2014. január 29., szerda

8. fejezet: Búcsú?

Sziasztok! Ahogy ígértem, ez a mai rész nagyon izgalmas lesz. Remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek. Ígérem, már nincs is olyan sok hátra az igazságig! ;)

Harry Stlyes
- Na, mi van a csajjal? – kérdezte Louis, mikor bementünk egy kis kávézóba, még aznap délután. 
- Hagyjuk. – vontam meg a vállamat. 
- Mi van? – nevette el magát – Totál odavoltál érte. 
- Még most is, de szerintem rohadtul utálhat. Vagy én nem tudom, hogy mi baja van. Mondjuk mióta énekeltünk, nem beszéltem vele, talán már más lenne a helyzet.
- Énekeltetek? – felhúzott szemöldökkel nézett rám. 
- Aha. Holly szerette volna, és basszus, mennyire örültem neki, hogy pont a You and I-t akarta. – mosolyogtam el magam, ahogy visszagondoltam rá. 
- Mi ez a mosoly, tesó? Te szerelmes vagy! – kiáltotta el magát hangosan a kávézóban, ahol hirtelen csend lett. Mondjuk, nem volt valami sok ember, de azok mind ránk néztek. 
- Fogd már be! – löktem meg – Még csak az kéne, hogy holnap minden ezzel legyen tele. 
- Miért baj az? 
- Szerintem te tudod a legjobban, hogy a rajongók mikre képesek azért, hogy ne legyen barátnőnk. 
- Ja. De engem nem igazán izgat. Amíg Eleanor-t nem zavarják a dolgok, addig engem sem. Aki igazi rajongó, az meg örül nekünk. Nem?
- Hát én nem nagyon tudom megérteni a rajongóinkat. – tekertem meg a fejemet – Van köztük egy-két olyan, akikre az őrült szó is enyhe kifejezés.
- Jó, tudom. De pont azért a mi rajongóink, nem? – nevette el magát. 
- Ez igaz. – hagytam rá a dolgot. Igazából nagyon jól tudtam, hogy Louis tisztában van vele, hogy nem ez a legnagyobb gondom. Elvégre nála jobban senki sem ismer. Tudja ő azt, hogy az izgat, hogy mit szólnának a rajongók ahhoz, ha barátnőm lenne. Mert simán elfordulhatnak tőlünk, és nem akarom, hogy az én hibám legyen az egész. Oké, ott van Zayn és Lou is, nekik is van barátnőjük, de engem úgy ismertek meg, mint a nagy csajozóst, és nőfalót. Pont ezért reméli azt mindenki, hogy soha nem lesz komolyabb kapcsolatom. De ez a lány más. Folyton csak rá gondolok, és folyton az illatát érzem az orromban. Vele szívesen megjelennék a címlapokon, és büszkén mutatnám meg mindenkinek. Megvédeném mindenkitől, és kiállnék mellette akár az összes rajongóval szemben. Sőt, ha esetleg azt mondaná, hogy lépjünk le, és menjünk világgá, esküszöm, hogy vele mennék.
- És miért nem mész el hozzá? – Lou hangjára egyből visszakapcsoltam a valóságba.
- Azt sem tudom, hogy hol lakik. 
- Akkor hogyan randiztatok? Nem mentél érte?
- Az otthonnál vettem fel. Holly-nál volt.
- És mikor szokott ott lenni? 
- Szerintem délelőttönként. Akkor nincsenek vizsgálatok, azt hiszem.
- Menj el holnap, hátha találkozol vele. 
- Lehet. Végülis, egy próbát megér. – vontam vállat.
- Hát érjen is meg, mert nem vagyok hajlandó tovább nézegetni a fancsali képedet. – mondta nevetve, amiért cserébe csak egy jól irányzott ütést kapott tőlem a vállába. 

Angelina Graham
Reggel kopogás ébresztett. 
- Tessék! – szóltam álmosan, és az ágyban felülve az ajtó felé fordultam.
- Szia. – hallottam meg Camile nővér hangját, amit három év után természetesen egyből felismertem. 
- Baj van? – kérdeztem aggódva.
- Öhm…Holly szeretne látni. – mondta halkan, és szomorúságot éreztem a hangjában. 
- Mi történt? – szálltam ki az ágyból, szinte fél másodperc alatt, és elkezdtem keresni a ruháimat, amiket tegnap este kiválogattam, pontosabban kitapogattam. 
- Segítek, rendben? – jött közelebb hozzám, és segített felöltözni. Soha nem hagytam volna, hogy bárki, bármiben is segítsen nekem, elvégre nem lehetek örök életre rászorulva másokra, de ez most más helyzet volt. Minél előbb Holly-nál akartam lenni. 
Szerencsére közel, ugyan azon a folyosón volt a szobája, mint az enyém. Camile nővér elkísért addig, de be már egyedül mentem. 
- Szia. – hallottam meg a vékonyka hangot az ágy felől. A bot segítségével, ami eddig összehajtva volt a kezemben, odasétáltam hozzá. Már messzebbről hallottam, hogy nehezen veszi a levegőt, és többször is halkan köhécsel.
- Szia. – ültem le mellé a székre – Mi a helyzet? Miért kaptam ébresztőt? – próbáltam laza lenni, de persze hogy is ment volna ez nekem.
- Beszélni szerettem volna veled. – alig tudott beszélni, és tényleg nehezére esett levegőt venni.
- Miről? – keresni kezdtem a kezét, de ő gyorsabb volt, és mikor feléje nyúltam, megéreztem az apró, csontos ujjait a kézfejemen. Ijesztő volt az érintése, teljesen eltűnt a meleg, puha bőre. 
- Arról, hogy mi lesz, ha én már nem leszek. 
- Holly…kérlek, ezt ne… - kezdtem, de közbevágott. 
- De, igen. Szeretném, ha nem sírnál utánam, legalábbis ne hetekig. Oké? – nevetni próbált, de nem nagyon ment neki – Meg néha látogass meg a temetőben, és énekelj majd nekem. Én ott leszek, és hallani fogom. Szeretném, ha boldog lennél, és nem zárnál ki mindenkit az életedből. Tudom, hogy csak én voltam itt neked, de most már van más is. 
- Más? 
- Harry. Annyira aranyosak vagytok együtt, és látnád, hogy hogyan néz rád. 
- Hogyan néz rám? – értetlenkedtem, vagyis inkább tagadni akartam a dolgokat – Holly, Harry és én nem illünk össze, szóval ne is kezdd el ezt.
- Dehogynem. Te annyira szép vagy, ő meg olyan cuki, és annyira szép pár lennétek.
- Ő világsztár, én meg egy senki, aki nem mellesleg vak is.
- És? Miért baj az. Őt sem zavarja. 
- Mert nem is tud róla. – hajtottam le a fejemet. 
- De hát már randitok is volt. 
- Abbie ment el helyettem. 
- De miééééért? 
- Mert megijedtem, hogy mit szól majd hozzá, ha kiderül, hogy vak vagyok.
- Szerintem Harry kedves, és jólelkű fiú, és nem hinném, hogy nagyon zavarná. – komolyan mondom, hogy úgy beszélt, mint egy felnőtt nő. Már megszoktam, hogy teljesen más, mint a többi tíz éves, de most még érettebbnek tűnt. 
- Persze. Szerinted majd rám vigyázna életem végéig? Ez lehetetlen lenne. 
- Csak ígérd meg nekem, hogy nem lököd el magadtól. Nem kell vele lenned, de legalább barátkozzatok össze. Oké? – kérlelt, egyre gyengébb hangon. 
- Hát jó. – nem tehettem mást, muszáj volt beleegyeznem. 
- Angelina! – kinyílt az ajtó, és Camile nővér lépett be – Ideje lenne, hogy Holly pihenjen. 
- Persze. Megyek. – bólintottam, de mielőtt elindulhattam volna, Holly közelebb húzott, és átölelt.
- Szeretlek! – suttogta.
- Én is nagyon szeretlek! – viszonoztam az ölelést, majd kimentem a szobából, és magára hagytam. 
Annyira rossz volt vele így beszélni, és most örültem, hogy vak vagyok, és nem kellett látnom az összetört, és meggyötört arcát. Habár soha nem láttam, de mindig megengedte, hogy megérintsem, és így el tudtam őt képzelni. Eldöntöttem, hogy kimegyek egyet az udvarra, a szokásos helyünkre, és egy kicsit élvezem a jó időt. Visszamentem a szobámba a napszemüvegemért, és a kijárat felé vettem az irányt. Elbotorkáltam a hátsó udvarra, és leültem a megszokott asztalhoz, a padra. Eszembe jutottak újra Holly szavai, és az, hogy megkért, énekeljek neki majd a temetőben. Éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyel, és amit visszatartottam Holly előtt, az most mind kitört. 
- Szia! – hallottam meg a hang közeledő gazdáját, ezért gyorsan letöröltem a sós folyadékot, ami végigfolyt az arcomon. 
- Mit keresel itt? – lehajtottam a fejemet, és megigazítottam a napszemüvegemet. 
- Nahát…Ennyire örülsz nekem? – kérdezte, majd éreztem, hogy mellém ül, és az asztalra támaszkodik. 
- Sajnálom, csak elég rossz volt a reggelem. – tekertem meg a fejemet – Holly-hoz jöttél?
- Hát. Elvileg azzal az indokkal jöttem, hogy őt látogatom meg, de bíztam benne, hogy itt leszel.
- Tényleg? – igazából csodálkoztam a dolgon, hiszen azt hittem, hogy megunta a próbálkozást. 
- Aha. Öhm…Nem vennéd le a napszemüveget? Jó lenne látni a szemedet. 
- Nem szeretném. – csóváltam meg ijedten a fejemet. 
- De miért? 
- Mert…Mert sírtam. – hazudtam. Pontosabban nem is volt akkora hazugság, mivel tényleg az előbb fejeztem be a sírást. 
- Mi történt? – éreztem, ahogy megfogja mindkét kezemet, és nekem eszem ágában sem volt elhúzódni tőle, magam sem tudom, hogy miért.
- Holly-nál voltam. Elég rosszul van, és esküszöm, hogy olyan volt az egész beszélgetés, mintha elbúcsúzott volna.
- Sajnálom. – mondta szomorúan. 
- Úgy beszélt hozzám, mint egy felnőtt nő. Több esze van, mint bárki másnak. Miért kell pont neki elmennie? – éreztem, hogy megint folynak a könnyeim. 
- Gyere ide! – magához húzott, és átölelt. A szívem pedig majdnem átszabta a mellkasomat. Megéreztem a kezét a hátamon, majd az illatát az orromban. A kezeim maguktól indultak meg, és átölelték a testét, aminek hatására még jobban magához húzott. Nem mertem megmozdítani a kezeimet, de még így is éreztem az izmait, és a göndör fürtjeit az arcomon. Egy pár pillanat múlva kissé elhúzódtam tőle, de tényleg csak egy kicsit, annyira, hogy éreztem a leheletét az arcomon. A pulzosom is megemelkedett, mikor a bal kezét felemelte, és gyengéden az arcomra tette. Éreztem, hogy húzni kezdi a fejemet, és nem akartam ellenkezni. Az orra hozzáért az enyémhez, én pedig lecsuktam a szememet.
Majd hirtelen megszólalt egy éles hang, aminek hatására szétugrottunk. 
- Tessék? – vette fel idegesen a telefonját – Most? Jó. Jól van. Megyek. – lerakta a telefont, majd ismét megfogta a kezem -  Öhm…Mennem kell. A menedzserünk volt. 
- Oké. – bólintottam tiszta komoly arccal, és próbáltam nem felé fordulni. 
- Találkozunk később? 
- Biztos. 
- Szia. 
- Szia. – köszöntem el, majd megint magamra maradtam. 
Te jó ég! Mi fog még ma történni? Majdnem megcsókolt, és én hagytam. Nem vagyok normális, ez többet nem fordulhat elő.

8 megjegyzés:

  1. annyira sajnálom Hollyt :/ én nem akarom h meghaljon :S inkább maradjon életben :) annyira várom már h Harry végre megtudja az igazat..szóval siess a kövivel :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem kell sokat várni az igazságig ;)

      Törlés
  2. Én sem akarom,hogy Holly meghaljon. Nem lehetne hogy felépül? :D nagyon várom már hogy Harry hogy fog reagálni arra hogy az a lány akit szeret vak... siess a kövivel! :)) xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. inkább arra reagál, hogy átverték, és onnan robban a bomba :D

      Törlés
  3. Akkor én is csatlakozom az előttem írokhoz, hogy ne haljon meg Holly! :') Angie remélem minnél hamarabb elmondja Harrynek, hogy nem lát..:)) <3
    Várom a holnapot!! :)
    Puszi xXx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát gyógyíthatatlan beteg, szóval nem lehet más a vége :(

      Törlés
  4. Ne haljon meg Holly. Ő a kedvencem. Nagyon cuki és érett kislány. Amikor beszélt Angie-vel én sirtam, mint egy csecsemő.
    És, a francba, hogy az a hülye telefon mindig a legjobb pillanatokban szólal meg, már annyira vártam a csókot. xDD
    Nagyon várom a folytatást. xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, a telefon az mindig pont jókor szól :D
      örülök, hogy így megérintenek az írásaim :)

      Törlés