22. fejezet: A legnagyobb rajongó

Sziasztok! Ma is van új fejezet, ugyanis az előző részekhez elég sok visszajelzést kaptam. Köszönöm szépen, és csak így tovább! ;)
Ez sajnos elég rövid lett, de kellenek ilyen részek is. :) Ígérem viszont, hogy jövő héten nem fogtok unatkozni! ;)

A főpróbával fél hatra végeztünk. Alig vártam már, hogy hazamenjünk, és a családommal lehessek, de kifelé menet mégis őt kutattam a szememmel. Láttam a nézőtéren a próbánk alatt, de csak egy darabig, aztán mind az öt jómadár eltűnt. Biztos, hogy menniük kellett. De nem csak Harry, még Louis se búcsúzott el. Na jó, talán, mert a színpadon álltunk, és nem lett volna jó, ha közben feljönnek azért, mert mennek haza. De tartottunk közbe szünetet is. Talán Louis tényleg észrevette, hogy Harry-t néztem a dal közben? De hát miért is lenne ezzel baja? Hiszen nincs köztünk semmi. Egyikőjükkel sincs semmi. 

Annyira belemerültem a gondolataimba, és a saját magam győzködésébe, hogy csak arra lettem figyelmes, mikor megállt a kocsi a ház előtt. 

- Holnap találkozunk! – fordult felénk Simon, és bíztatóan nézett ránk. Nem kellett semmit sem mondania, tudtuk, hogy mire gondol. Kiszálltunk a kocsiból, és besiettünk a házba. Anya, apa, és a lányok a nappaliban ültek, és tévéztek.

- Hogy ment a próba? – kérdezte anyu. 

- Nagyon jó volt. – válaszolt Tracy, miközben mind a hárman helyet foglaltunk mellettük. 

- A One Direction is ott volt? – kérdezte izgatottan Erin – Tényleg ők lesznek holnap a sztárvendégek? Ugye bemutatsz majd a többieknek is? 

- A többieknek? – kérdezte apa gyanakodva.

- Harry ma nálunk ebédezett. – válaszolta Erin, közben pedig büszkén kihúzta magát. 

- Tényleg? – apa tekintete rám vándorolt, de én inkább a hajammal játszadoztam. 

- Igen. – válaszolt helyettem anya – Nagyon rendes fiú. Mikor elbúcsúzott, megígérte Isabella-nak, hogy majd elviszi játszani. 

- Nem hiszem, hogy ismeretlen tini fiúkra kéne bízni egy kislányt. 

- Apaaa! – csattantam fel, ugyanis most már nekem is elegem volt a Harry témából – Hagyjuk már ezt, oké?

- Tehát akkor holnap bemutatsz a többieknek is? – folytatta Erin, mintha mi sem történt volna – Oké, hogy Harry a kedvencem, de…

- Harryyyy! – kiáltotta el magát Bella – Mikor jön megint? Azt ígérte, hogy kapok még olyan csokit.

- Milyen csokit? – kérdezte anyu.

- Semmi. – Bella akkora kerek szemekkel nézett rá, mintha lebukott volna.

- Csak nem csokival etettétek ebéd előtt? – nézett rám anya szigorúan – Azért nem evett semmit sem délben. 

- Neeem! – védekeztem egyből. Oké, hogy kikönyörgött egy gombóc fagyit, de csokit nem kapott.

- Én lefekszem! – szólalt meg Tracy egy kis idő után, és ásítva a szobájába indult – Jobb lesz, ha kipihenem magam a holnapra. 

- Igaz! Én megyek előbb fürdeni. – ugrottam fel, majd leelőzve őt, a fürdő felé vettem az irányt, ahol magamra engedtem a forró vizet. Percekig csak áztattam magamat, majd a köntösömbe bújva indultam meg a szobám irányába. Mikor benyitottam, majdnem megállt a szívem. 

- Te mit csinálsz itt? – kérdeztem szinte suttogva, nem mintha bárki is hallotta volna.

- A helyzet az, hogy napok óta nem jártam otthon.

- És? – néztem rá furcsán, majd egy pillanat alatt leesett, hogy mire céloz – A kulcsod. Kedden azért jöttél, és mégis itt maradt. Miért nem hívtál fel előbb? 

- Nem gáz. Liam-nél lógtam a héten. Jobb is volt, mint otthon, egyedül. – legyintett mosolyogva – De most már kéne a kulcs. 

- Persze. Itt van. – nyitottam ki a szekrényem ajtaját, és kivettem belőle két pulcsit – Meg itt van a másik pulcsid is, még korábbról. 

- Ó! Tényleg! Köszi. – vette át őket.

- Én köszönöm. – mosolyogtam rá, majd egymás szemébe néztünk. Pillanatok teltek el így, és erről eszembe jutott a főpróba, amikor a színpadon énekelt.

- Na most már mennem kell. Az apukád nem nagyon örült, mikor az anyukád azt javasolta, hogy itt várjalak meg. 

- Ne törődj vele! – legyintettem, miközben kikísértem az ajtóhoz. Szerencsére a szüleim, és a tesóim már nem voltak ott, gondolom, elfoglalták a vendégszobákat. Csak Tracy, és Vic ültek a kanapén, és azt tettették, mintha tévét néznének.

- Akkor holnap. – mondta Harry, mikor kinyitottam neki az ajtót, és kilépve visszafordult.

- Igen. Holnap. – ahogy kimondtam a szavakat, nagyokat nyeltem.

- Ne parázz már! – simított végig a karomon. Még jó, hogy hosszú, bundás hálóköntösöm volt, különben most észrevette volna, hogy az érintésétől kirázott a hideg. – Nagyon jók lesztek.

- Miért vagy ebben ilyen biztos? 

- Hát, mert tudom, és te is tudhatnád, hogy… hogy én vagyok a legnagyobb rajongód. – mondta, majd lenyomott egy puszit az arcomra, és elment. 

Pár másodpercig csak mosolyogva figyeltem, majd tudatosodott bennem, hogy mit is mondott. Elképedve fordultam meg, és tettem be magam mögött az ajtót. A lányokra néztem, akik kíváncsian várták a reakciómat.

- Ezt ti is… - kezdtem akadozva.

- Hallottuk. – bólintott mosolyogva Vic. 

Minden egy csapásra tiszta lett. Ezért tudta, hogy nem Louis küldte a virágokat, meg a csokikat. Bella azért mondta, hogy Harry hoz még olyan csokit, mert megsúgta neki, hogy azt ő vette nekem. A versben, amit írt, azt mondja, hogy fél, hogy hogyan folytatódna az élete. Fél attól, hogy mit gondolnának a rajongói. Vagy talán Louis miatt írta azt? Ezt nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő az. Harry Styles a titokzatos legnagyobb rajongó.