2014. január 16., csütörtök

29. fejezet: Harry ajánlata

Gondolom már mindannyian kíváncsiak vagytok arra, hogy Harry mit akar elmondani Carrie-nek. Vajon sikerül neki? Tényleg el akarja hagyni a lányt, vagy csak ő reagálta túl a dolgokat? Olvassátok el, hogy megtudhassátok! ;)

- Állj már meg! Carrie! – hallottam meg a hangját, és éreztem meg a kezét a csuklómon. 
- Hagyj békén, oké? – sírtam.
- De most mi van? Miért rohantál el? – nézett rám kétségbeesetten, és zavartan.
- Mert nem akarom hallani, hogy kidobsz. Inkább hagyjuk az egészet.
- Kidoblak? – nevette el magát – Ez meg hogyan jutott eszedbe? 
- Látom rajtad, hogy valami baj van, csak nem tudod, hogy mondd el.
- Gyere! – fogta meg a kezemet, és leültetett egy padra, ami a járda mellett volt elhelyezve.
- Ide? – néztem rá – Nem leszel itt túl feltűnő az embereknek? Holnap az újságok címlapján leszünk. 
- Na és? Nem akarom titkolni a világ elől a gyönyörűszép barátnőmet. 
- Akkor nem akarsz szakítani? 
- Már miért akarnék? Szeretlek, és nem hagynálak el semmiért. – emelte fel a fejemet, és megcsókolt.
- Akkor meg mi a baj? 
- Öhm…hamarosan indul a turné. – nyögte ki nehezen. 
- Ó! – csak ennyi jött ki belőlem. Így már minden világos. – Akkor megint nem fogunk találkozni egy ideig, ugye? 
- Hát erről van szó. Igazából kérdezni akartam valamit, de nem tudom, hogy kezdjek neki. Ezért gondolhattál furcsának. 
- Mi az? 
- Most, hogy újra együtt vagyunk, nem akarok megint távol lenni tőled. 
- Én megvárlak, Harry. – mosolyogtam rá. 
- Nem kell várnod rám.
- Tessék? – nem értettem, hogy mi akar ezzel mondani. 
- Gyere velem! 
- Mi van? – a szemeim fennakadtak a csodálkozástól. 
- Gyere el velem a turnéra. 
- Megőrültél? 
- Most miért? Annyira jó lenne, minden szabadidőmben együtt lehetnénk.
- Harry, nekem itt az életem, a munkám, meg a családom. 
- Vedd ezt egy nyaralásnak. A munkát meg hagyd ott, és dolgozz nekünk. 
- Dolgozzak nektek? Mégis mit? 
- Nem tudom, bármit. 
- Ne nevettess már! – tekertem meg a fejemet.
- Nem akarlak itt hagyni. – hajtotta le a fejét, és a kezeimet az ő kezeibe zárta.
- Harry…én sem akarom, hogy itt hagyj, de muszáj. Közben úgyis hazajössz, és akkor találkozunk. 
- Az nem ugyan az. Hónapokig nem foglak látni.
- Tudom. Szerinted nekem nem lesz rossz? Amint nem vagy a közvetlen közelemben, máris hiányzol.
- Persze…És mi lesz, ha találsz addig valaki mást? Olyat, akinek nincsenek ilyen kötelezettségei, mint nekem, aki itt tud lenni veled.
- Senki hozzád foghatót nem fogok találni, érted? Amúgy is, inkább nekem kellene aggódnom ezért. Több millió rajongó lány vesz majd körül hónapokig. Szép, és csinos lányok. 
- Nekem te vagy a legszebb, és nekem te vagy az egyetlen nő.
- Ajánlom is! – néztem rá szúrós tekintettel, mire ő magához húzott, és megpuszilta a homlokomat.
- Hiányozni fogsz.
- Majd beszélünk minden nap, rendben? 
- Gondold meg, és gyere el velem. 
- Harry! Itt a munkám. Nem olyan régen kezdtem dolgozni, nem hinném, hogy majd hónapokig tartogatják nekem az állást, és megvárják, hogy visszaérjek. 
- Akkor majd lesz más munkád. 
- Mintha az olyan könnyű lenne. 
- Majd én segítek, együtt találunk valamit. 
- Nem. Egyedül kell boldogulnom. 
- Amúgy sem akarom, hogy ott maradj! Ha nem leszek itt, akkor ki véd majd meg a sok részegtől? 
- Nem egyedül dolgozok.
- Persze…Hiszen ott van a pincér barátod. – horkantott fel gúnyosan.
- Valaki féltékeny? – mosolyogtam rá, mire csak rántott egyet a vállán. – Ugye tudod, hogy már több lány is fényképet készített rólunk, amióta itt ülünk?
- Tudom, észrevettem. – bólintott – De nem érdekel. Sőt…legalább mindenki látja a barátnőmet. 
- Ja…pár nap múlva meg jöhetsz a temetésemre. – nevettem el magam.
- Mert? 
- Mert a rajongóid megölnek.
- Jaaaajj…Dehogy is. 
- Hát legyen igazad. – ráhajtottam a fejemet a vállára – Nem randira indultunk?
- Ez a legtökéletesebb randi.
Percekig ültünk még a padon, és persze többen is megbámultak minket, illetve az utca másik feléről pár lány képeket készített rólunk. 
- Nem mennénk valami kevésbé nyilvános helyre? – mosolyogtam rá angyalian. 
- Dehogynem. – ugrott fel, és felhúzott magával, majd elindultunk vissza a kocsija felé. Én lehajtott fejjel mentem mellette, de láttam, hogy többször is rám pillant. Biztos voltam benne, hogy észrevette rajtam, hogy eléggé szokatlan számomra, hogy folyton vakuk villognak körülöttem. Mondjuk azért hálás voltam, hogy senki sem jött oda hozzánk, és nem kezdtek minket kérdezgetni a kapcsolatunkról. 
- Nagyon zavar? – szólalt meg Harry, mikor beültünk a kocsiba. 
- Majd csak megszokom. – mosolyogtam rá zavartan. 
- Nem muszáj nyilvánosan megjelennünk, ha nem akarod. Mondjuk nekem rohadt jó érzés, hogy mellettem vagy, és más is tud róla. – csak mosolyogva figyeltem, hiszen annyira jó volt hallani ezeket a szavakat. 
- Amúgy is…már nem sokáig kell nyilvánosan együtt lennünk. – sütöttem le a szememet. 
- Erről ma ne beszéljünk, rendben? Csak élvezzük ezt az estét. 
- Rendben. – bólintottam, de nem tudtam kiverni a fejemből, hogy hamarosan ismét elveszítem.
Elmentünk egy étterembe, és rendesen belakmároztunk, szinte mozdulni sem bírtam, úgy teleettem magam. Rettentő jól éreztem magam Harry-vel, és nagyon sokat beszélgettünk. Leginkább ő beszélt, pedig mellettem nehéz megszólalni. Most azonban az elmúlt kilenc évről volt szó, amit külön töltöttünk. Volt egy olyan érzésem, hogy azért beszél magáról, hogy nekem ne kelljen elmondanom, mi történt velem eddig. Elvégre a lényeget már úgyis tudta. 
- Holnap találkozunk? – kérdezte meg, mikor kitett a ház előtt. 
- Dolgozok. 
- Akkor ott találkozunk. – mosolygott rám, majd megcsókolt.
- Rendben. – bólintottam mosolyogva, majd ki akartam szállni a kocsiból, de ő visszarántott, és újra megcsókolt. 
- Szeretlek! – suttogta az arcomba. 
- Én is szeretlek! – lenyomtam egy csókot a szájára, és kipattantam a kocsiból. Megvárta, amíg beérek az ajtóig, csak azután hajtott el.
- Na? Hogy ment? – tette fel egyből a kérdést Dona, amint beléptem az ajtón. 
- Apa? – néztem rá ijedten.
- Még nem ért haza. Nemrég hívott, mát úton van. 
- Jól. – bólintottam, és a szobám felé vettem az irányt. 
- Akkor mi a baj? – nem adta fel a faggatózást.
- Elmegy. 
- Hova?
- Kezdődik a turné.
- Ó…Az nem jó. 
- Hát nem. Azt akarja, hogy menjek vele.
- Mármint a világkörüli turnéra?
- Igen. 
- És mi akadálya? – kérdezte a már az ágyamon ülő nő.
- Mi akadálya? Az, hogy itt az életem, ti, meg a munkám. 
- Ugyan már…Ezt most éppen úgy mondod, mintha apád és én gyerekek lennénk. 
- De ott van a munkám. 
- Létezik más munka is a világon. 
- A másik meg az, hogy miből tartanám el ott magam? Semmi pénzem sincs, és nem akarom, hogy Harry tartson el. Lemegy ez a turné, aztán majd folytatjuk onnan, ahol abbahagyjuk.
- Ki fogod bírni nélküle? 
- Muszáj lesz. – vontam meg a vállamat – Megfürdök, és lefekszek aludni. 
Dona bólintott, és magamra hagyott.
Fürdés után egyből elaludtam, rettentően kifárasztott ez a mai nap, nem is testileg, hanem inkább lelkileg. 
Másnap kora reggel arra ébredtem fel, hogy valaki kicsapja az ajtómat. 
- Mi történt? – ültem fel ijedten az ágyban. 
- Elmagyaráznád, hogy mi ez? – apám dühösen állt előttem, és az ágyamra dobott egy újságot. A címlapról a Harry-vel csókolózó énem köszönt vissza.

8 megjegyzés:

  1. Imádom! ^•^ kövit *0*
    puszi új olvasód viki :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia, üdv itt! :) örülök neked :D köszönöm :)

      Törlés
  2. Szia :)
    nagyon jó rész lett. :P
    Remélem Carrie meggondolja majd magát. :))
    puszi♥

    VálaszTörlés
  3. Óriási rész!!!Hogy itt mik lesznek... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) most jön az újabb izgalom ;)

      Törlés
  4. Hoppá..:/ Hát remélem Happy End Lesszz.... :D

    VálaszTörlés