2014. január 31., péntek

10. fejezet: Lökés a bal oldalról

Sziasztok! Gondolom már nagyon vártátok a mai részt, hogy végre megtudjátok, mi történik az után, hogy Harry meglátta együtt az ikreket, és rájött, hogy Angie vak.
Szerintem nagyon meg fogtok lepődni azon, ami történik majd, és remélem, hogy kapok majd véleményt a részről.

Angelina Graham
- Ki az? – léptem el Abbie-től, és az ajtó irányába fordultam. 
- Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy te ki vagy! – hallottam meg az ismerős hangot, ami megvetést sugárzott. 
- Harry? – kérdeztem akadozva, és éreztem, hogy az összes vér a testemből a fejembe szökik. 
- Igen, Harry. – a hangja hangosabb lett, és meghallottam, hogy felém lépked – Az az idióta, akit jól átvertetek. Mégis mi ez az egész? Ki vagy te?
- Angie. – hajtottam le a fejemet. 
- Ha jól veszem észre, akkor te…öhm…nem…
- Nem látlak? – kérdeztem hangosan, a sírás küszöbén – Jól vetted észre.
- Akkor én a testvéreddel randiztam? 
- Igen. – bólintottam.
- Hülyét csináltatok belőlem. – a hangja szomorú volt.
- Megkértelek valamire, nem? – szólalt meg mellettem Abbie dühösen. 
- Ja. De fogalmam sem volt róla, hogy miről beszélsz.
- Csak fogd be a szádat, rendben? Ne most csináld ezt.
- Hát mikor? – kelt ki magából Harry, én pedig el akartam süllyedni. Holly örökre elment, és most még Harry-t is elveszítem.
- Harry… - szólalt meg egy ismeretlen hang – Menjünk, oké? 
- Lou! Te maradj ki ebből! Semmi közöd nincs hozzá!
- Kint megvárlak, mert én ezt nem hallgatom végig. – mondta a másik fiú, ezek szerint Louis – Szerintem nem ezért jöttük ide. – mondta, majd becsapta maga után az ajtót.
- A húgomnak elég sok baja van így is, ne most zúdítsd rá a dühödet, rendben? Mindent meg foguk magyarázni. 
- És most tökéletes az időpont erre. 
- Ez most komoly? – ordította el magát a nővérem, és pedig csendben álltam mellette – Ne őt bántsd, rendben? Az én ötletem volt az egész, ő pedig ellenezte. 
- A te ötleted volt, hogy átvágjatok? – kérdezte gúnyosan – Hadd gratuláljak. Fantasztikus emberek vagytok. Csak annak örülök, hogy Holly ezt már nem élte meg. 
- Fogd be a szádat, rendben? – sziszegte Abbie.
- Elég legyen! – kiáltottam el magamat, és magam is meglepődtem, ugyanis a hangom erősnek hallatszott – Soha nem akartam ezt. – beszéltem Harry irányába – De te annyira kedves voltál Holly-val, és velem is. Én azt hittem, hogy észrevetted, hogy van velem valami gond. De aztán jött a nővérem, hogy randira hívtad a folyosón. Akkor esett le, hogy nem jöttél rá, hogy vak vagyok. El akartam mondani, de te annyira lelkes voltál, akárcsak Holly. Fogalmam sem volt arról, hogy ki vagy, hogy híres vagy. Aztán mikor megtudtam, megijedtem, pedig amúgy is eléggé be voltam rezelve tőled. Három éve nem álltam szóba mással, csak a tesómmal, és Holly-val. Megkértem Abbie-t, hogy menjen el helyettem, és rendezze úgy, hogy ne akarj velem találkozni többet, és felejtsük el ezt az egészet. 
- És ezt most be kellene vennem? – szólt közbe gúnyosan – Nem fogjátok ezt elhitetni velem. Volt már egy-két hülye ribanc, aki ezt eljátszotta. Ti sem vagytok különbek. 
Minden egyes szavával a lelkembe mart, meg akartam halni, el akartam tűnni. Ezért gyors léptekkel elindultam az ajtó felé, de pár pillanat után nekimentem valaminek, vagyis valakinek. Tudtam, hogy csak ő áll ott, és tudtam, hogy ő volt az, akinek nekimentem. Lehajtottam a fejemet, mert nem akartam, hogy lássa az arcomat, majd kikerültem, és kimentem a folyosóra. 
- Jól vagy? – hallottam meg a hangot mellettem, de nem foglalkoztam vele, csak sietős léptekkel haladtam tovább – Lou vagyok, már találkoztunk…asszem. – utánam jött, és nem hagyta abba a beszédet – Nem állnál meg? Figyelj csak, ne törődj azzal, amiket mond, oké? Egy idióta, de ha lenyugszik, akkor biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok beszélni. – hadarta, miközben én sírva menekültem előle, és minden más elől. Már a lépcsőn egyensúlyoztam lefelé, és ki akartam érni az udvarra – Segítsek? 
- Nem kell senki segítsége! – ordítottam felé, ám ekkor eltévesztettem a számolást, és estem egy nagyot, egyenese ki az udvarra. Minden emeletre ugyan annyi lépcső vezetett fel, én pedig mindig számoltam őket, így tudtam, hogy még mennyi van hátra. Nagyot nem estem, és szinte pillanatokon belül már a talpamon is voltam, ugyanis Louis rettentő gyorsasággal segített fel. 
- Nem ütötted meg magad? – kérdezte aggódva. 
- Hagyj békén. – mondtam, majd kirántottam a kezemet az ujjai közül, és futni kezdtem. Nem törődtem azzal, hogy nem látok, és bárkinek vagy bárminek nekifuthatok, még a nyakamat is kitörhetem, csak zokogva haladtam előre. Aztán egy hosszú dudaszó, majd egy nagy lökés a bal oldalamról.

Abigail Graham
- Te egy akkora seggfej vagy! – tört ki belőlem ismét a szó, amint a húgom elhagyta a szobát. 
- Nem vagyok rád kíváncsi. – intett felém, amitől még idegesebb lettem. Esküszöm, hogy meg tudnám fojtani. 
- Miért nem hagyhattad annyiban ezt a dolgot? 
- Mert szerinted ezt csak úgy annyiban lehet hagyni? 
- Meghalt az egyetlen barátja. Az, aki három éve vele van, itt az otthonban.
- Angie itt él? – kérdezte meglepetten.
- Szerinted mit keresett itt mindig? – néztem rá lemondóan. Ez ennyire ostoba? – Velem csak kétszer találkoztál. A folyosón, meg a randin. A többi mindig ő volt. 
- Éreztem, hogy van valami gáz vele. Egyszer kedves, és aranyos, máskor meg egy hárpia…már megbocsáss. 
- Nem gáz. – rántottam egyet a vállamon – Mindig is ő volt a visszahúzódó, szerény lány, én meg a nagyszájú, csinos nővére. 
- Szerintem ő szebb nálad. – jegyezte meg halkan. 
- Ha most nem ez lenne, amit hallani szeretnék, nagyon kiborulnék, ugye tudod? – nevettem el magam – Ne bántsd, oké? Nagyon megijedt. Egyetlen egy pasija volt, aki elhagyta a baleset után.
- Baleset?
- Én vezettem. Zuhogott az eső, és egy részeg idióta belénk hajtott. 
- Én azt hittem, hogy így született. 
- Nem, és pont ezért még rosszabb neki. Senkivel nem állt szóba hónapokig, aztán jött Holly, és ő tudta rávenni, hogy fogadja el a helyzetét. Három éve történt a dolog.
- Akkor nem tudja, hogy hogyan nézek ki? 
- Nem. Éppen ezért fogalma sem volt róla, hogy ki vagy. Amióta találkoztatok, teljesen kivirult, folyton csak rólad beszélt. Három éve nem láttam ilyennek. – mosolyogtam el magam, és láttam, hogy Harry szája is felfelé görbül – Odavan érted. 
- Akkor miért téged küldött maga helyett? – kérdezte fájdalmas arccal. 
- Mert félt. Majdnem sikerült meggyőznöm, hogy menjen el veled, de mikor megtudta, hogy híresség vagy, totál berezelt. Azt akarta, hogy menjek én, és rázzalak le valahogy, hogy ne akard őt többet látni. 
- De miért? Mert híres vagyok? – kérdezte értetlenül. 
- Nem. Dehogy. Rettegett, hogy mi lesz, ha rájössz, hogy vak. Nem hiszem, hogy túlélte volna, ha még egyszer ezért hagyja el valaki. Inkább véget akart vetni az egésznek még az elején. 
- Azt gondolta, hogy elhagynám azért, mert vak? – nézett rám kétségbeesetten, ami nagyon meglepett. Igazság szerint én is gondoltam erre, de a viselkedése most meggyőzött arról, hogy nem is annyira rosszfiú. 
- Azt, és most szerintem még jobban így gondolja. 
- Beszélnem kellene vele, ugye? – nézett rám félve. 
- Igen. – mosolyogtam rá bíztatóan – A szobájában lesz, a folyosó végén, balra. 

Harry Styles
- Rendben. – bólintottam, majd sarkon fordultam, hogy beszéljek Angie-vel, és ráébresszem, hogy nem vagyok olyan felszínes, hogy egy ilyen apróság miatt ne akarnék vele lenni. Kit izgat, ha nem lát? Hiszen nekem így is tökéletes. Alig, hogy megfogtam az ajtó kilincsét, megszólalt a zsebemben a telefonom. Megálltam, és felvettem.
- Lou? – szóltam bele unottan. 
- Azonnal gyere a városi kórházba, és hozd Angie testvérét is. – hadarta.
- Te miről beszélsz? – nevettem el magam.
- Nem tudtam megállítani, totál kivolt, érted? Csak futott, és…és…
- És mi? - Abbie felé fordultam ijedt arccal, aki értetlenül nézett rám – Lou, hol van Angie? – kérdeztem már remegő kézzel, és alig bírtam tartani a telefont.
- Kiszaladt az útra, nem tudtam megállítani. Elütötte egy autó. Már úton vagyunk a kórházba, itt vagyok vele a mentőben. – fejezte be a mondatot idegesen, remegő hanggal, bennem pedig megfagyott a vér.
 Kinyomtam a telefont, és Abbie-re néztem, aki megrémülve bámult rám. 
- Mi van? – kérdezte vékony hangon. 
- El…elütötték. – nyögtem ki nagy nehezen. Ahogy kimondtam az utolsó mondatot, a velem szemben álló lány pillanatok alatt elsápadt. De az biztos, hogy ő és én versenyezhettünk volna, hogy melyikünk a fehérebb. 

13 megjegyzés:

  1. Neee, ez komoly? O.o remélem nem lett nagy baja Angienek! :) nem hittem volna hogy így fog reagálni Harry! Már nagyon várom a kövit! Siess vele! :D xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sietek :) igen, komoly. de jelentősége lesz a balesetnek Angie további életében :D

      Törlés
  2. Huhh...hááát ELÉG izgis rész lett...Nem gondoltam volna, hogy így fog reagálni Harry! Remélem nem esett semmi baja Angie-nak!!!! :$
    Nagyon várom a folytatást!! <3
    xXx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszett :) hamarosan megtudod, hogy mi van Angie-vel ;)

      Törlés
  3. Jézusom!!!!! Szegény Angie :( remélem nem lesz komolyabb baja :( nagyon várom a következő részt!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó volt! Már alig várom, hogy megtudjam mi fog ezek után történni. Annyira sajnálom, hogy Holly meghalt. Nagyon szerettem a karakterét, annyira aranyos volt.
    Minél hamarabb hozd a folytatást. xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen. én is szerettem Holly-t, de lesz még jelentősége neki :)

      Törlés
  5. Bocsi, hogy ezt mondom, de gonosz vagy, hogy így hagytad abba. >.< (Ne vedd komolyan xD)
    De nagyon jó rész lett egyébként :) Várom a következőt *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) háááát. muszáj volt így abbahagyni :D akkor izgis a folytatás :D

      Törlés
  6. Gyaaaaaa es akkor most elutotte az auto es ujra latni fog ??? *-* ( csak almodozomxd)

    VálaszTörlés