29. rész: Könnyek

Sziasztok! Itt van a mai rész is, remélem, hogy élvezni fogjátok. Nem is fűznék hozzá sokat, csupán annyit, hogy a következő, azaz a szerdai részben végre valami sorsfordító dolog történik. Remélem, hogy ti is annyira várjatok, mint én azt, hogy megoszthassam veletek. ;)
Várom a kommenteket, és a pipákat!

Aztán még egy dolog, ami nagyon fontos minden directioner-nek, méghozzá az, hogy ma jelenik meg a Midnight Memories CD. Én már nagyon várom!

Nem tudom, hogy azért van elegem az interjúkból, mert már meguntam, vagy, mert folyton a 1D-s fiúk a fő téma. Reménykedek benne, hogy az utóbbi. Ugyanis az biztos, hogy nem unom a sztárságot. Imádom a rajongókat, és most már azt is megértik, hogy nem akarom, hogy folyton a szerelmi életem legyen a téma. Napok óta az a téma a neten, és az újságokban is, hogy Louis megcsókolt. Szerencsére egy olyan képet sem tudtak készíteni rólunk, amin jól látszik a csók, ezért a Holivia fanok váltig állítják, hogy akkor éppen Harry-vel volt randim, Lou pedig csak odajött köszönni. Tehát egyelőre nem kell attól félnem, hogy összehoznak Louis-val. Igazából fogalmam sincs arról, hogy mi lenne akkor velem, ha kiderülne, hogy csókolóztunk. Akkor aztán tényleg esélye se lenne annak, hogy valaha is Harry-vel legyek. Na nem mintha meg tudnék bocsátani neki, de a szívem még mindig hozzá húz. Viszont ha kiderül, hogy Louis-val kavarok, aztán látnának Harry-vel, akkor én lennék a világon az első számú közellenség.
Péntek délután van. Túl vagyunk négy interjún, egy reggeli műsoron, és egy közönségtalálkozón is. Illetve túl vagyok pár hosszú, és számomra kínos telefonbeszélgetésen is, amit Louis-val folytattam. Annyira aranyos, és kedves, és tökéletes, én pedig egy idióta vagyok. Szeretném szeretni, és többet érezni iránta, de akár hányszor arra gondolok, hogy milyen lenne vele, Harry-t látom magam mellett helyette. Más lenne a helyzet, ha nem egy bandában lennének, és nem lennének legjobb barátok, meg persze ha nem lennénk híresek. De így… Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. Nem kellett volna hagynom, hogy Louis elkezdjen érezni valamit irántam. De most már csak magamra vethetek. Hamarosan pedig találkoznom kell az egész bandával, ugyanis már most készülődök Gemma szülinapi bulijára. Elkészítettem a sminkemet, majd a hajamat szög egyenesre vasaltam. Belebújtam a hétfőn vásárolt ruhámba, és felvettem hozzá egy fehér magassarkút, táskaként pedig egy kisebb kézitáskát választottam, amibe pénzt, sminket, és a telefonomat raktam.
- Készen vagytok már? – siettem ki a nappaliba.
- Persze! Mikor kellett neked várnod ránk? – húzta össze a szemét Vic.
- Nem indulunk? – kérdeztem.
- Gemma azt mondta, hogy küld értünk valakit. – válaszolta egyszerűen Tracy.
- Kit? – néztem rá ijedten.
- Nem tudom. Azt nem mondta. – amint kimondta a válaszát, csengettek. Mivel én álltam legközelebb az ajtóhoz, nekem kellett kinyitni. Nem vagyok vallásos típus, de elmormoltam magamban egy imát, hogy nem az legyen odakint, akire gondolok. Úgy tűnik, hogy meghallották odafent, ugyanis Liam lépett be.
- Sziasztok! – köszönt mosolyogva – Mehetünk?
- Megint vállaltad a sofőr szerepet? – kérdezte Tracy.
- Csak értetek jöttem. – nevetett – Gemma nem mondta?

- Mit?
- Harry házában lesz a buli, és mindenkit elszállásol az éjszakára, aki nem tud hazajönni.
- Van taxi is. – szaladt ki a számon, mire minden szem rám szegeződött – Na, de menjünk! – javasoltam, és felkapva a kis kabátomat, ami totál ment a szerelésemhez, előre mentem.
Már nagyon jól tudtuk a Harry házához vezető utat, így egyre jobban szorongtam Liam mellett ülve. Mikor megálltunk a ház előtt, rengeteg autó állt odakint. Liam beparkolt az udvarba, majd mind a négyen kiszálltunk, és befelé vettük az irányt. A nappaliban megpillantottuk az ismerős arcokat. Gemma is köztünk volt, és mikor meglátott minket, egyből odaszaladt. Mi átadtuk neki az ajándékunkat. Együtt vettünk neki több mindent, úgy gondoltuk, hogy egy nagy ajándék, ami több darabból áll, sokkal jobb. Csokik, italok, ékszerek, sminkcuccok, és minden olyan dolog, amit egy lány szeret.
- Gyertek beljebb! – húzott minket maguk után. Tisztára úgy viselkedett, mintha ezer éve ismernénk egymást, de szerintem neki ez a természete, ugyanis első alkalommal is ugyan ilyen volt. Elég sok ember volt, mint kiderült, mind Gemma családja, és a barátai, ismerősei voltak. Természetesen ott voltak a srácok is, és Perrie is, de Harry nem. Nincs itt a saját házában, a nővére szülinapján?
- Sziasztok. – léptem oda a többiekhez, amitől Louis-nak felcsillant a szeme, és egyből csókot akart adni, de én kiejtettem a kezemből a táskámat, persze nem véletlenül.
- Sziasztok! – köszöntek mindannyian, miközben Louis segített összeszedni a táskámat.
- Baj van? – nézett rám zavartan.
- Beszélhetünk kicsit nyugodtabb helyen? – szántam rá magam.
- Persze. – bólintott, és követett egyenesen az udvarra. – Mondd!
- Kettőnkről van szó…
- Gondoltam. – mondta csalódottan.

- Gondoltad?
- Olivia! Látom rajtad, hogy nem tetszem neked. Az a csók, ami történt is csak azért volt, mert valami gond volt, és gyenge voltál. Nem vagyok hülye.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem tetszel, mert nagyon is. Ne tudd meg, hogy mennyire. Nehéz is visszafognom magamat, ha a közeledben vagyok. – nevettem, amire ő is mosolyogni kezdett.
- Akkor mi a baj? Van valaki más?
- Igazából nincs, és nem is lesz, mert egy seggfej. De nem szeretnék úgy veled lenni, hogy közben rá gondolok. Érted? El kellett mondanom, mert szerettem volna őszinte lenni veled.
- Nem kell, hogy egyből belém szeress. Én sem vagyok szerelmes, csak tetszel. Legalábbis egyelőre. Meg ha nem lesz semmi a másik sráccal, akkor miért ne próbálhatnánk meg?
- Azért, mert mi lesz, ha nem szeretek beléd? – kezdtem kétségbeesni – Ha nem fogok semmit sem érezni irántad?
- Rám akarod vetni magadat, akár hányszor meglátsz. Ez nekem bőven elég. – kacsintott rám, és közelebb húzott magához.
- Louuuuis! Ne csináld! – mosolyogtam rá, de ő elkezdte csókolgatni a nyakamat, és nekem több sem kellett. Egyből a szájára tapadtam, és heves csókba kezdtünk. Arra lettünk figyelmesek, hogy valaki leparkol mellénk kocsival.
- Ne zavartassátok magatokat! – vágta oda gúnyos hanggal az éppen akkor megérkező Harry, majd egyből beszaladt a házba. Tehát látta, hogy csókolózunk. Megint.
- Ez mostanában nem normális. – tekerte meg a fejét Louis, miközben barátja után nézett. Aztán felém fordult, és újra meg akart csókolni.
- Ne! – toltam el magamtól – Inkább ne!
- Próbáljuk meg! – kérte.
- Nem szeretném. Ez nekem…
- Akkor meg várok.
- Tényleg? – ámuldozva néztem rá – Várnál rám?
- Igen.
- És ha azt mondom majd, hogy mégsem akarom?
- Nem baj. Csak ne add még fel.
- Oké. – egyeztem bele, mert láttam, hogy mennyire akarja – De nincs csók, meg semmi. Kezdjük barátként.
- Oké. – bólintott – Akkor egy italt?
- Jöhet. – egyeztem bele, és visszamentünk a házba. Csatlakoztunk a többiekhez, majd megittunk pár pohár pezsgőt.
- Elmegyek, és megmosom a kezemet. – szóltam oda Perrie-nek, ugyanis a legutóbbi pezsgősüveget én bontottam ki, és egy az egybe a kezemre ömlött.
- Át a folyosón, a lépcső mellett van a konyha. – mutatott segítőkészen az irányra.
- Köszi. – mondtam neki, majd szinte észrevétlenül kisurrantam, és a konyha felé vettem az irányt. Nagy hévvel rontottam be a helységbe, és ugyan olyan gyorsan meg is álltam.
Harry volt bent, és egy idősebb, nagyon csinos nővel beszélgetett.
- Elnézést, én csak… - kezdtem a mondatomat, de ekkor megakadt a szemem Harry-n, akinek könnyes volt a szeme. Sírt. Fájdalmasan pillantott rám, majd felpattant, és kiment egy másik ajtón.