Sziasztok! Itt van a legújabb fejezet, amit szerintem már mind vártatok. Ebben kiderül, hogy mi lesz Angie és Harry csókjának a folytatása. Olvassátok el, és várom a véleményeket! ;)
Harry Styles
Azt hittem, hogy elájulok, hiszen évek óta csak erre vágytam. Meg akartam csókolni, és most ő csókolt meg engem. Ez a legjobb dolog, ami az elmúlt három évben történt velem. Mikor végre magamhoz eszméltem, hevesen kezdtem csókolni. Egész testemben remegtem, és éreztem, hogy ő is így van vele. Elkezdte lehámozni rólam a kabátomat, majd behúzott magával az egyik ajtó mögé, ahonnan a szobája nyílt. Időm nem volt körbenézni, sokkal inkább életem szerelmére koncentráltam, aki végre megint a karjaim között volt. Éreztem az illatát, a csókját, és az érintését. Mintha a mennyországban lettem volna. Tudtam, hogy holnapra ezt meg fogja bánni, de most ez nem érdekelt. Hiszen délután még látni sem akart, most meg itt fekszik felettem, és már nincs rajta egy ruhadarab sem. Nem takarja semmi a csodálatos testét előlem, amit örökre el tudnék nézegetni. El akartam neki mondani, hogy mennyire szeretem, és mennyire gyönyörűnek tartom, hogy ő életem értelme, de nem mertem megszólalni. Nem akartam, hogy meggondolja magát, és véletlenül rájöjjön, hogy mekkora hibát követ el. Vele akartam lenni, és érezni akartam őt.
Megszabadított az utolsó ruhadarabomról is, és most már csak a csupasz bőrünk ért egymáshoz. Újra, és újra végignéztem a meztelen testén a kevés kis fényben, amit az éjjeliszekrényen álló lámpa adott.
Olyan érzékien csókolt, hogy nem bírtam magammal. Elvégre évek óta nem éreztem ezt, nem voltam nővel azóta, hogy utoljára magaménak tudhattam őt. Nem is igazán a szex hiányzott, hanem a szex életem szerelmével. Felülkerekedett bennem a vágy, így egy óvatos mozdulattal Angie teste fölé kerekedtem, és ez volt az a pillanat, mikor nem bírtam tovább csak a csókot, muszáj volt éreznem őt. Csak egy enyhét löktem a csípőmön, és máris éreztem azt a felülmúlhatatlan érzést, amit az együttléteink során szoktam érezni. Tökéletes volt minden egyes pillanat, és nem akartam, hogy valaha is vége legyen. Azonban az egész nem tartott olyan sokáig, hiszen mégiscsak három éve nem volt ebben részem, és ugye Angie-nek sem.
Mikor vége lett zilálva feküdtünk egymás mellett. Mosolyogva fordultam Angie felé, aki csak a plafont bámulta. Percek teltek el úgy, hogy csak gyönyörködtem benne, ő pedig még csak rám sem nézett, meg sem mozdult, némán nézett előre. Felemeltem a kezemet, és az arcához értem, minek hatására végre rám nézett. A szemeiben ijedtséget, és kétségbeesést láttam.
- Mi a baj? – kérdeztem suttogva.
- Mi a baj? Azt kérdezed, hogy mi a baj? Most csaltam meg a vőlegényemet az exemmel, akit én állítólag gyűlölök. – ült fel idegesen az ágyban.
- Csak állítólag? – ültem fel mellé mosolyogva, és megpusziltam a csupasz vállát.
- Harry! – szólt mérgesen, és rám nézett. A szemeibe könnyek szöktek, és lehajtotta a fejét – Ezt nagyon gyorsan el kell felejtenünk, oké?
- Mi? Miért? – kezdtem kétségbe esni. Mélyen belül gondoltam, hogy ez lesz a vége, de teljes szívemből reménykedtem, hogy mégis mellettem dönt.
- Még kérdezed? Te és én többé nem tartozunk már össze. – magyarázta komolyan, és próbált minél meggyőzőbb lenni.
- Te is tudod, hogy ez egy nagy hülyeség. – mondtam, és végigsimítottam a karján, amitől jól láthatóan libabőrös lett.
- Nem! Egyáltalán nem hülyeség. Chad menyasszonya vagyok, és pár hét múlva a felesége is. El fogunk költözni, Harry! Ő az, akit én választottam, és akivel boldog szeretnék lenni.
- És boldog is leszel vele?
- Miért ne lennék? – nézett rám kérdőn.
- Ez nem válasz. – mosolyodtam el, mire egyből zavarba jött, és más kezdett bámulni – Én is nagyon jól tudom, és te is nagyon jól tudod, hogy nem vagy belé szerelmes. Lehet, hogy szereted, de nem úgy, ahogy engem. Nem szerelemből. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy minket egymásnak teremtettek, és egyikünk sem lesz boldog mással.
- Ne vedd ezt olyan biztosra! – mondta undok hangnembe.
- Angie… - hajoltam hozzá még közelebb, és suttogva beszéltem hozzá – Tudod, hogy mennyire megbántam azt a dolgot, és nem kérem, hogy bocsáss meg érte, de adj még egy esélyt kettőnknek. Nem dobhatod el a múltunkat, a sok közös dolgot, ami összeköt minket. Te, Darcy és én egy család vagyunk. Nekünk együtt kell lennünk, mert csak úgy lehetünk boldogok.
- Sajnálom, Harry! – tekerte meg a fejét – De nem tudok már bízni benned. Sajnálom. – nézett rám, szemei pedig bocsánatkérően csillogtak a könnyektől, amik lassan már az arcát áztatták.
- Értem! – feleltem szomorúan, és a szemeimet égetni kezdték a sós könnyek.
- Jobb lesz, ha indulsz. Darcy már biztosan hiányol, és a maci nélkül úgysem alszik el. – zárta le a témát, miközben letörölte a könnyeit.
- Oké. – bólintottam, majd lassan kezdtem el összeszedni a ruháimat, amik a földön hevertek. Szerintem az egész művelet több perce telt, ugyanis abban reménykedtem, hogy megállít, és nem hagyja, hogy kimenjek az ajtón. – Szeretlek! – mondtam hátat fordítva, majd elhagytam a szobát. Gyorsan felkaptam Darcy maciját az ágyáról, és a kijárat felé indultam.
Azt sem tudom, hogy hogyan jutottam el a házamig, mert egész úton elhomályosították a szemeimet a könnyek. Mielőtt kiszálltam, még belepillantottam a tükörbe, és letöröltem az arcomat. Nem akartam, hogy Darcy észrevegye rajtam, hogy sírtam. Nem akartam megijeszteni.
- Szia! – köszöntem az anyámnak, aki a nappaliban ült, és a tévét nézte – Darcy?
- Már elaludt. – mosolygott, de mikor rám nézett, egyből lefagyott az arca – Mi történt?
- Nem fontos. – tekertem meg a fejemet, és a padlót kezdtem bámulni. Éreztem anyám vizslató tekintetét, és tudtam, hogy nem fogja feladni, amíg el nem mondok neki mindent.
- Harry! – szólt rám, de a hangja nem figyelmeztető volt, hanem inkább gyengéd, és segítséget nyújtó.
- Örökre elveszítettem. – tört ki belőlem, és úgy rohantam sírva anyámhoz, mint egy óvodás kisgyerek. Ő egyből átölelt, és magához szorított.
- Mondd el, hogy mi történt. – suttogta a hajamba. Nagy nehezem abbahagytam a hisztérikus sírást, és elhajoltam tőle. Az ő szemeibe is könnyek szöktek, mint mindig, ha ilyen állapotba látott engem, vagy a nővéremet. – Veszekedtetek?
- Nem. – tekertem meg a fejemet.
- Akkor mi történt? Miért vagy így összetörve?
- Mert azt hittem, hogy végre újra az enyém lett, de mégsem. Pedig annyira közel voltam.
- Nem nagyon értem. – nézett rám összehúzott szemekkel.
- Megcsókoltam, és hát…nem álltunk meg a csóknál. – ismertem be nagy nehezen. Mindig mindent elmondtam az anyámnak, de a szexuális életemet azért nem teregettem ki neki.
- Lefeküdtetek? – kérdezte meglepetten, mire én csak bólintottam – Aztán utána?
- Elküldött. Hiába bizonygattam neki, hogy nekem Darcy és ő a mindenem. Azt mondta, hogy nem tud bennem többé megbízni. Hozzámegy Chad-hez, és el fognak költözni.
- Ó, édesem! – ölelt magához, amitől még jobban sírni kezdtem. Olyan voltam, mint egy kisfiú, akinek elvették a játékát, és az anyjánál keresi a vigaszt.
- Apuci! – hallottam meg a vékony hangot a nappali ajtaja felől. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és mosolyt erőltettem az arcomra.
- Miért nem alszol még, hercegnő? – keltem fel, és felkaptam a földről Darcy-t.
- Tudod, hogy a maci nélkül nem megy. – nézett rám komolyan – És még ”jóéjtpuszi”-t sem kaptam. – folytatta számonkérő hangon.
- Itt a maci. – adtam a kezébe, és egyből magához ölelte, de nem vette le rólam a tekintetét. Felemelte a kis kezét, és megsimította az arcomat.
- Apuci, te sírtál? – nézett rám ijedten.
- Dehogy. – nevettem rá bíztatóan.
- Pedig olyan vagy, mint aki sírt. – bizonygatta.
- Nem sírtam, hercegnő. Csak belement valami a szemembe.
- Akkor jó. – bólintott megkönnyebbülve, majd ásított egy nagyot.
- Irány az ágy! – mondtam, majd elindultam a szobája felé.
- Aludhatok ma veled? – nézett rám reménykedve.
- Szeretnél? – kérdeztem.
- Nagyooooon. – suttogta, mire én csak bólintottam egyet. Bevittem a szobámba, és letettem az ágyra, majd a fürdő felé indultam. – Hova mész?
- Megfürdök.
- De siess! – kiáltott utánam, és elkezdte rendezgetni a párnákat, és a takarót.
Tényleg rettentő gyorsasággal zuhanyoztam le, és siettem vissza Darcy-hoz. Valahogy sejtettem, hogy addig nem alszik el, amíg be nem fekszek mellé én is, és nem is tévedtem.
- Most már aludj, oké? – néztem rá, mikor bebújtam a takaró alá.
- Apuci! – nézett rám a hatalmas zöld szemeivel, és közelebb mászott, hogy pont szemben lehessen velem.
- Igen, hercegnő?
- Nem baj ám, ha sírsz. Szerintem a fiúk is sírhatnak. Biztos, hogy Csipkerózsika hercege is sírt, mikor megtudta, hogy a szerelme bajban van. – mondta halkan.
- Az lehet. – bólintottam mosolyogva.
- Te is a hercegnőd miatt sírtál? Anyuci miatt?
- Igen. – ismertem be.
- Akkor tényleg te vagy a hercege. – mondta nagy komolyan – De hát ez eddig is tudtam. – mondta, majd nagyokat ásított. A hangja egyre halkabb lett, és már lecsukódott a szeme is, de még mindig motyogott valamit a hercegekről és a hercegnőkről. Majd végleg elhalkult, és már csak a halk szuszogását lehetett hallani. Én még órákig néztem az éjjeli lámpa fényénél az arcát, és habár rám hasonlított jobban, Angie-t láttam benne. Életem szerelmét, aki most mindennél jobban hiányzott.
