33. fejezet: Éjszakai látogató

Sziasztok! Itt van a mai rész, nem fűzök hozzá sok mindent. Már nincs sok hátra sajnos, de ígérem, hogy lesz még egy-két sokkoló pillanat. Várom a véleményeket! ;)

A buli végeztével csak a banda, a barátnőim, Perrie, Gemma és Anne maradtak itt. A házban több szoba volt, így mindenki ott tudott aludni. Perrie és Zayn egy szobában aludtak, Gemma és Tracy is, Liam, Niall és Louis is, illetve Vic és én is. Muszáj volt vele egy szobát kapnom, mert máshogy nem tudtam volna átszökni Harry-hez. 

Annyira jó volt mellette lenni. Nyugalmat éreztem, pedig nem voltunk pont abban a helyzetben, hogy nyugodt lehessek. A mellkasán feküdtem, és a hasán rajzolgattam az ujjaimmal, közben pedig a szívdobogását hallgattam. 

- Szeretlek! – suttogtuk egymásnak többször is, és mindig megmosolyogtam, hogy mennyivel gyorsabban kezd verni a szíve, akár hányszor megszólalok. 

Már lassan egy órája csak a tévét bámultuk, mikor kopogtak az ajtón. Kiugrottam Harry öleléséből, és ijedten néztem rá.

- Ki az? – kiabálta. 

- Louis. – hallatszott a hang az ajtó túloldaláról. 

- Mit csináljak? – kérdeztem ijedten.

- Menj oda be! – mutatott a fürdő ajtajára, mire én gyorsan összekapkodtam a cuccaimat, és beszaladtam. Hallottam, hogy Harry felkel, és kinyitja az ajtót. 

- Baj van? – kérdezte Harry. 

- Totál kivagyok. 

- Mert? 

- Olivia miatt. Nem akar tőlem semmit se, mert van valaki más. 

- Nem is tudtam, hogy tetszik neked. 

- Tényleg? 

- Azt hittem, hogy csak fel akarod szedni, aztán…

- Ő nem olyan lány. 

- Tudom… Mármint gondolom. 

- Ti jóba vagytok. Nem derítenéd ki, hogy ki az a másik? Vagy azt, hogy van-e valamennyi esélyem?

- Tesó, nem hinném, hogy velem ilyenről beszélne. De szerintem jobb lenne, ha hagynád. 

- Miért hagyjam? 

- Mert ha eddig nem adta meg magát, ezután sem fogja.

- Akkor sem akarom feladni. 

- Jó! Csak nehogy szenvedj miatta. 

- Megéri. – mondta halkan Louis, majd egy pár pillanat után újra megszólalt – Nővel vagy? 

- Mi? – Harry hangja ijedten csengett – Nem.

- Hát ez? 

- Az még múlt hétről maradt itt. – Harry zavartan nevetett, én meg körülnéztem a ruháim között, és…basszus, a melltartóm. 

- Na hagylak aludni. – hallottam Louis hangját, majd mozgolódás, és becsukódott az ajtó. 

- Kijöhetsz. – nyitotta ki Harry az ajtót. Nekem pedig folytak a könnyeim. 

- Egy szemét ribanc vagyok! – zokogtam, mire ő közelebb lépett hozzám, és magához húzott, majd erősen a karjaiba zárt. 

- Dehogy vagy az! Nem lesz semmi baj. – belepuszilt a hajamba, és a hátamat simogatta. 

- Visszamegyek a szobába. 

- Ne már! Ne hagyj itt. Melletted szeretnék ébredni. – két kezével megfogta az arcom, és felemelte, hogy a szemembe nézhessen.

- Harry! Nekem ez nem megy. – tekertem lemondóan a fejemet – Nem akarom megbántani. 

- Szerinted nekem könnyű? A legjobb barátom, és megígértem magamnak, hogy egy csaj se fog közénk állni a srácokkal. 

- Akkor meg? 

- De te más vagy. Egyszerűen nem gondoltam, hogy érezhetek valaha is ilyet. Nem akarlak elveszíteni. 

- Egy barátságnak talán soha nem lehet vége, de a szerelemnek mindig vége szakad.

- De nem a miénknek. – mosolygott rám olyan édesen, ahogy az elmúlt pár órában már annyiszor megtette. 

- Úgy gondolod? 

- Tudom! – bólintott, és az ágyhoz vezetett, majd leültetett rá, és megcsókolt. 

- Harry! – toltam el magamtól – Most nem szeretném…

- Ahogy akarod. – mosolygott rám – Akkor aludj egyet, mert fel kell kelnünk korábban, hogy ki tudj osonni. – felkelt, és az egyik szekrényhez lépett – Ezt vedd fel. Mégiscsak kényelmesebb, mint a szoknya. 

- Oké. – bólintottam apró mosollyal. Belebújtam a pólójába, majd az ágyba feküdtem, és a párnára tettem a fejem. Harry lekapcsolta a villanyt, minden sötét lett. Éreztem, hogy mellém fekszik, bebújik a takaró alá, és átkarol hátulról, majd megint ad egy puszit a fejemre. Lehunytam a szememet, és mosolyogtam. Annyira tökéletes volt ez az este. Bárcsak soha ne lenne vége.

Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki az arcomat simogatja. Kinyitottam a szememet, és hatalmas, tágra nyílt, zöld szemeket, és egy kócos, göndör hajkoronát láttam magam előtt. Harry velem szembe feküdt, és engem bámult mosolyogva. Mikor ránéztem, nekem is mosolyognom kellett. 

- Nem ér nézni, ahogy alszom. – szólaltam meg álmos hangon. 

- Pedig még úgy is gyönyörű vagy, hogy összenyálazod a párnámat. – bújt bele a nyakamba, és adott egy hatalmas puszit. 

- Mennyi idő van? – pattantam fel ijedten. 

- Dél.

- Dél? – néztem rá ideges arccal. 

- Ne aggódj! – húzott vissza magához – Már mindenki lelépett. 

- Mi? Mikor? És mit mondtál, én hol vagyok? 

- Vic-kel beszéltem, és mivel este ugye vele aludtál, - felemelte a kezeit, és idézőjelez formált – ő mondta a többieknek, hogy hazamentél, mert még itt a családod. 

- Oké. – nyugodtam meg egy kicsit – De most már megyek én is.

- Hova? Szombat van, és a mai napot együtt töltjük.

- Tényleg? – néztem rá csodálkozva.

- Úgy bizony. Már készen van az ebéd. 

- Az ebéd? – néztem rá csodálkozva – Csak nem szakácsnak álltál? 

- Neked még azt is megtenném, de anyám főzött. – nevetett huncut mosollyal.

- Csodálkoztam volna. – húztam fel a szemöldökömet. 

- Felhozom. – pattant fel az ágyból.

- Meztelenül fogsz mászkálni? 

- Most miért? Nincs itt már senki. – nevetett rám kajánul – Neked meg tetszik a látvány, tudom nagyon jól. 

- Nem vagy kicsit elszállva magadtól? Különben meg miért is vagy pucér?

- Mert úgy a legkényelmesebb aludni. És nem, nem vagyok elszállva, csak tudom, hogy imádod ezt. – mutatott végig magán, majd sarkon fordult, és kiment a szobából. 

Pár perc múlva pedig megjelent egy nagy tálcával, és letette elém, majd visszamászott az ágyba. 

- Mit fogunk csinálni egész nap? – kérdezetem, miközben ettünk. 

- Van egy-két ötletem. – elkezdte csókolgatni a nyakamat, amitől kirázott a hideg. Lerakta a tálcát a földre, majd lenyomott az ágyra. Megint hatalmába kerített az érzés, és rettenetesen kívántam őt. Tudtam, hogy ő is így van ezzel, hiszen bármelyik pillanatban rámvetné magát. Tényleg nem bír magával. De nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy boldog voltam, és leírhatatlanul szerelmes. Viszont valami mégis nyomasztott belülről.