2013. november 23., szombat

27. fejezet: Miért is ne?

Sziasztok! Remélem, kellőképpen felborzoltam a kedélyeket a tegnapi résszel! ;) Nagyon remélem, hogy tetszett mindenkinek, és nem utáltok miatta. Köszönöm a visszajelzéseket, és pipákat. Várom a következő részhez is, ami természetesen már ma itt van, hiszen elég sokan írtatok a napokban. Köszönöm, és csak így tovább!

Hogy lehettem akkora idióta, hogy azt hittem, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat. Lent ültem Liam házának nappalijában, és vártam, hogy lejöjjön. Már régen hazamentem volna, de nem akarok nagyon mutatkozni az utcán. Imádom a rajongókat, de most nem sok kedvem van hozzájuk. 
- Micsoda seggfej vagy! – hallottam a hangot az emeletről. Liam hangja ideges volt, míg Harry végig közömbösen beszélt vele. 
- Te ne szólj bele, oké?
- De igenis, hogy beleszólok, mert ha nálam akarsz maradni, nem csinálhatsz ilyeneket.
- Milyeneket, Liam? 
- Idejött, hogy beszéljetek, te meg itt vagy valami csajjal.
- Ő egy rajongó. 
- Gratulálok! Még jobb! Megint az akarsz lenni, akiről azt mondják, hogy nőcsábász, meg szoknyavadász?
- Inkább leszek az, mint hogy valaki átbasszon a palánkon.
- De nem baszott át! Te ennyire vak vagy?
- Pont ez az, hogy nem vagyok vak, ezért a két szememmel láttam, hogy lesmárolja a legjobb barátomat.
- De hát Louis smárolta le őt. 
- Nem érdekel! Azt mondta, hogy beszél vele, de nem tette meg.
- És mégis mikor kellett volna megtennie? Mikor a színpadon állt? Biztos vagyok benne, hogy meg akarta vele beszélni. Szerinted eljött volna velem a családját otthagyva, ha nem érdekelnéd? Hidd el, hogy lenne ezer más dolga is, főleg most, hogy nyertek. - hagyták el a mondatok Liam száját, mikor lejött a lépcsőn, nyomában Harry-vel. Egyszerre vettek észre, és mind a ketten megtorpantak. 
- Hazavinnél? – néztem Liam-re, mit sem törődve a másik fiúval.
- Majd én! – Harry elindult a kabátja felé, és már éppen a cipőjét húzta.
- Liam! – a hangom erős, határozott, és szinte harsogó volt – Hazavinnél? 
Éreztem, hogy Harry rám néz, de én tartottam magamat. Na nem! Nem gondolja komolyan, hogy ezek után még beszélni fogok vele?
- Liv! – hallottam meg a kétségbeesett hangot, de eszem ágában sem volt ránézni. 
- Liam. Kérlek! – a hangom már gyengébb, és szinte könyörgő volt. A sírás határán álltam, de tartanom kellett magamat. Nem lehetek gyenge, nem mutathatom ki, hogy mennyire összeomlottam.
- Persze. Menjünk. – bólintott a fiú, és elindult az ajtó felé, én pedig követtem. Mikor Harry mellé értem, elkapta a karomat, és szembefordított magával.
- Liv! – a hangja kétségbeesett volt – Nem történt semmi. Esküszöm. Történhetett volna, de nem ment. Megkérdezheted őt is. – itt felfelé mutatott az emelet irányába – Nem ment, mert nekem csak te…
- Először is… – vágtam a szavába, és keményen a szemébe néztem – …a nevem Olivia! Másodszor, nem érdekel, hogy nem állt rá fel, és nem tudtad megdugni. Harmadszor pedig, én sem vagyok vak. – céloztam itt arra, amit nemrég Liam-nek mondott odafent a vakságról. Azt hiszi, hogy beveszem, hogy csak aludtak egymás mellett, meztelenül? Kitéptem a kezemet az ujjai közül, és beszálltam Liam mellé a kocsiba.
Egész úton hazafelé tartottam magamat, nem akartam előtte sírni. Elvégre nem is ismerem őt, nem fogom kiönteni a lelkemet egy vad idegennek. Láttam a szemem sarkából, hogy többször is rám pillant, de nem tud mit mondani, vagy csak nem mer mit mondani.
- Sajnálom… - szólalt meg mégis egy idő után – Nem gondoltam, hogy ezt csinálja.
- Ez nem a te hibád.
- Nem tudom, hogy mi volt ez az egész. Beszélni fogok vele, és megtudom, hogy történt-e valami…
- Történt-e valami? Szerinted ott feküdt volna a csaj az ágyába, ha nem dugja meg az éjjel? Ugyan már! Nem gondolta ő sem komolyan, hogy beveszem ezt neki. És ne beszélj vele, mert nem érdekel.
- Totál kikészült tegnap este, és…
- Liam! Kérlek, ne akard most megvédeni. Úgysem tudsz semmi olyat mondani, ami mellette szólna. Ha megcsókolt Louis, ha nem. Tudod jobb is ez így, hogy megtudtam, hogy milyen ember. Még az elején, mielőtt még jobban bele… - aztán elharaptam a mondatot.
- Még jobban mi? – nézett felém érdeklődve a sofőröm. 
- Semmi. Lényegtelen. – most komolyan azt akartam mondani, hogy mielőtt még jobban beleszeretek?
Az út hátralévő része csendesen telt, egyikőnk sem szólt egy szót se. 
- Köszönöm, hogy hazahoztál. – hajoltam vissza az autóba, miután kiszálltam. 
- Bárcsak el se jöttem volna érted. – nézett rám csalódottan.
- De! Ez jobb így. – mosolyogtam rá bíztatóan, majd becsuktam az ajtót, és mikor elindult, még utána integettem. 
Szerencsére nem volt senki a nappaliban, mikor bementem a házba. A szüleim ilyenkor mindig le szoktak egyet pihenni Bella-val, akkor ő is jobban elalszik ebéd után. Erin, Tracy és Vic meg biztos a szobájukban voltak. 
Amilyen gyorsan, és halkan csak tudtam, besiettem a szobámba.
- Na végre! – hallottam meg a hangot, mikor becsuktam magam mögött az ajtót – Mondd, hogy megbeszéltétek. – nézett rám Vic reménykedve. Tracy, és ő az ágyamon ültek. 
- Mit csináltok ti a szobámban? 
- Rád vártunk. – hadarta Tracy – Na, de mondd már, hogy mi volt!
- Semmi. 
- Oliviaaaa! – kiáltott fel Vic – Ne húzzál fel!
- Halkabban, jó? – szóltam rá – Nem akarom, hogy a szüleim is elkezdjenek faggatni.
- Akkor meg mondd!
- Jól van már! Odaértünk Liam-hez, mert a kedves szemétláda úgy gondolta, hogy szó nélkül beköltözik hozzá. Mint kiderült, tegnap mégsem ment haza vele, hanem csak később, és Liam ma nem is látta még. Legalábbis addig, amíg ki nem jött a szobából. 
- Várj csak! Miért szemétláda? – nézett értetlenül Vic.
- Semmi különös. Csupán annyi, hogy mikor egy szál alsóban ajtót nyitott, és beengedett a szobába, hogy beszéljük meg a tegnapot, az ágyában bent feküdt valami félmeztelen ribanc.
- Basszus! – csúszott ki egyszerre a lányok száján. 
- Ja, és akkor azt még nem mondtam, hogy utána be akarta vetetni velem, hogy nem dugta meg. 
- Mekkora rohadék.
- Jól vagy? – fogta meg Tracy a kezemet, akivel szembe leültem az ágyra. Nem tudtam megszólalni, csak megtekertem a fejemet, és éreztem, hogy csomó nő a torkomba, és a szemeimet égetni kezdték a könnyek. Mindkét barátnőm egyszerre ölet át, belőlem kitört az eddig visszatartott fájdalom, és hisztérikus sírásba kezdtem. – Itt maradjunk ma éjjelre is? – kérdezte suttogva, amire én csak bólogattam. 
- Akkor kell pár hozzávaló is. – ugrott fel Vic az ágyról, és kirohant az ajtón, majd pár másodperc múlva felpakolva jött vissza – Vígjáték, fagyi, és csoki. – szólalt meg, mikor értetlenül néztem rá. 
Tudtam, hogy azt akarja, hogy jól legyek, ami meg is mosolyogtatott egy kicsit. Nekem vannak a legjobb barátnőim.
Egész délután ki sem mozdultunk a szobából, csak filmeket néztünk, és tömtük magunkba az édességet, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem Harry járt végig a fejemben. Az önelégült arca, mikor megláttam a lányt az ágyában, és az a kétségbeesett tekintet, amit akkor láttam a szemeiben, mikor otthagytam. Nem tudom eldönteni, hogy melyik volt az őszinte viselkedése. 
Már estére járt az idő, mikor megszólalt odakint a csengő. Valamiért nem foglalkoztam vele, úgy gondoltam, hogy anyáék majd kinyitják. Biztos Simon az, vagy pedig rajongók. Talán apa jött vissza, ugyanis el kellett mennie valami megbeszélésre.
- Olivia! Keresnek! – hallottam anya hangját odakintről, és egyből ülő helyzetbe pattantam. Ijedten néztem rá a barátnőimre, akik csak egymásra bólintottak, és elindultak ki a szobámból. 
- Hov…hova mentek? – kérdeztem zavartan.
- Elküldjük. – mondta egyszerűen Vic, és kinyitotta az ajtót. Ott azonban nem az a személy állt, akire számítottam.
- Akkor mi nem is zavarunk. – mondta szinte suttogva Tracy, és kimentek a szobából. Louis bejött, és becsukta az ajtót maga mögött. Én még mindig az ágyon ültem, és érdeklődve figyeltem.
- Szia. – köszönt halkan, és a szobámat kezdte kémlelni. Most nem mer rám nézni? 
- Szia. Mi járatban? – intettem neki, és mutattam, hogy üljön le mellém.
- Csak… Gondoltam benézek, és gratulálok még egyszer. – mondta már mellettem ülve.
- Értem. – bólintottam, de igazából én sem tudtam mit mondani, ugyanis rettentően zavarba voltam.
- Jól vagy? – arcomat kémlelve ült velem szemben.
- Persze. Miért?
- A szemeid vörösek, mintha sírtál volna. 
- Csak örömömben. – hazudtam – Még most sem hiszem el, hogy nyertünk.
- Akkor jó. Azt hittem, hogy baj van. 
- Nincs semmi. – mosolyogtam rá, és magam sem tudom, hogy miért, megfogtam a kezét, mire a csodaszép kék szemei felragyogtak. Mennyire hiányzott ez a látvány. Az, hogy így nézzen rám. Bámultuk egymást, mire ő lassan közeledni kezdett felém. A fejemben megint másodpercek alatt zajlottak le a gondolatok. Meg akar csókolni. Ellenkeznem kéne, és el kellene mondanom az igazat. De miért is ellenkezzek? Miért mondjak el neki bármit? Hiszem olyan, hogy Harry és én, nem volt, és nem is lesz. Miért ne adhatnék esély a Louis és én párosnak? Elmosolyodtam, és a kezemet felemelve, a hajába túrva húztam közelebb magamhoz a fejét. A szánk összeért, és forró, gyengéd csókba kezdtünk. Sokkal jobb volt, mint a tegnap esti, hirtelen letámadás, sőt ez még talán élveztem is. Annyira jól csókolt, hogy csak rá tudtam koncentrálni. Zihálva vettem a levegőt, mikor elváltak az ajkaink, és a szemébe néztem. Nem tartott tovább öt másodpercnél, ugyanis fogalmam sincs, hogy milyen ötlettől vezérelve, az ölébe ültem, és újra megcsókoltam.

4 megjegyzés:

  1. Jézus ez k**va jó lett!!! :)) Bocsi a csúnya szóért de igazam van!:) kövit hamart! xxx

    VálaszTörlés
  2. Huuuu! Itt még bajok lesznek! Te jó ég! Minél hamarabb hozd a folytatást. Rettentően kiváncsi vagyok, mit fog Harry reagálni? Mikor jön rá Lou az igazságra? Huuu! Mennyi kérdés van még bennem. Legyszi ne kinozz minket sokáig. xDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :) ígérem, hamarosan mindenre fény derül ;)

      Törlés