18. fejezet: Carrie nem oda való

Sziasztok! Itt van a mai fejezet, ami biztos, hogy tetszeni fog, ugyanis meglátjátok, hogy Harry mit szól az ötlethez, hogy Carrie félmeztelenül táncoljon mindenki előtt.

- Kate! – hallottam meg Harry hangját, miközben magamra húztam az apró kis ruhát, amiből szinte mindenem kilátszott – Biztos vagyok benne, hogy Miranda mindjárt itt lesz. Felhívom, oké? 

- Köszi, de én egész este próbáltam, és nem veszi fel.

- Akkor meg miért nem hívsz valakit a többiek közül? Nem hinném, hogy Carrie-nek kellene felállni oda. 

- Hallottad a barátját. Állítólag profi. Majd meglátjuk. 

- Ő nem a barátom. – léptem elő az öltözőből. Harry végigmért, amitől még idegesebb lett. 

- Ne már. Nem hiszem, hogy az embereknek ő kellene. Mi van, ha nem is jó? 

- Jó vagyok! – szólaltam meg hangosan, magam sem tudom, hogy miért, hiszen nem akartam ott fent lenni. 

- Harry! – Kate zavartan nézett rá – Ne mondd, hogy te nem néznéd őt szívesen, hiszen nézz rá. Gyönyörű.

- Igen. Gyönyörű. Szebb, mint bárki más. – nézett a szemembe, de én megpróbáltam kerülni a pillantását – Éppen azért nem kéne mindenki elé kitenni. Oké, hogy csak egy eset, de gondolj bele, hogy mi lesz, ha legközelebb is őt akarják, és a részeg alakok nem hagyják majd békén a pultba sem. Elhiszem, hogy jó, és biztos is vagyok benne, de Carrie nem oda való. Nem valami olcsó szajha, aki szívesen mutogatja magát. 

- A barátnődet minősíted. – szólt neki Kate.

- Miért? Mondd, hogy ő nem egy olcsó szajha. – horkant fel gúnyosan, én pedig elmosolyodtam, amit remélem, hogy nem vett észre – Ne engedd fel őt oda, rendben? Várd meg, amíg ideér Miranda. Ő való oda, és nem Carrie.

- Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy félted őt. – mosolygott rá Kate, és bólintott – Öltözz vissza, rendben? 

- Nem! Kimegyek, és táncolok. – mondtam, miközben Harry szemébe néztem. Nehogy már neki legyen igaza. Alig, hogy kiléptem a folyosóra, megjelent Miranda, amitől egy kissé meg is könnyebbültem.

- Mit keresel az én ruhámban? – ordította el magát. 

- Azt, hogy te késtél majdnem három órát. – szólt rá Kate. 

- Sajnálom. – váltott egyből hangnemet – Defektet kaptam. Hívtalak téged is, de nem vetted fel. – fordult Harry felé.

- Tényleg? – forgatta meg a szemeit a megszólított. 

- Vesd le a ruhámat, rendben? – nézett ismét rám a lány. 

- Szívesen! – mondtam, majd visszamentem az öltözőbe, és kibújtam a falatnyi kis anyagból, kifelé menet pedig hozzávágtam. – Ha már itt vagyunk, akkor kimegyek rágyújtani. – mondtam Kate-nek, aki csak bólintott.

Kimentem a hátsó ajtón, a szokásos helyemre, és rágyújtottam. Alig pár másodperce voltam kint, mikor kivágódott az ajtó, és megjelent Harry.

- Most komolyan! – néztem rá – Te követsz engem? 

- Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e. – mosolygott rám. 

- Mi közöd van hozzá? És egyáltalán miért érdekel? 

- Nem tudom, csak…

- Hagyjál már békén, oké? 

- Carrie, én sajnálom…

- Mit sajnálsz? Mit? – kezdtem ideges lenni – Azt, hogy ugyan az a seggfej vagy, mint kilenc éve? 

- Te beszélsz? 

- Mi? 

- Azt sem tudom, hogy mi bajod van velem. 

- Annyira szánalmas vagy. – tekertem meg a fejemet. 

- Amióta tudom, hogy ki vagy, csak rád gondolok. Arra, hogy nem lehet ekkora szerencsém, hogy újra találkoztunk. Együtt vagyunk, mint régen.

- Jó neked, hogy így gondolod. Én sajnálom, hogy újra találkoznom kellett veled. Mindent megtennék érte, ha ezt az utóbbi két hetet elfelejthetném. 

- Miért vagy ilyen? 

- Miért? Te tényleg nem tudod? – a kérdésemre csak megtekerte a fejét, és szomorúan nézett rám – Gyűlöllek! Jobban, mint egész eddigi életemben. – küldtem felé egy lesajnáló nézést, majd miután elnyomtam a cigit, magára hagytam.

Visszamentem a pultba, ahol még mindig ott ült Sam. 

- Hol van a szexi, táncos ruha? – nézett rám. 

- A helyén. – mutattam a fejemmel Miranda felé. 

- Hát pedig rajtad jobban mutatna. Emlékszem még, mikor négy éve fele ennyi ruhában kaptam műsort tőled. – nézett rám megint a perverz tekintetével. 

- Fogd be a szádat, oké? 

- Miért? Félsz, hogy Styles meghallja? Láttam ám, hogy hogyan nézett rád, mikor a kettőnk kapcsolatáról volt szó.

- Nekünk nem volt, és nem is lesz kapcsolatunk. Megértetted? 

- Jóóóóó! Nyugalom. Megadod a tartozásodat, és hagylak titeket boldogságban élni. 

- Megadom, de addig nem szeretnélek itt látni. 

- Kérésed számomra parancs. – felkelt a bárszékről, és végre lelépett. 

- Milyen tartozásról beszélt? – lépett mellém Annie.

- Semmi. Lényegtelen.

- Ha pénz kell, szívesen adok kölcsön. 

- Köszönöm, de megoldom. – mosolyogtam rá bíztatóan. 

- Tudod, hogy rám számíthatsz. Nem tetszik nekem ez a pasi. 

- Hidd el, hogy nekem sem. 

- Miért beszél midig arról, hogy mi volt régen? Együtt voltatok? 

- Te jó ég, dehogy! Még csak az kellett volna.

- Akkor? 

- Ez elég hosszú történet, amit inkább el szeretnék felejteni. Megkapja a tartozását, és kiszáll végre az életemből. 

- Rendben. Rendesen rád jár a rúd mostanában, ugye tudod? 

- Tudom. – nevettem rá, pedig valójában elsírtam volna magam. 

- Harry? 

- Nem tudom. Miért?

- Hát mert utánatok rohant, mikor Kate-tel kimentetek. Tényleg, mit akart Kate? 

- Azt, hogy táncoljak.

- Táncolj? 

- Aha. Mert ez az idióta Sam megmondta, hogy táncolni tanultam, ami elég jól is ment. Kate-nek persze egyből eszébe jutott, hogy lépjek fel Miranda helyett, amíg ide nem ér, de szerencsére az utolsó pillanatban betoppant. Harry meg azért jött utánunk, hogy lebeszélje Kate-et arról, hogy táncoljak. 

- Tényleg? 

- Ja. Nem tudom mi ütött belé, de szinte könyörgött, hogy ne engedjen fel abba a ruhába a színpadra. 

- Nem tudod mi ütött belé? – mosolygott rám szemöldökét felhúzva – Nem akarta, hogy mindenki rád csorgassa a nyálát. 

- És mégis miért foglalkozna azzal, hogy mi van rajtam? A barátnője is ugyan abban a ruhában rázza magát odafent.

- De az nem zavarja, mert Miranda totál hidegen hagyja őt. Te meg nem. 

- Jaj, Annie! Ezt inkább el se kezdjük. – legyintettem felé, és elkezdtem koktélokat gyártani egy vendég számára. 

A lánybúcsúsok elég korán távoztak, és alig maradt pár ember. Már kettő után be tudtunk zárni, ami még soha nem fordult elő. 

Mikor hazafelé indultam, úgy állt le mellém egy kocsi, hogy majdnem elgázolt.

- Szállj be! – mondta a sofőr a lehúzott ablakból. 

- Eszem ágában sincs. 

- Nem hiszem, hogy hajnali fél háromkor van busz hazáig. És nem kéne a sötét utcákon mászkálnod.

- Miért nem hagysz békén? Van taxi is. 

- Csak haza akarlak vinni. Esküszöm, hogy egy szót sem szólok hozzád, csak gyere, és szállj be. 

- Na jó. De csak azért, mert tényleg nincs buszom.

- Oké. – mosolyogott rám, de én csak megforgattam a szememet, miközben beültem mellé. 

- És a barátnőd? Miért nem őt viszed haza? – szólaltam meg egy idő után.

- Azt hitted, hogy nem akarsz beszélgetni. – fordult felém, és megint mosolygott.

- Csak kérdeztem. 

- Kocsival jött. Szerencsére. 

- Nahát! Unod a cicababát? 

- Bánt, hogy vele vagyok? 

- Persze. Összetörted a szívemet. – mondtam gúnyosan, de persze mélyen belül tudtam, hogy ez igaz volt.

- Tényleg táncoltál volna? 

- Persze. Kate miatt. 

- Csak miatta? Vagy Sam miatt is? 

- Ne is hozd őt elő, oké? Amikor megtudtam, hogy itt van, az rosszabb volt még…

- Nálam is. – fejezte be kissé szomorúan a mondatomat. 

- Igen. 

- Miért? Mit csinált? 

- Szerintem te tudod a legjobban…de azon kívül még volt pár dolog, mondjuk, az nem tartozik rád. Megtennéd, hogy az utcánk végén állsz meg? Apám nem örülne neked.

- Persze. – bólintott. 

Pár perc múlva meg is állt a kért helyen, majd felém fordult. 

- Remélem, hogy egyszer majd minden olyan lesz, mint régen.

- Semmi nem lesz már olyan. – tekertem meg a fejemet, és magára hagytam a kocsiban.