2014. január 2., csütörtök

15. fejezet: Váratlan látogatók

Sziasztok! Itt van a legújabb rész, amiben Carrie élete még jobban a feje tetejére áll egy látogató miatt. Nem húzom a szót, olvassátok el, és véleményezzétek!

Reggel fél hatkor értem haza, de még mindig olyan állapotban voltam a beszélgetés miatt, hogy alig álltam a lábaimon. Miután visszamentem a klubba, próbáltam magam türtőztetni. Elég nehéz dolgom volt, ugyanis az a seggfej zárásig ott volt, aztán még egy lapáttal rátett azzal, hogy rezzenéstelen arccal nézett rám, miközben Miranda műszak végén beszállt a kocsijába. Abba a kocsiba, amivel majdnem elütött, amivel munka után engem vitt haza, és amivel randizni vitt, és amiben megcsókolt. A buszon, amivel hazafelé utaztam, rámjött a sírás, és még akkor sem tudtam abbahagyni, mikor hazaértem. Belépve az ajtón, szemben találtam magam Dona-val. A nő ijedten nézett rám, és láttam, hogy szólásra nyitja a száját, de aztán mégsem szól semmit. Valószínűleg attól tart, hogy megint el fogom küldeni a francba. Csak kérdőn bámult rám, én pedig megindultam felé, amitől kicsit megijedt. De aztán olyan történt, amin nemhogy ő, de még magam is meglepődtem. Átöleltem, és erősen magamhoz szorítottam. Egy kis idő múlva megéreztem a kezét, és a hátamat simogatva viszonozta az ölelést. Én még jobban elkezdtem sírni, de ő még mindig nem szólt egy szót sem.
- Utálom! – nyögtem ki egy pár perc múlva, mikor már a szobámban ültünk. Talán ez volt az első alkalom, hogy Dona beljebb jött az ajtónál.
- Kit?
- Harry-t. Harry Styles-t. A hülye One Direction szemétláda énekesét. Azt, aki tönkretett régen, és most megint. Hányszor fogja még ezt csinálni velem? 
- Apád mesélt róla. – bólintott szomorúan Dona.
- De tegnap megint ott volt. 
- A Rose-ban?
- Igen. – kissé megnyugodtam, és már annyira nem rázott a sírás sem – Mikor nem tudta, hogy ki vagyok, minden munkanapomon eljött, és fel akart szedni. Én utáltam, és azt akartam, hogy ő is úgy szenvedjen, ahogy én szenvedtem, mikor becsapott, és megveretett kilenc éve. De aztán…
- Kezdted magad jól érezni vele. – mosolygott rám a nevelőanyám, amire én rákaptam a tekintetemet. 
- Öhm…Nem tudom. Lehet. 
- Mi történt tegnap?
- Egy hete nem járt már ott, de tegnap az éjszaka közepén beállított. Úgy tett, mintha nem ismerne, aztán megkért arra, hogy kerítsem elő a barátnőjét. Azt sem tudtam, hogy miről beszél, egészen addig, amíg a klub legnagyobb szajhája, Miranda királynő rá nem vetette magát. Hozzáteszem, eddig rühellte, hogy a csaj egyfolytában rászáll.
- Szerintem most sem tetszik neki nagyon.
- Mi? Ezt honnan tudod? 
- Csak féltékennyé akar tenni. 
- Miért akarna? 
- Te mondtad, hogy udvarolt, nem?
- Még mielőtt tudta volna, hogy ki vagyok. 
- De mikor megtudta, rossz volt neki. Tehát érez irántad valamit. 
- Ez hülyeség. – tekertem a fejemet. Igazából csak magamat akartam meggyőzni ezzel. – Amúgy meg azt sem tudja, hogy mit tett velem. Nem emlékszik rá. 
- Azt sem hiszem el. Csak letagadja. Nem meri bevallani, hogy mit tett. 
- Lehet. 
- Biztos vagyok benne. Most pedig feküdj le aludni, és pihend ki magad. Mire felkelsz, főzök valami finomat. 
- Nem mész dolgozni?
- Kiveszek egy napot. Inkább itt maradok, és vigyázok rád. – mosolygott.
- Köszönöm. – mosolyogtam vissza rá.
Ez volt az első olyan alkalom, hogy nem ordítoztam Dona-val, hanem csak leültünk, és beszélgettünk. Most vettem csak észre, hogy mennyire kedves, aranyos, és csak a jót akarja nekem. Sokkal jobban szeret, mint az anyám szeretett valaha is. Én pedig szörnyen érzem magam, hogy mindig rosszul bántam vele. Gazdag nő, de még sincs elszállva magától.
Alig aludtam négy órát, ugyanis délelőtt tizenegykor nagy ordítozásra ébredtem. Mikor kinyitottam a szobám ajtaját, rájöttem, hogy csak az apám ordibál. Máskor reménykedtem abban, hogy egyszer így ébredek majd. Arra, hogy Dona, és ő veszekednek, aztán végre elköltözünk innen. De most, mikor meghallottam, megijedtem. Nem akartam, hogy Dona-val kiabáljon. Sietve indultam el a nappali felé, ahonnan jött a hang. Mikor közelebb értem, megláttam Dona-t, aki apámat nyugtatja, majd megláttam a terem másik felében azt, akivel kiabál. Szerencsére senki sem vett észre, így gyorsan visszahúzódtam az ajtó mögé, és onnan hallgattam őket. 
- Jobb lesz, ha eltűnsz innen! – apám forrt a dühtől. 
- Wesley…én csak… - kezdte a vendég.
- Azt mondtam, hogy tűnj el innen! Engem nem érdekel, hogy ki lett belőled, hogy milyen fontos, és híres ember vagy. Nem fogom megengedni, hogy még egyszer tönkre tedd a lányomat. Nem akarom megtudni, hogy a közelébe mész. Megértetted?
- Nem akartam soha…
- Megértetted? – szakította félbe, ordítva.
- Meg. 
- Most pedig tűnj el innen, mielőtt nem állok jót magamért!
Lépteket hallottam, majd Harry elhaladt mellettem. Kilépett az ajtón, majd mikor visszafordult betenni azt, észrevett.
Szólásra nyílt a szája, de én elkaptam a fejemet, sőt még a szememet is becsuktam. Bárcsak el tudnék így tűnni! Ha az eltűnés nem is sikerült, de legalább nem szólt hozzám, és távozott a házból. Nagy levegőt véve léptem be a nappaliba, ahol egy hatalmas mosolyt erőltettem magamra. 
- Jó reggelt!
- Kicsim! – ugrott fel apám a kanapéról, ahol eddig ült, arcát a kezeibe temetve, és nyugtatva magát – Miért keltél fel?
- Én hozok neked enni. – szólt közbe Dona, és kisietett a konyhába.
- Elég hangos volt az ébresztőm. – nevettem rá apámra – Mit akart itt?
- Veled beszélni. – mondta bosszúsan – De megmondtam neki, hogy hagyjon téged békén.
- Azt hallottam. – nevettem rá megint – De apa, meg tudom magam védeni. Hidd el, hogy én is el tudom küldeni a francba.
- Tudom. – amint kimondta, megszólalt a csengő – Most ha visszajött, akkor megölöm. – pattant fel a kanapéról, és megindult az ajtó felé.
- Apa! – álltam elé – Az előbb mondtam, hogy én majd megoldom. 
Nagy lendülettel, és rengeted dühvel indultam meg az ajtó felé, és szinte kitéptem azt. Azonban odakint nem éppen az állt, akire számítottam, hanem talán még rosszabb.
- Anya? – kérdeztem akadozva.
- Milyen gyönyörű vagy! – kiáltott fel a velem szembe álló nő, és magához ölelt. 
- Mit…hogy kerülsz ide? – kérdeztem, mikor végre szóhoz jutottam. 
- Apád felhívott. 
- Tessék? Apaaaaa! – kiáltottam dühösen, és elindultam vissza a nappaliba. Hallottam, hogy az anyám becsukta maga mögött az ajtót, és utánam jött. – Mi a francért kellett felhívni?
- Jessica! – nézett apám nagy szemekkel az érkezőkre. Pár pillanat múlva megjelent Dona is, és a helyzet egyre csak feszültebbé vált.
- Üdv! – nyújtotta a kezét anyám felé – Dona Silverman.
- Jessica Brannan. – fogta meg a kezét, és gúnyosan mosolygott rá. Dona arcáról lefagyott a mosoly, és az apám mellé sétált, kérdőn nézve rá. 
- Azt kérdeztem, hogy miért kellett felhívnod? – tettem fel újra a kérdést. 
- Mert tudnia kellett róla, hogy megint… - itt elharapta a mondatot. 
- Hogy megint azt teszed, mint kilenc éve. – fejezte be helyette az anyám. 
- Na és? Mit érdekel téged, hogy mi van velem. Otthagytál minket. Egész eddig nem is érdekeltelek! Miért kellett visszajönnöd? Azt hiszed, hogy ettől jobb lesz? Hát nagyon tévedsz!
- Segíteni szeretnék.
- Most? Komolyan? Most akarsz segíteni? Tizenkét évesen kellett volna a segítséged, és nem most. Akkor, amikor lehagytál, mikor kislány voltam. Egy, összesen egy évet bírál ki mellettem. Akkor léptél le, mikor a legjobban szükségem lett volna az anyámra. Nem csak az a seggfej hibás azért, hogy tönkrement az életem, hanem te is. Most pedig azzal segítenél a legtöbbet, ha visszamennél a pasidhoz Amerikába, és soha többé nem hallanék rólad. Nem te vagy az anyám, érted? Hanem az a nő, ott apu mellett! – Dona felé mutattam, és ránéztem. Apró mosoly jelent meg a szája szélén, és talán egy könnycsepp is a szemében. – Többet tett értem egy reggel alatt, mint te valaha is tettél. Nincs…rád…szükségem! – hangsúlyoztam ki minden egyes szót. 
- Rendben! – bólintott az anyám – A Kingthsbrigbe Hotelben szálltunk meg. Még itt maradunk pár napig. Szeretném, ha átjönnél, és megismernéd a kishúgodat. 
- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek.

8 megjegyzés:

  1. Gyaaaa hátez egyre izgalmasabb :DDD Annyira jo hogy Donával jo kapcsolatban van carrie :D a helyébe énis utálnám az anyját!:D nagyon jólett!! <3

    VálaszTörlés
  2. Esküszöm megölsz. A sziven szakad meg Harryért. Kérlek add, hogy megbeszéljék a dolgaikat. Egész biztos, hogy Harry megbánta, másképp nem ment volna el Caroline-hoz.
    És az anyja tényleg 8 év után akar segiteni neki. Hát én jogosnak tartom Caroline kiborulását, meg annak örülök, hogy végre Donaval normálisan tudott beszélgetni és kezdi megkedvelni.
    Kérlek hozd minél hamarabb az új részt. Már nagyon kiváncsi vagyok.
    xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) nagyon meg fogtok lepődni azon, hogy Harry miért áll majd újra szóba Harry-vel. de az még odébb van ;) addig jön valaki, aki megint fel fogja kavarni a dolgokat :/

      Törlés
  3. Ellepeztoen nagyon nagyon nagyon jo!!!!!! Maradhatna siidoben is mindennap egy resz! Szerintem sokan orulnenek neki.
    Jjajjj. Szegeny harry. Remelem happyend lesz a tortnetet vegen:P
    Nagyoooon varooom mar a kovit!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi. :) hoznék én minden nap részt, de akkor túl gyorsan vége lenne :D

      Törlés
  4. IMÁDOM!!! Dee már szeretném őket együtt látni :) :D Várom a kövit!! :*:))

    VálaszTörlés