2014. február 10., hétfő

20. fejezet: Együtt menni fog

Sziasztok! :) Meghoztam a 20. fejezetet is, ami szintén egy kicsit hosszabb lett. Remélem, hogy tetszeni fog, várom a véleményeket! Bocsi, hogy az elmúlt két napban nem írtam vissza a hozzászólásokra, de már pótoltam. Kérdeztétek azt is, hogy hány fejezet van még hátra. A történet összesen 28 fejezetes lesz, plusz hozzá az epilógus. Tehát valamivel több, mint egy hét van hátra! ;)
Az új történetet már elkezdtem írni, és nagyon imádom! Szerintem majd ti is szeretni fogjátok! Nem mondom el, hogy miről fog szólni, de nagyon örülni fogtok neki. :)

Abigail Graham
Miután Harry lelépett, Josh visszajött. Meg sem kérdezte, hogy miről volt szó. Igazából elgondolkoztam azon, amit Harry mondott a hangfelvételről, de hülyeségnek tartottam. Végig Josh reakcióját, és viselkedését figyeltem. Ha kinyílt egy ajtó, vagy zörgést hallottam a műtő felől, szinte mindig felpattantam a székről, de ő végig csak a telefonját nyomkodta. Nem úgy tűnt, mintha érdekelné, hogy mi van Angie-vel.
Már majdnem tíz óra volt, mikor az orvos kijött a műtőből, és mosolyogva indult meg felénk. Mosolyog, tehát ez jó jel. Ugye? 
- Doktor Úr! – ugrottam fel a székről – Hogy sikerült? 
- Remekül ment minden. – mondta, amitől megnyugodtam egy kicsit. 
- Mikor beszélhetek vele? 
- Akár most is. – mutatott az ajtó felé, én pedig egyből megindultam.
- Szia, hugi. – mondtam halkan, mikor beléptem hozzá. 
- Szia! – köszöntött nevetve. A szemei még be voltak kötve, a doki azt mondta a műtét előtt, hogy két-három napig rajt is kell lennie.
- A doki szerint nagyon jól ment. – léptem mellé, és megöleltem. 
- Tudom. Látom a kötés mellett a fényt. – újságolta boldogan – Látok…Olyan fura kimondani ezt a szót. 
- Annyira örülök. – nevettem, és tényleg így volt. Rettentő boldog voltam, hogy végre teljes életet élhet újra az az ember, akit a legjobban szeretek. 
- Én is örülök. – szólalt meg mögöttem Josh, akit észre sem vettem, hogy követett. 
- Szia. – mosolygott rá Angie, és felé nyújtotta a kezeit. Mi a francért ilyen kedves vele? Meg akarja ölelni? Ez komoly? – Nélküled nem ment volna. 
- Tessék? – néztem rájuk meglepetten – Nélküle nem ment volna?
- Josh reggel, a műtét előtt lebukott. – újságolta Angie – Beszélgettünk, és kicsúszott a száján, hogy ő fizette ki a műtétet.
- Igen? – néztem rá kérdőn az említettre, aki csak büszkén kihúzta magát, de nem nézett rám. Mekkora egy seggfej, hazug, szemétláda. Még, hogy ő fizette ki. Ezek szerint Harry-nek végig igaza volt, és ez a majom hazudik mindenkinek. Most mit tegyek? Elmondjam Angie-nek, hogy mi a helyzet, vagy inkább ne hozzam fel egyelőre Harry-t? Azt hiszem, hogy még várok egy kicsit. 

Harry Styles
Egész nap nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy talán már vége Angie műtétjének. Remélem, hogy jól sikerül minden, és végre teljes életet élhet, még akkor is, ha nem akarja, hogy én is része legyek.
- Mi van, tesó? – vágódott le mellém Niall a kanapéra. Valamiért sokkal jobban szeret az én kérómban lógni, mint a sajátjában. 
- Hogy kerülsz te ide? Hogy jöttél be? – néztem rá ijedten. 
- Van kulcsom. – húzta hatalmas vigyorra a száját. 
- Ho…honnan? 
- Lemásoltattam a tiédet. – húzta meg a vállát.
- Jó, hogy szólsz. – néztem rá zavartan, de őt nem igazán érdekelte, hogy mit gondolok. 
- Különben is ne dumálj, én kiabáltam, mikor bejöttem. 
- Tényleg? Nem is hallottam. – visszafeküdtem az ágyra, és újra a plafont kezdtem kémlelni. 
- Mi bajod van neked? 
- Semmi. 
- Angie? 
- Ja. 
- Mi a franc van? Olyan jól megvoltatok, nem? 
- Visszajött a seggfej exe, és bekavart. Abbie szerint nekem csak azért kellett, hogy megdugjam. Valami felvételt is hallottak, amin én mondom.
- Milyen felvételt?
- Szerinted én tudom, Niall? – ordítottam el magam. 
- Jól van na. Ne velem ordítozz. 
- Bocs. – néztem rá. Tényleg nem akartam kiabálni vele, de már elegem van a kérdésekből. Főleg, hogy azok olyanok, amikre magam sem tudom a kibaszott választ.
- Kérdezhetek valamit? 
- Mit? 
- Miért fekszel itt, és miért sajnálod magad? 
- Mégis mit csináljak? 
- Kelj fel, ülj be a rohadt kocsiba, menj el Angie-hez, és beszéljétek meg. Most egy ilyen félreértés miatt eldobnád az egész kapcsolatot?
- De úgysem hinne nekem. 
- Szereted? 
- Mi van? 
- Szereted őt? 
- I…igen. – bólintottam. 
- Akkor meg kezdj magaddal valamit, mert én foglak elrugdosni hozzá. Ne szenvedj itt nekem, nem akarom egész nap ezt nézni. – ráemeltem a tekintetemet, és felhúztam a szemöldökömet. 
- Ki mondta, hogy töltsd itt a napodat? – kérdeztem nevetve.
- Jól van na. Unatkozok otthon. Van valami kaja? – felpattant a kanapéról, és magamra hagyott. Abban a pillanatban megszólalt a telefonom, és ismeretlen számot jelzett ki. 
- Tessék? – szóltam bele. 
- Beszélnünk kell! – hallottam az ideges hangot a másik oldalon. 

Abigail Graham 
- Na végre! – kiáltottam el magam, mikor másnap kora reggel végre belépett a kávézóba az ember, akire vártam. 
- Mi olyan fontos? – ült le velem szemben holt sápadt arccal – Angie-ről van szó? Baj van? Nem sikerült a műtét? Adok még pénzt, és addig csináljuk, amíg nem fog látni.
- Te mindig ennyit beszélsz? Fogd be, és elmondom. – néztem rá unottan.
- Oké, bocsi. Tehát? 
- A műtét sikerült, minden jól ment. Valószínűleg látni fog. 
- Szuper. – mosolyodott el, egy kissé megkönnyebbülve. 
- De van itt valami más. 
- Mi? 
- Arról a hangfelvételről lenne szó. 
- Az nem igazi, esküszöm, hogy nem mondtam olyanokat. Én szeretem a húgodat. 
- Harry…Harry! – szóltam rá, és felemeltem a kezemet, hogy fogja már be, és hadd mondjam el – Hiszek neked! 
- Tényleg? – hitetlenkedve nézett rám. 
- Tényleg.
- Miért? 
- Josh azt mondta Angie-nek, hogy ő fizette ki a műtétjét. 
- Mi van? – kiáltott fel, a kelleténél kicsit hangosabban. 
- Azt mondta, hogy ”véletlenül” kicsúszott a száján. – felemeltem a kezeimet, és idézőjelet formáztam az ujjaimmal – És a húgom totál megváltozott vele szemben. Egyfolytában vele akar lenni, beszélgetnek, összebújnak, csókolóznak…Ó! Bocsi. – haraptam el gyorsan a mondatot, mert láttam, hogy mennyire elszomorodott. 
- Semmi baj. – tekerte meg a fejét – És most mi lesz? Mit akar tőle, egész eddig magasról szart rá, hogy mi baja van. 
- Persze. Mert nem akart vak lánnyal járni. 
- Ekkora seggfejet. Mitől lenne más egy vak lány? – kérdezte idegesen, de olyan volt, mintha nem is nekem szánta volna a kérdést, csak hangosan gondolkodna. 
- Mindig is a középpontban akart lenni. Elég népszerűek voltunk a gimiben, már csak azért is, mert ikrek vagyunk, és saját házunk volt, ahol szülők nélkül éltünk. Josh-nak pedig szüksége volt a hírnévre, és ezt meg is kapta Angie által. Szerintem soha nem szerette, csak azért kellett neki. 
- Az ilyennek kéne szétverni a fejét. Most miért kell neki megint? Elvégre már nem vagytok gimisek. 
- Nem tudom. Talán azért, hogy most megint ő legyen a nagy szám a haverok között. 
- Képes ilyenre? 
- Szerintem igen. Vagy talán böki a csőrét, hogy nem sikerült megfektetnie még, és csak azt akarja tőle. 
- Ezt a szex témát inkább ne is folytassuk, oké? Mert csak felhúzom magam. – tette fel a kezeit, majd idegesen beletúrt a hajába. 
- Oké. Úgyis mennem kell. Délután leveszik Angie kötését, és ha minden jól megy, már haza is jöhet. 
- Ilyen gyorsan? 
- Manapság gyorsabban mennek ezek a dolgok. A műtét is lézeres volt, és valamiért gyorsabban lekerülhet róla a kötés. Nem értem ezeket a dolgokat. 
- Oké. A lényeg, hogy most már jó lesz neki. – mosolygott, de valahogy szomorú is volt. 
- Megoldjuk ezt, oké? 
- Hogyan? 
- Még nem tudom, de együtt menni fog. Rendben? Ne add fel! 
- Utál. 
- Nem tudja az igazat, hiszen ez a seggfej totál átvágja. És amúgy sem utál. 
- Honnan tudod? 
- Mert ha nem érezne irántad semmit, akkor nem lenne ki ennyire. 
- Miért? Annyira kivan? 
- Nem mondja, de látom rajta. Odavan érted. 
- Bárcsak igazad lenne. – mondta lehajtott fejjel, de egy kis mosolyt azért láttam a szája szélén.

11 megjegyzés:

  1. ezt a JOsh gyereket képen törölni kevés volna -.- fúj de utálom az ilyen kétszínű seggfejeket....azért remélem h Harry kitalál valamit :)))
    egyébkét alig várom már az új töridet :D

    VálaszTörlés
  2. URISTEEEN KURVAJOO.TUDOD FELEMELO ERZES EZT KEMIA ORAN OLVASNI!:DD♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. háhááá :D örülök, hogy akkor nem volt uncsi a kémia óra ;)

      Törlés
  3. Én is utálom az ilyen seggfejeket!!! Levágnám a heréit és megetetném a kutyákkal! :)) (már bocs a kifejezésért! ) remélem Angie hinni fog majd Hazzának! :D már várom a kövit, amúgy nagyon jó lett! :D xoxo

    VálaszTörlés
  4. Uhh...:D
    Ez a ge**ó már eltünhetne!!!!!!!!!!!!! -,-" (bocsiacsúnyaszóért)
    Angie meg látni fogja Harry szívdöglesztő mosolyát!!! *0* :))
    Alig bírom kivárni a következőt!! :P
    Nessa xXx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. semmi gond :D és igen, hamarosan találkoznak ;)

      Törlés
  5. Jézusom, hadd rugjam szét a mocsok szemétláda seggét(bocsi)... Akkora wtf fejem volt mikor olvastam, hogy azt mondta, hogy ő fizette a műtétet.... Valaki csapja le! Harry pedig szenved, úgy ahogy Angie is fog, ha megbizik Joshban. Nagyon sajnálom Harryt, remélem gyórsan kitalálnak valamit. Rettenetesen várom a kövit. xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyugodtan rúgd :D
      Abbie, és Harry szövetkezni fognak! :D ennyit elárulok :D

      Törlés
  6. Szia !
    Végig WTF fejem volt... És végigröhögtem az egészet !
    Hát ez a Niall ! Egyem meg de cukiii :3 Huh... Tökéletes rész volt és nem haragszom rád mert nem írtál ! Egyre kíváncsibbá teszel !!!! Siess !

    VálaszTörlés