2013. december 23., hétfő

7. fejezet: Bosszú

Sziasztok! Ahogy ígértem, egy kis karácsonyi ajándékként a hét minden napján lesz rész. Remélem, hogy örültök, főleg, hogy a napokban kiderül, miért utálja annyira Harry-t a mi Caroline-unk.
Várom a véleményeket!

- Ilyet tett? – hüledezett a történet végén Annie, amire én csak bólintottam – Te jó ég!
- Először csak azzal áltattam magam, hogy tizenegy éves, és még gyerek. Azt hittem, hogy egyszer csak be fog lépni az ajtómon, és bocsánatot kér…
- De nem tette. – fejezte be szomorúan Annie a mondatomat. 
- Nem. Soha. Azóta nem is láttam. Egészen péntekig.
- Azért nem ismerted fel te sem?
- Igen. Tévét alig nézek, újságot egyáltalán nem olvasok, vagyis csak olyat, amiben a hírekről írnak, nem a sztárokról. Ha meghallottam a számukat a rádióban, rögtön csatornát váltottam. Nem akartam tudni róla semmit, és eddig egész jól sikerült elkerülnöm.
- Azta… Én meg próbáltalak összehozni vele. Annyira sajnálom.
- Semmi baj. Nem tudhattad. – átöleltem Annie-t, és most már tudtam, hogy megbízhatok benne, és barátként tekinthetek rá.
- Mondtad az apukádnak, hogy találkoztatok?
- Dehogy. Akkor már nem is élne. Apám még talán nálam is jobban gyűlöli, és soha nem bocsátana meg neki.
- És te? 
- Én?
- Te meg tudnál neki bocsátani?
- Nem.
- De azzal ugye tisztában vagy, hogy ezek után is találkozni fogsz vele?
- Tudom. Csak azt nem értem, hogy mi a francért nem keres valaki mást helyettem. Nem veszi észre, hogy esélye sincs nálam?
- Szerintem tetszel neki.
- Hát persze. Meg akar dönteni. Majd csak rájön, hogy nem fog neki menni, aztán akkor remélem, hogy békén hagy.
- Szerintem már régen lelépett volna, ha nem akarna többet. Amikor mondtam, hogy nem megyek, legalább százszor megköszönte, hogy kettesben lehet veled. 
- Ja. Mert azt hitte, hogy ha elvisz egy sötét parkba, és gyújt egy-két gyertyát, akkor majd megfektethet ott, a természet lágy ölén.
- Szerintem nem. 
- Ne védd! Kérlek, csak ne védd őt!
- Nem védem, csak mondom, hogy mi lesz akkor, ha még jobban megtetszel neki?
- Még jobban?
- Látszik rajta, hogy érdekled. 
- Ja. Éppen annyira, mint más nő.
- Na mindegy. És mi lesz, ha rájön, hogy ki vagy?
- Akkor legalább örökre békén hagy. 
- Várj csak! A nevedről sem jött rá, hogy ismer?
- Nem is tudja, hogy hogy hívnak. Még a keresztnevemet sem. Nem mondtam meg neki. 
- Ez komoly?
- Aha. És azt mondta, csak akkor akarja tudni a nevemet, ha én magam mondom el neki.
- Azta! Ezzel nagyon bekeversz most, ugye tudod?
- Nem érdekel. Azt akarom, hogy szenvedjen. Sokkal jobban, mint én szenvedtem. 
- Most komolyan beszélsz? – meghökkenve nézett rám.
- Igen!
- Ennek rossz vége lesz.
- Számára lehet, de számomra nem. Nekem az boldogság lesz, hogy ha szenvedni fog. 
- Caroline! Ne csináld!
- De! De igenis, hogy ez lesz. 
- Te jó ég! – temette az arcát a kezei közé.
- Megérdemli.
- Lehet! De tudod mit? Én most hazamegyek, holnap találkozunk. Te meg gondolkozz el azon, hogy le akarsz-e süllyedni az ő szintjére. Hagyd a francba, és viselkedj vele úgy, mint eddig.
- Meglátjuk! – bólintottam.
Kikísértem Annie-t, aztán a szobámba vonultam. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Tetszett az ötlet, hogy megalázzam, és hülyét csináljak Harry-ből, de Annie-nek igaza volt. Nem kellene törődnöm vele, főleg nem kellene olyannak lennem, amilyen ő. Lesz, ami lesz.
Levettem a ruhát, ami eddig rajtam volt, és csak bevágtam a szekrény aljába. Soha többet nem akarom látni ezt a göncöt. Belebújtam a pizsamámba, aztán befeküdtem az ágyba, és pillanatok alatt álomba merültem. 
Másnap megint arra ébredtem, hogy kopogtatnak az ajtómon. 
- Carrie! Fent vagy, édesem? – kiabált be Dona.
- Mi van?
- Keresnek.
- Ki?
- Egy fiú! Azt mondta, hogy Harry-nek hívják. – amint kimondta a nevet, én úgy ugrottam ki az ágyból, mint a rakéta, és öltözködni kezdtem.
- Apa itthon van? – kérdeztem a nőt, aki furcsán nézett rám. 
- Nincs. – a válasza közben kirohantam a hallba, ahol ott álldogált a magas, göndör hajú, napszemüveges fiú. Amikor meglátott, elmosolyodott, én pedig teljes lendületemmel kitoltam az ajtón.
- Mit keresel itt? – néztem rá idegesen.
- Ezt a kocsiban hagytad tegnap. – mutatott fel egy doboz cigit.
- Komolyan? Ezért jöttél ide? Nem ért volna rá este? Gondolom, úgyis ott leszel a Rose-ban.
- Minek menjek? Nem vagy rám kíváncsi.
- Eddig sem voltam, mégis jöttél. – mosolyogtam rá gúnyosan. 
- Tudod mit? Addig nem foglak békén hagyni, amíg el nem mondod, hogy mi bajom van velem. 
- Semmi, azon kívül, hogy beképzelt, és nagyképű vagy. Azt hiszed, hogy bárkit megkaphatsz, de nagyot tévedsz. 
- Nem gondolom ezt. – tekerte meg a fejét.
- Akkor meg mit akarsz tőlem?
- Jobban megismerni. Valamiért azt érzem, hogy te meg én olyanok vagyunk, mintha évek óta ismernénk egymást. Szeretnélek tényleg megismerni. 
- De…de miért pont engem?
- Nem tudom. 
- Annyi nő van rajtam kívül. 
- De te nem olyan vagy, mit a többi. – közelebb lépett hozzám, és megfogta a kezemet.
- Harry! – próbáltam szabadulni tőle, de nem ment – Fejezd ez be, oké? Ez már annyira lejárt lemez. 
- Gyere el velem egy rendes randira. Olyanra, amit én szervezek meg, amit én tervezek el.
- Nem.
- Kérlek! Ha akarod, akkor térden állva foglak kérni. – mondta, és már elkezdett féltérdre ereszkedni. 
- Ne csináld! – nevettem el magam, és próbáltam felhúzni a földről.
- Végre, egy őszinte mosoly. Na?
- Este megmondom. – bólintottam. 
- Tehát akkor menjek a klubba? – húzta fel a szemöldökét.
- Ha azt mondom, hogy ne, akkor is ott leszel, nem?
- Csak, mert tudom, hogy úgyis hiányoznék. 
- Hát persze. Hiszen akkor ki tartana fel egész éjjel a munkámban?
- Mondd, hogy nem élvezed, és nem megy gyorsabban az idő.
- Tényleg akarod, hogy erre reagáljak? – húztam fel a szemöldökömet.
- Öhm…Nem? – húzta el a száját, és mosolygott.
- Most menj, mert van jobb dolgom is munka előtt. – vetettem neki oda a szokásos módon, de ő csak mosolygott.
- Szia! – intett, és visszasietett a kocsijához. 
Mosolyogva néztem utána, majd mikor rájöttem, hogy mit csinálok, egyből pánikba estem, és lehervadt az arcomról a vidámság. Mit csinálok? Hiszen egy pillanatra olyan volt, mintha nem is utálnám annyira. Basszus! Mi a francot csinálok? 
Mikor bementem a házba, Dona egyből kiszökken a nappaliból.
- Nagyon helyes fiú. – mosolygott rám – Ő véletlenül nem a…
- Nem. Ő csak…senki. Oké? És megköszönném, ha nem mondanád el az apámnak. Nem akarom, hogy faggatózni kezdjen.
- Ahogy akarod. – nézett rám megszeppenve, én pedig a szobámba vonultam, és erősen becsaptam az ajtót.

7 megjegyzés:

  1. arghhhh! Már nagyon várom a következő részt. Kiváncsi vagyok mi lesz abból a rendes randiból, mert egészen biztos vagyok benne, hogy Caroline elmegy. Már nem is tud annyira flegma lenni Harry-vel, mint az elején. Nagyon izgatott vagyok a titok miatt. xDD
    Hozd minél hamarabb a részt! xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. holnap reggel már fél nyolckor fent lesz ;) és azt is elárulom, hogy csütörtökön már megtudjátok, hogy miért utálja Caroline Harry-t ;)

      Törlés
    2. uhhh. rosszul írtam. szombaton :)

      Törlés
  2. nem lehetne még ma az uj rész?? lécccccccccci annyira imádommm* -*

    VálaszTörlés
  3. Szia !
    Ember ez haláli lett ! Ne csináld ezt velem ! Kínzol ! Nagyon kínzol azzal mert nem tudom, hogy mit tett ! Istenem segíts meg ! És igyekszem az ünnepek alatt is követni a blogod ! Nagyon fáradt vagyok és most csak ennyire van időm. Bocsi. Siess már várom !
    Puszi Dorcsi ♥

    VálaszTörlés