2014. január 15., szerda

28. fejezet: Az első igazi randi

Sziasztok! Íme, itt is van a folytatás. Olvassátok el, hogy hogyan folytatják főhőseink az életüket a békülés után. Nem húzom tovább, tessék olvasni, és véleményezni! ;) 

Másnap reggel olyan érzéssel ébredtem, ami számomra teljesen ismeretlen volt. Borús idő volt odakint, de én mégis csodaszépnek találtam. Kimentem a konyhába, mert onnan hallottam zörgést.
- Szép jó reggelt! – köszöntem vidáman.
- Szia! – köszönt meglepetten Dona, aki éppen az ebédet főzte – Mi ez a jó kedv? 
- Apa? – néztem körbe.
- El kellett mennie már korán valami megbeszélésre, szerintem csak késő este jön haza. 
- A francba. 
- Miért? Baj van? 
- Nem, semmi. Csak beszélni akartam vele.
- Róla? – mosolygott.
- Igen. – nevettem el magam zavaromban.
- Hívott? 
- Annál kicsit több is történt. – vettem suttogóra, mintha bárki is meghallhatná – Itt volt.
- Itt? Mikor? Hol? 
- Nem sokkal az után, hogy bent jártál nálam. Az ablakon keresztül jött be. 
- Milyen romantikus. – ámuldozott Dona. Komolyan, néha úgy éreztem, mintha egy kislánnyal beszélgetnék. Mondjuk nem sokkal volt idősebb nálam. 
- Persze. A nyakát is kitörhette volna.
- Valaki aggódik? – mosolygott rám, miközben megkóstolta a készülő levest. 
- Nem vicces. – húztam fel az orromat.
- Jól van na! Amúgy szerencsétek volt.
- Mert?
- Apád be akart menni hozzád, de én lebeszéltem róla, hogy ne zavarjon, mert hátha alszol. 
- Azta…Köszi.
- Hát szép lett volna, ha rajtakap titeket. 
- Nem kapott volna rajta semmin. Csak csókolóztunk, és beszélgettünk.
- Szerintem az is bőven elég lett volna neki, hogy ha meglátja a szobádban. Jó lenne elmondani neki az igazat, nem?
- El akartam. Harry ma értem jön, mert el akar vinni valahová. De mondjuk nem is baj, ha idejön, apa nem lesz itthon, nem kell találkozniuk. Holnap meg majd elmondom neki az egész történetet. – bólintottam – Mi a kaja? 

Délután kettőkor érkezett egy sms-em, a következő szöveggel: 

„Ötre ott vagyok érted! Persze, csak ha nem gondoltad meg magad! – Harry”

Nem írtam neki vissza, de szerintem nagyon jól tudta, hogy soha nem gondolnám meg magamat ezzel kapcsolatban. Elkezdtem készülődni, fürödni, hajat mosni, majd sminkelni, és kiválasztottam a ruhámat. Vagyis csak ki akartam, de nem találtam semmi olyat, ami jó lenne egy randira. Egy szál törölközőben futottam ki a nappaliba, ahol Dona tévézett. 
- Basszus! – a kiáltásomtól majdnem leesett a kanapéról – Segíts! Nincs mit felvennem. Ez eddig nem volt ekkora baj, nem is foglalkoztam vele, hogy mit húzok fel az eddigi randijainkon, mert azok nem is voltak igazi randik, de ez most az, és nincs ruhám.
- Na nem, mintha nem lenne tele a szekrényed, de gondoltam, hogy ez lesz a baj. – szólalt meg, mikor befejeztem az ömlengést – Elugrottam a kedvenc butikomba, és ezt vettem neked. 
- Mi ez? – vettem át tőle az ajándéktáskát.
- A tiéd. Ruha a randira. – mosolygott.
- Te jó ég! Ez csodaszép. – vettem ki a táskából a ruhát – De ezt nem fogadhatom el.
- Ugyan már, elvégre a kislányom vagy. – vonta meg a vállát.
- Köszönöm. – szorosan magamhoz öleltem, majd a szobámba szaladtam, hogy felvehessem a ruhát. Csodaszép volt. A felső része fehér színű, és ujjatlan volt, egy nagy masnival a mell részénél. A barack színű alsó része combközépig ért, és feszesen tapadt rám. A derekánál pedig egy aranyozott öv választotta el a két részt. Egy fehér magassarkút, és egy fehér, arannyal díszített táskát választottam hozzá kiegészítőnek. 
A ruha csodás volt, de én szokás szerint, most sem tetszettem magamnak, mikor a tükörbe néztem. 
- Mi a baj? – szólalt meg Dona az ajtómban állva.
- Szerinted? Nézz rám! – mutattam végig magamon, miközben még mindig a tükörben bámultam magam.
- Csodálatos vagy. 
- Mint egy anorexiás. – tekertem meg a fejemet. 
- Nem. Egyáltalán nem. Nagyon szép vagy, és hidd el, hogy Harry álla le fog esni, ha meglát. – amint kimondta a mondatát, megszólalt a csengő – Kinyitom, addig szedd össze magad!
Dona kiment a szobámból, én pedig magamhoz vettem a táskámat, és nagy levegőt véve elindultam az előtérbe. 
- Szia. – köszöntem halkan, mikor megláttam őt. 
- Szia. – köszönt vissza ugyan olyan halkan, és legalább tízszer végigmért. 
- Én nem is zavarok. – szólalt meg Dona, majd elment – Jó szórakozást!
Pár pillanatig még néztük egymást, majd nagy gyorsasággal egyszerre indultunk meg a másik felé, és ahogy egymáshoz értünk, rögtön forró csókba kezdtünk. 
- Alig vártam, hogy ideérjek. – suttogta az arcomba.
- Én is. 
- Gyönyörű vagy, de többet ne vegyél fel ilyen rucit, mert nem tudom magam türtőztetni. Legszívesebben bevinnélek a szobába. – mosolygott rám kajánul. 
- Nyugtasd le magad, Styles! – nevettem el magam – Addig még hosszú utat kell megtenned. 
- Ne kínozz! – csukta le a szemét.
- Menjünk! – javasoltam, csak hogy eltereljem a témát. 
Kézenfogva sétáltunk el a kocsijáig, miközben ő végig bámult.
- Az utat nézd, oké? – nevettem el magam, mikor elindultunk. 
- Nehéz lesz, de rendben. – bólintott – Tényleg! Apukád mit szólt?
- Semmit, ugyanis otthon sem volt. Már kora reggel elment valami tárgyalásra. 
- Akkor aggódhatok tovább…szuper. – lefagyott a mosoly az arcáról. 
- Nem lesz semmi gáz. – tettem a lábára a kezemet – Apám mindig imádott téged. 
- Ja…De most azt hiszi, hogy egy seggfej vagyok. 
- Az is vagy. – néztem rá komolyan.
- Mi? Most…most miért? – nézett rám ijedten. 
- Csak vicceltem. Te jó ég! Mi bajod van? Miért vagy ilyen ideges? 
- Semmi…csak…
- Csak? – kezdtem gyanakodni, hogy valamit eltitkol előlem.
- Nincs semmi baj, rendben? – mosolygott rám, de nem igazán tudott meggyőzni.
- Oké. – bólintottam – Hova megyünk? 
- Na jó. El kell mondanom valamit. – félrehúzódott a kocsival, és rám nézett. A szívem ki akart ugrani a helyéről. Mit akar elmondani? Mindenféle dologra gondoltam, de legfőképpen arra, hogy most el fog hagyni. Ennyi volt a boldogság, ennyi volt életem első párkapcsolata. Alig egy nap. 
- Tudod mit? – emeltem fel a kezemet – Ne is folytasd, oké? Ne mondd ki, mert nem akarom hallani. – szorosan összezártam a szemeimet, mert éreztem, hogy pillanatokon belül kicsordul a könnyem. – Megyek, és fogok egy taxit. – kinyitottam az autó ajtaját, és kiszálltam, majd elindultam a járdán. A könnyeim patakokban folytak, és nem érdekelt, hogy szinte az összes kirakatot nézegető embernek nekiütköztem, mikor elrohantam mellettük. Rosszul voltam, és otthon akartam lenni, hogy nyugodtan sírhassak, és tovább szenvedjek a nyomoromban. 

13 megjegyzés:

  1. Ohhh! Ez fantasztikus volt! De most mi történt? He? Nem értem miért borult ki Carrie. Harry meg miért titokzatoskodik? Most nagyon összezavart a vége. Nagyon kiváncsi vagyok, mi történik majd ezután. Hozd minél hamarabb a folytatást! xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. holnap kiderül ;) de a rész vége miatt lehet, hogy utálni fogtok :D

      Törlés
  2. szia:) nagyon tetszik a blogod, nagyon ügyes vagy. csak annyi észrevételem lenne,hogy szerintem jobb lenne ha kétnaponta hoznál részeket,mert ezek így rövidek:( úgy meg akkor dupla hosszú lenne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia :) köszi. amúgy ennek a történetnek hétfőn vége, de a következőt lassabban fogom hozni :)

      Törlés
  3. Öö..okké..Most mivan??? Oo Carrie mi az anyámtyúkjának szaladt el???? Ohh...</3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azt hiszi, hogy Harry el akarja hagyni. háááát.... lehet, hogy jó a megérzése :/ de lehet, hogy nem :D

      Törlés
  4. Kérlek legyen happy end a véfe

    VálaszTörlés
  5. Uramatyám!Fantasztikus rész!Miért futsz el Carrie???Hamar hozd az új részt!Please!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia :)
    Nagyon jó rész lett. :P
    És már nagyon várom a kövit. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
  7. Hogy erted hogy hetfon vege a tortenetnek marmit az egesznek vege es egy masikat kezdesz? :O

    VálaszTörlés