2016. június 9., csütörtök

59. fejezet: Ország-világ előtt

Sziasztok! :) Szomorúan tapasztaltam, hogy nagyon kevés visszajelzés érkezett a legutóbbi részhez. :( De ennek ellenére már ma meghoztam a legutolsó fejezetet, ami remélem, hogy tetszeni fog nektek. Még egy lezáró epilógus hátra van, amiből megtudhattok mindent, ami ebben a részben nem derült ki. Eredetileg már holnap reggelre tervezem, de attól függ, mennyire várjátok majd! :)
Ugyanis szeretném az új történetet már a hétvégén bemutatni nektek! ;)
Nagyon várom a véleményeiteket! ;) Egy-két szó is jól esik. 

Emily Cook
Jade szeme villámokat szórt felénk, miközben Dylan-nel kimentünk a tornateremből, hogy egy csendesebb helyen beszélgethessünk. Pontosabban, hogy ő elmondhassa, amit akar, mert nekem az égvilágon semmi mondanivalóm sem volt a számára. Az után a bizonyos nap után, mikor lebuktatták egymást Harry-vel, nem igazán voltam kíváncsi egyikőjükre sem. Hazudtak nekem mind a ketten, és ezt az átélt nyári kalandok és sérelmek után már nem tudtam elviselni. Így is fél éve teljesen holtponton voltam, nekik pedig még egy lapáttal sikerült rátenniük. Nem azt mondom, hogy nem tölt el megkönnyebbüléssel az a tény, hogy már nem kell Dylan-nel lennem, mert ha úgy vesszük, valamilyen szinten én is hazudtam neki. Elvégre sosem szerettem őt igazán, csak felejteni akartam. Esélyt adni arra, hogy boldog lehessek egy átlagos, kedves sráccal, és elfelejtsem a korántsem átlagos, világsztárt, akit teljes szívemből szeretek a mai napig. 
Hozzám egy olyan fiú illene, mint Dylan. De minek áltassam magam? Minek verjem át őt is, és magamat is? Talán működhetett volna köztünk ez a dolog, ha nem gondoltam volna folyton Harry-re, és nem hasonlítgattam volna őket össze. Ha Harry nem lenne, akkor Dylan lenne. De Harry nagyon is van, hiszen miközben Dylan próbálja elkezdeni a mondókáját, még akkor sem tudok rá figyelni, mert folyamatosan egy bizonyos gyönyörű arc jár a fejemben, hatalmas, csodás zöld szemekkel a közepén, barna, göndör fürtökkel keretezve.
- Khmmm... Szóval... - köszörülte meg a torkát Dylan, miközben az egyik kihalt osztálytermet választottuk ki a társalgáshoz. 
- Szóval? - kérdeztem, és próbáltam sürgetőnek hatni, ugyanis tényleg semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Megértem őt, és valamilyen szinten nem is haragszok rá, hiszen azért csinálta ezt az egészet, mert engem akart. De jobb ez így, mind a kettőnknek. 
- Szóval... - lehajtotta a fejét, és a kezeivel kezdett babrálni. Én eközben leültem az egyik pad tetejére, ő pedig követte a példámat, és velem szemben foglalt helyet. - Nem is tudom, hogy álljak neki, ugyanis rettentően szégyellem magam. Szerettem volna minél előbb bocsánatot kérni, de eddig nem volt merszem. Tudom, hogy látni sem akarsz, ezért nem is mertelek zaklatni az elmúlt hetekben. Most is talán azért volt hozzá bátorságom, mert a srácokkal megittunk pár felest. - nevetett zavartan, és pedig elmosolyogtam magam. 
- Igen... Talán én is csak azért jöttem el veled, mert Jade feljavította a puncsomat rummal. - bólintottam. 
- Borzasztóan sajnálom, amit tettem. - váltott át ismét komolyabb hangnemre – De annyira féltem, hogy elveszítelek, hogy ő elvesz tőlem... Holott sosem tudott volna elvenni tőlem... - húzta el a száját, és a szemembe nézett. Én szemöldök ráncolva néztem rá, mert nem értettem, mire céloz. - Sosem tudott volna elvenni tőlem, mert soha nem is voltál az enyém. - magyarázta, és egy szomorú mosoly jelent meg az arcán – Még a vak is látja rajtatok, hogy mennyire szeretitek egymást, és mivel én is szeretlek téged, azt akarom, hogy legyél boldog. Van egy olyan érzésem, hogy ez csak vele lehetséges. 
- Nem tudom, hogy jár-e nekem a boldogság. - ismertem be. 
- Tessék? - nevette el magát hangosan – Miért ne járna? 
- Mert becsaptalak téged is.
- Dehogy csaptál be. - legyintett – Csak boldog akartál lenni, és én megértem. 
- Inkább én tartozok neked bocsánatkéréssel. - mondtam zavartan. 
- Nem. Nem hinném, ugyanis tényleg nem voltam veled őszinte. 
- Mármint? 
- Azon a napon szinte erőszakkal vettem rá Harry-t, hogy igyon velem, mert tudtam, hogy gondja van az alkohollal. Hallottam, hogy Jade-del beszéltetek róla... - magyarázta – Arra gondoltam, hogy ha jól leitatom, akkor nem fog odaérni a randira, amit megbeszéltetek, és te dühös leszel. 
- Honnan tudtál a randiról? - értetlenkedtem. 
- Aznap reggel nálad voltam, emlékszel? - kérdésére csak bólintottam – Valójában azért mentem, hogy kikérdezzelek az előző esti randidról. Miközben beszélgettünk, jött egy üzeneted. Tőle. 
- Igen. 
- Én kértem egy pohár vizet. Amíg behoztad, én elolvastam az üzenetet. Elkattant az agyam, és tudtam, hogy nem engedhetlek át neki. Nem tudtam, mi tegyek, de aztán kapóra jött, hogy teljesen véletlenül összefutottam vele az bevásárlóközpontban. Onnantól ment minden, mint a karikacsapás.
- A többi részletet pedig már ismerem. - húztam el a számat, és felfordult a gyomrom, miközben arra gondoltam, hogy mit csinált Harry a pincérlánnyal. 
- Nem teljesen. - tekerte meg a fejét – Nem feküdt le azzal a lánnyal. Csókolóztak, a lány benne lett volna, de aztán Harry leállította. 
- Honnan tudod? - kérdeztem reménykedve.
- Láttam. - ismerte be – Ahogy mondtam, muszáj volt megbizonyosodnom arról, hogy megteszi-e.
- De nem tette. - suttogtam magam elé, alig hallhatóan. 
- Nem. Mert szeret téged. - mosolygott rám Dylan, habár nem volt őszinte öröm benne. 
- Miért mondtad el mindezt?
- Már mondtam, ha vele lehetsz csak boldog, akkor hajrá! - bólintott határozottan, és biztatóan. Tényleg őszintének tűnt, komolyan gondolta, amit mondott. Láttam rajta, hogy nehéz neki, és rettentően sajnáltam, hogy nem tudom viszonozni az érzéseit, hiszen remek srác. Egy igazi főnyeremény... De nem nekem.

- Na végre! - kiáltott fel Jade, több tekintetet is ránk vonva ezzel – Hol a francban voltál már? 
- Beszélgettünk! - nyugtattam, miközben leültem mellé, és kortyoltam egyet a poharamból – Pfujj! Ebbe raktál még rumot, amíg nem voltam itt? - kérdésem inkább kijelentésnem hatott, és természetesen egyből tudtam, hogy igazam volt, barátnőm kárörvendő arcára pillantva. 
- Igyál! - biztatott – Lehet, hogy szükséged lesz rá.
- Mi? Miért? - értetlenkedtem, és kezdtem gyanakodni. 
- Semmi, semmi! - intett le, majd egyből elterelte a témát – Milyen hazugságokkal traktálta tele a fejedet, hogy visszaszerezzen? - kérdezte, és megvető pillantást küldött Dylan felé, aki pár asztallal odébb, már jókedvűen beszélgetett pár haverjával. 
- Nem akar visszaszerezni. - tekertem meg a fejemet, Jade szemei pedig kikerekedtek. Az én figyelmemet viszont, ahogy még egy-két diáktársamét is az kötötte le, hogy a színpadon elkezdtek valamit rendezgetni. - Élő zene is lesz? 
- Pedig azt hittem, hogy most majd térdem állva fog könyörögni. - mondta Jade, figyelmen kívül hagyva az érdeklődésemet a színpad irányába. 
- Nem. Szerinte nem lennék boldog vele, és beismerte, hogy sosem voltam az övé. - mondtam teljes nyugodtsággal. 
- Tényleg? 
- Aha... Szerinte... Ő is úgy gondolja, hogy én csak egy ember mellett lehetek boldog.
- Harry mellett! - mondta ki barátnőm azt, amit én nem tudtam még most sem elismerni – Öhm... Ha már itt tartunk! Van itt valami, ami neked készült. - húzogatta a szemöldökét, majd felpattant mellőlem, és a színpad felé vette az irányt. Mi ez az egész? 
- Halihó, fiúk és lányok! - hallottam meg barátnőm harsogó hangját, ugyanis a színpad közepén álló mikrofonba beszélt. Most már tényleg rettentő kíváncsi lettem, de ezzel nem voltam egyedül, hiszen szinte minden szempár Jade-et figyelte. - Remélem, hogy mindenki jól érzi magát, viszont szeretnék most egy kis figyelmet kérni tőletek. Pihenjetek egyet a sok tánc után! - nevetett – Van itt egy olyan ember, aki mindannyiunk számára ismerős lehet. Kérlek titeket, hogy hallgassátok türelemmel, és megértéssel... Mr. Harry Styles-ot! - harsogta a nevet a mikrofonba, minek hallatán egy emberként morajlott fel körülöttem a tömeg. Mindenki izgatott lett, én pedig lefagytam. Azt sem tudtam, hogy most mi fog történni, aztán akkor megláttam őt. Az egész diáksereg ordítani, és tapsolni kezdett, mikor meglátták a színpadra felsétáló fiút. 
Esetlennek tűnt, mint aki most áll először a nagyközönség elé. Jade közben visszatért mellém, persze több ember is egyből minket kezdett bámulni, és mutogattak felénk. Vagy csak felém? 
- Öhm... - szólt bele a jól ismert mély, és rekedtes hang a mikrofonba, mire egyből megszűnt a suttogás. Mindenki feszülten figyelte a színpadon álló fiút. - Valamit el kell mondanom nektek. - vett egy mély levegőt, és belekezdett a monológjába – Nektek, és az egész világnak tudnia kell az igazat. Rengeteg pletyka terjedt el mostanában arról, hogy van egy lány, akibe totál belezúgtam. Nos, igen. Tényleg létezik ez a lány, ő pedig nem más, mint Emily Cook! - itt végre rám pillantott, én pedig azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Mit művel? Tényleg felvállalja az egész világ előtt, hogy ismer? Szinte mindenki elkezdte felém nyújtogatni a nyakát, és döbbenetet láttam pár arcon. Éreztem, hogy elvörösödök, de mielőtt még el tudtam volna süllyedni zavaromban, Harry újra megszólalt a színpadon, hozzám beszélve – Abban a pillanatban beléd zúgtam, ahogy megláttalak a nyaraláson. Még soha nem éreztem magam ennyire szabadnak, és boldognak senki mellett. Nem kellett megjátszanom magam, az az átlagos fiú lehettem, aki amúgy is vagyok. Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját. Letagadtalak ország-világ előtt. Azt mondtam, hogy nem ismerlek, mert védeni akartalak az emberektől. Nem lehettem szerelmes, mert azt hittem, hogy akkor vége lesz az életemnek, és gyűlölni fog mindenki. De aztán egyre nagyobb lett a hiányod, minden pillanatban hiányoztál, és szenvedtem nélküled. Elkezdtem inni, mert azt hittem, hogy az majd segít. De nem segített, sőt, még messzebb taszított minket egymástól. Tudom, hogy rengeteget szenvedtél miattam, és mindenki bántott, mert azt hitték, hogy általam akarsz hírnevet szerezni. Utálhatsz, de nekem akkor is te jelented a világot. Mindennél jobban szeretlek, és nem tudok nélküled létezni. Remélem, hogy még emlékszel erre, mert már akkor szerettelek, mikor először hallhattad ezt a dalt. - mosolygott rám ,és ekkor fellépett a színpadra a One Direction többi tagja is, amitől újra felmorajlott a tömeg, és egy-két izgatott sikolyt is hallani lehetett. Mindenki megindult a színpad felé, de az én lábaim földbe gyökereztek. Aztán Jade a karomnál fogva elkezdett a színpad felé húzni. Elkezdődött a dal, és a srácok énekelni kezdték a dalt, amit Harry nekem írt még a nyáron. Látszott rajta, hogy mennyire meggyötört, de a szemei csillogtak, ahogy rám nézett, és nekem énekelt. 

10 megjegyzés:

  1. Köszönöm :) olyan kedves vagy. Nagyon örülök, hogy mindig írsz :) nagyon jól esik :)
    Remélem, hogy tetszeni fog a következő rész is ;)
    Puszi :)

    VálaszTörlés
  2. Atya eg! Ennel jobb befejezest el sem tudnek kepzelni! Nagyon jol irsz, es ne aggodj, amiert kicsit felreraktad a blogot, en is iden erettsegiztem, teljesen megertem, hogy nem volt idod. Alig varom a kovetkezo tortenetedet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) hát ez még nem teljesen a vége, ugyanis van még egy epilógus, amiben kimerül, hogy mi lesz Harry és Milly jövője ;)

      Törlés
  3. Imádom imádom imádom! Annyira rossz, hogy vége lesz, nagyon sajnálom :( Pedig nagyon a szívemhez nőtt! Tehetséges vagy és ne merd abbahagyni az írást!!! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) nagyon édes vagy :) nem szeretném abbahagyni :)

      Törlés
  4. Szia! Le vagyok maradva pár résszel, de majd kifejtem bővebben a véleményem. Addig is lenne egy nagyon fontos kérdésem: ha véget ér a Summer love, lesz új történet? <3 Nagyon megkedveltem a történeteidet!!

    Sam xXx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, bocsi. :) Figyelmetlen voltam, és nem olvastam el a rész elején lévő megjegyzésed! :) Nagyon várom a következő sztorid!!! :)

      Törlés
    2. köszönöm a hozzászólásodat :) örülök a véleményednek :) igen, hamarosan érkezik az új történet is, ami egy teljesen más, az eddigiektől eltérő sztori lesz ;)

      Törlés
  5. Kiváló lett! Nagyon várom az epilógust és az új történetet is!

    VálaszTörlés