2013. december 29., vasárnap

13. fejezet: Újra darabokban

Sziasztok! Itt a legújabb rész, amiben megtudjátok, hogy mi történt azután, hogy Harry megtudta, ki is valójában Caroline. Remélem, hogy tetszik, habár annyira nem lett izgalmas.

- Gyerekek! – Anne értetlenül nézett ránk – Mi ez az egész?
- Harry nem tudta, hogy ki vagyok. – magyaráztam.
- Tessék? 
- Nem ismert fel. Én meg nem akartam elmondani neki.
- De…de miért? 
- Nem tudom, és most már nem is számít.
- Nem számít? – szólalt meg Harry is – Nem számít? Miért nem tudtad megmondani, hogy ki vagy? Ezért nem akartad elmondani a nevedet sem? Amikor azt mondtam, hogy úgy érzem, ismerlek, miért nem tudtál őszinte lenni? Miért kellett hazudnod?
- Nem tudom. – csóváltam meg a fejemet.
- Nem tudod. Jó volt röhögni rajtam? Jó volt átverni? 
- Ezt pont te kérdezed? – felgyülemlett bennem az összes harag, és kitörni készült.
- Te mégis miről beszélsz?
- Tönkretetted az életemet, te seggfej. Szerinted miért nézek ki úgy, mint egy anorexiás? Te tetted ezt velem. Évekig jártam kezelésre, hogy elfelejtsem azt a napot. Hónapokig feküdtem kórházban, mert nem egyszer akartam kinyírni magamat. – itt felé fordítottam a csuklómat, hogy megmutassam neki a hegeket – És te egész idő alatt hol voltál? Még csak meg sem próbáltál meglátogatni. – patakokban folytak a könnyeim – Vagy bocsánatot kérni. Tudod, hogy hány évig vártam arra, hogy belépj az ajtón, és minden olyan legyen, mint régen? Amikor találkoztunk, azt akartam, hogy szenvedj, és hogy ugyan azt kapd vissza.
- Azzal, hogy eljátszod, hogy jól érzed magad velem? Vagy mit akartál? Hogy beléd szeressek? Mert akkor örülhetsz…
- Mi? 
- Mondom, örülhetsz, mert semmi másra nem tudok gondolni napok óta, csak rád. – a szemében gyűlöletet láttam.
- Én pedig rád… - suttogtam halkan.
- Rám? – gúnyosan felnyögött – Biztos azt tervezted, hogy hogyan készíts ki. 
- Harry, én…
- Ne! – emelte fel a kezét, hogy csendre intsen – Eleget hallottam! – mondta, majd megfordult, és el akart menni.
- Na nem! – mentem utána, és elkaptam a karját, mire ő visszafordult. Többen néztek ránk, de szerencsére nem keltettünk olyan nagy feltűnést. Nem is akartunk, hiszen ez az este mégis Liam anyukájáról szól. – Nem fogsz még egyszer faképnél hagyni. Nem nézem még egyszer végig, ahogy magamra hagysz. Megértetted? Nem fogok megint azzal a tudattal élni, hogy elhagytál. Most rajtam a sor. – sziszegtem az arcába, majd megfordultam, és kisiettem az étteremből.
Az utcán futni kezdtem, majd mikor már nem hallottam az épületből kiszűrődő hangokat, lelassítottam, és lassabban mentem tovább. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, ezért leintettem egy taxit, és azzal mentem haza.
- Jól vagy, kislány? – kérdezte a köpcös sofőr, és a visszapillantóból nézett rám.
- Nem. – tekertem meg a fejemet, és a könnyek csak úgy záporoztak a szememből. 
- Bántott valaki? – más helyzetben nagyra értékeltem volna a kedvességét, de most nem akartam senkivel sem beszélni, így inkább nem válaszoltam.
Mikor a házunk elé értünk, kifizettem a pénzből, amit még apámtól kaptam, és besiettem a házba. Nem néztem oldalra, de tudtam, hogy Dona a nappaliban ül.
- Jól vagy, kicsim? – tipegett ki a tűsarkú papucsában.
- Mi közöd van hozzá?
- Te sírtál.
- Nagy felfedezés!
- Mi történt? Talán segíthetek. – hozzám akart érni, de én ellöktem a kezét.
- Nem kérek a segítségből, érted? Elegem van belőled is. Te nem vagy az anyám!
Nem mondott semmit, csak pislogott rám, de én gyűlölködve álltam a tekintetét. Sóhajtott egyet, majd lehajtotta a fejét, és visszasétált a nappaliba. 
Kapva az alkalmon, rögtön a szobámba mentem. Csak feküdtem az ágyamon, és folytak a könnyeim. Utoljára kilenc éve éreztem ezt, mikor csurom vizesen, és sárosan, szakadt ruhába mentem haza a pataktól. Szét akartam szakadni belülről, úgy éreztem, hogy megint itt a vég. Egyedül maradtam, nincs senkim. De mi van velem? Hiszen pontosan ezt akartam elérni, nem? Azt akartam, hogy szenvedjen, és most szenved. A saját szájával mondta. A szájával, amivel nemrég még az enyémet csókolta, amire most mindennél jobban vágyok.
Kopogást hallottam az ajtómon. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, mert tudtam, hogy apám áll odakint.
- Tessék! – mondtam halkan.
- Szia! – lépett be az ajtómon, majd közelebb jött, és leült mellém az ágyra.
- Szia.
- Dona mondta, hogy…
- Mit mondott? – vágtam hozzá idegesen. Gondolom már eljárt a szája arról, hogy mi történt. 
- Annyit mondott, hogy sírva jöttél haza, és aztán a szobádba zárkóztál.
Nahát. Miss Tökély nem akarta áldozatként beállítani magát? Csoda történt!
- Szeretném, ha elmondanád, hogy mi történik veled. Amióta abban a klubban dolgozol, azóta furcsa vagy. Belekeveredtél valamibe?
- Mi?
- Mert ha igen, akkor együtt megoldjuk. Megint.
- Dehogy is, apa.
- Esetleg pénz kell?
- Nem. Nem kell pénz. Dolgozok, és hamarosan kapok fizetést.
- Akkor fiú van a dologban? Akivel el szoktál menni?
Amint feltette a kérdéseit, mintha szíven döftek volna egy késsel. Nem tudtam megszólalni, csak újra elsírtam magam. 
- Szóval miatta. – apám felemelkedett az ágyról, és idegesen járkálni kezdett – Mit tett? Bántott? De ugye…ugye nem…? Gyere. Elmegyünk orvoshoz, meg a rendőrségre. Gyere! – fogta meg a kezemet, de én kirántottam az ujjai közül. 
- Nem. Semmi ilyenről nincs szó. – sírtam tovább.
- Akkor mit csinált? 
- Harry az! – kiáltottam el magam, és ahogy kimondtam a nevét, ismét elszakadt bennem valami, ugyanis hisztérikus sírásba kezdtem, és szinte rázott a görcs. 
- Tessék? – nézett rám rosszat sejtő arccal.
- Mondom, Harry az.
- Milyen Harry? 
- Harry Styles. – ahogy meghallotta a nevet, rám kapta a fejét. Láttam, hogy ideges lesz, de ugyan akkor elsápadt. Visszaült mellém, és az arcát a tenyerébe temette.
- Tudtam. – szólalt meg egy idő után – Tudtam, hogy ha ideköltözünk, előbb-utóbb meg fog ez történni.
- Honnan tudhattad volna? London hatalmas város.
- De ő nem csak egy londoni lakos, hanem híresség. – az utolsó szavát maró gúnnyal ejtette ki a száján – Te meg egy olyan helyen dolgozol, ahol az ilyenek nap, mint nap járkálnak. Ott találkoztál vele, igaz?
- Igen. Már első nap.
- Ő volt, aki többször volt itt kocsival? Meg az is, akit Dona beengedett?
- Igen. 
- Tudtam, hogy ismerem valahonnan. És amikor Dona azt mondta, hogy a fiú hasonlít a híres együttes egyik tagjára, megijedtem, de valahogy nem akartam elhinni a dolgot. Azt hittem, hogy soha nem beszélnél vele.
- Így is volt. 
- Akkor mi történt? 
- Nem ismert fel, és elkezdett udvarolni, meg randira hívott. Arra gondoltam, hogy miért is ne használhatnám ki a helyzetet. Azt akartam, hogy ő is szenvedjen. De aztán…nem tudom, hogy mi történt. Örülnöm kellene, nem? Végülis sikerült.
- De te nem vagy olyan, akit mások szenvedése boldoggá tesz. 
- Akkor is…
- A legjobb az lenne, ha nem találkoznátok. 
- Mégis hogyan? A Rose a törzshelye. 
- Ha van bőr a képén, akkor nem megy oda, ha ott leszel. 
- Igaz. Végülis csak kétnaponta dolgozok. – bólintottam.
 - Örülhet neki, hogy nem találkozott velem. – szorult ökölbe a keze, ezért nyugtatásképpen rátettem az enyémet.
- Apa. Jól vagyok…legalábbis leszek. Oké? De most már alszok, mert holnap este munka. Ki szeretném pihenni magam. 
- Rendben, kicsim. Aludj jól.
- Te is. – erőltettem egy mosolyt az arcomra, de csak miatta, hogy megnyugodjon végre. Mikor kiment a szobából, szinte vulkánként törtek elő megint a könnyeim, és így sírtam magam álomba. 

17 megjegyzés:

  1. :(((((((((((
    ez nagyon very sad :/ remélem majd lesz valami és kibékülnek!
    nagyon vároom a folytatást,ügyesen írsz! :DDD

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jóó lett:) Várom a következőt xx

    VálaszTörlés
  3. Hali, nagyon szuper lett ez a rész se egyben izgi is meg szomorú! Várom a kövi részt! Pusszant:Fru

    VálaszTörlés
  4. Úristen! Szerintem Harry egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy milyen következményei voltak, és vannak, annak, amit kilenc éve tett. Remélem egy kicsit magába száll és elgondolkodik azon, hogy Caroline miken ment keresztül.
    A legjobban az lepett meg, hogy ott akarta hagyni a lányt mindazok után, hogy megtudta többször is öngyilkos akart lenni.
    Elvégre beleszeretett, vagy ne? Miért hagyta elmenni?
    Remélem lesz annyi eszük, hogy leülnek és megbeszélik a történteket.
    Nagyon várom a folytatást. Hozd minél hamarabb!
    xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen. Harry-nek fogalma sincs arról, hogy mit tett :(

      Törlés
    2. mert nem is harry tette :) csak caroline hiszi azt, meg a családja... :( reméééélem :) már nagyon várom a következő részt :)

      Törlés
  5. hát ez nagyon izgalmas rész volt :D nem értem harryt egyáltalán még ő volt felháborodva?! o.O Remélem azért felkeresi carolinet és megbeszélik :/
    nagyon ügyesen írsz :DD ♥ siess a kövivel :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen :) fognak majd beszélni, de még nem most. addig még lesz egy-két bonyolult dolog.

      Törlés
  6. Mikor lesz folytatas??? Nagyon varom!!

    VálaszTörlés
  7. Szia !
    Nem érzem a kezemet és kikészítesz Te csaj !! Jézus...*-* Ez isteni rész lett !
    Nincs sok időm de ez... Nem tudok mit írni és nagy szemétnek tartottam Harry-t amit tett :3 Na de mindegy is. Szegény Caroline annyira sajnálom és remélem még lesz sok bonyodalom és dráma !! Na de ki lesz a fő gonosz ?? Bocs csak kíváncsi vagyok !! Siess !
    Puszi Dorcsi ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon utálni fogjátok azt a bizonyos főgonoszt ;) hamarosan érkezik ;)

      Törlés
  8. Mikor lesz kövi résssssssssssz???????Imadom a blogod

    VálaszTörlés