2014. február 7., péntek

17. fejezet: Holly temetése

Sziasztok! Biztos, hogy nagyon utáltok páran a tegnapi rész miatt, és most szerintem még jobban fogtok. Na mindegy is, ahogy mindig mondom, kell az izgalom! ;)

Angelina Graham
- Te jó ég! – csak ennyi jön ki a torkomon. Azt sem tudom, hogy mennyi idő után tértem magamhoz.
- Sajnálom, kicsim. – hallottam meg Josh hangját, és megéreztem az érintését a kezemen. 
- Magunkra hagynál? – szólalt meg Abbie is.
- Persze. Kint várok! – mondta a mellettem ülő fiú, majd pár másodperc múlva becsukódott az ajtó.
- Annyira sajnálom, hugi. – kezdte meg Abbie a beszédet – Az én hibám minden. Én beszéltelek rá, de hát annyira kedvesnek, meg őszintének tűnt. 
- Tudom. – bólintok – Mármint nem azt, hogy te vagy a hibás, mert nem te vagy az. Azt tudom, hogy kedves volt, és aranyos, és gyengéd, és…és…megbíztam benne. – sírtam el magamat újra. 
- Sajnálom. Többet nem kell vele találkoznod, rendben? 
- Oké. De holnap temetés, és úgyis ott lesz. 
- Nem baj. Majd később megyünk, és messze állunk tőle, rendben?
- Rendben. – bólintok egy nagy levegő kíséretében.
- Minden oké lesz. Újra látni fogsz, és új életet kezdhetsz. El fogod felejteni a régi dolgokat, és én segítek neked. 
- És Josh? – jutott hirtelen eszembe.
- Mi van vele? 
- Hát…hallottad te is, hogy miket mondott a hangfelvételen…
- Elhiszed neki?
- Nem is tudom…Talán. – vontam meg a vállamat. 
- Figyelj, egyszer már elhagyott. Mi garantálja, hogy nem teszi meg újra? 
- Tudod, hogy ő volt életem első szerelme, és senki iránt nem éreztem még úgy, mint iránta. 
- Akarsz adni neki egy második esélyt? – kérdezte félőn.
- Lehet, hogy nekem ő az igazi, elvégre Har… - nem akartam kimondani azt a bizonyos nevet. Nem akartam, és nem is tudtam. Fájt rá gondolnom, és fájt volna az is, ha hallom a nevét. 
- Te tudod. Nem akarok beleszólni, mert így is elég szarul érzem magam. De azt azért tudnod kell, hogy nem bíznék meg Josh-ban. Miért jött vissza hirtelen, és miért pont most? Miért nem hagyod a francba őt is, hiszen találhatnál magadnak mást. Valaki jobbat, aki nem olyan, mint ők.
- Persze, mert az olyan könnyen ment eddig is… - nyögtem fel gúnyosan. 
- De hamarosan látni fogsz, és teljes életet élhetsz. 
- Ugyan már, Abbie! – kiáltottam fel – Ezt te sem gondolod komolyan, ugye? Mégis honnan lenne pénzünk rá?
- Majd veszek fel kölcsönt. 
- Egyetemre jársz. Miből fizetnénk vissza? – tekertem meg lemondón a fejemet. 
- Kitalálunk valamit, oké? De a műtét mindenképp meglesz. Ne vitatkozz velem! – zárta le a témát. Én nem is akartam visszaszólni neki, mert csak egy újabb veszekedés lett volna belőle. – Hazamegyek. Minden rendben lesz?
- Persze.
- Holnap fél kilencre érted jövök, és együtt megyünk a temetésre. 
- Oké. – bólintottam. 
- Öhm…Josh még mindig itt van. Elküldjem?
- Nem kell. – tekertem meg gyorsan a fejemet – Azt hiszem, hogy beszélgetek vele egy kicsit. 
- Hát jó. – sóhajtott egy nagyot, majd lenyomott egy puszit a fejemre – Ha gond van, hívj! Szia.
- Jól van. Szia. – erőltettem mosolyt az arcomra. Alig fél percet voltam magam a szobámban, mikor halkan kinyílt az ajtó. 
- Bejöhetek? – kérdezte Josh halkan, és félve. 
- Gyere. – válaszomra bejött az ajtón, majd éreztem, hogy mellém ült.
- Sajnálom, hogy az a majomarcú kihasznált. – kezdte a mondókáját – De örülök neki, hogy kiderült az igazság, és annak még jobban örülök, hogy én derítettem ki. Így talán egy kicsit visszanyertem a bizalmadból. 
- Ahhoz elég sokat kell még tenned. 
- Ez azt jelenti, hogy kapok még egy esélyt? – kérdezte reménykedve. 
- Azt. – válaszoltam gondolkodás nélkül, magam sem tudom, hogy miért. Vagy mégis? Talán azért, hogy elfelejtsem azt a seggfejet, aki kihasznált, és akibe totál belezúgtam. Igen. Mikor azt mondtam, hogy senki iránt nem éreztem még úgy, mint Josh iránt, akkor hazudtam. Mert igenis éreztem sokkal többet, és jobbat Harry iránt. Totál belezúgtam, minden pillanatban csak ő járt a fejemben, az ő illatát éreztem az orromban, és az ő csókjára vágytam. De kit áltatok? Még mindig ezt érzem, de ugyanakkor gyűlölöm is. 
- Ígérem, hogy soha többet nem hagylak el, és soha nem okozok csalódást, és fájdalmat neked. – fogta meg Josh az arcomat, és közelebb hajolt hozzám. Éreztem, hogy a szája hozzáér a számhoz, és vártam a villámlást, de nem jött semmi. Még csak a hasam sem vetett bukfencet, mikor hozzám ért, és nem is élveztem a csókját. 
Ezek után folyamatosan csak ő beszélt, elmesélt mindent, ami eddig történt vele, de arról, hogy velem mi volt, egy szó sem esett. Csak saját magával foglalkozott, arra, hogy velem mi történt, nagy ívből tett. Többször megcsókolt, és simogatott, magához húzott, de én nem tettem semmit sem. 
- Most mennem kell, mert záróra van, de holnap visszajövök, rendben? – kérdezte egy idő után, de nekem örökkévalóságnak tűnt az egész. 
- Holnap délelőtt temetésre megyek. 
- Temetésre? Kit temetnek?
- Holly-t, a kislányt, akiről az előbb meséltem. – tekertem meg a fejemet. Valamiért sejtettem, hogy nem emlékszik arra, amit mondtam neki, pedig tényleg csak egy-két mondatot tudtam elmondani neki. 
- Ó! Ja, igen. Már emlékszem. Elkísérlek!
- Nem muszáj! Abbie jön velem. 
- De! Ragaszkodom hozzá. Melletted akarok lenni. – mondta, majd ismét megcsókolt – Szia.
- Szia. – köszöntem el tőle, majd végre magamra hagyott.
Megkönnyebbülve terültem szét az ágyon, végre egyedül lehettem. Jó ötlet volt, hogy adtam Josh-nak egy újabb esélyt? Talán igen, csak az a baj, hogy jelen pillanatban nem érzem úgy. Biztosan Harry miatt van, és remélhetőleg előbb-utóbb meg fogok békélni Josh-al is, és úgy fogom szeretni, mint ahogy régen szerettem.

Harry Styles 
Másnap reggel nekem kellett összeszednem az összes barátomat. Mindannyian ott akartak lenni Holly temetésén. 
- Na és, mi van a barátnőddel? – érdeklődött mosolyogva Zayn, mikor már mind az öten bent ültünk a kocsiban. 
- Tegnap visszamehetett az otthonba. – újságoltam mosolyogva.
- Akkor nem esett nagyobb baja? – kérdezte Liam.
- Nem…még csak az kellett volna. Tuti, hogy felakasztottam volna magam, ha történik vele valami. 
- Valaki szerelmeeeeeeeeees. – dalolta a mellettem ülő Niall, aki kapott egy öklöst a vállába. 
- Fogd be! – mondtam elvörösödve, majd gyorsan témát váltottam – Képzeljétek, még az is kiderült, hogy talán meg lehet műteni a szemét.
- Akkor ez a kapcsolat nem fog sokáig tartani. – húzta el Louis a száját.
- Miért? – néztem magma elé értetlenül. 
- Gondolod, hogy veled marad, ha meglátja, hogy milyen fejed van? – mondta nevetve. 
- Nagyon vicces. – húztam össze a szemöldökömet – Megérkeztünk! – jelentettem ki, mikor leparkoltam a temető elé.
Nem voltak sokan, csupán Holly családja, egy-két ápoló az otthonból, és gondolom ismerősök. Egyből Holly szüleihez mentem, ugyebár ismertem őket. 
- Üdv Mr. és Mrs. Becker. – nyújtottam feléjük a kezemet – Őszinte részvétem. Anyám sajnos nem tudott eljönni, de ő is a részvétét küldi. 
- Köszönjük, Harry! – mosolygott aprót a nő, de láttam, hogy ezt csak udvariasságból teszi – Örülök, hogy itt vagy. Szerettem volna beszélni veled. Holly az utolsó óráiban mondott nekem valamit.
- Mi lenne az? – kérdeztem bátorítva, láttam, hogy nehéz neki a lányáról beszélni. 
- Szerette volna, ha te és Angie énekeltek a temetésén. Angie-vel már beszéltem, és nagy nehezen, de belement. 
- Ez csak természetes. Megtisztelő lenne. – mosolyogtam rá. 
- Köszönöm. A papi beszéd után kellene, mikor leeresztik a koporsóját. – magyarázta, miközben rendesen küszködött a könnyeivel. 
- Rendben. – bólintottam. 
Miután megbeszéltük a dolgokat, csatlakoztam a fiúkhoz, akik már beálltak az emberek közé. Körbenéztem, de Angie-éket sehol nem láttam, talán még nem értek ide.
- Ott ül elől, nem? – suttogta oda Louis, majd az első sorra néztem, ahol két ugyan olyannak tűnő barna hajkoronát láttam. Háttal ültek nekünk, de tudtam, hogy ő az. Nem mentem oda, azért az mégsem illik, az éneknél úgyis találkozunk. 
Az egész szertartás alatt Angie-t néztem. Még hátulról is felismertem, hogy melyikük ő. Nem is figyeltem a beszédre, csak akkor tértem magamhoz, mikor kimondták a nevünket, és hogy énekelni fogunk. Elindultam előre, éppen Angie felé, de ő nem mozdult.
- Gyere, segítek. – mondtam neki, mikor megálltam előtte. Eztán sem mozdult meg, csak hangosan sírni kezdett, én Abbie-re néztem, aki szinte gyűlölködve nézett rám. Eközben Angie a mellette ülő nő felé fordult. 
- Sajnálom, Mrs. Becker, de nekem ez nem fog menni. – mondta neki sírva. Holly anyja szorosan magához ölelte.
- Semmi baj, nincs semmi baj. – simogatta a hátát, majd intett a papnak, aki folytatta a beszédet.
- Édesem, jól vagy? – hajoltam le hozzá, és megfogtam az arcát, de ellökte a kezemet.
- El akarok menni innen. – mondta egy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Gyere, kicsim. Segítek. – szólalt meg a széke mögött álló ember, akit csak most vettem észre, és most ismertem meg. Angie felkelt, és ölelkezve elsétált a volt pasijával, aki közben gúnyosan mosolygott rám.

10 megjegyzés:

  1. Most nem tudok mit írni hogy hová küldenén Josht, vagyis nem akarom leírni, de szerintem mindenki tudja.....
    Szegény Harry, totál megsajnáltam, de nem hiszem el hogy Angie hogy lehet ilyen hiszékeny mikor Josh már egyszer átb*szta! :/
    Egyébként hihetetlenül jó lett, várom a kövit! :D xoxo

    VálaszTörlés
  2. Josh egy ˝KIS˝ PATKÁNY
    Angie meg egy PI**A...már ne haragudjatok!!! :@@ Na most ugy felhúztam magam....:DDD Juuuuj TE láááány...:**
    KÉRLEK LEGYEN MINDEN RENDBE!!!
    Nessa *szívecske*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) bocsi, hogy felhúztalak, de lesz ez még így se ;)

      Törlés
  3. Miért csinálod ezt????????Miért kell ilyen jól írnod?????????Miért hiszi el Angie Harryről ezeket a dolgokat???????ÉS MIÉRT ADOTT EGY MÁSODIK ESÉLYT JOSHNAK ANGIE????????????????????????
    Én kész vagyok!!!!!!!!Mi lesz velük???????????Ne csináld ezt!!!!!!!!!Remélem jóra fordul minden!!!!!!!Várom a kövit!!!! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. háhááá :D imádom, hogy ilyen érzelmeket váltok ki mindenkiből :D

      Törlés
  4. hát most mérges vagyok -.- komolyan vissza ment Joshoz??? blehhhh...fúj....ez így nagyon nem lesz jóóóó...

    VálaszTörlés