2014. január 19., vasárnap

32. fejezet: Indulás!

Sziasztok! Itt van az utolsó fejezetet is meghoztam, már csak az epilógus van hátra! :(
Remélem, hogy tetszik majd ez a rész, hiszen elég izgalmas lett, de persze a leg izgalmasabb rész majd csak holnap jön! ;)

Mint az utóbbi két hétben, ma reggel is Annie vitt haza. Egész úton nem szóltunk semmit egymáshoz. Nekem folyton az éjjeli beszélgetéseken, és Harry-n járt az agyam, Annie meg szerintem már nem tudott mit hozzáfűzni a dolgokhoz, vagy csupán nem mert hozzám szólni. Tudom, hogy mostanában a szokásosnál is bunkóbb vagyok mindenkihez, de nem tehetek róla. Miért kéne boldognak lennem, ha rosszul érzem magam? Nem fogom a világnak sem azt mutatni, hogy jól vagyok, ha egyszer nincs úgy. 
- Majd beszélünk. – mondtam, mikor kinyitottam a házunk előtt a kocsi ajtaját.
- Ha baj van, szólj! Rendben? – nézett rám mosolyogva Annie – Én még mindig itt vagyok neked. Bármikor.
- Tudom. – erőltettem egy kisebb mosolyt az arcomra, de szerintem nem lett túl meggyőző – Szia. – elköszöntem tőle, majd bementem a házba. 
- Szia, édesem! – köszönt apa a konyhából kijövet – Hogy ment a munka? 
Elsétáltam mellette, rá sem néztem. Igen. Amióta azt a feltételt szabta, hogy itt maradunk, ha szakítok Harry-vel, egyetlen egy szót sem szóltam hozzá. Még azt sem mondtam el neki, hogy a rendőrség felhívott, hogy kiengedték Sam-et. Na nem mintha nem tudtam volna már jóval előtte. Szóval apám már két hete nem hallotta a hangomat, illetve hallotta, mikor Dona-val beszéltem. Ő ugyebár mellettem állt, és nem tehetett semmiről, így vele nem voltam bunkó.
Így ment minden reggel, mikor hazaértem a munkából. Ő megkérdezte, hogy milyen volt, én meg rá se néztem, és a szobámba vonultam. De ez a ma reggel más volt, ugyanis ő utánam jött. Minden előzmény nélkül, gondolok itt a kopogásra, nyitott be a szobámba.
- Meddig leszel még ilyen velem? – kérdezte, de én válaszra sem méltattam – Na mindegy. Ez a tiéd. – nyújtott felém egy levelet.
- Mi ez? – kérdeztem, de nem néztem rá, csak a borítékot vizslattam a kezében. 
- Tegnap, miután elmentél dolgozni, itt járt.
- Ki? 
- Styles…öhm…Harry. – javította ki magát, amivel rendesen meglepett. 
- Harry? – néztem rá most először, kérdő tekintettel. 
- Mit akart? Tudta, hogy nem vagyok itthon.
- Tudom. Pont azért jött. Velem akart beszélni, de én nem engedtem szóhoz jutni. Ezért odaadta ezt a levelet, hogy adjam át neked. Persze eszem ágában sem volt, ezért eldobtam a kukába. De aztán kíváncsi lettem, és elolvastam. Szerencsére… - hajtotta le a fejét. 
- Szerencsére? 
- Olvasd el. – újra felém nyújtotta a levelet, én pedig most el is vettem tőle, és olvasni kezdtem.

„Szia! Nem tudom, hogy kíváncsi vagy-e rám, vagy hogy egyáltalán olvasod-e a levelet, de a tudat, hogy én megpróbáltam, valamennyire vígasztal. Na nem mintha most bármi is meg tudna vigasztalni. Remélem, hogy ez a levél sem lesz annyira nyálas, mert nem akarok csöpögős dolgokat írni, csak azt, ami a szívemben van. 
Elmondhatatlanul hiányzol, soha nem éreztem még ilyen ürességet. Úgy érzem, mintha valaki szíven döfött volna.
Nem tudom elképzelni, hogy mi történt veled alig egy nap alatt. Lehet, hogy úgy érzed, hogy hazudtam, és mégis benne volt a kezem abban a kilenc évvel ezelőtti dologban? Talán…és hogy miért talán? Mert akkor remélhetőleg te hazudtál akkor, mikor azt mondtad, hogy nem szeretsz. Amikor kimondtad ezt a két szót, és a szemembe néztél, meg akartam halni. Nem akartam elhinni, mert láttam rajtad, hogy boldog voltál velem. Láttam, hogy mennyire kétségbe estél, mikor azt hitted, hogy el akarlak hagyni, vagy mikor elmondtam, hogy indul a turné.
Hidd el, hogy én soha nem bántanálak meg, mert mindennél fontosabb vagy nekem. Nagyon szeretlek, mindig is szerettelek, és örökké szeretni foglak. Vasárnap elutazunk, megkezdődik a turné. Mindig nehéz volt itt hagyni a várost, de most még nehezebb lesz, mert téged is elhagylak ezzel. Sokszor szeretnék egy totál átlagos srác lenni, és ez most pontosan ilyen. Ha nem lennék híres, akkor talán veled lehetnék, és talán viszontszeretnél. Legbelül még reménykedek abban, hogy ez az egész csak egy álom, és mikor felébredek, majd ott ülsz mellettem a repülőn, ahogy eredetileg terveztem. Annyira jó lenne, ha velem jönnél, de tudom, hogy ez nem lehetséges, hiszen tisztán megmondtad, hogy hibáztál, mikor összejöttünk, és nem szeretsz.
Remélem, hogy nem lesz több olyan eset, hogy bajba kerülsz, mert sajnos nem leszek ott, hogy megmentselek. Ha segítségre van szükséged, megtalálsz, tudod a számomat. Csak egy telefon, és ott vagyok. Ha Sam pedig megint zaklatni kezd, csak szólj. Amit adtam neki, lehet, hogy csak egy darabig lesz elég. Tudod, hogy bármit megadnék, hogy békén hagyjon téged. Remélem, hogy többet nem fog zaklatni.
Tudom, elég zavarosan írtam, és egyáltalán nem függ össze a szöveg, de rengeteg dolog kavarog a fejemben.
Kérlek, vigyázz magadra! Nagyon szeretlek. – Harry”

Összehajtottam a levelet, és lehajtottam a fejemet. Apám mögöttem állt, így nem látta, hogy a könnyeim patakokban csorognak le az arcomon.
- Szóval nem ő tette? – szólalt meg halkan.
- Nem. – szipogtam – Semmi köze nem volt hozzá. Csak akkor tudta meg, mikor én elmondtam neki pár hete. 
- Értem. És…öhm…fizetett ennek a Hale gyereknek?
- Igen. A tartozásom dupláját, azért, hogy szálljon le rólam.
- Ugye nem akartál megszökni vele a turnéra?
- Dehogy akartam, apa. – néztem rá könnyes szemekkel.
- De szereted. – mondta halkan, és nem tudtam eldönteni, hogy ez kijelentés, vagy kérdés volt-e.
- Most már úgyis mindegy. – vontam meg a vállamat, és a faliórámra pillantottam, ami lassan hét órát mutatott.
- Menj! – mondta hangosan apám.
- Tessék? – néztem rá zavarodottan.
- Mikor indul a gép?
- Nyolckor.
- Akkor még odaérsz. Gyere! – megragadta a karomat, és magával vonszolt.
- Mit csinálsz? – rántottam ki a kezemet az ujjai közül.
- Látom rajtad, hogy szereted, és ahogy olvastam azt a levelet, ő is szeret téged, és komolyan is gondolja. Nem akarom, hogy még többet szenvedj! Azt akarom, hogy boldog legyél, és ha vele vagy az, akkor áldásom rá. 
- De mégis mit csináljak? Nem érek már oda. 
- Már hívtam taxit, és itt van pár fontosabb cucc, papírok, meg hasonlók. – jelent meg Dona az ajtóban, a kezében a táskámmal, amit akkor dobtam le az előtéri szekrényre, mikor hazaértem – A többit majd utánad küldjük. 
- De mi lesz a munkámmal? – néztem rájuk aggódva.
- Eddig sem tetszett, hogy olyan helyen dolgozol. Felmondasz, és kész. – rántotta meg a vállát apám. Ez most tényleg ő? A megfontolt, és komoly ember?
- Aztán szerinted miből élek meg? Nem akarom, hogy ő költsön rám.
- Ezentúl nekem dolgozol. – jelentette ki Dona – Olyan munkád lesz, amit géppel el tudsz végezni. Tehát mindegy, hogy a világ melyik részén vagy, tudsz dolgozni.
- Annyira szuperek vagytok! – öleltem magamhoz őket, majd pár másodperc múlva megszólalt a taxi dudája a házunk előtt – Szeretlek titeket!
- Mi is szeretünk! – mondta apa.
- Aztán azért gyere majd haza, ha tudsz. 
- Jövök. – bólintottam, majd kiléptem az ajtón, egyenesen a szakadó esőbe, és a kocsihoz futottam.

8 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó volt! De miért lesz vége? Annyira megszerettem a történetet. :(
    Már nagyon várom a holnapi részt. Kiváncsi vagyok, milyen arcot fog vágni Harry, ha meglátja Carriet a reptéren.
    Hozd minél hamarabb! xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hááááát... ezt már nem tudtam tovább húzni :/ de a következőt is szeretni fogjátok :) nekem az a kedvenc :)

      Törlés
  2. Jaaaaaaaj de jóóóóóó...én elsírtam magam a levélnél. :’) Nagyon SZÉP lett ez a rész! :) Várom már az epilógust!! xoxo

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett,csak kár hogy vége lesz:-(
    Nem gondolkoztál még azon hogy esetleg folytatnád egy 2.fejezettel?
    Nagyon sokan örülnének neki:-))
    Persze ez a te döntésed

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gondolkoztam rajta, de nem tudom, hogy nem-e rontanám el :/
      arra gondoltam, hogy a következő történetet fogom majd folytatni, mert annak elég különleges vége lesz ;)

      Törlés
  4. Szia :)
    Úristen nagyon tetszett és remélem, hogy majd időben ki fog érni a reptérre. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés