2014. február 22., szombat

1. fejezet: Újra a városban

Sziasztok. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik nektek a második évad, és ennyien írtatok. :)
Meg is hoztam az első részt, ami remélem, hogy legalább annyira tetszik majd, mint a prológus.

Angelina Graham
- Gyere be, apuci! – vonszolta be Harry-t a karjánál fogva a nappaliba – Megmutatlak a többi kislánynak. 
- Egy pillanat, oké? – mosolygott rá – Menj csak, mindjárt megyek. –beszélek anyuval, rendben? 
- Hát jóóó! – egyezett bele, majd visszaszaladt a nappaliba, hogy elújságolja mindenkinek, hogy itt az apja. Én még mindig az ajtóban álltam, és zavartan néztem az előttem álló férfira. Mit akar velem beszélni? Hagyjon engem békén, hiszen nincs rá szükségem. Egész jól megvoltunk eddig nélküle, és ezután is megleszünk. Nekem bőven sok volt az is, mikor eljött meglátogatni Darcy-t. 
- Hogy vagy? – szólalt meg egy kis idő után, és vizslatni kezdett a szemével. 
- Nagyon jól. – válaszoltam egyszerűen. Próbáltam nem gyűlölködve beszélni hozzá, nehogy már azt higgye, hogy még most sem közömbös számomra. 
- Azt látom. – mosolygott – Nagyon szép vagy. 
- Köszönöm. – válaszoltam zavartan – Gyere beljebb, Darcy már vár! Érezd jól magad! – mondtam, majd sarkon fordultam, és a konyhába siettem, amilyen gyorsan csak tudtam. A szívem a torkomba vert, és meg kellett kapaszkodnom a konyhaasztalban, nehogy összeessek. Mi a francot keres itt? Miért kellett visszajönnie pont most, mikor végre rendeződik a szerelmi életem? 
- Jól vagy? – hallottam meg a nővérem hangját a hátam mögött. Én csak bólintottam, ugyanis nem tudtam szóhoz jutni, és még mindig lehajtott fejjel támaszkodtam. – Mit keres itt? 
- Nem tudom. – szólaltam meg halkan, és szaggatottan – Darcy-hoz jött. 
- De veled akart beszélni. 
- Honnan tudod? 
- Odajött hozzánk, és téged keresett. Most Niall-el van. 
- Nem érdekel, hogy mit akar. Most már nem vagyok rá kíváncsi. Nem érdekel a magyarázata, három éve kellett volna megmagyaráznia a dolgokat. Hagyjon engem békén. 
- De a lányától nem tilthatod el. 
- Nem is akarom. – tekertem meg a fejemet. 
- De akkor neked is találkoznod kell vele.
- Azt még túlélem. Csak ne akarjon velem beszélgetni. 


Harry Styles
- Jól vagy, tesó? – bökött a vállamba Niall, mikor Abbie magunkra hagyott minket. Én csak a kislányomat néztem, ahogy játszik a többi gyerekkel, és szinte minden percben rám pillant, hogy itt vagyok-e még. Annyira hiányzott. Rettentően szégyellem magam, és nagyon bánom, amit tettem.
- Persze. – bólintottam rá mosolyogva – Tudnak már arról, hogy újra összeáll a banda?
- Abbie tudja, de Angie-nek nem mondtuk még el. Azért is lepte meg, hogy megint itt vagy.
- Ó! Értem! 
- Nem lesz fura megint itt? 
- De. De nagyon jó lesz, hiszen minden nap láthatom őket. 
- Hát…Éppen erről akartam veled beszélni… - kezdte Niall, de Darcy éppen akkor futott oda hozzám. 
- Apuciii! – nyúlt felém, és én az ölembe vettem. 
- Mondd csak, hercegnőm. – néztem bele a szemeibe, ami olyan volt, mintha tükörbe néztem volna.
- Ugye tényleg nem mész el többet? 
- Nem fogok. 
- De ha mégis, akkor anya, és én is veled megyünk. 
- Jól van. – nevettem el magam. Bárcsak olyan helyzetben lennék, hogy Angie velem akarjon lenni.
- Ma aludhatok veled? 
- Még megbeszéljük, rendben? – mondtam neki, és letettem a földre, majd vissza is futott a többiekhez. 
- Nagyon hiányoztál neki. – szólalt meg ismét Niall – Minden nap megkérdezte tőlem titokban, hogy mikor jössz haza. 
- Rohadtul érzem magam, hogy kihagytam ezt a három évet. – hajtottam le a fejemet. Három éve bomlott fel a 1D, három éve hagytam el őket, és előtte se tudtam teljesen részt venni az életükben a koncertek, és a turnék miatt.
- Elhiszem. Nem tudnám itt hagyni Abbie-t, főleg most, hogy gyerekünk lesz. – mondta gondolkodás nélkül, amivel egy kissé szíven szúrt, de egyből leesett neki a dolog – Bocs. Nem úgy gondoltam. 
- Semmi baj! – mosolyogtam rá – Megkeresem Angie-t.
Elindultam abba az irányba, amerre Abbie-t is láttam menni, és elém tárult a konyha, ahol mind a két lány ott volt. Istenem, de gyönyörű. Nekem elment az eszem, mikor elhagytam. Hogy tehettem ezt? Hiszen ő életem szerelme. De az, ahogy rám néz…elmond mindent. Gyűlöl. 
- Beszélhetünk? – törtem meg a kínos csendet, ugyanis mindketten rám néztek. 
- Én magatokra hagylak. – mondta Abbie, és kiment a konyhából, de előtte még egy lesújtó pillantást kaptam tőle. 
- Mi az? – nézett rám Angie közömbös arccal. 
- Gyönyörű vagy. – mosolyogtam rá, és végignéztem rajta. Nőiesebb lett, hosszabb lett a haja, ami most hullámokban lógott a vállára, de a szeme ugyan olyan volt, mint először. Még mindig tisztán emlékszem arra, mikor először láttam a Hospice ház hátsó udvarán.
- Már mondtad. Még valami? 
- Tudom, hogy nem akarsz látni…
- Jól tudod. – vágott a szavamba, és idegesen pakolászni kezdett. Közelebb léptem hozzá, és megfogtam a kezét. Rám nézett, mélyen a szemembe, és már ennyiből láttam, hogy mennyivel erősebb lett. Régen, ha ilyen helyzet volt, zavartan kerülte a pillantásomat.
- Újra összeáll a One Direction. – böktem ki nagy nehezen. 
- Mi közöm van hozzá? 
- Visszaköltözök a városba. 
- És? 
- Ezentúl szeretném többet látni Darcy-t, és…téged is. 
- Akkor látod a lányodat, amikor akarod. – vonta meg a vállát.
- És téged? 
- Nem gondolod, hogy visszajössz három év után, és a nyakadba ugrok, ugye? Nem vagyok már az a naiv, vak kislány. Felnőttem, ha nem vetted volna észre. De úgy látszik, te semmit nem változtál. – mondta még mindig közömbösen, és kiszakította a kezét az ujjaim közül – Visszamegyek a nappaliba. – sarkon fordult, és kisietett az ajtón. Én pár másodperc múlva követtem. Nehéz dolgom lesz vele, de vissza kell őt szereznem, hiszen ő életem szerelme. Meg kell tennem bármit érte. 
- Szia, édesem! – hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül, és mikor megfordultam, már arcot is társíthattam hozzá. Ott állt velem szemben az anyám. Ő az egyetlen ember, akivel ez alatt a három év alatt tartottam a kapcsolatot. Ő tudott rólam mindent, és ő mesélt arról, hogy mi van a lányommal. 
- Anya! – magamhoz öleltem, hiszen személyesen már elég régóta nem láttam. 
- Nagyon hiányoztál. – suttogta a nyakamba. 
- Te is. 
- Most már itt maradsz? – kérdezte, mikor elhajolt tőlem. 
- Igen. Nem akarok tovább távol lenni tőlük. – néztem rá Darcy-ra, és Angie-re.
- Édesem, tudnod kell valamit. Valamit, amit nem mondtam el neked eddig, mert nem akartam, hogy rossz legyen neked.
- Mit? – kérdeztem, de nem igazán figyeltem rá, hogy mit mond, mert a bejárati ajtó felé haladó Angie-t néztem. Minden mozdulata megbabonázott, annyira tökéletes volt. Kinyitotta az ajtót, és hatalmas mosoly terült szét az arcán. Milyen régen láttam már így nevetni. Aztán ami ezután következett, az volt a fekete leves. Az ajtón egy magas, barna hajú férfi lépett be, és magához ölelte Angie-t, majd megcsókolta. 
- Ki ez? – néztem rá az anyámra.
- A neve Chad Adams, és egy éve Angie párja. – mondta lehajtott fejjel. Én pedig minden egyes szavával egyre rosszabbul éreztem magam. 

15 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett :D uhhú, mik lesznek még itt? tuti hogy Chad majd távol akarja tartani Harrytől Darcyt,mondván 3 éve szart rá akkor most se kelljen neki(legalábbis én szerintem) :D
    várom a kövit, hamar hozd :D xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :) neeem. Chad jófiú lesz :) éppen ez a baj :/

      Törlés
  2. Ááá nagyon jó!!:DDD gyorsan hozd a kövit!!!:DD

    VálaszTörlés
  3. Szia :)
    Nagyon tetszik a rész és már várom a következőt:. :DD
    puszi♥

    VálaszTörlés
  4. OMG! Szerintem ebből balhé lesz (Chad és Harry között) !!! Annyira szeretem ahogy írsz hamar hozd a kövit

    VálaszTörlés
  5. Harry, szivem, ezt megszivtad. Nagyon furdal a kiváncsiság, hogy minél előbb megtudjam mit is tett valójában Harry. Nagyon jó volt a rész és hihetetlenül várom a folytatást. xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen :) háááát... nem fogjátok sajnálni Harry-t :/

      Törlés
  6. Amúgy most nem sajnálom a mi kis dögös(!!) Harrynket...ha ő elbaszta, akkor tegye jóvá! ;)
    Azért remélem valahogy csak vissza szerzi a szívét!! :))
    Imááádom!! <3
    Puszi+ölelés!!
    Nessa xoxo

    VálaszTörlés
  7. Basszus hallod te tudod mit kell irni:D ahogy mondjak ez alap hogy balhe lesz annyira egyszeru uristen nagyon varom a kovireszt:)):D*-*

    VálaszTörlés
  8. Amúgy ha nem hülye kérdés akkor Harry miért hagyta el a családját ?

    VálaszTörlés