2013. december 7., szombat

38. fejezet: A búcsú

Sziasztok! Elérkeztünk az utolsó részhez is, és már csak az epilógus van hátra. Tudom, hogy a tegnapi rész miatt nagyon utáltok, most meg még jobban fogtok, mert ebben a részben nem szerepel Harry, ez amolyan lezáró része a sztorinak. Kezdek szomorú lenni, mert holnap vége lesz egy fejezetnek a blog életében, és mennyire szép is volt.
Na de előre nem érzelgősködök, hagyjuk azt holnapra. ;)
Várom a véleményeket a részről!

Egy hét telt el azóta, hogy elmondtuk a fiúknak, hogy el fogunk költözni. Vic is nehezen viseli, hogy itt kell hagynia Liam-et, hiszen alig kezdődött el a kapcsolatuk. De megígérték egymásnak, hogy megpróbálják a távkapcsolatot. Elvégre Zayn-nek, és Perrie-nek is menni szokott a turnék alatt. Igaz, hogy ez most teljesen más, ugyanis mi lehet, hogy vissza se jövünk többet Londonba. Én még most sem tudom felfogni, hogy itt kell hagynunk mindent, az egész életünket. Csupán egyetlen egy jó dolog van az egészben, méghozzá az, hogy a lemezcég, amivel szerződést kötöttünk, ingyen utazást ajánlott fel a családunknak Los Angeles és London között, tehát amikor csak akarnak, meglátogathatnak minket, akár hetente is. Nagyon kellünk annak a cégnek, remélem, hogy meg is éri lemondani az itteni életről. Sam már előrement elintézni a dolgokat, hogy mire odaérünk, minden a legnagyobb rendben legyen.
- Még most sem beszéltetek? – nyitott be a szobámba Vic, mikor én az utolsó bőröndömet pakoltam tele.
- Kivel? 
- Olivia! – néz rám felhúzott szemöldöke alatt.
- Nem. Nem kerestem, és ő sem keresett engem. Utál.
- Dehogy utál! Totál ki van készülve.
- Honnan tudod? – kaptam rá a tekintetemet.
- Liam azt mondta, hogy aznap, mikor elmondtad neki, hogy elmegyünk, leitta magát, és…
- Gondolom valami nővel vigasztalódott. De hát nem vethetem a szemére, elvégre szabad ember.
- Rosszabb! Balhézott valami bárban, aztán ittas vezetésért elkapták. 
- Tessék? 
- Nyugi. Senkinek nem esett baja. Egy éjszakára bent tartották, másnap reggel már kijöhetett. Mondjuk a saját lábán nem is tudott volna távozni, ha még este kiengedik. 
- Te jó ég! Elment az esze.
- Nem. Csak összetört a szíve.
- Jobb lesz ez így neki, és nekem is.
- De miért ne próbálhatnátok meg ti is a távkapcsolatot? Jobb, mint ez, még akkor is, ha nem lesz semmi belőle. 
- Mert ott van Louis. Ha nem lenne, akkor talán… De így jobb mind a kettőjüknek. 
- És neked is? 
- Ha nekik jó, akkor nekem is. – mosolyogtam bíztatóan, de nem hogy Vic nem hitt nekem, és sem hittem magamnak. 
- Olivia! – néz be Tracy a nyitott ajtón – Keresnek.
Reménykedve néztem rá, de ő csak elhúzott szájjal megtekerte a fejét. Kimentem a nappaliba, ahol megláttam a vendégemet. 
- Louis? – csodálkoztam – Hogy kerülsz ide?
- Szeretnék bocsánatot kérni. – mondta egy apró, bocsánatkérő mosollyal.
- Nincs miért. Inkább én tartozom bocsánatkéréssel. Nem kellett volna…
- Olivia! – szakított félbe – Én voltam a hülye. Nagyon megtetszettél, és elvakítottak az irántad érzett érzelmeim. Így visszagondolva, rájöttem, hogy többször is megpróbáltál leállítani, és a tudtomra adni, hogy nincs esélyem. Nagyon sajnálom, hogy úgy kiakadtam. 
Én nem tudtam mit tenni, szorosan magamhoz öleltem, amit ő mosolyogva viszonzott. 
- Hiányozni fogsz. – suttogtam a mellkasába.
- Majd meglátogatjuk egymást, elmegyünk vacsizni, meg bulizni…mint barátok. Mert remélem, hogy azok maradunk.
- Ez természetes! – mosolyogtam rá, mire ő újra átölelt – Nagyon szeretlek!
- Bárcsak máshogy szeretnél. – mondta halkan, én pedig egy elhúzott mosollyal válaszoltam rá – Öhm… Vele beszéltél? 
- Nem, és nem is akarok. Sokkal jobb lesz neki, és nekem is, ha nem nehezítem meg még jobban az egészet. Holnap délben indul a gépünk, szóval nem érdemes.
- Értelek.
- Segíts neki túlesni ezen, oké? 
- Tudod, hogy mellette leszek mindig.
- Tudom. 
- Most megyek. Sok sikert, mindenben!
- Még találkozunk. – újra megöleltük egymást, majd kilépett az ajtón. 
A falnak dőlve néztem szét az üres házban. Lepergett előttem az eddigi pár hónap, amit itt töltöttünk. Mikor beköltöztünk, mikor hulla fáradtan értünk haza a próbákról, az élő show-k utáni öröm, hogy tovább jutottunk, a Vic-kel való veszekedések, amiket Tracy szakított félbe, mikor először találkoztam Harry-vel, mikor telepakoltatta a nappalit rózsákkal, mikor együtt vacsoráztunk a szüleimmel, mikor mellette ébredtem, és mikor kisírt szemekkel hazajöttem, miután úgymond szakítottam vele. Életem legszebb, és egyben legnehezebb hónapjai voltak ezek. Letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról.
- Minden oké? – lépett mellém Tracy.
- Persze, csak hiányozni fog ez az élet. 
- Ezután már csak jobb lesz, hidd el. Lehet, hogy az elején még nehéz lesz, de megéri. 
- Szerinted ott maradunk örökre?
- Nem hinném. Van egy olyan érzésem, hogy fogunk még ebben a városban lakni.
- Tényleg?
- Határozottan. De most menj, és feküdj le, mert reggel korán kell kelnünk, ki kell érnünk időben a reptérre.
- Oké. Jóéjt!
A szobámba mentem, ami nem volt olyan, mint eddig. Üres, és lehangoló volt. A nagy bőröndök hegyként tornyosultak középen. Befeküdtem az ágyamba, és a plafont bámultam egészen addig, míg el nem aludtam.
Másnap reggel a csengő hangjára ébredtem, majd pár pillanat múlva valaki halkan benyitott.
- Fent vagy? – kérdezte anya.
- Igen. – válaszoltam halk hangon. Alig aludtam az éjjel, de nagyon éber voltam alig egy perccel az ébredésem után. A gondolat, hogy órákon belül új életet kezdek, megrémített. 
- Készülj el, aztán bepakolunk a kocsiba. 
- Rendben. – válaszoltam egy mosoly kíséretével. 
Anya magara hagyott, én pedig kikászálódtam az ágyból, és felvettem az elől hagyott ruhámat. Egy szaggatott, világoskék farmer, egy fehér póló, egy egyszerű, világoszöld blézer, egy fehér, kötött sál, és egy barna-fekete magassarkú volt a mai outfit-em, amihez a zebramintás táskámat vettem fel. 
A nappaliban már mindenki, pontosabban a szüleim, a húgaim, és a barátnőim szülei is kint álltak. A levegő fagyos volt, mindenki érezte, hogy hamarosan eljön a búcsú ideje. Bepakoltunk a kocsikba, és elindultunk a reptér felé. Még utoljára visszanéztem a házunkra, és újra legördült egy könnycsepp az arcomon.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt. Nem tudom, hogyan fogom kibirni holnapig, hogy megtudjam Holivia együtt lesz-e? Nagyon remélem, hogy igen, különben a házat eláztatom. xDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kösziii :) holnap már 8kor fent lesz az epilógus ;)
      amúgy! én, mikor megírtam, és visszaolvastam, eláztattam a házat XD :D

      Törlés
  2. Mikor lesz fent az epilógus? Nagyon szeretem az írásod .:) Egyébként nem most kommentelek előszőr, csak eddig a T.R. nevet használtam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia :) köszi. valamit elszúrtam, mert már nyolckor fent kellett volna lennie az időzítés szerint, de csak vázlatba raktam közzététel helyett :D de most már fent van ;)

      Törlés