2014. február 3., hétfő

13. fejezet: Fehér villanás

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a mai részt, de valamiért nem működött az időzítő, és csak most jutottam géphez. Remélem tetszeni fog, elég jól lesz vége! ;)

Angelina Graham
- Doktor úr! – kérdezem másnap korán reggel az orvosomat – Mikor mehetek haza? 
- Miss Graham, szeretném, ha még bent maradna pár napig. Kétszer lett újraélesztve, nem akarom, hogy valami gond legyen. 
- Holnap temetésre kell mennem. – kérleltem – Nagyon szeretnék ott lenni, a legjobb barátom volt. 
- Rendben! – egyezett bele nagy nehezen, amit én egy hatalmas mosollyal jutalmaztam – viszont szeretném, ha visszajönne majd vizsgálatra. 
- Az otthonban is szívesen lecserélik a kötéseimet. 
- Én a szemére céloztam.
- Tessék? – lepődtem meg rajta. 
- A nővére szerint azt mondták, hogy nem lehet segíteni a szemén, de én nem vagyok ebben olyan biztos. Szeretnék tenni egy próbát. – ecsetelte tovább a témát. 
- Jó. – bólintottam, de persze eszem ágában sem volt visszajönni ide. Nem akarok megint reménykedni. Tisztán megmondták, hogy nem lehet rajtam segíteni. 
- Örülök neki, hogy beleegyezett. – mondta kedvesen – Akkor ma délután elmehet, rendben? Még elvégzünk egy-két vizsgálatot, aztán a papírokat, és már mehet is a barátjával. 
- A barátommal? – kérdeztem meglepődve. 
- Igen. A fiatalember, aki tegnap is itt volt. Odakint vár, hogy végezzek a vizittel. 
- Barna, göndör haj? 
- Igen. 
- Ő nem a barátom. – hajtom le a fejem.
- Akkor ne engedjük be? – a kérdésen rendesen elgondolkoztam. Ha most beengedem, akkor megint el fog gyengíteni a hangjával, az illatával, és az egész lényével. Viszont ha nem engedem be, akkor rájön, hogy igenis emlékszek rá.
- De. – válaszolok végül, egy hamis mosoly kíséretében. 
- Rendben. – mondja, majd kimegy a szobából, én pedig dübörgő szívvel fekszek vissza az ágyba, és még jobban beindul a dobogás, mikor kinyílódik az ajtó. 
- Szia. – hallom meg a hangot, és végem lesz. Ennyi volt, eddig bírtam. A falat, amit felépítettem egy éjszaka alatt, egy rövid kis szóval lerombolt. Elég volt meghallanom a hangját, és elég volt tudatosodnia bennem annak, hogy egy légtérben vagyunk, méghozzá kettesben. 
- Szia. – köszönök vissza neki halkan, és félve. Jobb is volt, hogy ennyire félénk vagyok, ugyanis így talán nem bukok le olyan könnyen, és úgy tűnök majd, mint aki egy totál idegennel beszél. – Harry, ugye? 
- Igen. – hallom, hogy leül az ágy melletti székre, és abban a pillanatban meg is csapja az orromat a szokásos illata – Tényleg nem emlékszel rám?
- Sajnálom, de nem. – erőltetek egy mosolyt az arcomra, és felé fordulok. De jó, hogy nem látom, és így végülis nem hazudok a szemébe. 
- Szuper. – csapja össze a kezeit – Akkor legalább tiszta lappal indulhatunk. Elmondok mindent magamról, rendben?
- Abbie mesélt rólad. – hazudtam.
- Ó! Értem. Gondolom nem éppen jó dolgokat mondott. 
- Csak annyit, hogy be szoktál járni Holly-hoz. – vonom meg a vállamat. 
- Öhm…Igen. – komorodik el a hangja – Holnap lesz a temetése. 
- Tudom. – bólintok – Ma ki is engednek. 
- Nem lesz ez túl gyors? Mármint tegnap kétszer…kétszer… - sóhajtott egy nagyot, majd folytatta - …élesztettek újra. – nyögte ki nehezen. Ezt ilyen nehéz volt kimondani?
- Saját felelősségemre kimehetek. 
- Vagy az enyémre. 
- Tessék? 
- Ha szeretnéd, akkor majd én figyelek, és vigyázok rád. – mondja nagy lelkesedéssel. 
- Köszi, de boldogulok egyedül is.
- Miattam kerültél ide, szóval én ragaszkodok hozzá. 
- Erre nincs szükség. Visszamegyek az otthonba, és majd ott segítenek nekem. 
- Ahogy érzed, de ha meggondolnád magad, akkor én itt leszek, oké? 
- Rendben, és köszönöm. 
- Nem kell megköszönnöd semmit. – mondja halkan, és csak azt veszem észre, hogy megfogja a kezemet. Ettől pedig mintha villám csapott volna belém. – Annyira aggódtam érted. Amikor Louis felhívott, hogy bajod esett, nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Alig ismerlek, de nagyon fontos vagy nekem. Ezt tudnod kell. – halkan, és kedvesen beszélt hozzám, miközben a kezemet a két kezébe zárta, és simogatta – Tudom, most ez furcsa neked, hogy egy vad idegen ilyeneket mondd, de szerettem volna, hogy tisztában legyél mindennel. Amúgy sem ismerjük egymást olyan régóta, csak egy-két napja, szóval nem is baj, hogy nem emlékszel rám. Jobb is, ha újra kezdhetjük az egészet. 
- Mit akarsz újra kezdeni? – nézek felé értetlenül – Ha jól tudom, akkor semmi nem volt köztünk. 
- De igenis, hogy volt. Ezt nagyon jól tudom, és hidd el nekem, hogy te is tisztában voltál azzal, hogy történt köztünk valami. 
- Miért? Törtét? 
- Nem, de történhetett volna, csak te annyira makacs vagy, hogy nem engedsz közel magadhoz. 
- Vak vagyok, Harry! – kiáltottam el magam. 
- Tudom, és ez engem nem érdekel. Miért nem fogod már fel, hogy magasról teszek erre? Majd én vigyázok rád, és én leszek a szemed, te pedig vigyázol rám, és leszel a szívem. 
- Ne mondj ilyeneket, jó? – elhúztam tőle a kezemet, és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe – Csak fejezd be ezt az egészet. 
- Tudom, hogy emlékszel rám. – felállt, és éreztem, hogy az ágyamra ül. Ijedten húzódtam odébb, de ő megfogta az arcomat, és maga felé fordította. – Már akkor tudtam, mikor bejöttem, és megláttam rajtad, hogy félsz. 
- Nem félek. – ráztam meg a fejemet, és próbáltam elfordulni, de nem engedte. 
- Emlékszel rám, ugye? Emlékszel mindenre, ami történt köztünk. 
- Nem történt köztünk semmi. – mondtam komoran, és elutasítóan. 
- Tudtam, hogy emlékszel. – mondta mosolyogva, és éreztem, hogy közelebb hajol hozzám – Annyira tudtam. – suttogta az arcomba. 
- Örülök. – mondtam mérgesen. Annyira utálom, hogy így el tud gyengíteni, és kikészít azzal, hogy az arcomba beszél, és tisztában van vele, hogy minden érzésemet felkavarja. 
- Tudom. – suttogja bele még mindig mosolyogva a számba, és szinte fél pillanat múlva megérzem az ajkait az én ajkaimon. Te jó ég! Nem tudom, hogy hogyan lehetséges, de a három éves feketeségben egy fehér villanás jelent meg a szemeim előtt, mikor összeért a szánk. Csak fél pillanat volt, de ez olyan volt, mintha láttam volna egy fél pillanatra. Tudom, hogy csak valami olyan miatt történt, amit a csókja váltott ki bennem, sőt, lehet, hogy csak képzeltem, de egyszerűen csodálatos volt. Először meglepődtem azon, hogy megcsókolt, de aztán lassan felemeltem a kezeimet, és a hajába túrtam. Olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, hosszú, selymes, és göndör.

14 megjegyzés:

  1. uuuu, végre megcsókolta :D erre vártam már mióta. remélem rendbe fog jönni Angie szeme és végre látni fogja Harryt! :D nagyon tetszett a rész és már nagyon várom a következőt, hamar hozd :D xoxo

    VálaszTörlés
  2. Egész nap erre vártam *.* nagyon remélem, hogy minden rendben lesz Harryékkel :D remélem Angie látni fogja végre Harryt! :D Várom a holnapi részt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocsi a késésért :) holnap már reggel fent lesz a rész ;)

      Törlés
  3. Úristen *-* Wow, ez nagyon jó rész lett! ^^

    VálaszTörlés
  4. Juuuj..VÉGREE :D hogy én mennyire vártam már ezt a pillanatot *-* Nagyon aranyos volt Harry :$ Na de Angie-t még mindig nem értem, hogy miért nem mutatja ki,hogy szereti Harryt?!! :)) majd egyszer :*
    Várom a következőt :)
    Nessa xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát holnap egy még sorsfordítóbb rész jön :/

      Törlés
  5. Nagyon vártam már a részt. Nagyon jó volt.
    Oh, te jó ég!!! Végre! Hogy én mennyire imádom ezt a göndör cukorborsót. Na jó ez most nevetségesen hangzott, de akkor is igy van.
    Annyira örülök, hogy Harry végre a sarkára állt, és tett is annak érdekében, hogy elnyerje Angie szivét. Az a csók pedig... hát a szivem megállt.
    Alig várom, hogy hozd a folytatást. xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) igen, Harry végre felbátorodott egy kicsit :D

      Törlés
  6. Szia !
    Na... Na most mit írjak !!???? Mielőtt még kiköpném a teám (mivel most teázom..hhm) El kell mondjam/írjam, hogy ez fantasztikus !!! *teakiköpés*.
    *--* Aztaaa... Na végre, hogy van remény ! Remélem.. Oké.. Huh.... Na szóval ez, ez csodálatos volt ! Végreee !! Hurrá ! Hajj miért akarom azt írni, hogy Harry nem megcsókolta hanem leköpte teával !!????? *bögrefélrerakása* (Káros).
    Na végre megcsókolta és remélem leomlik az a fal és megolvad a szíve !
    """Jégből vagyok, talán fel sem olvadok. Hát nyújtsd két kezed olvaszd fel jég szívemet !""" Kéznyújtásra szüksége lesz mert segíteni fognak neki !!
    ......
    Siess a következő résszel ! Imádom ^^

    VálaszTörlés
  7. hát ez rettentő aranyos volt :D valahogy már vártam, hogy végre csókolózzanak...és végre csókolóztak :D jujjjjj xD már csak az lenne a csoda ha végre vissza nyerné a látását :)))

    VálaszTörlés