2014. január 9., csütörtök

22. fejezet: A rendőrségen

Sziasztok! Meghoztam a mai részt, amiben megtudjátok, hogy mi lesz Harry-vel és Carrie-vel a rendőrség után. Köszönöm az eddigi véleményeket, és pipákat. Úgy látom, hogy megéri minden nap hozni részt!

- A barátnője, és a támadója alig négy éve, de már bent vannak a rendőrségi nyilvántartásban.
- Tessék?
- A vádlott vérében egyértelműen találtunk tudatmódosító szereket, így öntől is vért fogunk venni. – nézett rám megint a szigorú tekintetű férfi.
- Miért? – Harry-ből csak özönlöttek a kérdések.
- Azért, mert ezelőtt ugyan ezért, Caroline Peterson által került be hozzánk Samuel Hale. – becsuktam a szememet, és azt kívántam, bárcsak ne lennék most itt, és bárcsak ne lenne mindez igaz. Tudtam, hogy innen nincs visszaút.
- Már máskor is meg akart erőszakolni? – fordult felém Harry.
- Még otthon, Holmes Chapel-ben. – hajtottam le a fejemet, és éreztem, hogy megtelnek a szemeim könnyel – Akkor elég sokat lógtam vele, mert nehéz időszakom volt.
- Annyira, hogy a kisasszonynak volt annyi esze, hogy feljelentse a támadóját, holott elég erősen drogok hatása alatt állt.
- Drogoztál? – a mellettem ülő fiú elképedve nézett rám.
- Igen! Drogoztam, de az már régen volt. Elvonóra jártam, és tiszta vagyok. Pár napja jött el hozzám Sam, azóta követett, és fenyegetett.
- Miért? – tette fel a kérdést a rendőr.
- Mert van egy kis…öhm…
- Igen?
- Elég sok pénzzel tartozok neki. Négy éve még fiatal voltam, nem volt munkám, így nem tudtam neki fizetni a drogokért. Mivel úgymond én voltam a barátnője, ezért adott hitelt. De mikor feljelentettem, azt akarta, hogy fizessek neki.
- És ezt akarta visszakapni ma este?
- Igen. Szombatig adott haladékot, de ma este a munkahelyemen, miközben cigiztem, rám támadt. Azt mondta, hogy nem muszáj fizetnem, de akkor le kell vele feküdnöm. Amikor nemet mondtam, elkapott, leszabta a ruhámat, és…ha nem jött volna Harry, akkor… - nem tudtam kimondani, mert a teljes testemet rázta a sírás.
- Rendben. – bólintott a rendőr – Hiszek magának, de muszáj vért vennünk.
- Jó. – bólintottam. Ő felkelt a székéből, majd kiszólt a folyosóra. Pár pillanat múlva egy egyenruhás nővel jött be. – A kolleganőm elkíséri önt a vérvételre, addig kihallgatom a fiatalembert is.
- Rendben. – Harry-re néztem, aki azóta, hogy megtudta rólam az igazat, meg sem szólalt, és rám sem nézett.
Tudtam, hogy csalódott bennem, és rettentően fájt. Kimentem a nővel, aki egy külön szobában lecsapolta a véremet, majd kimentem a folyosóra, és leültem egy székre. Elég régóta vártam már. Talán Harry itthagyott? Amint feltettem magamban a kérdést, ő megjelent a folyosó végén.
- Mehetünk? – kérdezte.
- Nem tudom, nem kellene megvárnom az eredményt?
- A pasi odabent azt mondta, hogy mehetünk. – mutatott maga mögé – Majd hívni fognak.
- Oké. – bólintottam, majd felpattantam a székről, és az ajtó felé vettem az irányt. Kint akartam lenni, minél előbb. – Köszönöm még egyszer azt, amit ma tettél. – az utcára kiért felé fordultam, erőltettem az arcomra egy mosolyt, majd elindultam.
- Mégis hova mész?
- Fogok egy taxit. Hazamegyek.
- Taxival? – nevette el magát – Ülj be a kocsiba, elviszlek.
Követtem az utasítását, és beszálltam mellé, de egészen hazáig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.
- Megállok pár házzal arrébb, és megvárom, amíg beérsz. Oké? – fordult felém, mikor befordult az utcánkba, majd lelassított két házzal odébb.
- Rendben, és köszönöm még egyszer.
- Nem kell megköszönnöd.
- Azt hittem, hogy azok után, amit megtudtál rólam, nem akarsz majd beszélni sem.
- Miért ne akarnék? – nézett rám mosolyogva – Hibáztál, de ki nem? Szerinted nekem nincs olyan dolgom, amit nem bántam meg?
- Akkor nem tartasz gyengének? – néztem rá, ő pedig felém fordult, közelebb hajolt hozzám, és az arcomat a két kezébe vette.
- Tudod, csak eléggé sokkolt, hogy mi mindenen keresztülmentél már, és rájöttem, hogy te vagy a legerősebb ember, akivel valaha is találkoztam. De azért néha elkel egy kis védelem is, és örülök, hogy ma én lehettem az. – mosolygott rám. A szavai boldogsággal töltöttek el, az érintésébe pedig beleborzongtam. Pedig undorodnom kellett volna tőle, de egyszerűen nem ment. Elkezdett közeledni felém, de én elhajoltam.
- Sajnálom. Nem kellett volna, pont most, ezek után. – tekerte meg a fejét, és elhúzódott.
- Nem arról van szó, Harry.
- Nem?
- Persze, hogy nem.
- Nem értelek. – húzta össze a szemöldökét.
- Tényleg nem érted? Sam, és te ugyan olyanok vagytok számomra. Soha nem tudom megköszönni, hogy ma ott voltál, de ez nem jelenti azt, hogy megbocsátom, amit kilenc éve tettél velem. Miattad, és miatta jutottam el az önsanyargatásig, az öngyilkossági kísérletekig, és a drogig.
- Miattam? – az arca kétségbeesett volt.
- Igen! Miattad nem ünnepelem kilenc éve a szülinapomat, mert az a nap emlékeztet rá, mikor otthagytál, és rám küldted Sam barátodat. Miattad bántott, és szégyenített meg. Miattad mentem tönkre idegileg, és miattad hagyott el az anyám.
- Carrie, te meg… - kezdte hitetlenkedő arccal, de félbeszakítottam.
- Ne! Nem akarom hallani a magyarázkodásodat. Köszönöm, hogy hazahoztál, és vigyáztál rám. Szia. – kiszálltam a kocsiból, mondjuk ezt már megszokhatta szerintem, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy faképnél hagytam. Egészen a házunk bejárati ajtajáig futottam.
Szerencsére apáék már aludtak, hiszen majdnem akkor értem haza, mintha dolgoztam volna. Azt hiszem, hogy egyből sikerült elaludnom.
Másnap, dél körül ébredtem fel, és egyből a zuhany alá álltam, ugyanis le akartam mosni magamról az éjszaka mocskát.
Majdnem fél órát álltam a zuhany alatt, és szinte a bőrömet is lesikáltam, de úgy éreztem, hogy még most sem vagyok tiszta. Vörös karokkal mentem ki a fürdőből.
- Édesem! – hallottam apu hangját a nappaliból – Idejönnél egy kicsit?
- Mi az? – kérdeztem belépve az ajtón, de egyből rájöttem, hogy mit akar – Szia!
- Szia, szívem! Jól vagy? – Kate ült apámmal, és Dona-val szemben a kanapén.
- Miért ne lennék? – kérdeztem, mintha nem tudnám, miért akarja tudni.
- Caroline! – szólalt meg apám idegesen, de mégis aggódva – Miért nem mondtad el?
- Nem fontos, oké? Meg amúgy is, aludtatok, mikor megjöttem. – vontam vállat.
- Nem fontos? Már hogyne lenne az. Meg akartak erőszakolni, és nekünk mástól kell megtudnunk?
- Apa! Nem történt semmi komoly dolog.
- Örülök, hogy ezt így fogod fel. Bajod is eshetett volna.
- De nem esett.
- De azt sem magadnak köszönheted. – szólalt meg Kate is, mire én rákaptam a pillantásomat.
- Tudom. – hajtottam le a fejemet.
- Elmesélnéd? – kérte Dona, sokkal halkabb hangnemben, mint apám.
- Én szerintem nem is zavarok. – állt fel Kate – Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e, és megmondani, hogy a héten maradj itthon. Rendben? – mosolygott rám, majd átölelt – Sajnálom! – súgta a fülembe, célozva ezzel arra, hogy nem akarta, hogy apáék tőle tudják meg. Én csak rámosolyogtam, majd kikísértem az ajtóig. Visszacammogtam a nappaliba, ahol apám, és Dona is kíváncsian várták a beszámolómat.
- Tehát?
- Kimentem a klub hátsó részébe, az udvarra, hogy szívjak egy kis friss levegőt…
- Vagyis, hogy rágyújts, gondolom. – mondta szúrós tekintettel apám.
- Szóval, kint voltam, és akkor megjelent ez a pasi. Egyből letámadott, és hát ennyi volt. Letartóztatták, aztán kihallgattak minket…engem, és hazajöttem.
- Hülyének nézel?
- Nem. – tekertem meg a fejem. Azt hittem, hogy ennyivel megúszom.
- Akkor mondd el, hogy hogyan jutottál el a rendőrségig, és miért nem sikerült bántania téged annak az alaknak.
- Édesem… - szólt közbe Dona – …nem gondolod, hogy nem akar beszélni róla?
- De én az apja vagyok, és tudni akarom, hogy mi történt. Várj csak! Azért nem mondod el, mert ő volt az, ugye?
- Ki?
- Hát Styles.
- Tessék? – nevettem el magam – Dehogy ő volt.
- Akkor ki?
- Sam, Sam Hale. Utánam jött, mert tartoztam neki, még abból az időből. Napok óta követett, és tegnap este felajánlotta, hogy fizessek neki más módon, de én nemet mondtam, és akkor meg akart... – nem tudtam befejezni a mondatot, csak lehajtottam a fejemet. Dona mellém ült, és megölelt.
- Már megint ez a gyerek? – apám idegesen járkált előttünk – Már akkor be kellett volna zárni, mikor először próbálkozott.
- Be is zárták, csak a szülei kihozták, és van egy olyan érzésem, hogy már most sincs bent.
- Mégis mit kell csinálni ahhoz, hogy a tettes megbűnhődjön? Na és hogyan szabadultál meg tőle? Hogyan jöttek a rendőrök?
- Jött egy srác, és ő segített.
- Szerencséd volt, kicsim. – fordult felém az apám, már kicsit megenyhülve – Ki volt az? Meg szeretném köszönni neki.
- Azt nem hinném. – húztam el a számat.
- Miért? Ki az?
- Harry Styles. – a név hallatára apám még sápadtabb lett, és visszaült a kanapéra.
- Ó! – csodálkozva mondta, majd újra felvette a kemény arcát – De ettől még nem lehet elfelejteni, hogy mit tett.
- Tudom, és nem is fogom. – biztosítottam – Visszamegyek a szobámba.
Sem apa, sem Dona nem szóltak semmit, csupán bólintottak.
Pont, mikor beléptem a szobámba, megszólalt a telefonomon az üzenetjelző hang. A kezembe vettem, de mikor megláttam, hogy ki írt, még rosszabb kedvem lett, mint eddig volt. 

10 megjegyzés:

  1. naponta új részek ? hozzá fogok tudni szokni :P
    amúgy Camile apukáján jót nevettem. Először azt hitte h Harry erőszakolta meg a lányát aztán meg megtudta, h Ő volt az aki megmentette xD
    és megint így kell abbahagyni :/ nem igazság

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igeeen. naponta új részek ;)
      hááát. muszáj izgalmasan abbahagyni. de szerintem ezt te is tudod :D

      Törlés
  2. nagyon jó lett :) várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon izgis rész lett :) Szeretem ahogy kitalálsz történeteket..Teljesen beleélem magam :)) Várom a következőt!! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia :)
    nagyon jó lett ismét :P
    Várom a kövit. :DD
    puszi♥

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó volt! Látni szerettem volna Carrie apukáját, amikro megtudta, hogy Harry mentette meg a lányát, már el is felejtette, hogy azelőtt még meg akarta köszönni annak, aki megvédte a lányát. Annyira örülök, hogy Harry nem hagyta magára Carriet a rendőrségen, miután megtudta, hogy drogozott. Csak beszéljék már meg. Kérlek!
    Minél hamarabb hozd az újat! :)
    xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöööm :) már nem kell sokat várni, ígérem ;)

      Törlés