenkor kell abbahagyni, hogy izguljatok ;)

      Törlés
  4. Ááá annyira jó :) Imádom. Szombat még annyira messze van :/

    VálaszTörlés
  5. Huh. :) Ez a rész szerintem perfect- pont úgy, mint az összes többi. Nekem a kedvenc szereplőm ha mondhatom így Darcy. Annyira aranyos, hogy mindig próbálja újra összehozni Angie-t és Harry-t. És amúgy eléggé úgy tűnik, hogy Angie esetleg a végén mégis csak Harry-t választja, vagy egyiküket sem. De tudom, majd meglátom/ meglátjuk. Mondom, hogy siess a következővel, azonban így is úgyis szombaton hozod csak. :( Amúgy kellemes nyarat!!!!!
    Skys :)

    VálaszTörlés
  6. Ááá, ezt nagyon jól kifundálták Niallék :D
    Nagyon megnéztem volna a fejüket mikor rájöttek hogy átverték őket. :D
    Imádtam, és várom már a következő részt. :33 xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igeeeen :D nagyon meglepődtek :D
      amúgy köszönöm :) örülök, hogy minden rész így tetszik :)

      Törlés
  7. nem hiszem el a legjobb résznél abba hagyod... nem fogom tudni kivárni a szombatot.. amúgy a rész fantasztikus volt :DDD kövit..kövit..kövit..

    VálaszTörlés
  8. Hát itt kell abba hagyni??!!!:oo Egyébként meg imádoom!!^^ Várom a folytatást♥

    VálaszTörlés