2014. február 1., szombat

11. fejezet: A kórházban

Sziasztok! Nem fűzök hozzá semmit, mert szerintem jobban érdekel a történet, mint a bevezető szöveg. ;)

Harry Styles
Szinte fél perc alatt leértünk az emeletről, és már a kocsimban ültünk. Remegő kézzel indítottam be a motort, és szinte nem éreztem azt sem, hogy rálépek a gázra. Nem kellett volna volán mögé ülnöm, mert szinte alig láttam az utat, ugyanis csak most tudatosodott bennem, hogy mi történt valójában. A lány, akiért megőrülök, és akiért megtennék bármit, pedig alig ismerem, most egy mentőautóban fekszik élet és halál között. És ez az egész az én hibám. Ha nem bántom meg, és ha meghallgatom, akkor most talán az én karjaim között feküdne, és nem a hordágyon. 
- Basszus, vigyázz már! – tértem magamhoz Abbie hangjára – Nem szeretnék én is befeküdni a kórházba. Elég, ha a húgom ott van… - kezdte, de elharapta a mondatot.
- Miattam. – bólintottam – Ne aggódj, vigyázok! – mondtam, majd a következő piros lámpánál már megálltam, és nem hajtottam át. 
- Én…
- Semmi baj! Tudom, hogy én vagyok a hibás. – bólintottam szomorúan, és így, ahogy kimondtam, még rosszabbul lettem – Nem szabadott volna kiabálnom vele.
- Ezt most hagyjuk, oké? – szólt közbe, de éreztem a hangján, hogy engem vádol. Meg sem szólaltunk egész úton, és talán jobb is volt, mert így tudtam koncentrálni a vezetésre. Elég gyorsan hajtottam, de nem érdekelt az sem, ha kiküldenek akár ezer büntetést is, csak érjünk már oda, és tudjunk valami konkrétumot. Mikor végre beparkoltam a kórház elé, alig, hogy megálltam, már ki is pattantunk a kocsiból, és rohantunk be a kórház épületébe. 
- Segíthetek? – nézett ránk unottan a fiatal ápolónő a pult mögül. 
- A húgomat nemrég hozta be a mentő, elütötték. – lihegte Abbie – Angelina Graham. 
- Öhm… - nézett bele a papírjaiba – Igen! Igen, megvan.
- Hogy van? 
- Műtőben van. – mondta ugyan olyan hangnemben.
- Műtőben? Miért van műtőben?
- Mert meg kell műteni. – nézett gúnyosan a lány.

Abigail Graham
- Figyeljen csak, kisasszony! – léptett elém Harry – Szerintem maga azért van itt, hogy a családoknak, és a hozzátartozóiknak segítsen, nem? – nézett rá idegesen, mire egyből megváltozott az arca, de nem azért, mert megijedt, hanem mert felismerte. Egyből mosolyra húzta a száját, és előbbre hajolt, hogy ki tudja tenni elé a melleit. 
- Sajnálom. Miben segíthetek? – rebegtette meg a szempilláit.
- A hölgy már megmondta, nem? Szeretnénk megtudni, hogy mi van a barátnőmmel. – csapott a pultra, én pedig meglepődve néztem rá. Barátnő? Nem hinném, hogy a húgom a barátnője lenne, de legalább a csaj magához tért, és egy elkeseredett fintor kíséretében kikereste a papírjai közül, hogy hol találjuk meg Angie-t. 
Felmentünk a lifttel a másodikra, és onnan kilépve egyből megláttuk Louis-t a folyosó végén. 
- Hogy van? – kérdeztem már messziről. 
- Nem…Nem tudom. – rázta meg idegesen a fejét.
- Mi történt? Vele voltál? Láttad? 
- Igen. Mikor kijött a szobából, sírt, és elrohant. Én utána mentem, mert hát ugye…ugye nem lát. De nem tudtam megállítani, a lépcsőről is leesett, onnan felsegítettem, de aztán pillanatok alatt történt minden. Kifutott az útra, és akkor jött az autó, és elütötte. 
- De hogyan tudott kimenni? – szólt közbe Harry – Hol voltak az őrök.
- Nem tudom. Nyitva volt az egész kapu.
- Basszus. – akadtam ki teljesen – Hogyan tudott kifutni? Hogyan? Nem lát semmit! 
Leültem az egyik székre, és az arcomat a kezeimbe temettem. Tudtam, hogy most jön az, ami nagy ritkán történik meg velem. Sírni fogok. Eddig nem jött ki belőlem egy árva könnycsepp sem, hiszen az ijedtségtől talán fel sem fogtam, hogy mi történt a húgommal. Csak akkor emeltem fel a fejemet, mikor a legutolsó ajtó kinyílt, és egy köpenyes, nagydarab alak lépett ki rajta. 
- Doktor úr! – kiáltottam fel – Abigail Graham! – nyújtottam felé a kezemet – Hogy van a húgom? 
- Minden a legnagyobb rendben van. Igaz, hogy kétszer újra kellett élesztenünk, de most már túl van az életveszélyen. Belső sérülés nincs, a combján egy tizenöt centis rész felszakadt, amitől elég sok vért vesztett. Átvisszük egy kórterembe, ahol nyugodtan bemehetnek hozzá, de még elég kába lehet, ugyanis szenvedett egy kis agyrázkódást is.
- Köszönöm! – nyugodtam meg egy kicsit – És mikor vihetjük vissza az otthonba?
- Otthonba? – nézett rám értetlenül.
- Igen, egy otthonban lakik, ugyanis vak. 
- Tényleg? Mondjuk nem volt még ébren, mikor kijöttem, de a szemei reagáltak a fényre. – mondta inkább magának, majd visszament a műtőbe. 
- Jól lesz, nyugodj meg. – lépett mellém Louis. 
- Öhm…aha. – összehúzott szemöldökkel ültem vissza a székre. 
- Mi a baj? – ült le mellém.
- Hol van Harry? – kérdeztem hirtelen. Észre sem vettem, hogy eltűnt. 
- Mikor a doki mondta, hogy jól van, elment. 
- Hova? 
- Hát…azt nem tudom, de elég jól ismerem, és látom rajta, hogy totál kivan. Szerintem nem akarta előttünk kimutatni. – húzta el a száját. 
- Most komolyan mondod? – néztem rám megütközve - Nem is ismeri Angie-t, mégis miért lenne ki miatta? 
- Hát szerintem totál belezúgott. 
- Ugyan már. – intettem le.
- De tényleg. Én vagyok a legjobb barátja, és nagyon jól ismerem. Nem mondja, de látom rajta, mikor odavan egy lányért. Mondjuk olyan nem nagyon volt még…de hidd el, hogy bele van esve a húgodba.
- Ha bele lenne esve, nem beszélt volna úgy vele.
- Dehogynem. Rohadtul érzékeny, és pont azért akadt ki annyira, mert érez iránta. 
- De hát…alig beszéltek, meg talán háromszor találkoztak. – hitetlenkedtem tovább, nem akartam elhinni, hogy egy világsztárnak egy átlagos lány kell. Szeretem a húgomat, és meg akarom védeni. 
- Miért? Veled még nem fordult elő, hogy beleszerettél valakibe már az első találkozásnál? 
- Szerinted Harry-nek kellene egy átlagos lány? 
- Hmm… - nevetett fel – Ne gondold azt, hogy csak azért, mert híresek vagyunk, a tökéletes alakot, vagy a tökéletes arcot keressük. Ugyan olyan átlagos emberek vagyunk, mint mindenki más, és ugyan olyan érzéseink vannak. Sőt, Harry talán még érzékenyebb is az átlagnál. 
- Nahát… - húztam fel a szemöldökömet. Nem is gondoltam volna ezt róla, hiszen annyira fellengzősnek, és nagyképűnek tűnik mindig.
- Helyzet? – szólalt meg mellettünk egy hang. 
- Hol voltál? – kérdezte tőle Louis, míg én az arcát, jobban mondva a szemeit bámultam, ugyanis azok pirosak voltak, és csillogtak. Basszus. Sírt volna?
- Te sírtál? – bukott ki belőlem a kérdése, de persze egyből rájöttem, hogy ezt nem kellett volna. Louis és ő is rám kapták a tekintetüket.
- Öhm… - kezdte zavartan, elvörösödve, és a hajába túrva – Mit mondott a doki? – terelte el a szót. 
- Tényleg… - szólalt meg Louis, mintha valami nagy felfedezést tett volna – Miért lepett úgy meg, amit a doki mondott?
- Hát…a baleset után azt mondták, hogy nem reagál a szeme semmire. – néztem rájuk, de az arcukról azt olvastam le, hogy nem értik mire célzok ezzel – Mert ha reagál a fényre, meg egyebekre, akkor talán van remény, hogy lásson. 
- Tényleg? – Harry hangjában izgatottságot hallottam. 
- Ja. De hát eddig úgy volt, hogy nincs remény. Tudjátok mit jelent, ha most tényleg reagált? 
- Azt, hogy talán visszanyerheti a látását. – állapította meg Harry, én pedig csak bólintottam. 

14 megjegyzés:

  1. Gyaaaaaaa de kiraly!!!:DDDD lehet hogy latni fooogg ezaz!!!! *-*

    VálaszTörlés
  2. tuti, hogy megint látni fog :P valahogy érzem xD de mekkora lenne már :D siess a kövivel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát jó lenne, ha látná Harry-t :D talán még jobban belezúgna :d

      Törlés
  3. Ahh, ez mekkora volt, imádtam! :)) szerintem is látni fog vaagy Harry kifizeti majd a szemműtétjét(ez a feltevésem :D).. nagyon várom a kövit... :33 xoxo

    VálaszTörlés
  4. Isteneeeeem annyira kivancsi vagyok*--* kurvajol irsz:$

    VálaszTörlés
  5. Érzem a vizeletemben, hogy látni fog xD TUTI BIZTOS :D Juuuj te jó ég *o* nem fogom tudni kivárni a holnapot :$ MI LESZ VELEEM!?? oO
    xXx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) hááát. lehet, hogy látni fog, de tudod, hogy nálam a megoldásokig hosszú út vezet :D

      Törlés
  6. Úristen :DD És most mást nem tudok reagálni, de ebben minden benne van :)

    VálaszTörlés
  7. Ma, vagyis ha úgy vesszük tegnap este-mert ugye már vasárnap hajnal van- kezdtem el olvasni a blogodat, és elolvastam az összes történetedet, az összes bejegyzésedet egészen idájig.. El kell hogy mondjam egy nagyon nagy tehetség vagy! Igazából véletlen volt az hogy rátaláltam a blogodra, de áldom az égieket, amiért így lett..! Egy óriási tehetség vagy! A történeteid izgalmasak, nem sablonosak mint a legtöbb, mindig valami különlegessel állsz elő, nem szoktak csöpögni az érzelmektől, de éppen elég ahhoz hogy az ember beleélhesse magát, és kifacsarjon az emberek szeméből néhány könnyet..! :) Egyszerűen imádtam őket, mind a hármat-igaz hogy ez még nincs befejezve de nagyoon szeretem- és téged is nagyon imádlak amiért ilyen csodásakat írsz, ráadásul ilyen gyorsan hozod a részeket! :) Nagyon várom a következő részt, és remélem hogy Angi vissza kapja a látását.. Hisz az olyan cuki lenne, Harryt meglátná és ő mutogatná neki a dolgokat hogy ki milyen és hogy a dolgok mennyit változtak.. Már látom magam előt, akárcsak egy filmet..! :D Holly halálát pedig rendesen megkönnyeztem..! :'( De milyen értelmes volt már az a kislány.. Csodálom őt, pedig nem is létezik/létezett.. Hacsak nem igaztörténet alapján írod ;) Vároom a köviit de nagyoooon! :) Puszi.:Zsani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, de édes vagy. nem is tudod, hogy mennyit jelentenek nekem ezek a mondatok. :) nagyon köszönöm :)

      Törlés